A diplomás

"A DIPLOMÁS

Három évvel ezelőtt, Zac Efron bevette magát a lányok egy nemzedékének a fantáziájába, akik még fogszabályzót hordtak és tanuló engedéllyel vezettek és a tizenéves kiscsajok istenévé vált, a Disney-nek és a High School Musical-nek köszönhetően. Most, férfias 21 éves korára és 2 jelentős filmjével — beleértve Richard Linklater következő projektjét — próbálja bebizonyítani, hogy több, mint egy csak másik tisztára súrolt és csinos arc.

Hiúzok vannak a közelben, de Efron nem fél tőlük. Kinyitja a kaput és elkezdünk felsétálni az ösvényen, Santa Monica hegylábán. Itt él valahol egy kb. 1947-es Case Study házban, mely az ő énekes/táncos/kosárlabda palánta szerepléséből három hihetetlenül tiszta High School Musical filmben – és megszámlálhatatlan hivatalos licencű uzsonnás dobozból és lábtyűkből és papucsokból és I ♥ Troy feliratú táskákból – megvásárolva.

Ez tíz lábbal a föld felett épült (3 méter), fák közé rejtve, így minden reggel, mikor az iPhoneja felébreszti egy véletlenszerűen kiválasztott számmal– ma a Notorious B.I.G, Hypnotize száma volt, az egyik a Biggie, Biggie, Biggie can’t you see? refrénnel – és mielőtt bármi mást csinál, mielőtt egyáltalán elmegy pisilni, ki tud sétálni a teraszára, hogy üdvözölje a napot, ahogy szeretné, anélkül, hogy rögtön az átkozott TMZ-ben szerepelne.

Közel van ehhez az ösvényhez, ahol most vagyunk, a helyszín is, ahol Efron edzeni szokott ezekben a napokban. A Runyon Canyon-ba szokott menni, de legutóbb, mikor felment egy úriember Gucci papucsban és fejtől lábujjig álcázva oh-annyira-finoman, fényképeket készített róla vagy százat.

Ez egyike azon Los Angeles-i napoknak, ami olyan, mint egy különleges ajándék. Egy szellő felhőket fúj keresztül egy kék égen; olyan csend van, hogy hallod a szurdok faláról leomló üledék hangját.

Efron kék pólóban van, izmos karjait éri a nap, haja egy szürke jambósapka alá tűrve. Másszuk a hegyet, ő beszél a huszonegyedik születésnapjáról – arra számított, hogy a barátai leitatják; de leginkább könyveket vettek neki - és mintha Darren Aronofsky fényképezőgépe követné a marha lihegő oldalát, mint Mickey Rourke a Pankrátor című filmben. Sean Penn-ről beszélgetünk, akivel találkozott Efron néhány díjátadóval ezelőtt.

„Őhm, hm, nem volt csúcsformában.” - mondja Efron. „Vagy talán csúcsformában volt. Mindenképp kivételes formában volt. Egyébként azt mondta, menjek ejtőernyős tandemugrásra. Ez minden. Menj ejtőernyős tandemugrásra."

Nem tudja elhinni, hogy sikerül találkoznia ezekkel az emberekkel. A múlt héten az Oscar díjátadóra ment Vanessa Hudgens társaságában, aki a szerelmét játszotta a High School Musical-ben, és azóta barátnője a valóságban, habár soha nem fogja kiejteni a nevét a jelenlétünkben, és mikor nincs színpadon — ritkán nem volt, mert az Akadémia elszántan fecskendezte a showba a fiatalságot, és állandóan tolta vissza a színpadra énekelni vagy táncolni vagy díjat átadni- nem tudta melyik hihetetlenül híres személy fogja zavarba hozni először. Ez Robert De Niro! Ez Sean Penn, részeg, mint egy szelet tiramisu, és rejtélyes Sean Penn bölcsességet osztogat!

Nemsokára az ösvény tetején vagyunk, úgy terül el előttünk egész Los Angeles, mint Isten saját szolgáltatásszervize. Efron a sapkája alá tolja Japán rajzfilmfigura frufruját szemei elől, melyek olyan kékek mint egy medence vize, megmutatja a Melrose Avenue-t, A Capitol Record torony legmodernebb palacsintarakásait, a Filmkupolát, amely úgy ül a naplementében, mint egy golflabda amit keményen megcsaptak. Tegnap esett és kimosta a port az égből, így a kilátás ma nagyon tiszta. Egész az óceánig ellátsz. Ülünk a csupasz terrakotta-színű talajon, elmélkedünk.

„Őrület, minden ami ott lent történik.” - mondja Efron. „Ez az amerikai álom. Úgy értem, csodálatos, de annyira elcseszett. Itt fent minden zöld. És ott lent őrület.”

