2008. máj. 17.

Dilemma - képi friss

Sziasztok!

Nos aki szokta olvasni a VABN-et, ill. ezen blog megjegyzéseit, tudja, hogy itt is nagy a tanácstalanság azt illetően, kikerüljön-e egy rajongóáltal készített fotó. Mivel a kép kicsit régi, pontosabban még május 3-án(igen, a press konferencia napján és az első forgatási nap végén) készült, tudjuk jól, hogy azóta Zanessa már hivatalosabb eseményen is megmutatta magát, eléggé szerlemtesen, így nem tudom mekkora baj lenne, és mekkora ártás ellenük, ha kiraknám a képet. Ha kirakom bántani fognak, és azonnal baj lesz belőle, de ha nem akkor is.
Persze, igaza van a VABN-nak, Zanessa szeretné megtartani a privát életét, ugyanazt csinálni, mint a többi pár, és ugyanezt kívánom én is Nekik, de én úgy érzem tiszteletben szoktam tartani az életüket, és egy olyan kép, amit igaz nem papparazzi készített, hanem egy egyszerű fan, még nem hiszem, hogy árt nekik. Oké, kiderült, hogy háziasak, maguk vásárolnak be, ráadásul együtt, de egyébként egy ilyen húzást LA-ben simán megörökítenének. Itt pedg csendben is megtörténhetett volna, de így is csak mindössze egyetlenegy kép került a napvilágra, nem túl jó minőségű, késő este, ráadásul emelett hátulról. Nem tudom. Nem érzem azt, az eddigieket nézve, hogy hibát követnék el azzal, ha ez kikerülne, de nem is akarok ezzel véteni, úgyhogy mégiscsak bajban vagyok. Nem tudom. Tanácstalan vagyok. Segítetek?

Másrészről viszont olyan képek is bukkantak fel, amiket nyugodt szívvel és lelkiismerettel rakhatok ki!
Először is ITT megnézhtettek még most felfedezett képeket a 11-ei 4. Lakers/Jazz meccsről, nagyon is édesek, véletlenül se hagyjátok ki!:)


Másodszor viszont, legelőször egy olyan kép került nyilvánoságra, amin Ashley Tisdale látható a 6. Lakers/Jazz játékról, és Mindenki elkezdett reménykedni, hogy nem egyedül ment és nézte meg a meccset!
Hát egy kedves ZA Angel's olvasónak hála kiderült, hogy valóban nem csak Ő volt az egyetlen Vadmacska aki tiszteletét tette a játékon, legalább új Vanessa képek kerültek fel a netre, ami feltehetőleg ugyanazon meccsen készültek Róla. Emelett Vele volt Olesya Rulin is, alias Kelsi, legalábbis én őrá ismertem. Jó látni, hogy köztük is barátság szövődött, együtt is eljárogatnak valahova, bár az megint fura, hogy külön helyre telepedtek le Ash-sel, minta múlkor is, de tudjuk azt is, ez nem ad okot gyanakvásra. Továbbra is bízzunk abban, hogy még mindig bukkanak fel Vadmacskák a sporteseményen, mert ugyan miért is hagynának ki egyet is?! Legalábbis Zachy...;)
KÉSŐBB:
Nagyon úgy néz ki, ezen meccsről nem fognak Zanessás képek érkezni, ugyanis egyelőre úgy tűnik, egy férfi színészünk se jelent meg a meccsen. Pedig biztos izgalmas volt.:P De lehet, a pasiknak más, jobb elfoglaltságuk akadt.
Másfelől nézve viszont a jobban furcsa, hogy Vanessánk feje búbján milyen sapi csücsül? Lakers emblémával ellátott... Lehet, hogy átpártolt(ak) a LA Lakers-höz, vagy eddig se voltak annyira nagyon-nagy Jazz fanok, csupán mi éltünk tévhitben, és hittük így. Kitudja, majd kiderül!:)
még KÉSŐBB: Valóban, a Vadmacskáknak, vagyis konkrétan tényleg a Wildcats kosárcsapatnak jobb elfoglaltságuk volt és még lesz is a hétvégén. A VABN elárulta, a hétvégét, a teljes hétvégét - így a vasárnap, ami eddig phenőnapnak számított - forgatásnak szentelik méghozzá egy igen komoly, és jelentőségteljes kosármeccset fognak felvenni a srácok, úgyhogy igen hosszúnak ígérkezik a szombati munkanap, és a többi is. (*Pedig már vártam a hétvégét, most hogyan kapcsolódnak ki Efronék..^^)



Plusz még utoljára egy kép, szintén Vanessáról ami még a Will, avagy a Rock On forgatásán készült. Takinak jár a köszönet!:)

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Ditta!
Elég érdekesnek vélem a bejegyzésed elejét.Én is olvastam erről a kis éjtszakai sétáról, de a képet még nem láttam. Teljesen egyet kell értenem veled. Hiszen L.A.-ben ennél rosszabb helyzetben is lakaphatták volna Őket, és azok a képek futótűzként terjedtek volna. Nem értem, hogy miért nem akarják közzétenni azt a képet. Ezzel sztem nem sértené meg őket az illető. Mégha olyan lenne a kép, akkor azt mondom, hogy ne, de a leírottak alapján egyáltalán nem kompromittáló. természetes, hogy megakarja védeni ZaNessa magánéletét, de sztem ebbe a képbe nincs semmi rossz. Meg azt se értem, ha nem akarja hogy elterjedjen a kp, akkor miért szólt róla?!

