2010. júl. 21.

A dátumokról...

Számunkra minden rejtély, ami a filmiparon belül történik, de néha pedig még azok számára is ködös a dolog - teszem azt a megjelenési dátumok -, akik sokkal közelebb állnak a projektekhez, mondjuk szerepelnek benne.

Nem is olyan kicsi felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy az egy párt alkotó Zac Efron és Vanessa Hudgens filmjei egy és ugyanazon napon jelennek meg az Egyesült Államokban, miután a "Charlie St. Cloud" a "Beastly" megjelenési dátumára költözött. Ennek eredményeként pedig végül levették a modern Szépség és a Szörnyeteg mesét a július 30-ai időpontról, hogy egy (sokkal) későbbire pakolják.

Nos eddig kellett várni arra, hogy mindkét színész véleményét megtudhassuk, ugyanis az MTV News Z-t a végül egyedül maradó "Charlie St. Cloud" megjelenése kapcsán, V-t pedig a Neutrogena jótékonysági apropóján érte utol, s tette fel ugyanazt a kérdést nekik.


"Csalódás volt. Mindannyian csalódottak voltunk." jelentette ki Zac. "Nehéz volt. Igazából pont nekem kellett elmondani neki a hírt. Valami olyasmit mondhattam, hogy 'Azt hiszem a ti dátumotokra költözünk.' ... Igazából jól fogadta, de nehéz, amikor ilyen dolgok történnek. Nekünk, mint színészeknek, nincs semmi befolyásunk efölött, szóval meglátjuk. Úgy értem, remélhetőleg a legjobban fog elsülni. A 'Beastly' egy nagyszerű film, és amikor kijön, az emberek abszolút imádni fogják. Fenomenális lesz. Alig várom." nyilatkozta annyira diplomatikusan és támogatón a 22 éves színész.

De természetesen kedvese, Vanessa is hasonlóan őszintén és jól beszélt. "Zac filmje megkapta a július 30-ai dátumot, ami a mi eredeti dátumunk volt. Nem tudom. Nem éreztem helyesnek, hogy ugyanazon a napon jönnek ki a filmjeink. Egyszerűen nem helyes."

Arra a kérdésre, hogy ha nem tolják el a filmjét, melyik nyert volna, Vanessa természetesen nem volt hajlandó válaszolni. :) De azt hozzátette, arra a feltevésre, hogy esetleg a hosszú várakozás miatt a rajongók elpártolnak, hogy a halasztás ad a készítőknek egy kis időt arra, hogy tökéletesítsék a filmet. "Néhány jelenetet újra fogunk venni és egy kicsit meg fogjuk változtatni, szóval remélhetőleg még jobb lesz majd."

Jó látni, amit eddig is sejtettünk, hogy ők ketten jól vették ezt a sajnálatos dolgot, támogatják egymást és bíznak a legjobbakban. És nekünk nincs más dolgunk, mint ebben a reménykedésben osztozni. :)

Forrás: MTV.

Nincsenek megjegyzések: