2009. máj. 11.

Anyák napi bevásárlás

Az Egyesült Államokban május második vasárnapján, május 10-én tartották az anyák napját, de egyelőre nem tudjuk, hogyan köszöntötték kedvenceink édesanyjukat. Talán nem is kell. De reméljük, hogy szépséges napot tudtak eltölteni együtt.:)

Ehhez feltehetőleg elkel némi táplálék is, és Vanessa Hudgens a reggelt rögtön egy kis(!) bevásárlással kezdte a Daily Grill-nél. Baby V egy helyes, fekete, pántnélküli nyáriruhában végezte teendőit, szédítő cipőjében és elmaradhatatlan napszemüvegében.

A 20 éves ikonunk legújabb filmjét Amerikában augusztus 14-től vetítik majd a mozik, és mára azt is lehozták hírbe, hogy a Bandslam elé bizony plusz izgalomfokozóval is becsalogatják majd az embereket. A 96.7 Kiss FM rádió honlapján olvasható ugyanis, hogy először zenés filmünk előtt játsszák majd le a várva várt Twilight saga második részének, a New Moon-nak(Újhold) a teljes előzetesét.

Na mit szóltok, micsoda véletlen?! :)

A vasárnap reggeli képeket IDE klikkelve nézegethetitek meg!

Forrás: 96.7 Kiss FM.

42 megjegyzés:

Moni írta...

Németországban is május 10-én van anyáknapja :).

Fant írta...

Nem is tudtam, hogy az anyák napját eltérő időpontokban ünneplik a világban.

Jól néz ki - a kaja, amit vett :) Tényleg jónak tűnik, olyan hidegtál-szerűségnek, salátás cuccnak.
Persze V ismét hozta magát :)

Twilight: LL, Ditta, ;o) - rajta, valljátok be, hogy a ti kezetek is benne van ebben a dologban :)))
Ez kész, őrület, ez a film lassan üldöz engem, ideje megküzdenem vele :))
De különben ez is egy jó húzás. Ez a Bandslam egyre izgalmasabb ilyen szempontból.

Az anyák napja pedig valószínűleg szépségesen telt ;) Szépen csendben, diszkréten, családi körben :)

xdittax írta...

Nekem is teljesen új volt...illetve az USA-beli különbséget már tavaly felfedeztem, na de, hogy még pl. a németek is máshogy csinálják. Hogy mik vannak, köszi Moni. :)

A Twilight-tal kapcsolatban pedig Fant: nem lesz nehéz küzdelem, bár alapvetően halkan súgom meg, én nem ájultam el a filmtől, sőt... de csak a könyvek miatt, tényleg nagyon jó! Csak nem a legjobb :)

Névtelen írta...

Az amcsikról tudtam, de a németekről én sem.

A filmek ritkán adják vissza a könyv jellegét, szerintem teljesen elfogadható volt a film:)
V és a Twilight rajongóinak ilyen "egyesítése" tényleg jó ötlet, még a számok szempontjából is. Ahogy elnézem, a Bandslam mögött sokkal jobb promószervezők állnak.

Netty írta...

Hm...ezt én se tudtam. A film szerintem se olyan jó, mint a könyv. Azt viszont imádom. Sőt már olvastam az összes részt angolul.
Most olvastam, hogy V díjátadó lesz az MTV Awards-on

Fant írta...

Értem. Hiszek nektek, a könyvekkel kapcsolatban, de én a filmet a könyv ismerete nélkül fogom megnézni, így nem lesz viszonyítási alapom :)

A Bandslam-el kapcsolatban: nagyon osztom a véleményed, LL. Különben - és ezt most hasonló halkan súgom meg, mint Ditta a Twilight-filmes véleményét - eleinte nem igazán hittem benne, hogy jó sorsa lesz ennek a filmnek, az időpont csúsztatgatás nem utalt erre, meg akkora csend övezte az egész projektet, de most ilyen ötletekkel előjönnek, igazán kiváló, és láthatóan teljesen más oldaláról közelítik meg a dolgokat, mint a 17 Again promószervezői. Kevésbé nyomolús, agresszív, inkább kevesebb, de ütősebb, feltűnbőbb dolgok - reméljük tartják a szintet továbbra is.

;o) írta...

Halihó!
Nemcsak hogy anyák napja, de még apák napja téren is rendhagyóak - ugyanis nekünk az nincs is, pedig biztos örülnének neki :D

Azt hiszem alkonyat téren én megint az arany középutat válaztom: A könyv zseniális, nem beszélve a Midnight Sunról, ami még közelebb visz a Twillight "lelkéhez".
Mindezek előtt a film nekem is tetszett és a könyvek olvasásához nagyon sok energiát adott, nem beszélve a kiinduló környezetről, és a fülemben folyamatosan motoszkáló háttérzenékről.

