2009. márc. 8.

Nőnapi ámulatok

A Vörös-Varázs utazási iroda e heti ígérete: utunk során nem találkozunk túl sok náció képviselőjével, ám ahová eljutunk ott bizony tetemes összegekkel és értékes emberekkel futunk majd össze.

E mesék bár a sci-fi elemeit tartalmazták nyomokban az elmúlt alkalommal és másként ezúttal sem lesz, ám valós időben találkozunk, gyűlünk össze, hogy heti szokott utazásunkat megkezdjük.

A valós idő pedig ma van – Nőnapon, így Aladdin egy szál virággal köszönt minden kedves utazásra váró Hölgyet, talán tolerálható külön figyelemmel a mesekönyv fuvolás szerkesztőjére, aki az elmúlt héten ismételten bizonyította, hogy az események első számú katalizátora bizony ő maga – így neki három szál virág jár a Mesélőtől. Hogy miért három – nos páratlan számút illik adni és ha már páratlan, akkor a három egy páratlanul mesés szám; ennél páratlanabb már csak a 17, mint ahogy utazásunk során kiderül majd – node 17 szál virágot még Aladdin sem adhat, ráadásul hárítani elég a három szálat is.

Nyilván minden kedves Hölgyben felmerül a teljesen jogos kérdés, hogy a Mesélő mégis milyen virággal készült nekik. Nos – mindenkinek személyre szabottan a kedvencével, ugyanis a héten kooperált a dzsinnel, akit a jó hónappal ezelőtti csalással sikerült előcsalogatni a rejtekéből és miután a sokkból egy óra elteltével sikerült magához téríteni a nagy szellemet, aki bizony ebben a mesében nem is hasonlít az Annie Leibovitz által egyébiránt zseniálisan megálmodott dzsinnre; és aki telepátiát vetett be a kellő információ megszerzése érdekében.

Miután az ajándékozási ceremónia lezajlott, a mesekönyv ünnepelt szerkesztőjén volt a sor, hogy pikolójával, melynek ugyan hangolása egy oktávval magasabb a normál fuvolánál, de hangterjedelme valamivel kisebb annál úgy nem teljesen három oktávnyi, így az átlag fuvolánál harsányabb, jellemzően egy zenekarban egy van belőle – egyedülálló tehát, mint ahogyan a mesekönyv egésze is az; elvarázsolja a blog szellemét és rávegye egy kis utazásra, utaztatásra. Mivel a nagy kedvenc dal mibenlétére fény nem derült még és a szellem egyre lazul a kezdeti komolykodáshoz képest, hiszen ő az olvasók összességét testesíti meg; így az aktuális dal a Süss fel nap kezdető kedves, laza, jó értelemben vett gyermekded mondóka pikolóra hangszerelt változata lesz – természetesen a legmagasabb művészi nívón előadva, úgy szólal meg, mintha Weber: Bűvös vadász c. operájában a bordal pikolóduettje hangzana fel; a dzsinn pedig nyalkán bújik elő lakából a jelenlévő Hölgyek tiszteletére szmokingba bújva áhítattal végighallgatva az előadást, majd egy csokor virágot nyújt át a Játékosnak, amivel rögtön felül is múlja a Mesélő vonatkozó ajándékát – sőt, a szellem mivel maximálisan egyöntetűen kedvel minden jelenlévő utast, így a csokor virág mindenkinek kijár a részéről.

Miután minden csokor virág átadásra került, az ünnepeltek és a Mesélő felpattannak a szőnyegre és indulnak a mesekönyv egyetlen, kiváló nyelvérzékkel rendelkező Magasugró Atlétájának kedvenc országába – megyünk a tengerentúlra, az Államokba az amcsikhoz.

