2008. márc. 30.

1 új kép Mike O' Donnell-ről


Nos úgy néz ki nemhiába beszélgettünk mostanában az Ed Hardy-ről, mint márkáról, megéreztük (jobban mondva igazából nem többesz számba), hogy ebből még lesz valami. Köztudott, hogy igen elhíresült márka, és az is, hogy csupa nagy-nagy név is hódolója, de mi most legjobban pedig a HSM-es sztárjainkra koncentráljunk. Eddig szinte mindegyikük viselt már hétköznapjaiban Ed Hardy-s pólót, sapkát stb, azonban most egyikük, majdnem teljesen ilyen cuccokba borult be. És ki az illető?
Az egyébként szuperszexi, szuperédes, szuperkékszemű és nem mellesleg Vanessa Anne Hudgens szuperhelyes lovagja, Zachary Efron! Persze igy való beöltözésének csupán és hál' Istennek az az oka, hogy az egyik közelgő bombasiker új filmjében, a Seventeen Again-ben szerepe szerint kell majd ezt a viseletet magára öltenie. (vagyis már múlt időben). Na jó valakinek bejön, valakinek kevésbé (én az utóbbiban vagyok, pláne édes már látott parókája miatt), de az biztos, hogy nem semmi!:D

Adam Shankman producer erről a bizonyos parókáról árult egy kis háttérinformációt, továbbá tartogatott egy kis meglepetést is nekünk:
"Amikor először lesz 17 éves, neki egy 1989-es frizurája van, ami nem a leghelyesebb Zac-et eredményezi, akit valaha láttál. De ő félmeztelen is lesz a film nagy részében, és a női rajongók, akik elmennek megnézni a filmet, eléggé boldogok lesznek majd, mert a fiú eléggé keményen dolgozott ezen."

Nos, félmeztelen Zac...ne nézzetek buta libának, de nem hangzik rosszul...:P

A forrás, a Just Jared, azt is közli, hogy a film kibocsátása augusztus 15.-e lesz! Várjuk!:)

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

szia ditta tök jo hogy mindegyiküknek van ed hardy-s cucca
azt nem tudod hogy már rágota meg van nekik ez a márka (vanessa,ashley ,zac) vagy ezt csak akkor kezdték hordani miutám ismertek lettek?
és lenne még egy kérdésem nagyon tetszik vanessa karkötöje amit nem csak ö hord hanem még miley cyrus is meg ashlee simpson hogy nem tudod ithon hol lehet kapni mert ngyon szeretnék egy olyat már végig jártam az összes ilyen bizsu boltot,meg nagyon tetszik még vanessa V nyaklánca meg ashley Headstrong-os nyaklánca hogy ithon nem tudod mennyiért lehet olyat csináltatni elöre is köszönöm ha tudsz segiteni
puszi Laura
be linkelek képet hogy melyik nyaklánra gondolok bár vanessa v és ashley headstrong-os nyakláncát te is láttad
http://www.vanessa-hudgens.com/photos2/displayimage.php?album=297&pos=2

xdittax írta...

Oh, szerintem sajnos az ilyesmit nem lehet kideríteni, mikortól szereti, és hordja is a márkát, de miután ismertek lettek, minden sokkal megfizethetőbb lett - gondolom én.
Melyik karkötőjére gondolsz, tudod van egy pár? Arra a piros-aranykezesre, vagy valamelyik bőr karkőtöjére, esetleg a szentképesre? Tudsz ebben segíteni, és akkor én is tudok, talán!:)
Ezekről az árakról igazából foggalmam sincs. Ez helytől, minőségtől, bolttól és árustól függ. Ezután Neked kell érdeklődnöd, lakhelyeden, de szerintem biztos nem egy olcsó mulatság lehet.
A képről meg sajnos nem tudom, hogy most mire gondolsz. Ezt a nyakláncot eddig nem említetted, de ha erre a hegyes-levelű-re gondolsz, csak azt tudom mondani, hogy biztos, muszáj legyen a nagyobb ékszerboltokban ilyeneket árulni, de például az én egyik osztálytársamnak is van hasonlója, Ő Németországban vette, ha jól udom.
Most sajnálom, hogy kevésbé tudtam segíteni, de várom válaszod!
Pussz: Ditta×××

Ui.: Szerintem V V-s nyaklánca tényleg nagyon szuper, "cool", de ha olyat szeretnél csináltatni, akkor arra lehet gyűjteni!:)

Névtelen írta...

szia hát elöször arra a karkötöre gondolok ami ashleynek is van az a barna és egy kis hippis jel van rajta vagy valamilyen a másik meg olyan mintha egy x-et zárna be
be rakok képeket mind a 2-röl hogy pontos legyek http://www.vanessa-hudgens.com/photos2/thumbnails.php?album=342
http://www.vanessa-hudgens.com/photos2/displayimage.php?album=297&pos=2
http://www.ashleeportrait.com/displayimage.php?album=random&cat=2&pos=-368
de nekem az is jo mindegyikröl mondasz valamit ami segit hogy könnyebb legyen találni
és a that 70's show -t meg tudtad nézni? további szép napot puszi Laura

Névtelen írta...

Szia Laura!Talán tudok neked segíteni.A barna karkötő az sima fagyöngy és van rajta egy kis hippi medáll.A másik az meg olyan,mint a Scooby Doo(asszem így kell írni:D).Legalábbis szerintem.De a barna fagyöngyös karkötőben biztos vagyok.Én is fűztem már hasonlót.Nekem is nagyon bejönnek az ilyen karkötők.
Remélem tudtam egy kicsit segíteni.
puszi:Taki

xdittax írta...

Aham. Na jó ez nem volt túl értelmes, de végre leesett, mire is gondoltál. Azonban ennek ellenére se tudok túl sok konkrétumot mondani. Mind csak a saját kreativitásod kérdése.
A hippis medálért kell csak a félvilágot (ne aggódj, nem iylen elkeserítő a helyzet) és beszerezni sok -sok ilyen "bőr" anyagot, és már is kész lehet majd a karkötőd.

Arról az X-es-ről. Gőzőm nincs hogy vajon mit jelképez, de sajnos arról sem, hogy csinálják. Kikell próbálgatni, ha előtte már a bőröket megvetted ilyen kreatív műhelyekben, gyöngyboltban, cérna-fonál boltban, tehát iylen kézműves, akár varrós boltokban is.

Nem, még ne haragudj nem jutottam jó gépzhez, mihamarabb megpróbálom bepótolni, tudom, hogy érdemes!;)

És bocsi, tudom, hogy nem sok a segytség, de talán azért kaptál néhány tippet, Takitól és tőlem.
Puszi: Ditta×××

Névtelen írta...

szia ditta köszönöm neked is és taki is talán kutatok tovább találok ilyen karkötötöket
még egyszer nagyon szépen köszönöm a sok segitséget
puszi Laura

xdittax írta...

Nagyon szívesen, kutass tovább, és akkor majd találni is fogsz!:)

Sok pussz: Ditta×××