Fant, már említettem neked, hogy ez elsősorban azért mégiscsak egy romantikus film, adrenalin növelő vámpír light beütéssel - de már annyit hezitáltál. Sztem láttál már rossz filmet, így ha kíváncsiságodnak utat engedsz végre, eldöntheted, hogy igazunk van-e vagy sem. Nem is értem, hogy tudsz ilyen fakír lenni önmagadhoz ;o) Hm?

A Bandslam és a Twiillight gyár között nincs véletlenül konzorcium? Már meg sem lepődnék! Jól csinálják! Jut eszembe New Moon - megtaláltad már a YTon előzeteseket LL?

(f.é.) írta...

Helló!

Az ünnepek tényleges időpontja valójában nem is számít,a lényeg a megemlékezés,ami körülöleli azokat a napokat,amelyt(amelyeket) valamiért fontosnak tartunk.:)De most már ezt is tudom,és köszi érte.:))

Ismét beigazolódni látszik a mondás:kellemest a hasznossal.:))
Remélem a Twilight 2. többet hoz ki belőlem is.:))

Fant írta...

Konzorcium - de bizony! Ugyanaz a gyártó stúdió: Summit Entertainment. Az ötlet ettől függetlenül, vagy éppen ezért profi.
Nyugi, nem fakírkodom tovább :)) Megnézem a hétvégén, terveim szerint, aztán majd nyilatkozom a témában :)

Kellemeset a hasznossal - abszolút f.é., sőt, sokaknak nehéz is lesz eldönteni, melyik a kellemes és melyik a hasznos :)) Ez ám a nagy csavar az egészben :)

(f.é.) írta...

Na ez az,mármint a csavar.:))
Főleg ebben az esetben,amikor is az anya megegyező.:))
Talán a csavarok fejének mintázata tér csak el(ebben az esetben).:))
Azért számomra már világossá vált a jelzőkhöz kapcsolódó alkotások egyezése.:))

Andi írta...

Sziasztok!

Most is csak egy villám voltam és szólni sem tudok, de kívánok...:))

Jó éjt Mindenkinek!

tinus írta...

sziasztok!

ha jól értelmeztem akkor a harmadik helyen állunk a BEST KISS kategóriában, gondoltam,h a twilightosok leköröznek!

http://www.zefron.com/forum/showthread.php?t=57606&page=7839

a második hozzászólás

Fant írta...

Sziasztok!

Nem tudom Tinus, azért ne vegyél rá mérget. Honnan lenne tudható a részeredmény? Az nem publikus. Én legalábbis nem látom. Szerintem ez csak találgatás, nyugi.

Fő, hogy szavazni kell! :) Ugyanolyan intenzíven, mint a KCA idejében, ez is rajtunk múlik :) Rengeteg időnk van még, hogy a tőlünk telhetőt megtegyük :)

Van két új promó képünk a Bandslam-hez, nekem legalábbis újdonság :) Tehát: 1 és 2.

Valamint olvastam egy rendkívül szórakoztató bulváros jellegű nyilatkozatot, Miley Cirus bátyjától - majd ha ekkora pangás lesz estére is, elmesélem :))

Névtelen írta...

Én először filmen láttam a Twilightot, talán ezért jobb róla a véleményem.

Pár előzetest láttam, de sok időm most nincs kószálni.

Ööö, ezzel az eredménnyel én is találkoztam itt, most a forrást akarom megtalálni. Úgyhogy mindent bele, ebben nem körözhetnek le!

Egy pár új Bandslames kép ezek közt is van.

b írta...

Hali. Én is vagyok, csak nem tudok mit hozzászólni a témához :))

A bulváros hírt kiváncsian várom :)

Fant írta...

Hogy a Gettómilliomos főszereplői a második helyen? Na, ez az amit nem vagyok hajlandó elhinni. A Twilight oké, eszméletlen népszerű, de a Gettómilliomost nem övezi akkora kultusz.
Én továbbra is fenntartom, hogy szerintem ez csak találgatás semmi több.
Így vagy úgy, de szavazni azt feltétlen kell. Én megtettem most is :)

Mindjárt mesélem b :)

Andi írta...

Sziasztok!

A Twilight-et már én is láttam egy blogon, még korábban, nekem nagyon tetszett, végig izgultam és borzongtam, amikor csak lehetett - húúúú :))
A könyvet nem olvastam.
Csók-csók, majd meglátjuk mi ami :))

Fant írta...

