2008. márc. 17.

Sok-sok friss! :)

Sziasztok!

Végre újra! Legalábbis én rettentően örülök, hogy végre megint idegépelhetek, amúgy 199edszerrexD, és gondolom Nektek is feltűnt, hogy megint eltűntem, bár most tényleg csak egy rövidebb időre!
Háát az úgy volt, hogy nagyon szerettem volna Nektek előre szólni, hogy a hétvégém olyannyira elfoglalt lesz, márcsak a tanulás végett, hogy nem lesz időm szerény blogomra. Aztán úgy alakult, h. valóban kifutottam az időmből. A szombatomat végig tanultam, és persze jól bele is fáradtam, de egyre csak nőttön-nőtt bennem az izgalom és a feszültség a másnap miatt. Hatalmas Forma-1 rajongó vagyok, és végre megint elérkezett, megkezdődött az 2008-as évad, bár a Ferrari-nak nem a legjobb kezdés volt, én kitartok mellettük, és főkedvencem Kimi mellett, de ez azt hiszem mintha most nem is idevágna!xD Emiatt az esemény miatt 5-kor keltem, és utána pedig részt vettem a Dr. Mező Ferenc Diákolimpia Szellemi vetélkedő területi megmérettetésén, és igazándiból ez volt az idegessémnek legfőbb oka, és sikeresen halálos izgulással, de megnyertem a csapattársaimmal együtt! Wííí, így tovább jutottunk a döntőre, és ez hatalmas öröm ám nekem! Talán valamelyikőtök esetleg szurkolt értem/értünk, és akkor ezt ünnepélyesen meg is köszönöm!:)

Na tehát ennyi az oka, hogy itt nem frisseltem, és nem adtam számot az újdonságokról, ezt nagyon is sajnálom!

De most akkor igyekszem bepótolni, és kezdem is!

Ahogy azt Hajny is megírta a commetekhez, fent van a neten 2 videó, amin Vanessát hallhatjuk énekelni a Will-ből. Bevallom én még nem néztem meg, érthető okokból, de hamarosan megnézem, és akkor majd talán mondhatom, hogy nagyon jó!:) A vidiket ITT és ITT nézhetitek meg!

Aztán szintén Vanessát említették a Girls Life Magazin-ban, Aly & AJ Michalka kapcsán. "Kicsi a világ. A Disney mantra. Mi már régóta megtanultuk, hogy azok a gyerekek, akik egy klubból valóak, nagyon közeliek. "Aly és Vanessa nagyon közel állnak egymáshoz" - nyilatkozta AJ. "Ők együtt forgatják a 'Will'-t." Forrás: Miss Vanessa


V-t március 15-én, nemzeti ünnepünkön újfent lekapták Shadow-val a Will forgatásán Austinban, és bár megint nem viselte Kuuipo gyűrűjét, megint csak azt tudom mondani, hogy furcsa módon lehet, de én nem aggódom. És szerintem Nektek se kéne! Meggyőződésem, hogy a gyűrű bár valóban szerelmüket és összetartozásukat szimbolizálja, nem hordhatják örökké, pláne nem forgatásokkor, és miattunk, csak azért hogy tudassák a külvilággal, hogy tökéletesen jól vannak, minden egyes forgatási szünetben nem fogják az ujjukra vissza húzni. "Kedves Idősebb Olvasóm" -nak igaza van, a filmfesztiválig viselte, bár szerintem akkor se mindig, de ha igen, akkor azt kell hogy mondjam, ki nem nézném párosunk egyik t5agjából sem, hogy telefonon szakítsanak, és ha ez nem történt meg, akkor nem szakítottak egymástól távol. Ergo: mikor mindketten LA-ban voltak még együtt voltak, azóta pedig nem válhattak el egymástól. Valamennyire biztos hogy törést, és egy kicsit eltávolódást jelenthet a hosszú távollét, de erősítheti is őket, és megtanulhatják értékelni a másikat, azzal, hogy mennyire hiányolják. Én hiszek abban, hogy kapcsolatuk mély, és biztos alapokon nyugszik, még akkor is, ha fiatalok, mert egy ilyen világban minden létrejövő érzelmi kapcsolatot értékelni kell, akkor meg még jobban ha az ember fia világhírű! Vagy nem így van?:)
De abban egyetértek mindenkivel, hogy várni tudunk, hamarosan Nessa és Zac is visszatér LA-be, és megkezdődhet a HSM3 forgatása, s akkor majd minden kiderül!:)
Nessáról és kutyájáról 8 képITT!