Természetesen a közelmúltban lezajlott Nagy Fotózásról sem felejtkezünk el, téren és időn kívül oda vezet első utunk, mégpedig úgy, hogy valós idejű információkkal rendelkeznek az ottaniak, azokról a számokról, amik érdekelnek minket. Annie Leibovitz fényképésznő műtermében látogatjuk meg Fülöp herceget és Aurora hercegnőt, akik éppen a kamera előtt pózolnak. Nézzük őket és közben ismét az történik, mint a múlt heti Oscar gálán, hogy gyakorlatilag megnémulunk a látványtól, és mindattól a lenyűgöző vibrációtól, aminek többszörös mesehőseink közötti jelenlétét mind érezzük.

Mikor pedig a majdan publikussá váló fotóhoz pózolnak hőseink mi még az addiginál is hevesebb szívverést érzünk, hirtelen a dzsinnek is légszomja támad – majd szépen lassan magunkhoz térünk, Aladdin legutoljára, akit egy diszkrét oldalba bökéssel figyelmeztetnek az utasok, hogy a Hercegnőnek ne felejtse el odaadni, amit szeretne. Aladdin elvarázsoltan átnyújt egy csokor rózsát az ébenfekete hajú modern mesés Csipkerózsikának, a nemzetközi Nőnapra való tekintettel. A Hölgyek pedig kapnak jellegzetesen kékszemű Hercegüktől egy-egy csokor sárga rózsát, barátsága és nem múló tisztelete jeléül.

Mindezek után a 17-es szám bűvöletében élő páros elmeséli nekünk a legújabb adatokat, amelyek immáron a Nagy Közösségépítő DVD-re vonatkoznak. A jövő hónapban a 17 esztendős Mike O' Donnell-t megszemélyesítő jelenleg Fölöp hercegként jelen lévő fiatalember elárulja, hogy a kölcsönzőkben változatlan az érdeklődés intenzitása a dvd/blu-ray verziók iránt, a február 23-március 03-ig tartó héten a megelőző héthez hasonlóan ismét a 17. legkeresettebb volt a Nagy Film. Ehhez fűzi hozzá a reményeink szerint a közeljövőben a Dead@17 című képregény adaptációban a vélhetően pont 17 éves Nara Kilday-t megszemélyesítő Aurora, hogy az a pozíció csak azért lehetséges, mert az emberek egészen egyszerűen inkább saját, eredeti példányt akarnak a Nagy Közösségépítő Filmből – mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a DVD eladási listák első helyén nyitott a High School Musical 3 – Senior Year című korszakalkotó film, február 17-22-ig nem kevesebb, mint 1,504,342 példányt eladva és ezzel bődületes 26,551,636 dolláros bevételre szert téve!! A csodálatosan szép Vanessa hozzáteszi még, csak, hogy érzékeltesse mit is jelent ez az összeg, hogy a listán a következő 5 filmből összesen nem adtak el annyit, a vonatkozó héten, mint a NKF-ből! Valamint elmeséli még, hogy ez az összeg egyben azt is jelenti, hogy a frissen debütált dvd a 2009-es évben máris az összesített eladási lista 5. helyén szerepel – mindössze hat nap után! Új fejezet, kezdődik tehát a különleges mesekönyv ezen speciálisan számos történeteinek életében – hogy a mesekönyv szerkesztőjének legeslegaktívabb segítőjének gondolatait idézzem.

Ehhez teszi még hozzá az utasok legkedvesebb 21 esztendős színésze, hogy az amcsik a zenét is igazán szeretik, így a Billboard Top Soundtrack elnevezésű listáján 19 hét után a HSM 3 zenei album az 5. pozícióban van.

