2009. máj. 18.

Lehetséges célpontok

Sokak meglepetésére Vanessa Hudgens május 15-én, pénteken este maga teljes valójában, nagy bőröndöt húzva maga után föltűnt a Los Angeles-i LAX repülőtéren.

A nap folyamán korábban Baby V a Reel Thinking eseményen vett részt, ami amellett, hogy közelgő filmjét, a Bandslam-et volt hivatott népszerűsíteni, egyúttal fiataloknak szóló programokat kínált, hogy megismerjék a zenei bizniszt és életet.

Nem volt várható ezután, hogy Vanessa föltűnik a reptéren, de így történt, a kisasszony ugyanabban a szerelésben átvágott a terminálokon, hogy elérjen egy járatot, csak az a kérdés, hova tartó járatot.

Ötletek? Nekem van egy csomó. :) 3 fő részre oszthatók.

A) promóciós út. Mondjuk egy magazin fotózás, vagy valamilyen tévés show, ami elsősorban természetesen a fent említett film megjelenésének céljából van mostanra időzítve. Ez előbb utóbb ki fog derülni.

B) a "Beastly" előkészületeire utazott el a kanadai Montreal-ban, ahol a tervez szerint valamikor júniusban kezdődik el a forgatás a szereplők számára. Ez teljesen reálisnak hat, igaz ami igaz, van egy olyan "bökkenő" ami mindkét eddigi pontot kizárhatja akár: Evan, Nessa menedzsere nem kísérte V-t a repcsitéren, ergo: mindenki valami magánjellegű utat vél sejteni. Nézzük csak! :)

C) utazhatott a szép lány Japánba, ahol Zac-kel találkozott és talán eltöltenek pár napot a távoli egzotikus országban, ami már a legutóbbi alkalommal is teljesen lenyűgözte Aladdint és Jázmint. Ráadásul nuku paparazzi, hiszen láthatjuk mekkora csend. Vagy ha tovább akarjuk fűzni a romantikus szálat, lehetséges, hogy innen együtt tovább indultak egy minivakációra, mielőtt Vanessa mozgalmas munkatervébe vetné magát, s miután Zac kivonta magát alóla. Ha ez így van, újból csak ajánlani tudom Nekik a Fülöp-szigeteket. :) De ki tudja, lehet, hogy más egyéb személyes okokból távozott, habár barát, hozzátartozó, családtag egy sem utazott vele...

Na, mit gondoltok? :)

Képek: ITT.

10 megjegyzés:

Fant írta...

Óriási bejegyzés Ditta, folytatódik az esti mese :))
Meg kell mondjam én a C) verzió felé hajlok, mégpedig azért, mert egyrészt, ahogy írtad, senki sem kísérte, másrészt pedig nagyon sietett, amire az át nem öltözés utal, ráadásul teljesen logikus lenne a japán út, kis szusszanás a hajtás előtt.

Különben a németek szerint a Twitter nevű mesekönyvbe írta egy női rajongó, hogy a LA-ből Japánba tartó repülőn látta V-t :) Nem feltétlen hiteles forrás ez persze, sőt, de akár lehet igaz is - mindenesetre a leglogikusabbnak ez tűnik :)

Névtelen írta...

Szerintem is a c a legvalószínűbb, mert nem volt vele senki.
És szerintem direkt nem kamuznak Twitteren, mikor előbb-utóbb úgyis kiderül, hova mentek.
Addig is további paparazzi-mentes pihenést nekik!:)

xdittax írta...

Yeah Yeah Yeahs :)))

Ha úgy van, ahogy gondoljátok, pontosabban gondoljuk, akkor ez annyira izgalmas. Mármint képzeljétek el, teljesen önfeledten, egymásba gabalyodva sétálgathatnak és fedezhetik fel azt a helyet, ahol épp vannak, talán néhány rajongó megállítja őket, de pihennek, kikapcsolódnak és együtt vannak, csak ők ketten. :)) Aww, go Zanessa! :))

Fant írta...

Látom Ditta, roppant lelkes vagy :))
De tényleg ez az igazi, nincsenek fotósok, nincs zargatás, csak ők ketten nyugodtan - gondolom, hogy a HSM 3-as látogatás során leszűrték, hogy tökéletes az ország a kikapcsolódásra, már akkor is maradtak plussz pár napot ha jól emlékszem :)
Én is örülök, hogy összejön nekik a feltűnésmentes pihenés :))

xdittax írta...

Mi az hogy. Drukkolok Nekik, hogy ez így is maradjon (bár a másik felem, a rosszabbik, szívesen kapni legalább egy képet a boldogságukról), kijár ez Nekik és egyszerűen ennyi. Újracsak: go Zanessa! :))

Fant írta...

Tiszta és világos :) A "rosszabbik feled" pedig talán majd vígasztalódhat a repteres képekkel, mikor hazaérnek :) Go egyértelműen :))

Andi írta...

Természetesen én is a nagybetűs C) verzióra gondolnék :)) Mire másra :))

Fant írta...

Andi, ez ha lehet fokozni, még tisztább és még világosabb, nagyon meg lettem volna lepve, ha az első két pont egyikére tippelsz, nem is hittem volna el :))

Egyébként LL, az érvelésed a Twitteres nem kamuzásról teljesen jogos.

(f.é.) írta...

Sziasztok.

Annyira lehetséges feltevéseket írtál ide Dittám,és egytől egyig meg is állnák a helyüket.:)
Én viszont alkottam magamnak egy D)verziót,hátha alapon.:)
Ebben szerepel egy kis promó,és egy kis édes kettes is.:)) Valahol félúton talán van egy pont.:))

xdittax írta...

Hát persze Honey, nem lenne meglepő ha valahogy félúton jönnénk ki őket ismerve. :) Úgyhogy "alkotásod" is nyugodtan megállhatja a helyét. :)

(én meg melletted állok)