2009. jún. 14.

„Győztünk és túléltük!”

Ma aktuális mesénkben érdekes kalandokat élünk át, nem hétköznapi rendezvényen veszünk részt, repülünk, sétálunk, miközben hiányolnunk kell olimpikon törzsutasunkat, aki természetesen lélekben velünk utazik, mindezzel együtt persze a számokról sem feledkezünk meg, hiszen a Megint 17 című film bár az amcsiknál szépen lassan csökken, a hétvégén százezres a nagyságrendünk, hétköznapokban tízezres; nemzetközi turnénk során viszont olyan összegekkel találkozunk majd, ami elégedettségre ad okot – ja igen, nem mellesleg: újabb rekordot teljesített a maga kategóriájában, ezt is kisütjük, mi.

Szóval akkor a terjengős és abszolút felesleges bevezető után vágjunk is bele – lássuk mi történt velünk, miközben a számokat kutattuk.

Össze kell gyűlnünk, szokás szerint ez világos, de nem akárhol tesszük ezt ezúttal, hanem egy igen-igen nevezetes helyen, a Napfény Városában egy Tisza parti vendéglő teraszára ülünk ki mindannyian, némi sétát követően, mert azért jó a testmozgás, de ilyen hőségben kell valami hűsítő is, és a Mesélő rendel mindenkinek egy nagy pohár sört, mint fő szomjoltó – közben természetesen figyelemmel vagyunk mindazokra, akik a mesekönyv fuvolás szerkesztőjével az élen még nem töltötték be Zac Efron aktuális filmes kora plusz egyet, így nekik előzetesen már az előző utazás folyamán a Szellem kreált egy tökéletes hamisítvány személyit. Kedvenc elfoglalt Szerkesztőnknek nem rendelünk sört, de nem ám, neki ez nem jár, ki tudja talán nem is szereti, és diplomatikusan el is hárítja a fogyasztását. Még mielőtt bárkiben felmerülne, hogy kedvenc hangszeresünket szomjan hagyjuk, vagy kilógna a sorból – dehogy, dehogy a Mesélő nem kőszívű egyáltalán, a Fuvolás Lány azt kapja, amit bizonnyal szívesen fogyaszt, 2 cent Jägermeister-el kedveskedünk neki.

Miközben mindenki belekortyol a nedűbe, megbeszéljük az aktuális magyar számokat. A helyzet a következő: Az elmúlt hétvége már a második volt, amit a 17-es film idehaza teljesített, ezúttal összesen 17,531 nézőt vonzott országosan, ami azt jelenti, hogy mindebből lett 18,654,016 forint, tehát még mindig forint bevétele az ország filmszínházainak.

Közben az utasok egyre mélyebbeket kortyolnak, kezd nehezen tolerálhatóvá válni számukra a kezdődő számtenger. Nos, mivel a forint-dollár árfolyam változik naponta, nemhogy hetente, így némi gazdásági áttekintés után azt is megtudjuk, a héten bizonyára erősödött a forint a dollárral szemben, hiszen előbbiből 198,20 kell egy darab utóbbihoz, ez tehát az aktuális árfolyam. Így aztán gyors számolást követően megkapjuk a Megint 17 című film második hétvégés bevételét: 94,117 dollárt!

Ez még mindig a box office második helye aktuálisan, ami váratlanul jó eredményként értékelhető talán. Nos akkor mindenki vegye úgy, hogy még egy kör rendelve, mert megnézzük a bontásban is a számokat. A fővárosban, ahol mozizik mások mellett reménytelenül romantikus utas, éppen betegeskedő kérdező utas, és az éppen nyaraló sportoló utas – nos ott 9, 707 néző volt kíváncsi a filmre, ami a lista ottani 3. helyét jelentette (hiába a három ugyebár egy – na milyen szám?) és 10,329,280 forintot, azaz 52,115 dollárt.