Mindezek után elbúcsúzunk kedvenceinktől, majd a pikoló szavának hatására másik kedves nép felé vesszük az irányt – irány Japán! Halálfejes fejkendő a fejen, a hangszeren a Fuvolás Lány a bizonyos másik Disney mese fő témáját játssza, óriási elánnal, meg is érkezünk hamar japó barátainkhoz. Lelkesen fogadnak minket – elmesélik, hogy a legutóbbi hétvégén elkezdték lapozgatni az ajándékba kapott, díszkötésű, majd másfél éve íródó meséskönyvet, közben 373,320 dollár értékben vásároltak mozijegyet, viszont hét közben aztán tüzetesebben is elolvasták, sőt immáron szinte majdnem az aktualitásoknál tartanak és ennek hatására újabb 420,433 dollárral gazdagították a kedvenc filmünket gyártó stúdiót és persze a helyi mozikat. Jeltolmácsaink segítségével megértjük, hogy azt javasolják tanulságként a mesekönyv minden olvasójának, hogy ugyanúgy vállalják fel mindig magukat és a véleményüket, mint ahogyan náluk felvállalta a 196 mozi a Nagy Film vetítését, és ahogyan ők is felvállalták a film és az abban szereplők iránti tiszteletüket.

Hogy utóbbi miben is nyilvánult meg egészen pontosan? Nos – negyedik hetéhez ért a Nagy Film és a japánok nem lassítanak - 4,969,956 dollárt termeltek ez idő alatt eddig összesen, ami egészen lenyűgöző eredmény a moziszámot figyelembe véve, el is mutogatjuk gyorsan a japóknak, hogy egyikünk sem számított náluk ekkora robbanásra! Ők szerény nép révén nem igazán tudnak mit kezdeni a dicséretünkkel, mint szelíden mosolyognak – ezért újabb ajándékot adunk nekik: egy, „A hárítás és a diplomácia magasiskolája és művészete” című könyvvel készültünk nekik, melynek szerzőjét alighanem minden utas és olvasó kitalálja magától is.

Végül ennyi mellébeszélés után lássuk mennyi is az aktuális annyi! A HSM 3 bevételei, minden idők legsikeresebb eredetileg Disney Channel produkciójaként a múlt héten nemzetközileg újabb 797,374 dollárral nőttek így immáron elérik a 159,999,344 dollárt – összesítésben pedig a bevétel már 250,558,760 dollárra rúg!

Mindezen számokkal kíván a Mesélő minden Kedves jelenlévő Hölgynek további nagyon boldog Nőnapot – Isten éltessen Benneteket!

Írta: Fant, aka Aladdin, alias Mesélő.
Forrás: Wikipédia; Billboard; BoxOfficeMojo 1 2 3 4; The Numbers 1 2.

38 megjegyzés:

Andi írta...

Nagyon szép a mese és varázslatosak a könyv képes kiegészítői :)
Köszönöm :)

Névtelen írta...

Számos,és érdekes utazásban volt részem.:)Köszönöm a mindent!:))

Írta:(f.é.),jeltolmács,majomkodó,
alias:Olvasó

Fant írta...

Örülök, hogy tetszik nektek :)

A képek, ismét kiválóak, pontosan találóak - ahogy a tördelés is, abszolút lényegretörőek :)

Olvasók, alias ihletadók a meséhez, mindannyian :) Miattatok és értetek ilyen :)

b írta...

Wow! Csak 8) a számok láttán.
Most pihenek kicsit az utazás után :)

;o) írta...

Csak most, csak nekünk, csak értünk? Na ezért (is) érdemes élni!
Számos utazásaidnak a csúcsára értél-mondhatni megkoronáztad Fant.
Hogy a sárga rózsa hogyan jött a képbe (ki által) nem tudom, de telitalálat (lett volna 10 évvel ezelőtt ;o))
Ez a varázslatos alvó szépség kompi viszont a mindenek netovábbja!

Fant írta...

