2008. máj. 12.

Anyák napi villásreggeli

Azt már tudjuk, mivel töltötte kedvenc párunk Anyák napja estéjét(igen, náluk tegnap volt, nálunk egy héttel hamarabb), de most az is ki fog derülni, hogy a reggelük hogy alakult, ugyanis észlelték Őket egy Utahban, amint egy hatalmas társasággal fogyasztják el reggelijüket. Na jó már nem vagyok biztos, hogy ez valóban egy reggeli volt, érthetőea vége miatt, de mivel mindehol így közlik, ill. villásreggeliként, én is így teszek.
Íme a történet:

- Tehát egyelőre nem világos kik, egy család, de megérkeztek arra helyre, egy étterembe, ahová előbb már a nagy csapat is befutott. Szóval, leültek, és egyikük kiszúrta Ashley-t és Stellát, amint egy asztalhoz sétáltak. Ez egy különálló szobiban volt, egy hosszú asztalnál voltak, ahol biztosan ott ült Ashley apuja és anyuja, majd Stella mellett Gina ült, mellette pedig másik lánya, Vanessa, akinek másik oldalán ki is foglalt volna helyet mint Zachy! Az hogy ő mellette ki volt, egy kis bizonytalanság övezi, vagy Zachy anyukája, vagy esetleg Ashley valamelyik másik hozzátartozója, rokona.
- Matt Prokop és feltételezhetőleg az édesanyja is ott és velük kltötték el reggelijüket!
Ash és Stella palacsintákért mentek át a desszertbárba.
– Egy pontnál Zac, Vanessa ls Ashley azt asztaluknál elkülönültek jobbra, és valamiről elkezdtek beszélgetni, majd Zac, aki vislte egy bizonyos oknál fogva napszemüvegét, átsétált egy másik asztalhoz,hogy beszéljen néhány emberrel. Visszafelé megállt, hogy néhány agresszív anya gyerekével fényképezkedjen!
- Aztán a személyzetnek megkellett kérni az összegyűlt embereket, hogy hagyják Őket egyedül, ill. rájuk is csukták a teremnek azt ajtaját, de még hallották azt, hogy Ashley elmondta, egy férfival már nem csinált közös képet.
Ashley, V és Stella elmentek sushiért és garnélarákért! Zac pedig egy kevés mrhasültért ballagott el.
- Ashley, V és Stella később újra elindultak, ám most a gyerekek büféjéhez mentek, egy kevéske desszert érdekében. Ráadásul annak a hölgynek a kisfia, aki az egész történetet leírta nekünk, is pont ott állt Stella mellett, de azért nyugodtnak látszott. Mikor a fiúcska visszaért az anyukájához, elárulta, nagyon rémült volt, és nem mert beszélgetést kezdeményezni a 3 grácuával!
- Utána Nessánál láttak egy csokis deszsertet, egy amolyan szökőkutat, viszont Zacnél semmilyen édességet nem láttak. Talán, osztozkodtak rajta...;)
- Később Ashley távozott az apukájával, ekkor megfigyelték, hogy Ashley haja igazán nagyon hosszú, és hogy gladiárot szandált viselt, ill. egy viléágos ruhácskát.
- Mikor már a "mesélő" és családja készen álltak a távozásra, észrevették, hogy épp Zac és Vanessa is a kijárat felé tartanak. A nő gyerekei pont előttük voltak. Vanessa volt elől, várakozott Zacre, aki a hölgy mögött volt! Természetesen a társaság nagyon izgatott lett, amint elérkezett a nap pillanata, amire mindeki várt, mikor megfogták egymás kezét! Pontosabban Zac nyúlt Nessa keze után! Awww!
- Ők is, ahogy a a beszámoló hölgy is a parkoló felé vették az irányt, így Zanessa végig mögöttük haladt! Aztán mikor át kellett menniük a tömegen, elengedték egymás kezét, Vanessa Zac előtt haladt, de később V megvárta Zacet, és újra össze kulcsolták ujjaikat!
- Az előcsarnokban megálltak és beszéltek valakivel (kezelőtípus-srác), majd Zac odasétált a liftekhez. Ekkor a hölgy kislánya eldöntötte, hogy meg kell látogatnia az illemhelyet, így hát megfordultak és pontosan szembe találták magunkat Vanessával, aki köszönt a kislánynak és megkérdezte a nevét, majd pedig nyomban elmondta neki, mennyire szépnek találja őt! Persze a kicsi lányka rögtön megragadta édesanyja kezét és nem szólt semmit. Ezért az anyuja köszönte meg Nessnek, aki ránézett, majd el is búcsúzott. V mellénnyt hordott farmerrel és egy fehér ujjatlan fölsőt. Nála szintén volt egy szürke táska is, amit ezelőtt még nem látthattunk nála.
- Amikor visszaértek a hölgyek, a nő férje elújságolta nekik, hogy Zac és Vanessa beugrottak egy fekete autókába, úgyhogy eléggé valőszínű, hogy ez vitte el őket a Lakers/Jazz meccsre, ráadásul Zachy is a farmert és kék felsőt viselt, úgyhogy a ruha stimmel.

Az anyuka a beszámolója végén megemlíti, hogy V mennyire nagyszerűen festett, és hogy ezért Zac, aki szintén nagyon helyes, mennyire egy szerencsés fickó!

Az eredeti történetet ITT olvashatjátok el!

A fordítást én végeztem, nem szó szerinti, de mindent pontosan ad vissza, és így is rettentő sok ideig tartott!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szuper és tényleg hosszú hír!:) Gondoltam, hogy sok időbe tellt, míg lefordítottad!
Am most jártam a VABN-en és a legutolsó bejegyzésbe azt írják, hogy egy ideig nem csinálják a blogot, mert betegek???
*Nóri*

Névtelen írta...

naon részletes naon hosszú és naon jó ford.!!!
én is csak most bírtam idemászni, 10 percig csak a frisseket olvastam..:)

Névtelen írta...

Minden elismerésem a tiéd Ditta, hogy lefordítottad ezt nekünk....
én eléggé vizuális vagyok, úgyhogy szinte a lelki szemeim előtt láttam az egész történetet miközben olvastam az írásodat,(különösen ügyelve minden apró kis részletre..., ugye tudod, hogy itt most mire gondolok)..))))) mely mind már annyiszor, most is magávalragadott!!!!....
Ismételten köszönöm neked eme kellemes érzést!:))))))
Természetesen én is folyamatosan gratulálok a blogodhoz, főleg az
elért 300. bejegyzésedhez
Andi

xdittax írta...

Nem tudom *Nóri*, én ilyesmit nem nagyon találgattam, ráadásul azóta már kerültek fel bejegyzések, szóval szerintem nem kell aggódni, ráadásul nem hiszem, és reméljük nem egyszerre lettek betegek, ha azok lettek.:)

Igen, ha tegnap lemaradtál, akkor ma volt miben gyönyörködnöd, és belefeledkezned valóban.:) Egészségedre!xDxP

Telje mértékben állíthatom magamról én is Andi, hogy vizuális típus vagyok hozzád hasonlóan, pláne ilyen téren, szóval nem volt nehéz elképzelni az egymás felé való apró kis gesztusoktól kezdve, a nagy-nagy mosolyokat, és mindent satöbbit. És utána még a nap további részét is együtt töltötték, majd következett a messcs, imádom ezt a vasárnapot!<3
Köszönöm agartulációt, nagyon jól esik ám a szádból!:)

Pusszi: Ditta×××