2008. nov. 23.

Twilight - Zac is izgatott :)

Az ifjú Robert Pattinson-nak mindig is szurkoltam. Feltűnt a Harry Potter 4. részében, Cedric Diggory bőrébe bújva, és az emberek egy icipicit elkezdtek érdeklődni iránta, ki ez az új gyerek. De csak most érte utol az a hihetetlen népszerűség és felkapottság, ami talán kijár neki.

Annyi bizonyos, azzal, hogy a nagyon közkedvelt Twilight, azaz Alkonyat című köny(könyvek) azonos című filmadaptáció főszerepét megkapta, sorban állnak utána a nőneműek, és ezzel egycsapásra Ő lett az új kedvenc. Szerintem megérdemli, és ráadásul még Zac Efron is kész osztozkodni vele, a "tiniszívtipró címen. :)

"Izgatott vagyok vele kapcsolatban." - nyilatkozta Zac a GQ Men of the Year partiján a sajtónak. "Ott leszek. Meg fogom nézni a Twilight-tot a mozikban - valószínűleg már a nyitó estén."

Hogy ez megtörént-e, nem tudni, mivel a sokak által várt vámpíros film az Egyesült Államokban november 21-én került mozikban.(Nálunk 27-én fog!) És tudjuk jól, akkor Zachy mit csinált. Bár, az a pasis este végződhetett a moziban, ahogy akár az említett GQ partin is kezdődhetett. Ugyanis, Leonardo DiCaprio már akkor is egyhelységben tartózkodott kedvencünkkel. ;)

Forrás: Zac-E-Com.

57 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!
Imádom ezt a blogot. Már nagyon régóta járok ide, már a kezdetek óta. Grat Ditta!!!Köszi szépen, hogy megalakítottad a lapot! Itt nem lehet olvasni úgymond hülyeséget, csak a színtiszta igazságot. Imádom, ahogy beszélsz/beszéltek ZaNessa-ról. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje ezt elmondanom több, mint egy év után.
Tudom, hogy ez nem a hírhez kapcsolódik, de megjelent 2 kép Stella szülinapjáról:
1; http://i37.tinypic.com/oswoib.jpg
2; http://i35.tinypic.com/2ii9yjc.jpg
xoxo Smile

Névtelen írta...

Sziasztoook!:D Ismét rég írtam... Mizujság van Veletek?

Névtelen írta...

Csá Nóri!:)
Én speciell jól vagyok,be bocsi,ha nem rám voltál kíváncsi.:)
Ja,én ezért a filmért a vérem is oda adom.:) Nem fogom kihagyni!:)
Tisztára el(vámpír)ultam tőle.:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Szerintem Zanessának vége! Nem furcsa most már, hogy nem mutatkoznak együtt? Zac is járja a maga útját és Vanessa is. Ennyi ideje már nincs róluk semmi közös, csakis külön-külön. Bár a remény hal meg utoljára.

Névtelen írta...

Még milyen jó,hogy nem az én utamat járják.Ez így van rendjén,mindenki a magáét.Na jó,néha a rossz útra is tévedhetünk,de ki róhatná ezt fel nekünk!? Reménykedjünk benne,hogy mindenki saját magának.És még nincs vége....
(f.é.)

Névtelen írta...

Speciel (f.é.) Rád is nagyon nagyon kíváncsi voltam! :D Nade hol vannak a többiek?

Attól még, hogy Zanessa-ról nem készült több ideje közös kép, egyáltalán nem jelenti azt, hogy vége! Volt már korábban is ilyen! És szerintem még nem fajutlak el odáig a dolgok, hogy éveken kersztül csaka pénzért játszák meg a szerelmet kockáztatva ezzel milliók szeretetét és rajongását!

Névtelen írta...

Zanessának NINCS vége.

Névtelen írta...

Ahogy olvasgatok,a többiek javarészt már kidumálták magukat. Hát igen,ma a többség lazíthatott egy kissé,már aki. Veled mizu,rég hallottam felőled?:) (f.é.)

Andi írta...

Volt idő, mikor igen csak
Zanessa-hiányban szenvedtünk még a HSM3 forgatásának megkezdése előtt jóval...aztán egyszer csak....:)
Meg kell értenünk ezt a csendet és türelmesen várunk és bízunk...egyebet nem tehetünk....ja, de igen....a gondolatainkat jó irányba fordítjuk!!!:)

Névtelen írta...

Ok Andi,de remélem ez nem ideig-óráig tart,hanem a sok-sok (mint jelző) ott lesz elötte(d).
És ezt teszem én is! (f.é.)

Névtelen írta...

