2009. máj. 2.

Vanessa a Sucker Punch-ról

Vanessa a Sucker Punch-ról:
Egy bordélyban játszódik



A Sucker Punch című film leírásai azt ígérik: hogy ez lesz az a nagy szerep, ami lehetővé teszi Vanessa számára az átlépést a High School Musical-ből más filmes projektek világába; a karaktere egy lány, akit egy intézetbe utalnak be, ezért egy másik valóságba húzódik vissza.

Miután beszélgettünk a Bandslam-ről (egy film, ami hasonló jelegű, mint a High School Musical, tehát nem igazán eltérő szerep) körülírta a Sucker Punch-beli szerepét.

A hangja kicsit idegesebb lett, de izgatottabb is egyben, amint mesélni kezdett: „Elvileg egy csapat lányról szól, akik egy utazásra vállalkoznak, mialatt egy bordélyban tartózkodnak. Ez nagyon izgalmas. A karakteremet Blondie-nak hívják. Nagyon erős személyiség. Egyszerűen izgalmas, mert annyira más, mint amit eddig bármikor csináltam. Nagyon komoly, egy kicsit merész. Vissza kell tartanom magamban a nevetésemet. Soha ezelőtt nem játszottam még ennyire kemény lányt.”

Jena Malone, Abbie Cornish és Emily Browning szintén szerephez jutottak a Sucker Punch-ban; az év folyamán leforgatják.

Hudgens azt mondja, pontosan tudatában van annak, kik a közönsége, és próbálja ezt szem előtt tartani, még ha olyan filmben vállalt is szerepet, ami egy bordélyban játszódik.

„A közönség nélkül nem lennék itt. Tehát nem szabad elfelejtenem, kik ők és miért jönnek el megnézni amit csinálok. Tehát gondoskodom róla, hogy láthassák. Ők egy kicsivel fiatalabbak, mint én, ez fontos. Nem felelhetünk meg mindenkinek, tehát azt kell tennünk ami a szenvedélyünk és remélni a legjobbakat. Olyan karakterek után nézünk, amik érdekelnek, akikkel tudunk azonosulni, és megpróbáljuk ezeket a szerepeket jó rendezőkkel eljátszani.”

A másik nagy filmje, egy másik középiskolás románc, a Beastly, ami a középiskolás változata a Szépség és a Szörnyeteg mesének. Nem a Szörnyeteget fogja játszani, mondja, habár nevetett, mikor a bűvös fordítottját javasoltam – édes Vanessa, beképzelt Vanessa, aki bestiális kinézetű lénnyé változna és egy fiú szívét, nemes és igaz módon, csupán a személyiségével nyerné el. De nem. Alex Pettyfer fogja a Szörnyeteget alakítani. Na igen. A Szépség adott(elég) is.

Fordította: Fant.
Forrás: Vanessa Hudgens News.

30 megjegyzés:

(f.é.) írta...

Helló!

Hümm,várom már ezt a fantáziafilmet!:) Öröm(ez)lányok nem,és persze srácok?:) juhéééééé!!))
Amúgy a Szépséges is érdekel,főleg a szörnyeteg!:)

b írta...

Egyre érdekesebb lesz ez a történet :))

Én megnéztem a hsm2-t. Elég érdekes volt néhol a fordítás :)

b írta...

Ditta az anyák napi bejegyzés aranyos :)))

Fant írta...

Mese szövege postázva, holnapra a nyugodt és biztos alváshoz :)

Borzasztó érdekesen alakul ez a Sucker Punch film szerintem. Óriási ígéret van a sztoriban és nagyon érződik, hogy Vanessa is legalább olyan lelkes, mint mi.
Ez a bordélyos dolog új színezetet ad az egésznek, nagyon várom mi sül ki belőle.
Pláne várom az erőszakos, verekedő Vanessa-t.
És nagyon jókat mond a közönségéről is, maximálisan képben van.

Öröm f.é. :)) A szójátékodból úgy néz ki formában vagy ismét :))

A Szépséges is jó lesz - noha engem természetesen maga a Szépség jobban érdekel mint a Szörnyeteg, noha utóbbinál kíváncsi vagyok, hogy a tehetsége vajon arányban áll-e a megjelenésével :) Bízom benne, hogy igen :)

Én is néztem a HSM 2-t, vagyis inkább háttérként szólt :) Szinkronnal egyszerűen nem jön át az egész film lényege, kisugárzása.
Legalábbis nem teljes egészében.

Az Anyák napi csel, valóban jó :)

Andi írta...

Szépség és a Szörnyeteg egy Bordélyban....:) Én már lazán összehoztam ezt a két filmet, de izgi lesz ez egyenként is :))

b, én a HSM2-höz csak a vége felétől tudtam csatlakozni, mikor a Vadmacskák megtudták, hogy nem léphetnek fel :) Így a 3 kedvenc dalaimat még élvezhettem, egyet pedig kivált képen :)) Nálam "az a dal" még mindig magasan viszi a pálmát :)) És ez már így is marad :))

b írta...

Melyik a kedvenc?

Fant írta...

Ez igen, érdekes sztori lenne ebből a kombinált filmből :))

Akkor a HSM 2 kapcsán a lényegről nem maradtál le :)) Én V nagy dalánál figyeltem oda igazán ezúttal :)

Az örök kedvenced érthető teljesen. Az első igazán ütős hangzású szólója Troy-nak, ami a hihetetlen Scream-et megalapozza. Jó választás még mindig igaz :) Ha belegondoltok milyen volt a legelső szóló és milyen lett a legutolsó - nagyon érdekes, íve van az egésznek :)

Andi írta...

Kedvencem a Bet on it :) b.

b írta...

Ok, gyanítottam, csak nem voltam biztos benne. Az nekem is kedvenc :))

Fant melyik első szólóra gondolsz?

Fant írta...

Troy legelső szólójára. :) Rávezetlek: első film, az énekhang nem Zac-é, hanem a dal társszerzőjéé :)

És ne felejtsem el: köszi a segítséget a cikk utolsó mondatában Ditta! A megoldásod teljesen jó.

b írta...

Rég láttam a filmet, fogalmam sincs melyik dalra gondolsz. Hogy ki énekli azt tudom :P

b írta...

Beugrott egy dal, a kosaras. Arra gondoltál?

Fant írta...

Get cha head in the game, a kosaras, pontosan arra :) Az volt a legelső szóló.

b írta...

:)) Hát az ív az megvan :)) Az elsőben más énekel, társak is vannak, a másik 2-ben egyedül nyomja, de még hogy! :)

Fant írta...

Hát oké, ez is igaz, bár én nem kifejezetten erre az ívre gondoltam :)
Hanem, hogy egyre keményebbek a dalok, már az első is eléggé jó és egyedi, a második egyérteműen húzósabb, végül a Scream pedig már kőkemény rock :)

b írta...

Gyanítottam :)

(f.é.) írta...

Na nem akarok beleszólni ebbe a zenei vonalvezetésbe,de kőkemény rock?:))
Nem szeretnék szőrszálhasogatónak tűnni,de maradjunk csak a kemény jelzőnél,jó!?:))

Tehát szerintem is kő kemény,a maga nemében!:) Jó éjt!

Fant írta...

Jó-jó, nem egy Tankcsapda például, de azért rocknak rock, és keménynek is kemény :) Pláne egy musical-be :)
De rendben, a keményben kiegyezünk, megegyeztünk :))

Andi írta...

Sziasztok!

Kő kemény a maga nemében !?:))
Húúú :))
Miről maradtam le az este....?:))

Fant írta...

Ugye, mikről lemaradtál :)) De még nincs késő pótolni a lemadást :)) Szóval szerinted milyen Scream kemény, kőkemény, vagy valami más? :)

Andi írta...

Hm :) Keménynek mondanám a
Bet on it-ot :)
Ha már kemény, akkor legyen kő :))
Igen a Scream kőkemény :)
És kőkeményen együtt jó a kettő :))

;o) írta...

Teljesen jól gondolkodik a lány. Tudja honnan jött, kiknek a támogatásával és azzal is tisztában van, hogy egyszer ebből a jókislány szerepből is ki kell mozdulnia, hogy érettebb korában is megmaradjon a szenvedélye mellett.
A fokozatosság mindenekelőtt....persze.

Ezek után kíváncsi leszek a film végkimenetelére. Talán most ő is megtörheti a jeget? Majd meglátjuk.

LL 2 nap alatt átvágtattam az Eclipse és a Breaking Down könyveken (feltételezem egyéb komment nem kell hozzá) és már a MidnightSun-nál tartok, ami különösen a szívem csücske. Imádom a pasik lelki világába kalauzolni magam, főleg, ha az ennyire szép, mint Edwardé.
Köszönöm a sugallatot neked is és Ditta neked is természetesen. Egy életre szóló élményt kaptam. Nagyon kíváncsian várom az idevágó filmeket is.
Szép estét mindenkinek.

Talán ma este már nekilátok a GQ befejezésének is. Bocsi. Ezerszer....

Névtelen írta...

Sziasztok!
;o), örülök, hogy kedvet kaptál az angol olvasáshoz, a sebességből ítélve értem a véleményed, bár a gyorsaságot ítélve magamról ezt nem tudom elmondani, mert még így, hogy direkt elmentem otthonról, is elég sok mindent csinálok, persze olvasok legnagyobb részben:)) Szóval most kezdem majd Jacob részét a Breaking Dawn-ban. A Midnight Sun a Twilight Edward szemszögéből, ugye? Otthon letöltöm majd:) Az ajánlásért nincs mit:))

A GQ-éert semmi baj, ma úgyse kezdtem volna el javítani, a papír sincs nálam a szavakkal.

A fordításaim hiányáért én is bocsánatot kérek Mindenkitől. Egy fél vidit már megcsináltam.
Túl jók a könyvek:))

A Sucker Punchról: mindenképp szem előtt kell tartania a fokozatosságot, és erről a filmről ezek szerint biztosan elmondhatjuk, hogy nem a mostani döntő közönségének szól. Ha ezt sikerülne jól megragadnia, teljesen új közönséget építhetne fel. A Beastly és a Bandslam jó köztes projekteknek tűnnek, de szerintem V-t a Sucker Punch érdekli most leginkább, mint kiugrási lehetőség.