Csak most, csak nektek - tőlem Nektek ennyi kijár :)

Minden kép Ditta figyelmességét és fantáziáját dícséri - a szövegben leírt rózsa csak úgy eszembe jutott, kivételesen nem utalás egyikőtökre sem :)

Én már hetekkel ezelőtt azt éreztem különben, hogy a történetek és az utazások csúcsára értem - szerencsére bíztok bennem és elég ötletet is adnak az éppen aktuális események a folytatásokhoz :) Nameg a számok is óriásiak, mégiscsak az az apropója mindennek :)

A varázslatos alvó szépséges kép pedig ámulatba ejtő, az Év Képe eddig számomra. Felterjesztem Banán-díjra :)

LL-nek üzenném, ha majd erre jár: remélem tudtad csekkolni a németet, amiben a segítségemet kérted, küldtem mail-t is.

b írta...

A szépség nem is alszik. Már felébredt a csóktól :)
Remélem így van a mese, rég olvastam :) A neten megtalálható?

Fant írta...

Megtalálható, letölthető a Disney mese itt konkrétan :) Ha olvasni akarsz, akkor a Grimm testvérek verziója itt fellelhető :)
Így van a mese :) Éppen az ébredés pillanatát sikerült a képnek megörökítenie :)

b írta...

Köszönöm! Nem tudom mondtam-e már, de én nagyon béna vagyok a keresésben a neten, ha konkrétan tudom, hogy mit akarok keresni :)) Sosem találom meg :))

heno írta...

ebben segitene valaki
http://news.google.hu/news/url?sa=t&ct2=hu_hu%2F0_0_s_3_0_t&usg=AFQjCNH-jDAt4hbXKBAz1KFteWF0ART9Fg&cid=1311930294&ei=sRS1SYi4JIqS0AXGxdjUAQ&url=http%3A%2F%2Ffametastic.co.uk%2Farchive%2F20090308%2F15723%2Fzac-efron-vanessa-hudgens-to-marry-this-september%2F

xdittax írta...

Háát, Kedves Aladdin... :))

És Ades, ez a legújabb házasságos, eljegyzéses pletyka, ki tudja hanyadik azóta, mióta egymásra talált a pár.

Állítólag Zac ezen a héten, vagyis a múlt héten kérte meg kedvese kezét, aki természetesen igent mondott, mert bár mindketten fiatalok még, tudják jól, hogy amijük van, az igaz. :)

Az esküvő helyszínét is kigondolták már, mégpedig Hawaii-on tartanák, idén szeptemberben, hiszen azóta tetszik nekik már, mióta a múlt évben részt vettek ott együtt egy esküvőn, hozzáteszem, előtte ott is voltak nyaralni. És mivel Nessa mindig is egy tengerparti esküvőről álmodozott, tényleg ideális lenne a ceremónia helyének.

:)

heno írta...

köszi szépen

Névtelen írta...

Sziasztok!
Ez is szép mese volt, köszönöm a virágot és a jókívánságot:)
Viszont a veszekedésetek eléggé elrontotta a kedvem...részben ezért, részben a tényezők szándékos kompromittálása miatt nem adtam életjelet. A németet tudtam csekkolni, köszönöm azt is, a rendszerrel viszont már megint gondok vannak.

Ez az új pletyka még csak nem is logikus. Ha továbbra is meg akarják védeni a kacsolatukat, nem mennek olyan helyre, ahol már kétszer is lencsevégre kapták őket...tanulnak a saját hibájukból.

Fant írta...

Sziasztok!
Akkor először a veszekedéshez: Nem fordul elő többet részemről.
Remélem ebben a másik fél is partner lesz :)

A mese - örülök, hogy tetszik :)
A jókívánság pedig természetes, nem tesz semmit :)

Azért titokban bízom benne, hogy a számokat sem ugorjátok át :)

A németben szívesen segítek máskor is.

A felmerült dologgal kapcsolatban - ez egy újabb mese, úgy gondolom, ha egyszer valóban összeházasodnak arról mi szerintem semmit nem fogunk tudni előzetesen, megtalálják majd a módját a kellő diszkréciónak.