Hey! JJJ-n fent van, hogy Zacy elment tankolni.:) És közben nagyban smsezett...talán pont Vanessa-nak?:D

http://justjaredjr.buzznet.com/gallery/photos.php?yr=2008&mon=11&evt=audi-zac&pic=zac-efron-audi-gas-station-15.jpg

Nah én nyugovóra térek...holnap hosszú napom lesz. Jó éjt!

Névtelen írta...

Köszönöm szépen drága (f.é.) én megvagyok!:) Valamilyen szinten megérte "távol lenni", de nagyon hiányzott a blog, mert hihetetlenül felemelő érzés ennek a nagy körnek része lenni, ami ennyi rajongást és szeretetet áraszt. Komolyan... Nem győzöm eléggé dícsérni a blogot... Húú most megpróbáltam visszaolvasni az előző kommentket az előző híreknél de vannak annyira hosszúak is, hogy egyszerűen ennyi egyszerre alig megy...:) Annyit viszont leszűrtem hogy a Zanessa-ba vetett hit (még jó hogy)töretlen éshogy mindenki továbbra is hozza a maga formáját!:)
Valaki itt maradna velem beszélgetni egy kicsit? Mert nagyon unatkozom így magányomban...

Névtelen írta...

Tudja valaki pontosan hány órakor is kezdődik ma az AMA? Kaphatunk egyáltalán onnan ma még képeket?

Névtelen írta...

Hát persze,hogy itt maradok veled Nóri!:) Ja dettó!:)
Persze,ha az a valaki lehetek én.
(f.é.)

Névtelen írta...

Jajj de jóó!:) Köszi szépen!:) Húú mióta írja ki nagybetűvel a neveket a blogspot?

Névtelen írta...

Erre a kérdésedre pontos válasz nem tudok adni,kb 1-2 napja látom így.
Amúgy én ebben a projektben nem vagyok érdekelt,hisz azt sem tudom,hogy működik,illetve kisbetűs
alanya vagyok a kerek egésznek.:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Hihi oké!:) Csak hirtelen így megütötte a szememet...
Voltál valahol mostanába kiruccanni?

Névtelen írta...

Hogyne! Minden reggel,sötétben megyek,és este(sötétben) jövök haza.
Szóval meló ezerrel. És te,merre jártál?:) (f.é.)

Névtelen írta...

Óóó én most sorra járom a kisebb-nagyobb városkákat...:) Annyi jó dolgot látok HSM fronton is, hogy az hihetetlen.:)
Mit dolgozol, ha megkérdezhetem? (Nem muszály rá válaszolni, ha nem szeretnél...)

Névtelen írta...

Én is próbálom utol érni magam az olvasással, mert termeltetek ma is rendesen :)), de állandóan leverődik a biztosíték :(

Névtelen írta...

Hát te nem szarozol Nóri,ezt szeretem!:) Ha étvágyadat szeretnéd csillapítani egy finom falattal,gondolj rám,ugyanis lehet,hogy nem végeztem főiskolát,de sütnivalóm azért még akad.:)
Na,mit gondolsz?:)

És te? Városkákat jársz,felém nem voltál?:) (f.é.)

Névtelen írta...

Szia b!!:) Gyújts gyertyát!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Sajnálom b, hogy ilyen rakoncátlan biztosítékkel akadt dolgod...:((

Sajnos már elfelejtettem, hogy hol laksz, de szerintem feléd még nem. Húú a foglalkozással kapcsolatban... Most azt nem tudom eldönteni, hogy dúskálsz-e az édes élvezetkeb, vagy "csak" a "Mindennapi kenyerünket" köszönhetjük Neked...:)

Fant írta...

Csak pár napja ír nagybetűket is, én is egész meglepődtem. De volt más furcsa is: ma délután megjelent oldalt egy olyan, hogy rendszeres olvasók, aztén egyszer csak eltűnt. Érdekes dolgokat produkál a rendszer :)
Hát igen a sok írásban én is igencsak ludas vagyok ma...

Hé, f.é. én szeretem a hasamat, mondtam már? :))
És Nóri, te aztán tudsz kérdezni :)

Névtelen írta...

Szijjjaaa Fant!:DDD Bocsi, ha lefárasztanak a kérdéseim, csakhát próbálok tájékozódni... Lenne kedved Neked is egy picit mesélni? Minegy mivel kapcsolatban!:)))

Névtelen írta...

Ha azt mondom,nyáron is szoktam lapátolni,jó meleget!:)
Igen a mindennapit!:) Amúgy Somogyország : Kaposvár.
(f.é.)

Névtelen írta...