Az egyensúly megvalósításának kedvéért a vidéki adatokat is szemügyre vesszük, ha már éppen vidéken találkozunk mindig – miközben az utasok egyre inkább szorítják a poharukat – nos a fővároson kívül mozizók 7,824 – en voltak jelen a múlt hétvégén és 8,324,736 forint értékben vásároltak mozijegyet, vagyis 42,002 dollárt termeltek a moziknak.

A fővárosból van még két adatunk, 38, 255 néző volt kíváncsi a premier óra összesen, ami egy kis-közepes vidéki város lakosságának felel meg, de például kb. a fele a Mesélő pátriájának lakosságszámának. Na és ez 38,255 néző összesen 39,987,215 forintot hozott össze a vetítés kezdete óta, ami 201,752 dollár. Lássuk a magyar összbevételt június 07-ig: 61,873,961 forint azaz 312,179 dollár!

Mikor e szám is elhangzott a mesekönyv fuvolás szerkesztője diplomatikusan felállt a helyéről, Aladdin felé fordult és pikolóját vízszintesen maga elé tartva, azzal a Aladdin felé mutatva, közölte vele, hogy „Na jó, most már ideje abbahagyni, mert látom már, ha kicsit iszol, egyből elkezdesz még a szokottnál is unalmasabban és terjengősebben dőre számokat sorolni.” Ekkor minden utas a maximális egyetértéstől egyszerre tört ki harsány kacagásban de úgy, hogy egymást kell támogatniuk, hogy össze ne essenek a nevetéstől. A Fuvolás Lánynak pedig jár F.É.-től az óriási pacsi – és persze Aladdintól is kijár ugyanez, mert értékelte mindezt.

Nos miután mindenki felhajtotta az utolsó kortyot is poharából és a Mesélő rendezte a cehet, a Fuvolás Lány játékba kezd a Szellem előcsalogatására. Azt mondja, úgy gondolja, hogy legyen a mai dal a mesekönyv egyetlen magasugró olimpikonjának tiszteletére a Gettó milliomos című film Oscar-t érő filmzenéje: a Jai Ho – annak örömére, hogy idézzük: „győztünk és túléltük”. Vége a sulinak erre a tanévre, ennek örül mindenki.

Miután a Dzsinn előbújik lakából és sikeresen nem esik bele a Tiszába, gratulál a Fejek-projekt virulásához, kerek a szám, működik a kezdeményezés!

Helyet foglalunk a szőnyegen, ne akárhogyan – törökülésben, és szállunk máris az amcsikhoz, hogy felmérjük mi a pálya a Megint 17 mozis és a Nagy Film DVD-s számai körül.

Nem akármilyen helyszínre érkezünk: a Tony-gálára látogatunk, mert a mesékben minden lehetséges – ott aztán a Szépség fogad bennünket, s bemutatja kollégáját, akivel a tegnap óta forgó filmjében együtt dolgozik, kiemelten a Fuvolás Lány felé fordul: Neil Patrick Harris; és elmondja, hogy nagyra tartja a mesekönyvet, volt alkalma lapozgatni, mert a Szépség bemutatta neki. Megígéri, hogy a gálát lezáró számába belecsempészi a minket érdeklő adatokat is.

És így is tesz majd – előtte azonban a Hair aktuális szereplőgárdája egy féktelen lazulás keretében kísérli meg meggyőzni azon utasunkat, aki szerint minden mű kizárólag az eredeti verziójában jó, ennek ellenkezőjéről mégpedig úgy, hogy a szám közben bevonja őt is az előadásba, előtte énekel, miközben belesző egy pár számot, a HSM 3 DVD/blu-ray eladása kapcsán: 7,683 példányt adtak el e lemezekből, mindez 158,799 dolláros bevételt hozott, vagyis összesen 3,094,737 az eladott példány.

Az előadók újabb utasunkat célozzák meg lazuljunk felkiáltással, arra nem számítanak, hogy F.É. a lazulás nagymestere így aztán veszi lapot és feláll táncolni az előadóval, a fergeteges buli közben ő is hall egy számot: 6.! Ez pedig a Billboard lista Top Soundtracks kategóriája, benne a NKF pozíciója – 33 hét után (ma tele vagyunk a hármas számmal).

