2009. jún. 28.

Let the (beat) tale rock...

Speciális hete volt mindazoknak, akik figyelemmel kísérik e különleges mesekönyv életét, hiszen ezúttal nem csupán egy mese állt rendelkezésre a héten, hanem minden nap egy egy-egy részösszefoglaló az Év Sportolójának tollából a Szépség legújabb projektjének sztoriját és karaktereit ismerhettük meg – szigorúan számok nélkül, noha Dzsinn volt benne, így aztán a hétvégi mesékhez, tulajdonképpen, ha nagyon akarjuk szervesen kapcsolódik is a hétközbeni történetfolyam, ezáltal biztosítva a kontinuitást hétköznap és hétvége közt. Mindezen iszonyúan jó mesékért el is nyeri majd méltó jutalmát az Új Mesélő.

Amerikában közben, hogy rátérjünk számos históriánkra, jubileumot ünnepelhet Zac Efron vígjátéka, a Megint 17, hiszen a múlt hét végén pontosan a 10. hetének végét számlálta a film, a kerek fordulón éppen 318 filmszínház műsorán. Miközben idehaza is kerek számhoz érkeztünk, hiszen pontosan 4. hete volt az elmúlt hét végén, hogy a film a magyar mozikban is élvezhető – vagyis pontosan egy hónapja volt a laza premier.

Induljunk útnak idehaza a Vörös-Varázs Turisztikai és Utazási Iroda szervezésében zajló röpke kis számos utazáson. Rögtön az út elején kicsit kielemezzük Utazási Irodánk felépítését: van az egységes egész, mindezen belül pedig nagy sikerrel működik a Nyomozó Szakosztály, vagyis a VVNYSZ, egy főnyomozóval és egy tiszteletbeli nyomozóval – eddig ennyi volt. Nade most!

Most új Szakosztályt alapítunk az utasok leghevesebb bólogatása közben, mégpedig ez e heti mesék tiszteletére, LL teljesítményének elismeréseként külön szakosztályt kap – a Mese Szakosztályt, így hát létrejött a VVMSZ, melynek vezetője az egyetlen mesekönyvbeli magasugró atlétanő, a kevés fantáziával egyelőre csak Új Mesélő névre keresztelt LL – noha stílszerűen keresztelhetnénk Story Teller-re is, amennyiben ez így helyes. Ünnepélyes beiktatása közben pont úgy hárít, ahogyan azt a Mesekönyv Fuvolás Szerkesztőjétől tanulta, de az utasok sikeresen meggyőzik, hogy teljességgel kiérdemelt az új szakosztály számára.

Miután ily fennkölt tetteket elkövettünk, találkozunk mind egy helyen – ez a hely most a Balaton, tetszőleges városa, vagy falva. Ekkor a Fuvolás Lány elkezd mesterien játszani kedvenc hangszerén, hogy előcsalogassa a Szellemet – aktuális dalunk semmi komoly inkább csak amolyan lazulás-féle, azért, hogy a kevésbé tetsző dolgokat kiüríthesse a fejéből mindenki, tehát a Boom Boom Pow című The Black Eyed Peas nótát, többszörös nevezetességére különös tekintettel.

Zenészünk egy kéréssel fordul a Szellem felé, szeretné, ha a varázsszőnyegből vízi utazásra alkalmas jármű lenne, mondjuk egy vitorlás! A Szellem azt mondja, eresszük csak vízre a szőnyeget, és szálljunk fel rá, mintha csónakba ülnénk, működni fog – és valóban! Szőnyegünkkel hajózunk a Balaton vizén, a rekkenő hőségre való tekintettel több utas meg is mártózik a vízben, persze csak azért, hogy onnan, kellemesebb környezetből hallgathassa az unalmas mesét a hazai adatokról.


Mert ez következik, íme hát: először fővárosban mozizó Front-embereink kedvvért az ottani számokat vesszük górcső alá – láthatjuk, hogy június 18-21-ig ott 3,429 érdeklődő váltott jegyet a filmünkre, ők pedig hoztak 3,623,780 forintot, ami - mivel előzetesen kinyomoztuk, hogy a forint-dollár árfolyam most éppen 196-on áll – 18,489 dollár. Mivel az utasok éppen bóbiskolnak a langyos vízben, így Aladdin gyorsan hozzáteszi, hogy fővárosunkban 54,023 néző látta egy hónap alatt a Megint 17-et már. Ettől az utasok nem lesznek élénkebbek, ahogy attól sem, hogy a mese egy újabb számmal folytatódik, ez a szám pedig az 55,905,200forint, mint budapesti összbevétel, ami 285,231 dollárnak felel meg.