Szia Fant.:)
Igen,tudom!:) Lassan összeáll a kép.:) (f.é.)

Fant írta...

Semmi gond Nóri, kérdezz csak nyugodtan, b-nek is mindíg ezt javaslom :)
Miről meséljek? Tudod mit? Kérdezz inkább és válaszolok.
Ahogy olvashattad, kigondoltam, hogy mivel nem sikerült még a magyar kritikusoknak egy valamirevaló kritikát írni a HSM 3-ról, készítek egyet és megpróbálom megjelentetni egy mozis portálon.

Névtelen írta...

Najóó...:) Nekem már este van azért van egy kis fáziskésés. De nagyon szépen köszönöm a választ.
Tényleg! Azt nem tudjátok, hogy Vanesa régebbi filmjei közül lehet e valamelyiket kapni vhol?

Névtelen írta...

Hajrá Fant!:) Olvastam egyébként igen!:) Kíváncsian várom a művedet!

Névtelen írta...

Én passzolok Nóri!:)
(f.é.)

Fant írta...

F.é. te a célzások nagymestere vagy :) Összeáll a kép mi - medvetánc lufival és kajával :)
Az eddigiek alapján te laksz a legmesszebb tőlem :) Ez a b-féle éteri kapcsolat legszemléletesebb példája :))

Fant írta...

Én is passzolok Nóri, talán próbálj utánanézni a neten, sokan rendelnek onnan filmeket...
Oldalcímet ne kérdezz, nem tudok
:) Különben, ha majd megjelenik a Bandslam a moziban, talán akkor majd jobban lehet kapni Vanessa régebbi filmjeit is.
Kösz a bíztatást, remélem sikerül összehoznom... bízok magamban :))

Andi írta...

Gondoltam beköszönök ide Nektek!
Kérdezz-Felelek!...az jó...és egy remek csapat is van hozzá!:)

Jó éjt Mindenkinek:)

Névtelen írta...

Na nekem mostmár nincs sok keresnivalóm itt.

Az embernek elsőroban önmagában kell bíznia.:) Egyébként ahogy megsimertelek, megismertünk biztos nem fogsz nekünk csalódást okozni.

Jóéjszakát és Zanessa-s álmokat Mindenkinek!

Névtelen írta...

Éteri,vagy sem ez ellen a "kapcsolat"ellen nincs mit tenned!:)
Szeretem a mackókat,a lufikat is,ez kétségtelen a kajáról pedig ne is beszéljünk. Hát,nem is vagyunk egymástól messze.:) Ja,és ikrek!!:))
(f.é.)

Fant írta...

Ikrek vagy te is, ezek szerint f.é.? :)) Mennyi közös pont, ezek után az a kis távolság tényleg semmi :))

Névtelen írta...

A csillagok szerint.:)
De hogy hányas,néha magam sem tudom.:) Jó éjt! (f.é.)

Névtelen írta...

Gyertyával nem működik a szgép :))

Névtelen írta...

Na látjátok még az AMA-n sem jelent meg Zanessa, most már biztos, hogy vége a kapcsolatuknak, ha egyáltalán létezett is valaha.

Andi írta...

Biztos van rá magyarázat és akár mi is legyen az....az az Ő döntésük volt....!

Névtelen írta...

Névtelen, azt hiszel, amit akarsz...ha észérvekkel nem tudlak meggyőzni...

xdittax írta...

Én nem látom, hogy vége lenne...:)

Ki még igen?×P

*Nóri*, bár án már nem tudtalak teganp köszönteni itt errefelé, azért csak tudd, hogy tőlem is meleg fogadtatást kaptál volna. De a sziporkázó F.É.-től és a többiektől, kaptál eleget.:) Örülök Neked, és Nektek!

És annak is, hogy újabb "hallgatónk" adta szólásra a fejét. Üdv itt, Smile! :)
Köszönöm Neked, és én köszönöm, hogy a blog rendszeres olvasója vagy, és hogy meg vagy elégedve vele. Nagyon jól esik!

És még valami a végére - Fant, az nem a rendszer hibája vagy. Csak meg akartam nézni, ki volt az az egyszem rendszeres olvasóm, és mivel egyébként nem tudtam, hát gyorsan beszúrtam, majd levettem.
Hihetetlen hogy el kaptad azt a pillanatot, de ezennel meg is köszönöm, hogy immáron Te lettél a második.

Ez a rendszeresen olvasott blogok téma egyidős a nagybetűkkel, de nem sokan bukkanar rá, és nem annyira ad hiteles adatot, hiszen vannak itt még , akik rendszeres betérnek eme szerény hajlékba, és akiknek mindig kimondhatatlanul örülök!;)

Fant írta...

