2009. márc. 25.

Filmes frissek

Pár napja jelent meg az interneten az a szóbeszéd, mely szerint Zac Efron végül kilépett a régóta tervezett Footloose projektből. Indokait nem ismerjük, de sejthetjük, így döntését, sok oldalról ugyan, de csak felületesen "bírálhatjuk".

Azonban az ügynek fejleménye, hogy az egyik fél, a filmet készítő stúdió máris kiadott egy hivatalos közleményt, mely megerősíti, hogy Mr. Efron többé már nem részese az előkészületben álló mozinak.

“A Footloose egy olyan projekt, amit már régóta vágyunk újra elkészíteni az új generáció számára.” - nyilatkozta a Paramount Pictures szóvivője az ET Online-nak. “Míg Zac már nem kapcsolódik hozzá, izgatottak és elkötelezettek maradunk Kenny Ortega, Neil Meron és Craig Zaden kollektív szakértőcsoportja mellett, akik újra meg fogják erősíteni a filmet. Lendületük kétségkívül ugyanazzal az áttörő alakítással fogja megtölteni a filmet, amit várunk tőlük.”


Zac részéről egyelőre semmiféle megerősítés vagy cáfolás nem érkezett, de rengeteg helyen, már véglegesnek tűnik a helyzet. Lesz Footloose, de Zac Efron nélkül.

Ugyanakkor ettől a jelenlegi helyzettől talán függetlenül, talán nem, de a 21 éves színészhez kapcsolódóan újabb filmes hírek röppentek fel.

A Variety hozta a hírt elsőként, miszerint Zac Efron tárgyalásban áll, a Charlie St Cloud halála és élete című Ben Sherwood regény adoptációjának ügyében, mely filmet is Burr Steers rendezné, a '17 Again' rendezője. Zac a címszereplő Charlie-t alakítaná, aki hetente találkozik halott öccsével, akinek halála az ő hibájából következett be.

Amikor ugyanis Charlie St Cloud a szomszéd kölcsönvett autóját összetöri, és a balesetben az öccse, Sam életét veszti. Charlie megesküszik, hogy sohasem felejti el a testvérét. Tizenhárom évvel később, amikor abban a temetőben dolgozik, ahová Samet eltemették, Charlie találkozik Tess Carroll-lal, a nagyon szemrevaló lánnyal, aki vitorlázik is. Ahogy erősödik a kapcsolatuk, Charlie arra kényszerül, hogy számára addig szinte elképzelhetetlen döntést hozzon. A szokatlan témájú regény választ keres az élet nagy kérdéseire.

Marc Platt csatlakozna a filmhez, mint producer, és míg Zac-kel kapcsolatban folymatosan zajlanak a tárgyalások, a rendező már megtalálta az igazi forgatókönyvet és annak íróját is Craig Pearce személyében, James Schamus-szel és Lewis Colick-kal egyetemben.

A film munkálatai ez év júliusában kezdődnek meg.

De vajon Zac-kel, vagy nélküle? Úgyis tudjátok, én melyiket szeretném. Mert azt hiszem, azt szeretném. ;)

Forrás: Antikvárium; Variety; ZacE.ZA Angel's.

9 megjegyzés:

Fant írta...

Érdekes ez. Függetlennek a jelenlegi helyzettől az új pletykát nem gondolnám, már csak azért sem, mert a Footlose forgatási munkálatai is nyáron kezdődtek volna. Akár össze is kombinálhatjuk a két hírt, elképzelhető, hogy van összefüggés. Nem tudom, majd látjuk, én továbbra is Zac nyilatkozatára várok ebben az ügyben :)

Ez az új film Z szempontjából izgalmasnak tűnik, érdekes a sztori, nem egy átlagtörténet, kíváncsian várom mi lesz belőle.

Tényleg Ditta, mi a helyzet dvd fronton nálad? :)

Névtelen írta...

Szerintem is kapcsolódik a két dolog, vagy mindkettő igaz, vagy egyik sem. Angliában talán megerősíti valamelyiket.
Szívesen megszerezném a könyvet, meg is fogom:))

Fant írta...

És, a legújabb képek tanulsága szerint Vanessa körül is ezerrel zajlik a filmes élet!
Z-vel kapcsolatban pedig most ez az új hír kapott lábra mindenhol, ahogy látom - már várom én is, hogy az angolok rákérdeznek-e.
Izgalmasan alakulnak a dologok meg kell hagyni, remélem hamarosan kiegyenesednek a kérdőjelek :)

Ha tényleg igazak a hírek LL, akkor igyekezned kell a könyvvel, amert hamarosan igen kapós lesz :)

Névtelen írta...

JJJ-n vagy egy lottós vidi. Kérhetek arról fordot?

Fant írta...

Az a videó igencsak feladta a leckét a németeknek, ahogy nézem :) Egy gyenge hármast kaphatnának rá talán :))
Az ő verziójuk alapján, alapvetően semmi egetrengető infó nincs benne, csevegés a 17 Againról :)

Névtelen írta...

Lesz ford, most lesz rá egy csomó időm:)) Egyébként nagyjából meggyógyult a kezem meg a töri is jó lett^^

Fant írta...

Jó hír, jó hír hátán, LL! :) Örülök, hogy minden rendben. Noha a dolgozat felől egy másodperc kétségem nem volt, hogy jól sikerül majd :)

b írta...

A töri dogához gratula, bár nekem sem volt kétséges, hogy milyenre sikerül :)
A fordot köszi :)

Névtelen írta...

Jó, hogy így tudjátok, én nem így vagyok velexD
A fordokkal igyekszem, úgy látom van belőlük bőven:)