Eljön az est vége lassan, egyben filmet is váltunk gyorsan, a Megint 17-et követjük a továbbiakban akkor, amikor NPH színre lép, elkezd énekelni szinte kizárólag a Fuvolás Lánynak, végig őrá néz és dalába beleszövi a 8. hétvége számait: 212,805 dollár 222 mozi műsorán. A szóban forgó hétvégével bezárólag 61,605,717 dollár a tengerentúli bevétel. A dalból kiderül az is, hogy e hét hétfőjén 26,892 dollár, kedden 32,996 dollár, a hét közepén 30,874 dolcsi termett, az utolsó előtti tanítási napon pedig 31,652 dollár értékben váltottak jegyet az érdeklődők a filmre. Június 11-el bezárólag az amcsi összbevétel 61,728,131 dollár!

Evezzük nemzetközi vizekre, annyi országunk van hirtelen, hogy válogatnunk kell, mindet nem tudjuk felkeresni – nézzünk pár érdekeset. Régen jártunk már Ausztráliában – nekik ugye ajándékoztunk LL által egy lufiból hajtogatott Rozsomákot, amit ők ígéretükhöz híven kiállítottak Sydney főterén, nos mivel május 28-31-ig, a vetítés 8. hetének végén összehoztak 25,537 dollárt, összesen pedig már 10,079,700 dolcsit, így egy lufiból hajtogatott kosárlabda is kijár nekik.

Nézzük meg német barátaink mi jót műveltek, mióta legutóbb találkoztunk velük: a május 28-31-ig tartó 3. hétvégén 513,708 dollár értékben váltottak jegyet a 17-es filmre, míg ugyanezen adat a vetítés negyedik hetében 04-07-ig 376,070 dollár, a német összbevétel 4,415,362 dollár!

Nincs idő arra, hogy gratulációt fejezzünk ki a németek felé, mert rohanunk tovább, a következő cél Franciaország, ahol a vetítés 5. hete 279,013 dollárt hozott, az öt heti bevétel pedig: 8,167,008 dollár eme igen romantikus helyszínen és ezen összeggel kiemelkednek a mezőnyből mindenképp.

Lássunk egy újabb romantikus helyszínt, csónakázni is lehet e helyütt, közben a mesék tanulsága szerint akár szerenádot adhatnak, hogy a romantikusságot fokozzák – Olaszország a célunk a teleportáló szőnyeggel, akiket legutóbb valami 800,000 dollár körüli nyitóösszeggel hagytunk ott, na ez már rég volt, azóta szorgoskodtak: május 22-24-ig 359,449, május 29-31-ig 262,817, még június 05-07 között 101,187 zöldhasút termeltek, így az össz-olasz bevétel immár: 2,119,820 dollár!

Lássunk most egy baráti országot, menjünk Lengyelországba, ahol még május 8-10-ig tartó hétvégén volt a 17-es premier, 138,108 dollárt eredményezett, aztán a következő hétvégén 95,802 dollár tartotta a lista 3. helyén a filmet, majd május 22-24-ig vannak a legfrissebb filmes számaink – konkrétan 48,515 dollár, az ottani összesített bevétel: 389,489 dollár.

Lássunk egy országot, ahol az Aladdin nevű meseszereplő és másik mesehőssel, Dimitri-vel találkozik, az utasok pedig a mesebeli hercegnővel Anastasia-val és együtt beszélik meg az ország adatait. 279 moziban május 28-31-ig tartották a 676,601 dolláros premiert, amit aztán 275 moziban a második hétvégén további 472,236 dollárral fejeltek meg és szigorú nép révén utóbbi összeget tartották a hétköznapokban is, amit az 1,492,067 dolláros összbevétel bizonyít.

Mediterrán helyszínből sosem elég - a spanyolok vajon mit hoztak össze? – hangozhat a jogos kérdés. 32,069 dolcsit az 5. hétvégén, 12,204 dollárt a június 05-07-ig tartó 6.-on, összesen pedig már 1,917,263 dollárt.