Tehát akkor MC bátjya és az ő nyilatkozata - a németek szerint:

Mondom újra, totális komolytalanság, pusztán a vicc kedvéért írom le; nehogy valaki pánikba essen!

Tehát:

"Vanessa hozzám tartozik. Teljes szívemből szeretem. Egyszer már találkoztunk egy rendezvényen - sajnos Zac útban volt, de ő nem ellenfél nekem. Őszintén: nézzetek rá és nézzetek rám. Azt tervezem, hogy közé és Vanessa közé állok, a hugommal maegszerveztetek egy találkozót. ezenkívül jobban illik az én kezeimbe."

És akkor nézzünk rá - az ember így néz ki.
Komolyan szakadtam, mikor először olvastam :)) Ez például egy nagyon szórakoztató sztori :)) Annyira szánalmas :))
Erre mondják finoman, hogy még sok spenót kell :))
És én ehhez még hozzáképzelem Zac-enk azt a nevetését, amit a bakik közt láttunk, a színházterembelit :))

Fant írta...

Hello Andi! Tehát te is Twilight rajongó vagy :)) Van még valaki rajtam kívül, aki nem látta a filmet? :))

Nos, mivel ti is megnéztétek az én filmemet, én is megnézem a tiéteket, eldöntött tény, neki is állok letölteni :)

És Andi, a Watchmen-el mi újság, tervben van még? :)

b írta...

Na ennek az embernek is van egója, nem kevés :DDD És mivel ő magának tetszik, valszeg fel sem merül benne, hogy másnak esetleg nem igazán :)

b írta...

Fant én sem láttam még a filmet, és bevallom nem is nagyon tervezem egyenlőre, mert nem szimpatikus :))

Én a Watchment nem tudtam még letölteni :(

Névtelen írta...

Sztori - kamu vagy nem kamu, mindenképp LOL:))

Ezt örömmel hallom, Fant, ajánlom a mininovás torrentet, az jó minőségű:))

Ellen folyamatban.

b írta...

Köszi, köszi, köszi! :)))))

Igen, a történet :DD
Azt nem gondoltam volna, hogy ilyen borzalmas tesója van MC-nek.

Fant én azt a nevetést is el tudnám képzelni, ami akkor volt, amikor Corbin elscsúszott, és Z fetrengett :)

Andi írta...

Hello Fant! A Watchmen még tervben :)) csak, mert mostanában a netem sűrűn szivattyúzik velem és menet közben cserben hagy én meg nem stresszelek a letöltéssel ilyen körülményekkel, úgyhogy majd marad a mozi, vagy ha a neten valamikor meg lehet nézni, mint mondjuk azon a blogon ahol a Twiligh-tet is láttam :))
Nem hagyom ki...:))

Fant írta...

Hatalmas egó :)) Nekem az a rész tetszik a legjobban, hogy nézzünk rá, aztán Zac-re :)) Mégis mi lenne az eredmény, amit vár? :)) Azért, na, önkritika is lehetne a világon - ha már a szerénység nem az ő asztala :))
Különben én sem gondoltam volna, hogy így néz ki, mondjuk azt sem tudtam, hogy van testvére, igaz nagyon nem érdekelt - de azt már értem miért nem dicsekednek vele :)

Mi nem szimpatikus a Twilight-ban b? :)
A Watchmen-t a pirateclub-ról próbáltad már?

Azt a nevetést is el tudom képzelni teljesen, igaz :))

Szóval tervben Andi - jól van :) Hm, nem tudok egyelőre olyan oldalt, ahol online nézhető a film, de ha rábukkanok szólok egyből :)
Hogy hagy cserben a net? Egyszerűen kihagy és kész? Az a szolgáltató hibája lehet szerintem.

Várjuk az Ellen-es fordot LL, nagyon jónak tűnt :)

Andi írta...

Úgy látom, köddé vált, legalább is teljesen átalakult az a blog amin még a vámpíros filmet és a HSM3-at láttam:( Valami - downloadaudiovideoblogspot.com, hm
no mindegy :))

b írta...

Nem dicsekednek vele. Na de nem a szülők "keze" is benne van a dologban?

Mi nem szimpatikus? Azt hiszem a főszereplő :)

Néztem a pirate-on, de csak 100 részes rapidshare-s volt, ráadásul nem a legjobb minőségben.

b írta...

Fant a summerromance miről ír?

Andi írta...

Igen - az egyik pillanatban még lazán írok, a másikban meg megszakad a kapcsolat, kiírja a tralalala sok-sok számos :)) hibakódot, nem tud csatlakozni, közben meg a fájl menüben látom ám, hogy a kapcsolat nélküli mód ki van pipálva, azt kiveszem, oszt újra próbálkozok, közben kikapcsolom 1 percre a modemet és drukkolok, majd van, hogy telcsizek a T-hom-nak, aztán egyszer csak vissza gyön :))
Na - hát ezt a viccoskodó rendszert ? Ez akkor édes mikor épp írok és már nem is tudom elküldeni én meg anyázok közben :))

Fant írta...

