2008. febr. 2.

17 Again by 17



Na jó, a cím kicsit becsapós...csupán arról van szó, h. a nevezetes Seventeen Magazin a Seventeen (Again) forgatásán vizitelt. Ez persze nagyban érinti Zac Efront, és a látogatásról írt cikk is nagyrészben Őt taglalja. Úgyhogy, nem volt választosám, lefordítottam Nektek! (De megint, mint mindig, szabad fordításként!)

"Minket felkértek, hogy látogassuk meg Zac Efron új filmjének forgatását az előző este, és nekünk sikerült látnunk a szívtiprót! Épp egy egy háznál filmeztek Los Angeles-ben - du. körülbelül 7 óra volt, mikor megérkeztünk és Zac egyik színésztársa Michelle Trachtenberg (Jéghercegnő) volt, aki az emeleten egy hálószobai jelenetben épp forgatott. (A hálószobai jelenetet, nem úgy kell érteni!)

A történet vicces. Zac karaktere, Mike egy főiskolai ösztöndíjat kap, és a középiskolai barátnőjével, Scarlettel helyezkedik el. Megházasodnak, gyerekeik lesznek, és azután felnőttként, Mike (Matthew Perry a felnőtt Mike) mérlegeli a sikertelen házasságát, és kapcsolatotát a tizenéves gyerekeivel. Mond egy kívánságot anélkül, hogy megvalósítaná azt, és ő nagy hirtelen megint 17 éves lesz. Beiratkozik egy gimibe (ugyanabba, amibe a gyerekei járnak) és megpróbál nagyon laza lenni, de csak kigúnyolják és terrorizálják őt. De végül közelebb kerül gyermekeihez, és mi fogadunk h. a vége happy end lesz!

A felvétel után, ami kb.1 óra vagy 2 volt, hogy különböző szögekből is felvegyék a jelenetet,(érdekes tény: Jennifer Gibgot producer (Hairspray) azt mondta, hogy a legtöbb filmszínhely kb. 3-4 órát vesz igénybe, mire lefrigatják!), Zac befutott és odaköszönt nekünk. Egy fehér V-nyakú póló, és egy piros skótkockás ing volt rajta, mi meg majd' elájultunk, amikor ránkmosolygott! Egy ideig beszélgettünk, és azt találgattuk, hogy Zacnek nincs preferenciája, hogy mikor filmez musicaleket, vagy nem musicalaket. "Egyilyen filmet is ugyanolyan forgatni" -mondta. "De ebben is fogok mozogni." (Bocsi, ezt nem igazán értettem) Mi biztosak vagyunk benne, hogy ez a film valószínűleg nem olyan koreografált, mint a HSMben levő táncok vagy Hajlakk, de nem tudunk arra várni,hogy láthassuk a táncát!

"Ez az első alkalom, amikor nem hasonlítok a karakteremre, habár... - mondta - én igazán nem hasonlíthatok egy 37 éves emberre!" Bár abban a jelenetben, amiben megpróbálja elmondani a lányának, hogy ő az apja, elég jó munkát végez, megpróbálja utánozni öregebb énjét, Matthew Perry-t. A producer ráadásul elmondta nekünk, hogy Zac néha felhívja Matthew-t a jelenetek felvétele alatt. (Komoly színész!)

És tudjátok mit esznek a színészek a forgatáson? Zac választása mogyoróvaj és szendvics, bár Michelle (ki szereti a grillezett sajtot és a diétás kólát) igényeinek megfelelően ellopta Zactől a nutellát.

Látszott mindkettőjükön, h. kedveleik a másikat, és hogy együtt sok közös mókájuk van. "Zaccel dolgozni nagyszerű" - mondta Michelle. "Bennünk sok közös van."

A forgatásnak már majdenm vége, (Zac el fog kezdeni a jövő héten egy új filmet forgatni) és a 17 újra ezen a nyáron már a mozikban lesz. Nem tudjuk kivárni, h. láthassuk!" 17

Ha ki akarod tenni az oldaladra, tüntess fel forrásként! Köszönöm!

Az eredeti cikkért katt IDE!

EDIT: Találtam a Zefron.com galériájában egy olyan képet, ami ezen alkalomkor készült! A 17 Magazin képviselői Zaccel fényképezkedtek! :)

Balról jobbra: Heather, Zac, and Kathryn (2oo8.jan.)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jajjj! Nagyon köszi, hogy fordítottál erre időt, nagyon szépen köszönöm, tényleg! Mert amit angolul elolvasok, azt úgy nagyjából értem,de nem így összefüggően, és néha elég fura dolgokat értek, szal mégegyszer nagyon nagyon köszi hogy energiát fektetsz ebbe! Remélem Vannessa interjúkat is fordídgatsz majd! :) És mellesleg nagyon szupi a blogod, minden nap feljárok, és nézem hogy mi a friss! Egyszerűen fantasztikusz!

Hajny

xdittax írta...

Jajjj! Én is csak ezt tudom mondani! Köszönöm Hajny a dicsérteket, örülök, h. rendszeres olvasóm vagy! :) Rem. tényleg megéri, mert amit én találok, azt általában lefrodítom, persze csak ha Zanessához vág. Olvasgass vissza, talán találsz elvétve néhány Vanessa interjút, vagy interjúszerűséget, de fogok, jobban mondva már el s kezdtem fordítnai a Sevennteen-i interjúját! Jövö héten nagyon rákapcsolok, ígérem! Puszi: Ditta×××

Névtelen írta...

Juuj, ez nagyon klassz!:D Eszméletlenül jó a blogod;) gratulálok!;);)

xdittax írta...

Köszönöm, köszönöm, de tényleg nagyon! ×D