2008. ápr. 25.

Egy kissé "lenyugodva"...

De csak egy kissé. Ugyanúgy mint szerintem itt majd' Mindekinek, nekem is rendesen elvonási tüneteim voltak és bár nem kelek fel és táncolom végig az egész házat, (bár a sikongatáson túl vagyok), mégis elmondhatatlanul,egyszerűen az egyik legeufórikusabb érzés kerülget! Nem is kerülget, 100%-osan bennem van, és nem is akaródzik neki onnan távozni! Hál'Isten!:P

Nos, nem tudom, hogy is lehetett volna ezt találni, nem is gondoltam arr, hogyan lehet majd leírni azt a pillanatot, amikor végre újra együtt láthatjuk Zanessát. A tudat boldogított, hogy már régebbóta együtt lehetnek, és ezzel együtt együtt edzenek keményen napról-napra, de valahogy akkor is ott volt az a kis tüske, hogy mi mégse tapasztalhatunk csodás Zanessa pillnatokat! De most úgy néz ki, a papparazzik rájöttek, hogy kijár már a világnak pár fotó, igazán egy kevéske is elég, és valahogyan, rejtélyes módon sikerült a szupertitkos próbatermüket megtalálni, és ezzel lencsevégre vágni a fitalal, de annál erősebb szerelmespárt! Mert lehet, hogy épp ezen a képeken nem egymás nyakába borulva vannak, én hiszem és tudom, hogy harmonikus a kapcsolatuk, kibírja a terheket, ebben a megfeszített tempójú világban, és mindig egymás segítségére sietnek! Magyarán dúl a LoVe!<333

És térjünk vissza magunkra, rajongókra, volt akkora mázlink, hogy (csak) 3 hónap 5 napot kellett kibírnunk Zanessa fotó után! Szörnyű nagy számnak tűnik, de gondolkodjunk pozitívan! Ez ennél sokabb tovább is tarthatott volna! :P:D Most pedig nincs más dolgunk, csak örülni, örülni és mégjobban örülni! Ez pedig azt hiszem bátran kijelenthetem, de menni fog, mint a karikacsapás! :)))

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Ditta!
Kezdetektől figyelemmel kísérem a blogodat ami lenyűgöző, de csak most jutottam el odáig,hogy reagáljak is rá. Egyszerűen csodálatos, ahogy írsz Róluk. Fantasztikus számomra, hogy MIND az az ÉRZÉS AMI BENNEM IS KERING ZANESSÁRÓL, ÁLTALAD olvashatom, ahogy szavakba öntöd az ÉRZÉSEIDET VELÜK kapcsolatban. Köszönöm Neked ezt az ÉLMÉNYT és a HÍREKET! Csak így tovább!
"Zanessa-Live In Love"

xdittax írta...

Kedves "Zanessa-Live In Love"!:)

Köszönöm!

Nekem kell megköszönnöm, én tartozom hálával, amiért ilyen lélekmelengető visszajelzést kapok! Érzem a szeretetedet benne, és ez az egyik legboldogítóbb, legmegindítóbb, leghálásabb pillanat a világon! én Értetek dolgozok, bár ez megy könnyedén, sose annak veszem, és Értetek adok bele minél többet. és az, hogy Te(Ti) ilyen kedvesen, őszintén hálájátok meg, nekem mindennél többet ér! Szóval én köszönöm Neked! Leírhatatlan az az érzés és melegség, ami akkor töltött el, mikor a soraidat olvastam!=]

Remélem továbbra is örömöd leled blogmban, és nem fogsz csalódni!

És figyelembe véve melegséged, még azért se orrolok meg Rád, mert mindezidáig ily' csöndben lapultál!;)

Ditta×××

Névtelen írta...

Ditta!
Azért " lapultam csöndben", mert azt gondoltam, hogy ÉN mint egy "idősebb" olvasód, nem helyes osztoznom és hangot adnom ugyanazon ÉRRZÉSEKNEK melyeket Te elénk társz, de azt mondtam magamnak,ha legközelebb ZANESSA képeket hozol Nekem (Nekünk), muszály, hogy leírjam mennyire ÖRÜLÖK NEKIK,SZERETEM ŐKET , FÉLTEM ŐKET , BÍZOM BENNÜK és , hogy mennyire SZERETEM és osztozom mindenben,ahogy ÍRSZ RÓLUK!!!:):):)
"Zanessa-Live In Love"

xdittax írta...

Ne gondold, hogy nem helyes! Csak tedd meg, próbáld ki! de végülis jól jött ez ki, sikerült megbizonyosodnod ennyi idő alatt, hogy teljesen egyazonhullámhosszon vagyunk má rmai Zanessát illeti! És én ennek rettentően örülök!:)

Mikor belevágtam a blogba, az volt a célom, nem nagy világrenegtőek, csak annyi, hogy összehozzak egy kisebb Zanessa-rajongó-tábort, akik hozzám hasonló okokból, ugyanolyan lelkesedéssel és megbecsüléssel szeretik Zanessát! És lassan-lassan sok olyan emberre akadtam, ill. Ők találtam rám, akikre ez mind igaz! És ez nagyon felemelő érzés ám! :)
Szóval köszönöm Néked is!;)

Na és, mikor fogsz írni legközelebb?:)

Pussz: Ditta×××

Névtelen írta...

Ditta!
Folyamatosan követem a blogodon
az eseményeket és most már nem fogok
"csöndben lapulni"
Pussz:Andi

xdittax írta...

Szóval Andi vagy Te!;)
Mostmár akkor megnyugodtam, és számítok Rád!:)
Jó éjt: Ditta×××

Névtelen írta...

Oké:)
Neked is jó éjt és szép napot holnapra azaz mára és epekedve várom az újabb Zanessa híreket, valamint nem győzöm hangsúlyozni mennyire szuper a blogod és Te magad és az amit Értünk teszel!:)
Hálás vagyok, hogy mind ennek a részese lehetek!
Andi

xdittax írta...

Szia Andi!
Huh, elég sokáig vagy fent, nem gondolod? Persze nem tudom én milyen az időbeosztásod, de én csak addig ültem a gép előtt, amíg szótáaraztam. Totálisan kimerültem, ennek ellenére az iskola miatt a mani napom is elég aktív volt. De Zanessa újfent kiengesztelt, egymás iránti szeretetével!<3

Rettenető aranyos vagy, köszönöm Neked dicsérő szavaid!:)

Pussz: Ditta×××

Névtelen írta...

Amikor tehetem, sokáig fent tudok maradni , főleg határtalan nagy Zanessa érdekelődésem és rajongásom miatt is. A mai (szombati)napom pedig szabad volt, így nem okozott gondot az "éjszakázás":)

Andi