Arról, hogy melyik csapatnak isszúrkol ZaNessa, nem 100%, de ha én jól láttam a tegnap megjelebt képen, Zac egy Lakers sapkát visz a kezében. Legalább is olyan, mintha az lenne.

puszi

xdittax írta...

Szija!:)

Itt végülis nem is arról van szó, hogy aki készítette a képet, nem akarja már közölni. Neki van egy kis privát blogja, amire elileg feltette a képet, és a VABN is ott találta, de nem érzi fair-nek, hogy közölje is. Nem tudom. Én már döntöttem, és nálam meglehet majd nézni. Kitudja, ezek után mit fognak szólni hozzám, vagy a blogomhoz, de ez az egész azért bizonytalanított el, mert a VABN végül lemondott arról, hogy feltegye a képet. De én most nem fogok, bár ez hüjén hangzik. Egyszerűen csak nem érzem ezt bántásnak, és remélem senki nem is nézi ki belőlem, hogy ezt Zanessa ellen tegyem ki.
"Csak nem akarom, hogy támadjanak, ha mégis kiraknám. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, mert igen, elvégre egy kép nem sokat árthat nekik, nem okoz szörnyűséget, és nem azért rakom ki, hogy ártsak vele. Hanem mert sokan, az Őket támogatóaknak, tisztelőknek, és szeretőknek szükségük van rájuk. Ezzel is csak kimutatják, mennyire egy hétköznapi pár, és ezért is lehet Őket tovább szeretni, holott tudjuk, hogy Ők a szemünkben jóval többek annál. Igen, azthiszem megosztom a képet, elivleg nem lett letiltva. Ajjj, remélem nem csinálok hülyeséget. Ezzel nem azt fejezem ki, hogy nem tisztelem Őket, ugye? Mert igenis, egyáltalán nem így van ez. De ezt Ti, azok akik ismernek már, akik nyomon követik "munkásságomat", tudják is nagyon jól!"

Nem tudom a másik, szurkolós témában, de eddig valóban mindig a Jazz-es tábornál csücsültek, most viszontNessék átültek a Lakers-hez. Lehet, hogy a többiek befályosálták, lehet, hogy hangulatból drukkolnak, lehet, hogy befályosálják Őket, és lehet, hogy eddig mikor LA-ben voltak a Lakers-t szerették, most pedig, hogy Utah államban vannak, a Utah Jazz-nek szurkolnak. Ez helyes lenne!;)
De szerintem az nem csak egy ilyen törölközőtekercs, vagy valami hasnoló?xD Másik képeken, amiken ülnek Zanessáék, úgy néz ki a kezükben, komolyan!:)

És tudod, abban a bókban, hogy "Szuper a Blogod, szinte napra kész és volt, hogy előbb frissítettél mint Ditta", teljes ám az igazság, bár én úgy veszem, mi sosem versenyzünk egymással. És bármily furcsa is, amit mondani fogok, büszke vagyok ám Reád!:P Mert igaz, nem vagyok sem profibb, sem megbízhatóbb -egyforma szint, vagy a Tiéd mégjobb-, de azért mert az én blogom az idősebb, iylen érzés is kialakult bennem, remélem nem veszed zokon!:)

És ne merj szerénykedni, értsd " És az, hogy Dittával egy lapon emlegetsz..."!×P×D

Pusszi: Ditta×××

Névtelen írta...

Szia Ditta!
Szerintem nagyon jól döntöttél! Nincs ebben a képben semmi rossz. Ha othon készült volna, már a legnagyobb internetes szárokkal foglalkozó blogokon fenn lent volna rögtön. Elhiszem, hogy óvni akarja mindenki ZaNessa-t, de ezzel mi rosszat tesznek?! Ha esetleg olyan lett volna a kép, akkor oké. De olyan aranyosak még így hátúlról is. Én nagyon sajnálom Őket, hiszen tényleg nincs magánéletük, de sztem ez a kép a legkevesebb, ami zavarná Őket. Örülök, hogy már megnyugodtál ezzel az üggyel kapcsoltaban, sztem senki nem ítélt el, mert kiraktad.