Isten hozott Szingapúrban! – hangzik egy másik Disney mesében az egyik szereplő szájából, hát ha már itt vagyunk nézzünk is széjjel egy kissé, amolyan számos szempontból. A legfrissebb, ropogósabb számuk az a május 21-24-ig tartó 6. hétvégéről való mégpedig 5,397 dollár, az összes pénzük pedig ebből a filmből: 964,624 dollár.

Lássuk Taivan-ban hogyan is állnak ehhez a filmhez: 10,391 dolláros a bevétel a vetítés 6. hetében június 06-07-ig, ez alatt az idő alatt pedig összesen 723,787 dollárt hoztak össze a helyiek.

Összesítsük e számtengert, nézzük először a Megint 17 című film számait: 61,728,131 dollár a bevétel a tengerentúlon június 11-ig, amit 56,992,461 dollár egészít ki nemzetközi fronton. És itt az újabb világrekord: Testcserés filmeket tekintve még egyetlen egynek sem sikerült nemzetközi szinten ekkora bevételre szert tennie! Így hát az összesített bevétel: 118,720,592 dollár, ami csaknem hatszoros megtérülése a 20 milliós gyártási költségeknek!

Nem engedjük a High School Musical 3 – Senior Year című szériazáró projektet sem: a DVD/blu-ray lemezek eladásából származó bevétel május 31-ig: 55,495,436 dollár!

Alkotta ez alkalommal is: Fant.
Forrás: Index; Odeon; OTP; Billboard; The Numbers 1 2; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21.

27 megjegyzés:

Fant írta...

Hát látom a mai mesém totális érdektelenségbe fullad.
Azért feltétlen kiemelném, hogy az összes kép eszméletlenül jó választás, nagyon ötletes, hogy szakaszokra bontottad vele a történetet, Ditta :)

És akkor, hátha EZ jobban elnyeri mindenki tetszését - erről mesélt Leslie Mann egy alkalommal ugyebár, van tehát bizonyíték is rá :)

(f.é.) írta...

Helló!

Semmilyen érdektelenség sincs a színen.:)) Sőt,totális ájulás,de ez a szó legeslegjobb értelmében(részemről) mindenképpen.:)) Húú olyan feelingem van most.:))
Hihetetlen,mert bizony a Tisza-part csodálatos a Napfény Városa csodaszép,és a sör önmagában is kellemes szomjoltó.:) Főleg most,hogy mindezt Veletek élhettem,élvezhettem ,eszméletlen.:))
A számok:még lehet ennél több is?:))Az utazás csodaszép volt,köszönöm!:)Pacsi érte.:))
Egy dal jutott eszembe erről,és mi is lehetne más,mint: Right Here Right Now.:))

b írta...

Fant én itt vagyok, mindjárt olvasok, és elaludni sem fogok, mert munkám van legalább éjfélig :(

A belinkelt vidin a kislányok haláliak :DDD
Egyébként miről beszéltek?

b írta...

Wow! Ezek a számok! A magyar érdeklődés kellemes meglepetés nekem :)
A sör jól esett, köszi :)) A mese szokás szerint nagyon jó lett :)

Fant írta...

Örülök, hogy itt vagytok! :)

F.é., nekem is feelingem volt, mikor írtam :)) Bizony a sivatag is tartogat meglepetéseket :)
A számok: én már megtippelni sem merem mennyi jöhet még, mindenesetre van még ahol nem volt premier sem, például laza brazil barátainknál, vagy ott, ahol LL éppen nyaral, szóval lesznek még számok :)
Örülök, hogy tetszett a mese - köszi a pacsit :)
És a dal, lehet, hogy meg is van a jövő heti pikolós nóta? :)

B, okés, amúgy jobban vagy már? Nem tudom miről beszélgetnek a kislányok, talán Ditta ki tud bennünket segíteni ha ránk néz, vagy esetleg ;o) is, én úgy tippelem, hogy azon vitatkoznak, hogy akkor melyiküket is hívta fel pontosan és konkrétan Z :)) De ez csak találgatás :)
De a sikoly az nem semmi, feltörekszenek a német rajongókhoz :)
Örülök, hogy tetszett a mese neked is, a magyar számok engem is meglepnek, pláne, hogy kritikai visszhangja gyakorlatilag nincs is a filmnek, próbálják agyonhallgatni. De az ilyen meglepetéseket csípem persze :)

(f.é.) írta...