Bírom ezeket a jól értesült újságírókat :) El tudom képzelni, hogy Z kinyitja otthon az újságot, aztán V felé fordul és mondja neki, hogy - Te, tudtad, hogy ősszel nősülök? - Nem is mesélted, és kit veszel el? - Hát, itt azt írják téged :))

b írta...

Fant jókat kuncogok, mert vizuális típius vagyok :D De én is hasonlókat gondoltam a hír olvasatán :)

Névtelen írta...

Nem gondoljátok, hogy Zacnek lassan indulnia kellene Sydney-be? Már csak 2 nap van a premierig.

;o) írta...

Sziasztok!

Nőnap alkalmából már annyi virágot kaptam, hogy egy ravatalozó semmi ahhoz képest ahogy a lakásunk kinéz. Kicsit morbid, de így van.

Ez a pletyka a házasságról...már fel sem veszem.
Ha egy csepp eszük is van, ilyen fiatalon, ilyen szabadság és
karrier hajnalán amikor egyébként is biztonságban vannak egymás mellett nem házasodnék a helyükben. Legalábbis a józanész ezt diktálná szerintem. Így aztán
Fant a vicceden duplán jót mosolyogtam és nem kell aggódnod a számaid (illetve a Disney számai)továbbra is nagyon lényeges információ hordozók (a magam nevében nyilatkozva) - a napi kiadott statisztikán viszont még nem vagyok túl......

LL, cheer up and never mind! You have to always look on the bright side of life! I think, the storm blew over!

;o) írta...

Kedves Névtelen: Sydney nem a világ vége.....
Ha dolog van, biztos oda is fog érni időben ;o)

heno írta...

, Brittany Snow szüli napi buliján megjelent vanessa nem tudja vlki

Fant írta...

Hello ;o)! Meg kell mondjam én még mindíg nagyon jól szórakozom ezeken a házasságos felvetéseken, érdekes módon nem is bosszantanak :) Valahogy annyira alaptalan, mégis kreatív az egész, hogy csak na, pláne tudva, hogy mennyire nagyon keveset osztanak meg a világgal a magánéletükről. Küzdenek az újságírók, mint disznó a jégen, alternatív verziók születnek - hol van a szigorú anyuka, meg hol van már Japán - egyenesen Hawaii kérem szépen, nem is akárhol. Ami ráadásul, ahogy LL is írja, hemzseg a rájuk vadászó paparazziktól - szóval az én kis számos történeteim meseszerűsége eltörpül a firkászok tézisei mellett :))

Afelől maximálisan nyugodt vagyok, hogy számodra a számos oldal is érdekes :) A statisztikával csak nyugodtan, tudod :)

B - szerintem ők is viccesen fogják fel :)

Ha majd mennie kell biztosan menni is fog - ruhig Blut, Névtelen :))

Névtelen írta...

Sziasztok!:)

Sosem tudhatjuk,hogy mi-mikor,hol-miért.miképp-valóban stb adott esetben a helyén való lenne-e?:))
Szeretem a meséket,és....
Bárhogy is legyen,ha megtörténik,vezető címlapsztori lesz belőle,képekkel illusztrálva!:))
Jó éjt!

Fant írta...

Szia F.é.! Igazad lehet... És ha megtörténik, ígérem keresek egy statisztikát és szánok rá egy mesét én is :)
Egyébiránt persze akár valóságtartalma is lehet a dolognak - mindazzal együtt, hogy adott esetben egy esetleges eljegyzést nem szükségszerű villámgyorsan követnie egy esküvőnek :)

b írta...

Akkor pedig minek?? Nekem ezek a hírek olyan manipulatívnak tűnnek. Valamivel az apró űröket ki kell tölteni, hogy azért írjanak róla. De ilyesmit már írtam 1x a papzik kapcsán :)

Fant írta...