Lehet, hogy neked van igazad a szúrkolós témában. De nem tudom, ha jobban megnézed azt a képet, amikor ott sétálnak(ahol látszik Nessa új tatyója:D), akkor láthatod, hogy Zac kezében van valami, amin van valami lila, és ha jól látom, akkor egy "L" betű is.És a lila a Lakers színe. De nem tudom, lehet, hogy tényleg úgy van, hogy otthon Lakers, itt Jazz.XD

Sztem se szoktunk versenyezni, sőt. Nagyon jól esett, amit mondtál. Sokat jelent ez nekem :) Köszi szépen!

Nem szerénykedés volt! Én meg a szerénykedé...húha... Na, de komolyan így gondolom. Azért te már elérted, hogy megbízzanak benned, ami nem lehetett annyira könnyű. Én ennek még nagyon az elején vagyok, de majd idővel...ezzel is megbírkózunk, mint ahogy sok más dologgal is.

Még1* köszi a bíztatást, és neked is további sok sikert és ne félj, senki nem csalódott benned.

puszi

Névtelen írta...

Tudom, hogy az én kommentárom most nem ahhoz az esti képhez kapcsolódik, de szeretnék veletek megosztani valamit, lehetséges, hogy rajtam kívül ezeket a videókat mát indenki látta, akkor előre is bocsi érte! Nah szóval az első:http: //www.youtube.com/watch?v=eVbEDrhqp4c&feature=related ez a videó, ez Vanessa Baby come back to me című klippjének a studiós változata, sztem ha láttátok akkor is érdemes megnézni mégegyszer ;) a másik pedig: http://www.youtube.com/watch?v=Hg6sUg8K4fg&feature=related sztem ezt a videót azért érdemes megnézni, mert ez is bizonyítja azt, hogy í mi imádott Vanessánk mennyire kiváló énekesnő, mert a legtöbb élő felvételes éneklésen playback-elni szoktak a sztárok, de Vanessán látszik h ő igazából énekel és persze néha érződik h elcsuklik a hangja vagy ilyesmi de ez érthető, mert közben táncol is, ebből azt akartam kihozni h sztem értékelni lehet azt h ő élőben is ilyen jó hangon tud énekelni nem úgy, mint sok más sztár akiknek a koncerteken tényleg borzalmas a hangjuk! Szóval sztem ajánlatos megnézni őket, akkor is ha már láttátok! :), és Ditta remélem, hogy nem baj ha itt hirdettem ezeket a videókat, csak szerettem volna megosztani mindenkivel a véleményemet, ha mégis az lenne akkr előre is bocsánat érte! Amúgy ezen a Will-es képen Vanessa tök alacsonynak tűnik. xD

Névtelen írta...

Szia Vivcsi!
Egyet kell értenem veled! Nekem is ugyanez a véleményem. Nessa tényleg tud énekelni, egy pár nála sokkal híresebb énekessel szemben.

puszika

xdittax írta...

Taki!

Ha egyszer talákozuk Velük, biztosan rákérdezek majd, hogyan is állnak akkor most a csapatokkal és a szurkolásokkal! Aztán majd kiderül, melyiktől akarják a győzelmet! Én nem tudok, bár nem is nagyon érdekel, Zanessával vagyok elfoglalva, mégha a meccs főtémája a kosár is.:D

Édes vagy, s bár elcsépeltnek és közhelynek tűnhet, komolyan gondolom, hogy mennyire hihetetlenül köszönöm azt, amiket írsz és amiket mondasz. mostmár nem tudom rendesen kifejezni magam, de bízom benne, hogy tudod, mit értek egy egyszerű szó alatt is: köszönöm!<3

Vagy olyan jó, mint én, ha én egyáltalán az vagyok.:D De koolyan, tudom, nehéz lehet az eleje, de Te már benne vagy és igazán profin, úgyhogy...:)))

Vivcsi, nehogy azthidd, hogy harapok azért, ímit írtál. Istenments! A megjegyzések Rólatok és a véleményetekrőll kell, hogy szóljon, úgyhogy bármiről és bármikor írhatsz, ne félj Tőle! Ráadásul leírni, miért vagy büszke és miért szereted annyira Van-t, az egyik legjobb dolog, amit tehetsz! Úgyhogy ne fogd vissza magad, nyugodtan hívd fel figyelmünket ezekre és további videókra is akár, mert itt mindenki értékeli!
És igen, Vanessát értékelni kell, hangjáért, tehetségért, tisztességességért, és egész létért, hehe:)

Pusssz: Ditta×××

Névtelen írta...

Szia Ditta!
Szeretnélek megkérdezni téged, hogy van-e valamilyen fajta elérhetőség vagy valami amire küldhetnék neked egy zannesák képet, elég régi de sztem a kép önmagáért beszél!, csak azért szeretném elküldeni, mert még nem láttam az oldaladon, de ahogy említetem elég rége kb. 1 éves lehet de attól jó:) Szóval ha lehet akkor írd le a címet vagy vmi köszi! pux: Vivcsi

xdittax írta...

Szia!

Természetesen küldhetsz, nagyon kíváncsian várom is, a címem pedig a következő:

xdittax@citromail.hu

Pussz: Ditta×××