Mivel éppen többen visszamásznak a szőnyegre, csak, hogy ott aludjanak el, ne a vízben, a Mesélő azt a téves következtetést vonja le, hogy őket extra-mód érdeklik a további számok, így folytatván elmondja, hogy a múlt hétvégi vidéki bevétel 2,487,000 forint volt, melyet 2,566 néző gazdálkodott ki. Eközben Aladdin a múltkori sör helyett most inkább energiaitallal kínálja az utasokat, hogy kevésbé legyenek álmosak, mert még van szám. Itt van például előbbi adat külföldiek számára is értelmezhető megfelelője a 12,689 dollár. Így aztán hamar megkapjuk a filmünk múlt hétvégi bevételét, ami összesen 6,110,780 forint, azaz 31,177 dollár! Ez még nem elég, így számba vesszük a film magyar összbevételét, ami nem több és nem kevesebb, mint 93,154,460 forint, vagyis 475,278 dollár.

Látogassunk most az amcsikhoz, lássuk először a sapkás, vitorlázó srácot, aki be kell avasson minket a vonatkozó számokba. Miközben a Fuvolás Lány óriási diplomáciai érzékkel szó nélkül átnyújt neki egy hajvágó ollót, az amcsi Aladdin zavarba jön, de érti a gesztust, mindenesetre elmondja nekünk, hogy vetítésének 10. hétvégéjén 278,984 dolláros bevételt hozott a Megint 17, ami az akkori bevételt 62,730,645 dolcsira növelte. E héten aztán hétfőn 48,328 dollár, kedden 18% növekedéssel 57,027 dolcsi, a hét közepén, immáron 297 mozi műsorán 50,755 zöldhasú, csütörtökön pedig 52,277 dollár volt a bevétel, így aztán aznappal bezárólag 62,939,032 dollár a film bevétele.

Miután ezt megtudtuk, az egyensúly kedvéért Montrealba teleportáltunk többéltű szőnyegünkkel, ahol felkerestük a Szépséget, ő pedig rögtön megörül nekünk, be is vonulunk a kis kéglibe amit bérel ott, és miközben elmeséli mi újság HSM 3 fronton zenészünket beavatja legendás gofrijának lekészítési módjába. Lelkesen meséli, hogy a Nagy Film DVD/blu-ray verziójának eladási mutatói emelkedtek június 7-14-ig, hiszen 7,745 példányt adtak el belőle, ezzel pedig 152,583 dolláros bevétel folyt be belőle aktuálisan!! Miközben a gofri tésztáját segít keverni, azzal a varázslatos mosollyal az arcán meséli a Szépség, hogy a Billboard listán, a Top Soundtracks kategóriában is emelkedés figyelhető meg, hiszen szereplésének 35. hetében az előző hetihez képest egy pozíciót előrelépve, jelenleg a 8. helyen találhatjuk a filmzenét.

Miután a híres gofrival elkészültek és immáron Kedvenc Szerkesztőnk is rendelkezik a tudással, nézzük szét a nagyvilágban – előre szólok, hogy a mese legeslegvégén egy szám erejéig még visszatérünk az NKF-hez – na de most, induljunk olyan tájakra, ahol talán nem sűrűn voltunk még, és induljunk olyan tájakra, ahol az új sportot ki lehet próbálni, lássuk hát.

Hajózzunk először az Atlanti-óceánon! A Fuvolás Lány nekiszegezi pikolóját a Szellemnek, mondván, csak nem képzeli, hogy egy szál szőnyegen lélekvesztőzünk egy ekkora vízen?! A Szellem nem képzelte, így aztán egy tarka, sokszínű kimondott vitorlássá alakította a szőnyeget, a hajó árbócán pedig zászlóként Mesekönyvünk címe lengett.

A kapitány Aladdin lesz, ám a kormányos ezúttal a VVMSZ vezetője, mivel ki kell próbálnia ezt az új sportot, Argentína felé vesszük az irányt, nem kötünk ki, csak szemlélődünk kicsit, jeltolmácsolással pedig kisütjük, 155,5%-os növekedés kíséretében 8 mozi műsorán, vetítésének 7. hetében 1,898 dollárt termelt a film, összesen pedig 424,517 dollárnál jár.