Ahogy azt Jankababa, és én is megemlíttetünk már, most pénteken(Nagypéntek) a Jetix műsorára tűzi a High School Musical: A Koncert-et 21:00-kor! De Húsvét hétfőn is leadják majd! Erről megpróbálok folyamatosan tájékoztatót adni!;)


Az amerikai J-14 magazin áprilisi számában a tartalomjegyzéknél fellelhető egy fotó, a '17 Again'-ből, Zac mellett filmbéli lánya,Michelle Trachtenberg is látható! Ez a scan egy Miley Cyrus rajongótól származik, és a zefron.com fórumáról való, egyelőre máshol és több scant a magazinból nem találtam, de előbb-utóbb úgyis felkerül, és megnézhetjük mi rejlik a 22. Zac-kel és új filmjével foglalkozó oldalon! :)




Végezetül még annyit, hogy természetesen bárki föltüntetheti saját lapján a híreimet, cikkeimet és fordításaimat, de csakis kizárólag ha a hírrel együtt engem is
és blogomat is, mint forrást feltüntet! Köszönöm!


Most egyelőre ennyit egy szuszra, puszi Mindenkinek! :)

Ui.: Ez sem kapcsolatos Zanessával, de mindenképp el kell hogy mondjam, ezt az örömhírt: ma jelenik meg a kanadai énekes/gitáros/szájharmonikás/zene és dalszerző/egyben fotóművész, Mr.Bryan Adams 11. albuma, az Eleven(11)! Wíííí! <3

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

gratulálok , a verrseny miatt, és látom most nagyon sokat dolgoztál!(mint mindig) gratulations

Névtelen írta...

Köszi szépen Ditta! Még nincs kész, de ha kész lesz, az a legkevesebb, hogy leírom!:) Am ez csak természetes, hogy így kérem...:D:D Köszi ezt a rengeteg hírt!:)

Névtelen írta...

Kösz szépen az infókat,mint mindig CSAK A LEGJOBBAKAT TE TOD FELRAKNI.:)
MIKOR IS KEZDŐDIK A HSM 3-OM?
ZAC meddig van londonban?
pusz

xdittax írta...

Helló!

Először is köszi szépen mindekinek a szép szavakat, iszonyúan jólesnek!^^
Linda, annak nagyon örülök, hogy Te is így gondolod, sajnos vannak olyanok akiknek nem ez a természetes! És mikorra várható a nyitás? Hiányzik már egy príma magyar Vanessás oldal!:(:)
Drága névtelenem, a HSM3 forgatási kezdőidőpontja április 21!
Zac pedig valószínűleg kb. a hónap végéig marad Londonban, és szerintem ezután még New York-ba is utazik, mert elvileg ott is forgatják majd a 'MAOW'-t. Tehát szerintem alig lesz egy kis szusszanásnyi ideje LA-ben még a Utah-ba való utazása előtt, de ez csak az én tippem.

Köszi mégegyszer a dicséreteket, puszi: Ditta×××

Névtelen írta...

Nos, elolvastam ezt a bejegyzést is.
Szerintem nagy a valószínűsége, hogy találkoztakl ők a forgatásaik alatt is. Kizárt dolog egy kapcsolatot fentartani hetekig úgy, hogy nem találkoznak egymással. Had ne részletezzem....
A telefonon való szaklítás pedig a fiatalok körében a legegyszerűbb és legkényelmesebb módozat és ez alól nem kivétel még az oh igen kivételes párocskánk sem.
Reméljük a legjobbakat, de azért nem árt agondolatainkat edzeni arra, hogy akkor is változatlanul szeressük őket,ha már nem egymás oldalán találják meg a boldogságot. Nem is lenne ésszerű, hiszen fiatalok, sikeresek és mondhatni bálványok. Ki kell próbálniuk még sok mindent amíg végleg megtalálják a helyüket!

xdittax írta...

Igen, gondolkoztam, valóban igazad van, főleg a legvégére dondolkok most. Szinte lehetetlen, hogy valaki, legyen az nőből-vagy pasiból, ugyanazon személlyel töltse el életét, akivel fitalkorában megismerkedett. Persze van akinek ez működik, akár a sztárvilágban is, és az ember mindig azt gondolja hogy az a kapcsolat a tökéletes, a sírig tartó, amiben épp bennevan...
Tényleg lehet minimálisan azzal a gondolattal barátkozni, hogy Zanessa sem lesz örökéletű, de még nincs itt az ideje, és a legjobban reméljük mi, rajongók, hogy ez nem történik meg! Ámen.

Bárki ki is legyen "névtelenünk" -bár arra gondolok, aki már egyszer javasolta, hogy legyen a nickneme "Me", bocsi, ha tévedek - van igazság szavaiban. De akkor is, a telefononszakítást nem nézem ki belőlük, és legszívesebben senkiből se nézném ki, szerintem ez egy nagyon udorító, bunkó és visszataszító dolog...És sajnálom, hogy ilyen kifejezéseket kell használnom!

Üdv: Ditta