Ez tényleg furcsa Andi. Mindenesetre az biztosnak tűnik szerintem, hogy nem valami vírust kaptál be a netről, mert akkor vagy hihetetlen lassú lenne, vagy egyszerűen nem töltene be semmit, hibaüzenet nélkül.
Én így jártam nemrég :))
Szerintem a szolgáltatónál van valami gubanc ezek alapján. Ők nem mondanak semmit?

B a Summerromance Zac-ről szóló cikkét, ami egy interjú, majd külön lefordtom, meg kell néznem nem-e volt már meg, a címe nagyon rémlik.
Vanessa-val kapcsolatban pár mondatot idéznek: lényeg, hogy valóban megtanult gitározni a forgatás alatt, mert gitár-órákat vett, azonban összesen egy dalt tud eljátszani rajta.
Mondjuk itt eszembe jutott, hogy Dittánkkal, aki úgy tűnik ma igazán el volt havazva, máris lehetnének zenekar, fuvola + gitár + ének - érdekes lenne :))

Fant írta...

B, mire gondolsz a szülők keze kapcsán?

xdittax írta...

Fant, a Z interjúval még nem találkozhattatok itt a blogon, mivel még én sem akadtam bele a neten, ezt csak az olyan "központi" szavak bizonyítják, mint Matt Damon és a Terminátor 2. :) Tudtommal ezek még nem kerültek nagyon említésre itt.

De a gitározásról lesz szó, mivel az az Ellen show részlete. :)

Havazni nem havazik, bár az eső csak úgy ömlött - én pedig el voltam itt-ott. De holnap remélhetőleg már tudok többet lenni. Én legalábbis szeretnék!

Jó éjt Nektek: Ditta×××

Andi írta...

Ha éppen elcsípem a szolgáltatót mielőtt helyre jönne a rendszer akkor a telefonos műszaki szaki segít és adja nekem az ukászokat :))Helyre jön a hiba, de nem tudják mitől van, rendszer túlterheltség talán ? Hm :)
És előre is köszi Fant, ha majd rábukkansz egy olyan online filmes oldalra :))

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Akkor azt az interjút vállalom is. A címe viszont úgy emlékszem volt már címe interjúnak. Igen, mondjuk a Terminátoros dolog gyanús lehetett volna nekem is :)
Eső nálunk csak max mutatóban van, amúgy sivatag az egész szinte már.
Természetesen mi is szeretnénk Ditta - de tedd csak a dolgod, várunk türelmesen :)

Túlterheltség Andi? Hát nem tudom, éppen lehet, de azért ez furcsa, olyan sűrűn. De még a jobbik eset, hogy meg tudják oldani.
Jó éjt!

Névtelen írta...

Ellen ford postázva, Today folyamatban.

Most szólok, hogy a jövő hetem halálos lesz, nem hiszem, hogy lesz időm számottevő fordokra hétvégétől.

Fant írta...

Kitartás a hétvégétől LL! Már nem sok van vissza a tanévből.
Amíg extra elfoglalt vagy, majd szétnézek a németeknél, hátha van valamilyük :)

Különben Twilight letöltve! :))

Névtelen írta...

Thanks for the support! I'll need it:))

Okés.

Részemről duplalemezes dvd megszerezve!

Fant írta...

Duplalemezes: Oké-oké, én kicsiben nyomom - viszont eredeti nyelven, felirattal töltöttem le, hogy maximális legyen a hatás :)

Support: természetes :)

b írta...

Fant úgy értem, hogy valahol hagyták, hogy ezt csinálja magával.

Fant írta...

Aha, értem b. Nos ez valóban furcsa, pláne látva az apját, aki nem ilyesmi jelenség. Ennek több oka lehet, valószínűleg a szülők is benne vannak vastagon - mondjuk én az ilyen emós meg ilyesmi stílusúakat nem tudom megérteni, dehát van aki így érzi jól magát.

Bár ennek a srácnak a külső megjelenése még a kisebbik gondja, ha az interjú valós :))

b írta...

Az emó még hagyján, de az a sok piercing és tetkó.
Az infót köszi a sr-ról.

Fant írta...

Igen, eléggé taszító jelenség, és elég furcsa is, hogy az apja és a húga Disney-sztár, ő maga pedig ilyen merőben ellentétes vonalat képvisel.
Szívesen az infót :)