Ha már az Atlanti-óceánon vagyunk meglátogatjuk Chile-t, mert az ország egy nagyon részen kiér erre az óceánra is, közepes sebességgel haladva megszámolunk 1,509 dollárt a vetítés 9. hetében, mindez most 1,379.4%-os növekedés egészen pontosan, az összbevétel pedig 136,610 dolcsi.

Hajónk, mivel szőnyegből van, a teleport funkcióval rendelkezik, így aztán hipp-hopp a Csendes-óceán vizén találjuk magunkat – Ecuador partjainál méghozzá. 2,042 dollár aktuálisan, 7 mozi listáján és 159,231 dollár összesen az eredmény.

Újabb ugrással már Európában vagyunk, az Északi-tengeren Németország északi részén. Itt aztán ki is kötünk, hosszas unszolásra, de az utasok a Mesélő lelkére kötik, ha nagyon belemerül itt hagyják, és úszhat a vitorlás után. A Mesélő kideríti, miután pár német lánnyal találkozik, akik kedvelik a számokat, és megiszik velük egy echte német sört, hogy 183,429 dollár az aktuális bevétele a filmnek, a június 18-21-ig tartó már a hatodik hétvége volt a filmnek, 294 mozi műsorán volt látható az országban legutóbb és azt is elmondják, a szép ööö kiejtésű lányok Aladdinnak, hogy egy nagy kerek számot átlépve már….

És ezen a ponton azt veszi észre a Mesélő, hogy az utasok, mivel a kormányos egy neki nem tetsző számot hallott és mert elunták a bájcsevejt, már hajóznak ki az Északi-tengerre, elhagyták a partot már több tucat méterrel, ráadásul Aladdin a parttól vagy két km-re van, így aztán nincs más választása, mint kivágni egy 2000 méteres sprintet, ami természetesen a megtermett Mesélőnek fizikai képtelenség, ám a mesében mégis úgy tűnik, hogy lehetséges, nagyon izgalmas, a németek azt hiszik film forog éppen és bámulnak, mint aki mit sem ért, a Mesélő szalad, őrült tempóban, a németek már röhögnek, de biztatják, és úgy tűnik nincs reménytelen helyzet, már nagyon nagy a víz, de hajó közel van, így elhatározza, hogy egy óriási vetődéssel felugrik a hajóra: nekilódul, előrelendül – vetődik és…és…és…. a szörfösök életük végéig hálásak lesznek neki, akkora hullámot generált a csobbanása, mivel a hajót elérni éppen nem sikerült, az is sicher.

Az utasok őrült jól szórakoztak így megállnak a vitorlással, és bevárják Aladdint – ám a parton hagyott német lányok torkuk szakadtából kiabálják, nem, nem a Mesélő nevét, hanem a német összbevételt: 5,063,153 dollár!


Irány most a Földközi-tenger, és irány Izrael, melynek kikötőjében rosszarcú idegenek vitorlás párbajra hívnak ki bennünket, ha nyerünk, elmondják a vonatkozó számokat. A hajónkon tartózkodó maximalisták állnak a kihívás elé és versenyre kelnek – a rajtnál eldől minden, mert olyan nagy előnyhöz jutunk mesebeli vitorlásunkkal, hogy meglengetik a fehér zászlót ellenfeleink. Elmondják, hogy náluk is a 10. hét van már, aktuálisan 14,552 dollárt, összesen pedig 727,674 dolcsit termeltek a filmnek.

Irány most Malajzia a Kínai-tenger mentén, ahol 62,139 dollárt hozott a vetítés második hete, összesen pedig 374,690 dollár a bevétel.

Lássunk egy új belépőt: az Egyesült Arab Emirátusokba látogatunk. Mely ország egy síkság, így a Mesélő otthon érzi magát, majdnem olyan mint a városa – de amiért jöttünk: június 12-14. a premier hétvégéje, a box office harmadik helyén nyitott a film, 277,850 dollárral méghozzá.

Irány vissza az Atlanti-óceán hajózunk Norvégiába, ahol nagy meleg ugyan nincs, van viszont premierünk június 19-ről, a premier hétvégéje pedig 124,351 dolcsit termelt, valahonnan valahogy akadt még egy kis lóvé, így az ottani összbevétel 141,245 dollár.

Lássunk egy romantikus helyszínt a végére, mert olyan nélkül nem múlhat el utazás, Thaiföld legyen az uticélunk – a Dél-Kínai tengeren hajózva el is érjük. 50,459 dollár a második hétvége bevétele, és amitől máris szimpatikusak, az, hogy csak 4%-os csökkenés ez a premier hétvégéjéhez képest, az összbevételük pedig 121,652.