Es ist, um auf die Baume zu klettern! Névtelen azért, abból, hogy az AMA-n nem jelentek meg igazán semmiféle következtetést nem lehet levonni... bár tök felesleges érvelnem...
Komikus azért bizonyos szinten ez a pánik, kb. két hete nincsenek közös képek róluk és máris megkérdőjelezik egyesek, nemcsak a mostani helyzetüket, de még az elmúlt három évet is...
Túlságosan hozzászoktál a jóhoz a turné során, sosem volt az a kimondott dömping, mindíg is kuriózum volt egy-egy közös kép...
Azt is elmondták ezerszer mindketten, hogy különösebben nem csípik a partykat... De igaza van LL-nek, azt hiszel amit akarsz, sejnálom, hogy hajthatatlan vagy...

De hogy valami vidámabb dologról is beszéljünk: alakulgat az írásom, a java már megvan :)

Fant írta...

Akkor fejlődik a rendszer Ditta :) Gondoltam, ha már van ilyen kategória, hogy rendszeres olvasó, akkor egyértelmű, hogy nekem is jelentkeznem kell ott :) Na de persze becsapós kategória ez, ahogy te is írtad. Akkor ezennel végig is próbáltam mindenféle identitást, ami létezik itt nálad :)

Névtelen írta...

Rendszeres olvasó? Ez az alapján mükszik, hogy hányszor frisseled a lapot vagy hogy mennyi időt töltesz ott?? Na majd csütörtöktől...
Meg kell másznia a fát? Németből egyenlőre béna vagyokxP
*Nóri*, majd felmászok msn-re is, rég dumáltunk:))

Fant írta...

Falra mászik tőle az ember, idegesítő - ezt jelenti a szöveg LL :) De ez tényleg nehéz egyébként, majd igyekszek legközelebb valami egyszerűbbet kigondolni, mert te sem ilyen nehezet adsz nekem :)
És a kulcsszó nálad a német kapcsán az egyelőre - ebben teljesen biztos vagyok.

Névtelen írta...

Szia Ditta!:) Köszönöm szépen!:) Hát igen, szerencsére tegnap tudtam beszélni (f.é.)-vel!:DD

Vigyázz LL, mert szavadon foglak!:) Tényleg rég beszéltünk...

Névtelen írta...

Egy éve tanulok németet...illetve tavaly év eleje óta...csak most nem jön a különtanár...mert ugye angollal kell foglakozni...na mind1, azért nagyon alapdolgokat tudok németből....
Kvittek vagyunk, én a múltkor a felsőfokú egyetértős mondatommal hozakodtam elő...:))

Oks, de tényleg felmegyek, csak mostanában a sok antifan miatt is csak akkor mentem fel, ha kellett vmi:)

xdittax írta...

De az szerintem nem is volt olyan nehéz, LL!×P

Viszont Fant mondatának értelmét én is csak közelíteni tudtam;)

Apropó még LL, a rendszeres olvasó csak annyit tesz, nálatok, hogy be kell állítanatok, illetve be lehet állítanatok, hogy melyek az ltalatok rendszeresen olvasott blog. Így lesz ezáltal nekem több-kevesebb rendszeres olvasóm.:)

Névtelen írta...

Tényleg?? Akkor mindjárt csekkolom:) Azt hittem, vmi mérőműszer:))

Névtelen írta...

Megvan:)

xdittax írta...

Édes vagy, köszönöm!:)

Andi írta...

A kutyafáját, nekem ez sem műk, vagy ilyen ügyetlen vagyok?

Az egy dolog, hogy
"Semmi sem tökéletes"....de, hogy ennyire...!?

Fant írta...

Semmi sem tökéletes, de alakítható, Andi :) A blog főoldalán felül jobbról van egy olyan, hogy irányítópult. Ha arra rákattintassz, elvileg be tudod állítani a rendszeres olvasó dolgot...talán a rendszeresen olvasott blogok menüben... Pontosabban nem tudom, mert én a pillanatot kaptam el, mikor pofonegyszerű volt... Ilyen sem sűrűn fordult elő még velem: jókor voltam jó helyen :) De a lényeg az, hogy arrafelé keresd a megoldást amit írtam....

Andi írta...

Köszi Fant, de úgy látom most már a saját adatlapomba sem tudok bemenni, ha esetleg bővíteni szertnék ott valamit.....??????
Az irányítópultról már nem is beszélve.....azért még kutakodok...

Andi írta...

Oké....megtaláltam az irányítópultot....magamat is benne....a többi még
"nem gyere be"!

Most megyek, majd még jövök!