2009. márc. 22.

Zac először a “Johnny Quest” filmről

Egy hónapja röppent föl az a szóbeszéd, mely szerint készül a "Johnny Quest kalandjai"(The Adventures of Johnny Quest) című animációs sorozat filmváltozata, amelyben a mi Zac Efronunk alakítaná a címszereplő Johhny-t.

Mialatt Zachy Melbourne-ben járt legújabb filmjének népszerűsítése céljából, a Moviehole először kérdezte meg az érintettet az esetleges részvételéről.

Igen, igen... ez egy nagyszerű ötlet, jó móka lenne! - nyilatkozta, majd elárulta, a projekt még eléggé gyerekcipőben jár, évekig tarthat, míg összerakják.

Ez egy hosszú, hosszú eljárás. Annyira nehéz, amikor az emberek elkezdenek nyalánkságokat kiszivárogtatni. Nagyon-nagyon korán van még ezzel – ez nem azt jelenti, hogy nem fog megtörténni, csak ez még nagyon korai. - mondta, azután hozott egy példát is. Egy ember azt kérdezte ma tőlem: "Szóval a Footloose kijött, igaz?". Erre én: "Nem. A forgatókönyv jött ki.".

Tehát ez felveti a kérdést; a “Johnny Quest” filmre még éveket kell akkor várnunk? És a barátságos Zac-nek sajnos azzal a válasszal kellett előállni:

A leghatározottabban.

Forrás: Moviehole.

34 megjegyzés:

Andi írta...

Ez tetszett - Z válasza a Footloose-al kapcsolatban :))
Na igen - az ideje korán kiszivárogtatott hírek :))

Fant írta...

Érdekes, de akkor újabb pletyka kipipálva. Amúgy figyeljetek, még pletykákkal sem állunk rosszul, eddig az összes filmes híresztelésnek volt valami valóságalapja.
Az évekhez pedig álljunk pozitívan: az jó, hogy már tudjuk, hogy még évek múlva is lesz miről beszélgetnünk, Zac-nek pedig egy hosszútávú projekt ez, nem rossz az, ha van talonban valami jó előre.
Egy kicsit akkor úgy látom, ez olyan, mint Vanessa Dead@17 filmje, hogy tervezik igen, de még a folyamat elején tartanak.
Nem baj, emberek, időnk van, türelmünk van, kivárjuk :)

Z reakciója a Footlose-ra jó volt tényleg :) De egyébként új infót is hordoz, eddig nem tudtuk, hogy kész a forgatókönyv :) Ugye?

Lassan hozzálátok a meséhez :)

Andi írta...

Hm :) Három bejegyzéssel arrébb épp én is utaltam a mesére - akkor jó munkát hozzá :))
Most lépek, hogy este jöhessek az Esti mesére - is :)

A Footloose forgatókönyv elkészülte tényleg meglepi :) Igen :)

Névtelen írta...

Mindig csodálkozom rajta, hogy kerülhetnek nyilvánosságra a dolgok ilyen kezdeti stádiumban.
Az új felnőttesebb projeteken kívül még arra kíváncsi lennék, V mikor forgatja le az Identified klipjét. Még anno a turnéján megígérte, hogy az lesz a következő.
De most sokkal jobban állunk az akkori állapothoz képest, mikor V-nek nem volt új projektje kilátásban.

A mesét én is várom, addigra remélem, végzek a dolgaimmal:)

Névtelen írta...

Hali, elkészültem a fordítással és el is küldtem mailben az illetékeseknek.

Szerintem a pletyka olyan mint avíz. Utat tör magának bárhol, bármikor. Ott is emberek dolgoznak. És némely ember, mind egyforma.....
Hali!

Névtelen írta...

a kacsintás még mindíg huh...

Fant írta...

Gátló tényezők leküzdve, mese végre postázva, kicsit lépek, jövök nemsokára :)

Névtelen írta...

B ez a videó nagyon ígéretes!
vajon mikor látjuk majd az egészet?!

Első gondolatom az volt, hogy már megint eszik. Mit V :D, nincs közük egymáshoz véletlenül?!?!

Névtelen írta...

Ditta,
honnan kerítetted ezt a képet? fenomenális! Imádom...

Névtelen írta...

;o) ki eszik micsodát??

;o) írta...

b drága, hát te csatoltad be a videót, nem?
Mielőtt az a bizonyos kacsintás megtörténik amit te is figyelemre méltónakn találtál, mg betol a szájába egy újnyi szottyos cuccot és kacsintva elnyalogatja....

vagy nem?
doktor úr én olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

Névtelen írta...

Ok, ezt nem értettem a beírásodban :)) "Mit V :D"

Fant írta...

LL, jogos felvetés, én már majdnem el is felejtkeztem róla. Nagy a csend az album körül. Lehet, hogy elmarad a klipp, én erre tippelek. Ehhez gondolom, hogy a "remek" kiadónak is köze lehet. Őszintén remélem, hogy a következő lemeze már nem a HR égisze alatt jelenik meg.
Mindemellett persze elképzelhető az a verzió is, amit említessz, hogy a kilátásba helyezett új projektjei miatt tolódik.