Ha-ha,a legifjabb nemzeték közt is mekkora vitát tudd szítani egy telefonhívás.:))
Oltári,szétröhögtem magam rajta.:))

Fant írta...

Igen, a telefonhívásos videó hatalmas tényleg :)) Én azt képzeltem még el, mi lett volna, ha mindez személyesen történt volna, és Z maga lett volna a meglepetés élőben :))

(f.é.) írta...

Háát,a közös sörözés kizárva az tuti.:))
Legfeljebb az a gatya,ami kiszokott villanni a farmer alól(elég gyakran),most szabad teret kapott volna.:))
Tehát amolyan gyatyaszaggatós pillanatra gondoltam.:)

Fant írta...

Tehát gatyaszaggatós pillanat, lehetséges, lehetséges :)) Sőt, hát az egyetlen elképzelhető variáció :)) Nem nagyon tudott volna hová bújni ennyi gyerek elől, szétszedték volna az tuti :))
És így már el tudom képzelni, hogy Leslie mit élt át a gyerekkel mikor azok megtudták, hogy mi a pálya :))

b írta...

Ma már jobban voltam, kimentem a napra is. Úgy voltam vele, hogy vagy betegebb leszek tőle, vagy javít a helyzeten. Hát nem tudom. Most jön a köhögős rész, és az orrfújás :S Délután azért jól esett ledőlni egy kicsit :(

(f.é.) írta...

Bizony gatyaszaggató is lehetett volna,mint errefelé a forróság.:)
Jó éjt mindenkinek.:)

Fant írta...

Hát b, örülök, hogy jobban vagy azért, a köhögős rész még mindig jobb, mint az erőtlenül ágyban fekvős rész. Kitartás, jobb lesz nemsokára, egész biztos.

Hőség az bizony erre is volt, f.é., sivatag, végül is ez itt normális :)) Jó éjt neked!

Vajon merre járhat Andi? :) Aggódom, hogy alszik el ennyi romantikus uticél mesés meglátogatása nélkül :)

b írta...

2 napig az ágyat nyomtam, a köhögéssel végül is már lehet dolgozgatni.

Fant írta...

Lehet, lehet, de azért jobb, ha teljesen meggyógyulsz, szerintem. Vagy legalább a melóhelyre ne menj be, amíg nem leszel 100%-os.

b írta...

Sajna ezt nem tudom megtenni. Így is pénteken és szombaton sem voltam bent, és hiába hoztam haza munkát itthon sem csináltam, hanem aludtam helyette :)

;o) írta...

Na! Ide is 1 pár sort mielőtt és is nosztalgikus álomba merülök...
Egész kis családi történet lesz még itt a végén.
Most kicsit restellem, de valódi, szegedi élményem még sosem volt, viszont a "napfény városa" jelző azonnal a helyén volt. Szóval, feeling, meg meleg és sör? Érdekes egybeesések. Mindig mondtam, hogy egy kis "melegség" sok mindenre képes. nekem pl most nagyon jól esett látni, hogy azért receszió ide vagy oda, azért a film élt, él és élni fog, és a hozzá fűzött kedven bizony nem változtathat semmiféle új ipari találmány sem. Talán jobban éreztem volna magam, ha a sógorékat egyszer az életben lenyomjuk, na de mit akarok én.....

A csatolt vidivel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy valószínüleg még te is jobban tudsz angolul, mint én, ugyanis az egész videóból hűűű, de nagyon sokat nem értettem. Azt igen, hogy az éppen 11 éves kislányának partyja volt és Z hívása volt a meglepi és hogy érdeklődött hogy jót buliznak-e és hogy módfelett érdekelte a lányokat, hogy még együtt van-e V. Hudgenssel, de sajnos a végén a vitatémát már nem értettem a visítástól.