Nos, csak arra akartam célozni, függetlenül a hír valóságtartalmától, hogy a jegyesség tarthat mondjuk évekig is akár, szerintem. Ez csak a feleken múlik :)

Manipulatív? Bulváros. De a szórakoztatóbb fajtából :) Így, hogy a valódisága igencsak megkérdőjelezhető, így csak gumicsont jellegű - de inkább ilyesmit írjanak, mint rosszindulatúbb dolgokat. Nemde?

b írta...

Ez igaz :) A rosszindulaton nem lehet mosolyogni. Végül is ez a téma ártatlan, fantáziáljanak ezen :)
Gumicsont. Ez jóóó :D

b írta...

A manipulatívat úgy értem, hogy írnak valamit (vagy csinálnak 1-2 fényképet), hogy köztudatban legyen.

Andi írta...

...a másik fél részéről sem - ebben partner lesz :)

Fant írta...

Hello Andi! Ennek nagyon örülök, igazán! :) Tényleg.

Manipulatívság - értem b, és nos abszolút egy véleményen vagyunk ezzel kapcsolatban, írjanak csak erről inkább, ha már mindenképpen írni akarnak valamiről :)

xdittax írta...

Háát Fant, Te aztán hatalmas vigyorra húztad a számat ezzel a kis szituációval.:))

Véleményem szerint sem most fog még megtörténni, bár igaz, egy eljegyzés bármeddig tarthat, és ráadásul ha tudják, érzik, hogy biztos a kapcsolatukat, akkor nincs korai időpont. De Ők tudják, mikor minek van meg a maga ideje.

És ha majd eldöntik, nem fogják eltitkolni. Legalábbis szerintem nem kell titokban tartaniuk. Nem kell bejelenteniük, hogy mikor, nem kell részleteket elárulni a dologról, nagyon sokan így csinálják, és nagyon helyesen is teszik. De hogy eljegyezték egymást, ezt nyugodtan megerősíthetik, vagy bejelenthetik a nagyközönségnek, és ha odajutnak majd, szerintem meg is teszik. De minden Tőlük függ. Mi pedig itt leszünk Nekik. :)

Meg egymásnak, of course!
Szép napot Nektek: Ditta×××

Névtelen írta...

Sziasztok!
Z már el is indult Sydneybe:)
;o) - köszi a felvidítást, de csak 7végén volt rossz kedvem:)) Bár most se vagyok a helyzet magaslatán...egész nap a tolltartómat kerestem a suliban:S Egyszerűen felszívódott a 2. óra után. De próbálom a jó oldalát nézni...:)

Ez a házasságos újságos ZV jelenet - LOL:)) Szerintem még nagyon fiatalok hozzá...és addig úgyse mondanak semmit, amíg nem 100%.
Most kaptam meg az IM-et - ők szerencsére nem rosszindulatúak, csak tájékozódni nem tudnak...azt írják, a "támadásos" incidens, ahol V arca sebes lett, az angol premieren történt...meg hogy Olesya az új szereplők egyike. És hogy Zanessának meg kellett menteniük a kapcsolatukat. - Mitől is? Egyszer már magyarok is összerakhatnának egy normális cikket ha nem is infókkal, de valós eseményekkel...

Fant írta...

Sziasztok!
Noshát akkor a maga idejében majd megtudunk mindent.
Itt vagyunk itt is leszünk, nekik és egymásnak is természetesen :))

Majd látjuk. Nyilvános médiaesemény tippem szerint nem lesz a dologból majdan :)

Miújs LL, végül meglett a tolltartó? :) Majd az is érdekelne adott esetben, hogy németből jól segítettem-e :)
Nézd a jó oldalát - na ez már tetszik, legfeljebb ha eltűnt, kapsz egy új tolltartót. Na? :)

Mikor legutóbb sulirendszerű képzésen vettem részt, már csak egy tollat vittem az órákra, rutinosan :)

IM - kegyetlenek ezek a magyar lapok. Pedig annyira egyszerű lenne hiteles és friss infókat szerezni, egy-két külföldi oldalon kéne úgy 10 percet eltölteni...
Kapcsolat megmentése, na igen, vajon mitől is, nyilván jól hangzott, ezért leírták. Kár időt fecsérelni az olvasásukra.
Persze adrenalin bombának nem rossz, ha az a cél :)

;o) írta...