Összesítjük nemzetközi hajóutunkon szerzett tapasztalatinkat: A Megint 17 című vígjáték tengerentúli összbevétele június 25-el bezárólag 62,939,032 dollár, nemzetközi viszonylatban pedig 63,775,483 dollár, így hát az összbevétel e kettő összegeként 126,714,515 dollár!

Hogy miért térünk vissza a Nagy Film számaira? Jogos kérdés hangzik el, azért, mert legjobb számos oldalunk újra összesítette az adatokat, és változás van a legutóbb közöltekhez képest: A High School Musical 3 – Senior Year című film összesített bevétele 252,909,177 dollár!

Itt van még nekünk az NKF DVD/blu-ray eladási adata is: június 14-ig a lemezek eladásából 55,784,742 dollár származott!

Jegyzi: a fantasztikus Fant. :)
Forrás: Odeon; OTP; Film.hu; Billboard; The Numbers 1 2; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13.

10 megjegyzés:

;o) írta...

....és a 126 pont a fele a 252-nek....értem én, értem én.

Gratulálok az újabb kinevezéshez, bár elkalandozott figyelmem a "stroy telleren" - (de)stroy vagy story....vagy a Mesélőnek jár az esze állandóan Troy körül? És ez a sok sör? 3x annyi kör futival lehet ledolgozni....na de ez mind-mind tényleg csak móka! Jó volt, köszi az élményt!

Fant írta...

Nos :)) Most mondhatnám egy elegáns húzással, hogy ja hát a hiba azért van benne, hogy észreveszitek-e, vagy mondhatnám, hogy szóvicc volt - de nem mondom, mert elírás történt, hiába a Mesélő és az angol, bezzeg a németek :)))

Örülök, hogy tetszett :)

Hát igen pont a fele, bevallom különben, hogy mikor az új számot megláttam, nem esett le egyből :))

(f.é.) írta...

Nohát így a mese vége felé az a kisebbfajta szökőár valakiknek legalább örömet okozott.:)
Én már szeretnék egy esőmentes napot pipálni.:)
Gratula a poszthoz LL!:)
És az aprócska hibák ellenére köszi a mesét is,tisztára elringatott.:)
2ooo m sprint?:)) A szép kiejtésű lányok is futottak?:))

Andi írta...

Sziasztok!
Köszönöm a mesét, igazán mókás volt :))
A vetődésnél, még a lélegzetemet is visszatartottam, úgy drukkoltam...:))

Gratula az Új Mesélőnek is :)

Fant írta...

Szia Andi! Örülök, hogy tetszett a mese! :) És köszi a drukkolást - majdnem megvolt a hajó :))

A szép kiejtésű lányok, f.é.? :)) Kérlek szépen, nekik volt idejük kocogni is, mert a saját maga által gerjesztett szökőár eléggé visszafogta a Mesélőt, így aztán a lányok be tudták hozni a hátrányt, amit összeszedtek, könnyűszerrel :))

Névtelen írta...

Köszönöm az új posztot, egyébként tetszett a mese, több volt benne a fantasztikus elem, mint általában. Az is tetszett, hogy vízen mentünk, jó újítás volt:)) És az esőt én is szívesebben nélkülözném ugye...
De tényleg, élmény volt:))

(f.é.) írta...

Aha,szóval a szép kiejtésűek,de ezzel kapcsolatba nem vitázom veled,tehát szedtek-szerrel.:))

Háát,a mai dózisomat én is megkaptam mi tagadás.:))

Fant írta...

Szívesen az új posztot, LL, teljesen kiérdemelted. Örülök, hogy tetszett a mese az újításokkal - mindig mondom, hogy ti adjátok a tippeket :)
Tényleg több volt benne az említett elem, így sikerült most, csak a csobbanós sztorinál volt koncepció, ott is csak azért, mert ugye más nem csobbanhat akkorát :))

Örülök, ha mindenkinek kedvére való a mai utazás :)

b írta...

Köszi a mesét Fant, jó volt "hajókázni" :) A magam részéről maradnék a sörnél az energia ital helyett, mert az utóbbit nagyon nem bírom :)

Fant írta...

Szívesen b, örülök, hogy tetszett :) Az ital kérdés megoldva, igény szerinti a rendelés :)

Jó éjt Mindenkinek!