;o) írta...

b olvastam, hogy egészségileg nem vagy a helyzet magaslatán. Jobbulást! Vigyázz magadra!

Fant írta...

Ha egyszer beteg vagy, beteg vagy, nincs mit tenni. Olyankor pedig aludni kell egyértelműen :)
De akkor ez esetben nyeld a forró teát literszámra, attól elvileg jobb lesz, ha már a meló nem tud nélküled létezni :)

b írta...

Hú nem akartam én magam sajnáltatni a meló miatt :)) Csak rosszkor lettem beteg, mert 06.15-ig kapott haladékot egy anyagra az, akinek besegítek már majd 1 hónapja, és irdatlan mennyiségű anyagot kell/ett átnézni-kijavítani. Ráadásul pénteken még ballagáson is voltam, illetve előtte rohangáltam városszerte. Szóval ilyenkor a lelki-ismim szólal meg...

;o) köszi :)

Fant írta...

Nos ;o), akkor a mese elhozta neked az első szegedi élményedet :))
A magyar számok így is nagyon jók, nem feltétlenül kell versenyeztetni más adatokkal, de ha nagyon akarod, akkor elárulom, hogy az osztrákoknál pont dupla ideje megy a film, tehát van még sanszunk behozni őket.
De hangsúlyozom: a magyar adatok váratlanul jók.

A videó: én konkrétan semmit nem értettem belőle, kizárólag kikövetkeztetés alapján szűrtem ki mi lehet a cucc. Szóval a kicsi összefoglalót köszi.

A betegség mindig rosszkor jön b :) Lelkiismeret ide vagy oda, nem lustaságból nyomtad az ágyat, hanem betegségből, így hát védve vagy lelkifurdalás szempontból. Remélem azért sikerül/t bevégződni a dologgal.

Mára léptem: Jó éjt Mindenkinek!

Andi írta...

Sziasztok!

Vajon merre járhattam?:) Itt jártam Fant :) Alvás? - kicsit nehezen :))

Köszönöm a mesét - tanulságos volt, számomra mindenképp :)

Itt voltam tegnap este, nem hagynám ki, csak....nem tudtam commentelni.....kicsit félrevezetett az az eredeti verziós cuccos a mesében :)
Nem szerintem...."minden mű kizárólag az eredeti verziójában jó"......csak én nekem az hallgatható....:) És köszönöm a bele szőtt HSM3 számokat :))

Fant írta...

Szia Andi! De ugye nincs harag? Én azt viccesnek szántam, semmi komoly, különben is elfogadom az álláspontodat, és úgy értettem, amit írtam, ahogy te írtad :) A lényeg pedig az volt, hogy aktívan ott voltál :)
Mi vezetett félre benne egyébként? Nem szántam semmi élt neki, vagy semmi iróniát...
Remélem nem lesz gondunk ebből.

A beleszőtt HSM 3 számokat szívesen - látod, azok sincsenek az eredeti verzióban :)))

Különben ha holnap erre jársz, linkelek neked egy videót, ami szerintem felér az eredetihez :)

De legyen a kompromisszumos lényeg ebben a témában: az eredetihez képest a további verziók nem rosszabbak, nem jobbak, mások egyszerűen :) Na mit szólsz? :)

Andi írta...

Szia Fant! Veled harag, vagy gondunk?
Azt nem szeretném :)
Oké - akkor én bocs, ha félreértettelek :))

A beleszőttet nekem a fejem eredetiben nyomta :)))

Kiváncsian várom a videót :)

....egyszerűen mások...:)))

Fant írta...

Akkor minden rendben van, Andi :)) Figyu, dobtam egy e-mailt ezzel kapcsolatban :)

Ma belinkelem estére a videót :))

Andi írta...

Ok, köszi :))

Fant írta...

Addig is: jó éjt! :)

Andi írta...

Válaszoltam: jó éjt!:)