Sziasztok!

LL nagyon szívesen; a napi zűr után szeretek kikapcsolódni köztetek; igyekszem hát nyugodt hátteret biztosítani, ha lehet.

Az IM-ről nekem is csak az jutott eszembe, milyen jó, hogy nekünk már nem kell érte pénzt adni. A net világában már aktualitását veszti minden hír, mire a standokra ér nyomtatott formában. Kész pénzkidobás.

LL a tolltartós téma jó oldalát én egyelőre nem látom.
Frászt kapok itthon is az állandóan ellopott ruhaneműktől, technikáktól és egyebektől.
El nem tudom képzelni, hogy egy forgalmasnak mondható teremből hogy tud "eltűnni" bármi is. Nálunk ügyes "művészek" vannak - és nálatok? Meglett végül a cuccos?

Névtelen írta...

Hello Mindenkinek!
A tolltartóm azóta se került elő...mehetek venni egy másikat...biztos, hogy lenyúlták, csak tudnám, minek, ha egyszer ott volt mellette az övtáskám...:))

A németet még nem osztották ki...majd szólok, ha meglesz:) De ezt a témát is hagyjuk, a mai dupla német minden szempontból halálos volt...

Egyébként küldtél mostanában mailt, Fant? Biztos, hogy nem jött át.

Fant írta...

Vasárnap küldtem a némettel kapcsolatban LL :) Egyébként nem gondoltál még rá, hogy létrehozz egy postafiókot egy másik szolgáltatónál? Pl. gmail.com? :)
Azzal nincs olyan gond, hogy nem elvész a küldemény félúton...

A tolltartódat sajnálom, elég szomorú, hogy lopnak, mondjuk ez már akkor is így volt, mikor én jártam suliba. Sajnos az egész országra jellemző, nem csak helyileg.
De legalább megvan az öröm az ürömben, hogy mi a pozitív oldal... :)

Akkor a német eredményt várom :) Szóval halálos dupla német... hát, gondolom a körülményekkel volt a legnagyobb probléma.

Névtelen írta...

De gondoltam, Fant, de én ehhez vagyok lusta...ha odajutok, rászánom magam:))
A dupla német...ötödik-hatodik órában volt...és akkor már nem bírunk magunkkal...ráadásul óra végén pont az antifanok miatt kellett bennmaradni még 10 percig, mert szóba került a HSM és erre teljes hangerővel versengve szidták..."jutalmul" mindenkinek feladtak egy kilométeres fordítást holnapra...hihetetlen.

Fant írta...

Na szép, gondoltam én, hogy a körülményekkel volt a gond :)
Sokeszű a tanár is, a kollektív büntetés csak arra jó, hogy szépen megutálja mindenki a németet...
Legalább németről magyarra kell fordítani? Úgy könnyebb...
Ha valahol elakadsz segítek szívesen :)

Névtelen írta...

Pedig ezzel a tanárral nagyonis jóban vagyok...egyszer szabályosan bocsánatot kért, amiért az osztály legnagyobb idiótáját ültette mellém arra az órára, hogy lenyugodjon. Vicces volt:))
Németről magyarra kellett fordítani, nme volt nehéz, de fél óráig tartott leírni. Azért köszi...időközben le kellett lépnem.
Az a baj, hogy a mi osztályunkra nem lehet kollektív büntetést kiszabni, mert akik miatt feladják, úgyse írják meg...
De a németet nem fogom szánalmas antifanok miatt megutálni:)

Fant írta...

Ezt örömmel hallom :)
Különben én mindíg is azon az állásponton voltam, hogy akik nem csinálnak házit, azoknak kiosztanék 2-3 karót, aztán legközelebb már lesz házijuk.