2010. júl. 9.

Csak Zac.

Az Entertainment Tonight ott járt az USA-ban július 30-án megjelenő 'Charlie St. Cloud' múltévi forgatásán, ahol interjút is készített a címszereplő megtestesítőjével, Zac Efron-nal.


Z: Őszintén, ez a lány a legjobb fej. Szeretek vele lógni, szerintem nagyon különleges, sok időt lehet vele együtt tölteni.

Eddig milyen volt forgatni ezt a filmet, mert ez egy nagyon komoly film.

Z:
Teljesen más, mint bármi, amit eddig csináltam. De ettől lesz olyan izgalmas, emlékszem, mikor olvastam a forgatókönyvet – ez olyan dolog, ami rögön megfog, a két testvér története, nekem is van egy öcsém, szóval rögtön megtetszett.

Igen, nagyon kemény történet, az elején az egyik testvér épphogy túléli a balesetet, amibe az öccse belehal, és aztán örökké együtt maradnak.

Z:
Igen, a történet a kapcsolatukról szól, és a köztük lévő erőről. Nagyon izgalmas, mélyről indul, de a végén inkább szerelmi történet lesz belőle.

Milyen volt Amandával dolgozni, mert ő nagyon vicces, azt mondta, a szerelmi jelenet mindkettőtök számára ismeretlen volt eddig. Ijesztő volt számodra – mert neki igen, miattad és a rendező miatt is.

Z: Érdekes volt, nem tipikus romantikus jelenet, mások voltak a körülmények, furcsa volt. Ő nagyszerű volt, csak mondja, hogy ideges volt, nem is volt az.

Még azt is mondta, hogy mikor vége volt a forgatásnak, ott állt az a sok lány, és nem értette, hogy miért fényképezkedtél velük, beszélgettél…

Z:
Az ember egy hosszú forgatási nap után legszívesebben rögtön hazamenne, de aztán odanéz, látja az arcukat, és nem tudja megállni. Nincs választásom, próbálok mindent megtenni, utána nagyon jó érzés.

Igaz, hogy kiléptél a Footloose-ból?

Z:
Ilyenkor nagyon sok tényező befolyásol, nehéz döntés volt. Nem teljesen ez a film volt az, voltak más lehetőségek, amelyek nagyobb kihívást jelentettek, izgalmasabbak, váratlanabbak voltak. És meglepőbbek. Őszintén szólva magam miatt döntöttem így, nem a rajongók befolyásolnak ilyenkor. Próbálom kiterjeszteni a határaimat. Miután elég sokáig abba az irányba haladtam – a High School Musical óta – ez jobb döntésnek tűnt.

Biztos vagyok benne. Az emberek azt mondják rólad, hogy te vagy az új Brad Pitt, a tehetséges színész. Te kihez szoktad hasonlítani magad?

Z:
Majd ha tényleg elérek valamit, ami méltó ehhez, akkor megérdemlem, hogy ilyesmiket mondjanak rólam, de addig csak Zac vagyok.

Fordította: LL.

Nincsenek megjegyzések: