2008. márc. 23.

Ok! - 2 új HSM3 szereplő felfedése


Az East High School előszobái kicsit zsúfoltabbakká készülnek válni!

Az amerikai OK! magazin kizárólag csak annyit tudott felfedni, hogy a HSM 3. részéhez két új csillag fog majd csatalakozni!

Matt Prokop és Jemma McKenzie Brown feltörekvő színészek fognak majd énekelni és dalolni Zac Efron és Vanessa Hugdens oldalán, mondta el az újságnak, egy a HSM3-hoz közelálló forrás.
Bár keveset tudnak a szerepeikről, a forrás hozzátette, hogy a brit születésű Jemma látszólag megszerezte élete legjobb szerepét, miközben több száz másik fiatal csillagocska közül választották ki Őt.

"Ő 13 éves és 3 országból 600 lány közül került ki győztesen!" - jelentette ki a forrás.

Ez Jemma második megjelenése lesz a filmvásznon, eddig 6-szor szerepelt 2006-ban a brit szorozatban, a The Amazing Mrs. Pritchard-ban.
Matt, 17, vendégszerepben játszott már a szintén Disney által vezetett Hannah Montaná-ban, és az Office című sorozatban is.

A HSM3 forgatása áprilisban kezdődik majd, és október 24-re tervezik a megjelenését.

Forrás: Zac-E

Ne feledjük el, hogy ez is csak egy egyszerű pletyka, nem kell komolyan venni az ilyen ismeretlen eredetű, megnem erősített pletykalapokat, pláne ha az épp a kicsit kétesmegbízhatóságú OK!.

Szép napot!

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Valaki tudja, meddig van Zac az új filmje miatt távol

xdittax írta...

Háát, én erre nem tudok pontos választ adni. Csak annyit tudhatunk, hogy zac is a többiekkel együtt áprilisban már Utah államba utazik, és 21-én már el is kezdik forgatni a HSM3-t. Addig azonban még bőven van ideje forgatni, úgyhogy szerintem még pár hétig biztos nem hallunk majd róla...:(

Névtelen írta...

Zac, Vanessa, Ashley és a többiek március végén utaznak Utah-ba, ha minden igaz. Lucas és a stáb például már ott vannak. A táncpróbák már a jövő hét után elkezdődnek, ahogy a hangfelvételek is. Április 21-e pedig a forgatási dátum kezdete.

xdittax írta...

Igen, én is hallottam, hogy a felszerelés és Lucas már ott van, akit be kell hogy valljam , most hogy megnéztem a HSM jkoncertet, egy őrült, de nagyon kedves fazonnak tartok!:) Persze azért efelől eddig sem volt kétségem!:D

És következetesen zűtényleg így belegondolva, ahogy a HSM koreugráfusa is elmondta, most 5 teljes hetük lesz a táncok kitanulására, és ha ezt nézzük akkor már valóban Utah államban a helyük!:)

Névtelen írta...

Ja, Corbin írja a rajongói oldalán, hogy már ezen a héten megkezdődnek az olvasópróbák. És a youtube-on fent vannak az új karakterekkel készített interjúk is.

xdittax írta...

Sőt, Ashnessán kívül, még a Kelsit alakító Olesya is repülőre szállt..szerintem közös az úticél!:)
Gyerekek, olyan kellemesen bizsergető érzés futkos a hátamon! Talán az izgalomé?×P×D