A dalok:) A Bet on It kemény, a Scream pedig jóval keményebb. De a kőkemény szerintem nem is lenne musicalbe való.

;o) írta...

LL, édes pofa vagy!

Köszi, hogy kinézed belőlem, de természetesen nem angolul nyomtam, hanem magyarul és az összeset letöltöttem......
(majd a GQnál látni fogod mennyire bevállalós vagyok a semmire ;o))

A MidnightSun valóban a Twillight story Edward szemszögéből, és ismételten hozzá kell tennem, hogy fantasztikus. Amennyire szkeptikus voltam, most annyira maga mellé állított a projekt.
Én alapvetően nem szeretem (már) ezeket a bruti témájú filmeket, de ez nagyon vámpír light, szemelőtt tartva a mai táplálkozási szokásokat :D
és hát mit mondjak még: az érzelmek vihara.....

Fant írta...

A fordítások hiányért nem kell elnézést kérni egyikőtöknek sem. Olvassatok csak nyugodtan - bármilyen nyelven :)

Vanessa egyértelművé tette ebben az interjúban, hogy rendkívül tudatosan gondolkozik, képben van a közönségével is, nagyon jól látja a dolgait.
A Sucker Punch szerintem is a fő kitörési pont lehet számára, nem véletlen emelték ki, hogy izgatott, én is úgy gondolom, hogy a legjobban most ez foglalkoztatja, annyira új a dolog, teljesen szokatlan. Merész, abszolút jól mondja V. A vadiúj közönséggel kapcsolatban teljesen egyetértek LL.
A Beastly ellensúlyozásnak tűnik, de kell az is, főképp a jelenlegi közönsége miatt, bár ott úgy gondolom, hogy azért azzal is lehet újakat szerezni, a Bandslam tűnik olyannak, ami teljes egészében a jelenlegi rajongóiak szól.
Mindenesetre nagyon jónak tűnik, hogy ennyi szerepben megmutathatja magát.
Én mind közül a legjobban a Sucker Punch-ot várom. Bár ez lehet, hogy nem túl meglepő :)

Ne feledjétek: 8-kor mese :)

És, nos, nem tartozik szorosan ide, de: Wolverine - 87 milliós nyitóhétvége :)))
Persze a magyarok fanyalognak :)

;o) írta...

8? Azt a fél órát már féllábon is... ;o)

Fant az átlag magyarnak gentikailag kódolva van a pesszimizmus és a rosszindulat. Az átlagon felüliek vagy alattiak még élvezhetik az életet ilyen-olyan formán!

Egyébként meg BRAVA!

Fant írta...

;o), mindenképp bírd még ki, aztán akkorát fogsz aludni tőle, hogy még :))

Na igen, a kódolás sajna megállja a helyét, csak mindíg bizakodok, na hátha most sikerül változniuk - de nem. Na nem baj - majd :)

A 87 millió pedig brutál, szerintem jövő hét közepére már meg is térül a 150 milliós gyártási költség. Hiába na, Jackman-el csak siker lehet egy film, pláne, ha X-men-es, az eddigi három filmet is ő vitte a hátán :)

Névtelen írta...

Az már más, ;o), öszintén szólva csodálkoztam is, hogy angolul ilen gyorsan kiolvastad. De attól még örültem, hogy rávettelek. Nem baj, ami késik, nem múlik:))

Én legelőször az Alkonyat filmet láttam, előtte nem olvastam semmilyen véleményt, és utána rögtön egyetértettem azzal a kritikával, amelyik így fogalmazott: "When Harry Potter ends, Twilight begins".

Fordítás - köszi, Fant:) Bár azt hiszem, bőven elég cuccos van a raktárban így is, úgyhogy nektek fel sem tűnik, hogy mással foglalkozom:))
Szerintem a Beastly nem feltétlen ellensúlyozás, el kellene olvasni a könyvet, bár meg kell mondjam, ezt a Twilight mondatja velem. Ha megnézzük, a szereplők hasonlók valamilyen szinten.
Drukkolok Baby V-nek a kiugráshoz, most nagyon jó a kilátásai, már csak a legjobbat kell nyújtania.

A magyarokra műár tényleg nem tudok mit mondani - és most nem is akarok;)

10 perc a Meséig:))

Névtelen írta...

Egyébként remélem, nem fogok túlságosan bealudni a Mesétől. Olvasni szeretnék:))

Fant írta...

A Beastly-vel kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy ez modern Szépség és Szörnyeteg leírás nem feltétlen fedi le a filmet majd.
Váom azt is természetesen, nagyon kíváncsi vagyok mit hoznak ki a sztoriból.

Valóban csak a legjobbját kell nyújtania, mert a körülmények adottak, itt a lehetőség - nagyon drukkolok, hogy meg tudja ragadni.

Twilight: legalább a filmet meg kellene nézzem már :) Mostmár kíváncsi vagyok rá.

Mesetime :)) Á, izgalom is lesz benne LL, meglátod :))