;o) a videónak publikusak a további részei, gondolom majd a jövő hét folyamán láthatjuk őket itt hivatalosan is :)

De vajon mi cucc, amit eszik? :)

;o) írta...

Jó jó jó, már közben megnéztem a JJJn a többi részt is, de hirtelen összekevertem azzal a bizonyos Saturday Night Alive (?) showval amit már előre beharangoztak. Vagy nem is abban fog szerepelni? na mindegy.
Nem tudom mi lehet az a krémszerű valami -de hgy ez a pali mindent a szájába vesz....

Andi írta...

- hát nem vajkrémet kajol abból a csini kis tégelyből az egyszer hót ziher :))) hm ?:)

;o) írta...

Jah...talán ránctalanítót - belsőleg....
;o)

Andi írta...

Na az meglehet....hiszen a szépség belülről fakad :))))

Névtelen írta...

Miért nem lehet vajkrém?

;o) írta...

Jaj de jó! Nekem ma estére pont a humorra volt szükségem!

Fant írta...

Vagy, hogy mindenki jól járjon: vajkrém ízű ránctalanító :))

Nekem persze a külön-külön variációk is szimpatikusak :))

Lehet b, bármi lehet :))

Andi írta...

Vajkrém..?:) ezek után bármi megtörténhet :) Vajon Z kajolja V krémeit is :))))

Névtelen írta...

Sziasztok! Újabb mese kilátásban?! :D FANTasztikus!:)

Am V következő klipje az Identified lett volna/lesz? Erről lemaradtam... Erről mikor volt szó?

Névtelen írta...

Az amcsik szerint vajkrém ránctalanítós dobozban:)
Ez a Saturday Night Takeaway volt, a másik, a Saturday Night Live április 11-én lesz. Itt van a 17 promójának eddigi listája.
A kép pedig a Teen Vogue Young Hollywood Partyjáról való.

Akkor le kell mondanunk róla szerintem, pedig nem hiszem, hogy V nem örvend elég nagy népszerűségnek, ellenben a Hollywood Records-szal körünkben. Vagy fél évig nem volt betervezett projectje, egy ilyen videót meg három nap alatt lezavarnak.

Fant írta...

V krémeit? :))) Hát ahogy elnéztem azt az élvezetet az arcán, plussz ha hozzáveszem a sima, hibátlan bőrét, nos gyanús, gyanús :)))
Lehet, hogy V is csak les néha, hogy hű de hamar elfogytak a krémeim, nahát :)))

Hello Nóri! Igen, újabb mese :) Már csak Dittán múlik mikor olvashatjuk :) A következő klippet valamikor még az albumot népszerűsítő promó turnén említette.

Névtelen írta...

Akkor a nyári bejegyzések között kell kutakodnom!:) És ez bekerült a bejegyzésbe is, vagy csak kommentbe? Arra emlékszik valaki?

Névtelen írta...

Ilcsi néninek van ehető és finom(!) krémje :) Igaz, az nem fehér.

Fant írta...

Ha nagyon mentegetni akarom a HR-t akkor esetleg arra gondolok, hogy imázs szempontjából nem akarja most V a klippet, a filmekre akar koncetrálni...
Bár ezt a verziót még magam sem hiszem el az a baj...
A HR-t mindenképpen ot kell hagynia, az ő népszerűségével simán sikerre kellene vinni egy albumot, ehhez persze a kiadó is partner kell legyen, de a HR látványosan nem az. Semmi gond, szerintem minden kiadó örömmel venné, ha egy ilyen népszerű ember vele dolgozna.

Az amcsik megoldásában lehet valami :)

Szerintem bejegyzésben is ott van valahol Nóri, bár nem emlékszem pontosan.

Andi írta...

Valami édes mézes krémes ?:)

xdittax írta...

"Miután befejezte ugyanazzal az intenzitással, elmondta nekünk, hogy az 'Identified' lesz a következő single-je, és megkérdezte, hogy jó lesz-e nekünk."

Én erre emlékszem, ez egy fanbeszámolóból való túrnéjának 4. állomásáról. De én elgondolkoztam, mikor lesz új "dobása". Úgy értem, hihetetlen, rengeteg olyan előadó van kint, akik CD-jükről vagy 3, akár több is kislemezt és klippet készítenek, és ugyanezt V is megérdemelné. Szóval mélységesen egyet értek Veletek.

De azért sütizik a napcsi ;)

Fant írta...

Nézzétek megjött a mesénk :)

Fant írta...

Abszolút megérdemelné és a népszerűsége indokolná is. Ez a hozzáállás a HR-től nem megengedhető. Ennyi promóciót megkockáztatom, hogy mi is össze tudtunk volna hozni. Remélem, hogy V is levonja a konzekvenciát.

Sütizik hát :)) Vannak más projektek kilátásban :)

A mesén közben látom mindenki bealudt :)

Névtelen írta...

Meggyes, de édes :)

;o) írta...

HR? Fant, szerintem most elírtál valamit, nem? Mégha PR-t írtál volna....

Hihetetlen, hogy milyen emlékeket, információkat hoztok elő a múltból. Arra sem emlékszem mi történt velem pénteken :D
Jó éjt!

Fant írta...

Hollywood Records, ;o) nem írtam el :)

Hihetetlen tényleg, LL és Ditta a nagymestere ennek :)