Efron sokszor jön ide. “Tudod, egy percre elfelejted, hol vagy.” mondja. “ És még nem jöttek rá, hogy ide szoktam jönni.”
Úgy érted, ők…
“Fotósok. Igen.”
Hogy vagy mostanság?
„Igazából elég jól.” - mondja, és fehér tornacipőjével belerúg a porba. „Sikerült kitalálnom ezt. Csak beállok a parkolóba”– egy filmstúdió nevét mondja, aztán megkér, hogy ne írjam le, melyik az – „és nem tudnak követni. Amikor először csináltam ezt, nem akartak beengedni. A portás azt mondta: „Mit teszel érte?”. Mondtam, hogy „Mit szeretnél, mit csináljak?”. Azt mondta, „Vannak gyerekeim”. Erre azt mondtam „Nos, van a csomagtartómban egy poszter!”. Érdemes szükség esetére ilyen holmikat tartani a csomagtartóban.”
Sok High School Musical-es cuccod van?
Efron nevet. “A házban? Oh, a fenébe, nem.” mondja. „A garázsban van. És van egy csomó a szüleimnél”.
Talán akarsz egy Troy babát egy nap, mondjuk, vagy társasjátékot. Mikor 60 éves leszel. Tudnál nyitni egy helyet, mint Burt Reynolds múzeuma, ahol található egy Trans Am (Pontiac) is, a Smokey és a bandita című filmjéből.

“Paul Newman-nek volt egy olyan.” - mondja Efron. Volt egy csűrje, ahol ezeket a cuccait tartotta és ahol a találkozóit tartotta. Nem tudom elképzelni, milyen félelmetes lehetett ott találkozni.

Mostanában Newman filmjeit szokta nézni, mondja. Őt és Steve McQueen-t. Mikor a férfi színész férfias volt, és a srácok, akik úgy tűnt, sosem tettek rossz lépést, karrieristák, annak ellenére, hogy nem tűnt úgy, hogy csak a munkájukra figyelnek.

Mikor Efron ezekről a srácokról beszél, vagy amikor a Robert De Niro-val való találkozásáról, és hogy az elkötelezettség és a kemény munka , melyet DeNiro beletett az összes nagy szerepbe, látszott De Niro arcának vonásaiban, vagy amikor arról beszél, hogy a 70’-es évek filmjei jobbak voltak, mert nem csináltak piacfelmérést mindenből, az az érzésed támad, hogy csak az igazat mondja.

Meg akar győződni róla, hogy tudjuk, hogy tudja, hogy minden amit mostanáig csinált – a kábeltévé nézettségi kategória rekordja a második High School Musical-lel, a döntésével, hogy eljátszik egy kisebb szerepet a Hajlakkban, bájosan kacsintott az ő saját határozottan retro tinédzser bálvány személyére, és még a kiugrása a világ PG-13 filmjeibe a megnyerően bolondos az-öreg-srácból-megint-fiatal-lesz vígjátékkal, a Megint 17-tel – ez a mozi világában pontosan a jumbót jelenti. Most még nem sikerült olyan történelmet írnia, amit az ember a csűrben kiaggathat.

Úgy érzed, tudja, hogy ezt kellene mondania a férfi magazinnak. Tudja, hogy egy karrier majdnem kizárólag kamaszlányok kitartó sikítozó lelkesedésére épül, popdallamokra koreografált táncszámokra, amelyek olyan mértékben erőszakmentesek, hogy azt gondolnád, hogy a ’NSync úgy hangzik, mint az Üvöltés 2, amit mindenkinek meg kell nézni ahhoz, hogy férfinak lehessen nevezni. Úgy tűnik, mint aki egy vizsgán akar átmenni. És még nem tévedett. A Bilincs és mosoly király! A 70-es évek filmjeivel összehasonlítva, a ma filmjei értéktelennek tűnnek, higanyfertőzött kínai játékok! És Steve McQueen meg Paul Newman? Ők félelmetesek (tök jók) voltak!

“Úgy értem – itt éltek!” - mondja Efron, int a város felé, Hollywoodra mint lételemre, és nem mint helyre utalva.
Plusz – nézd ezt a kilátást. Szép galambdúc – ha érted, mire gondolok.

*****
VISSZAFELÉ A HEGYRŐL. Efron beszél a Megint 17-ről is. “Ez nagyon átmeneti, tudod? Nem akartam elűzni a rajongókat, akik olyan sokáig voltak mellettem.” mondja. Majd hozzáteszi önironikusan: “A rajongók, akik oly sok éven át körülöttem voltak.”

Efron Audija egy égetőkemence. Elindítja az autót és Spoon Ga Ga Ga Ga számát teszi fel. A képernyőn a figyelj! biztonságos lesz? szavak jelennek meg. Olyan, mint egy kis figyelmeztetés az óvatos hírességnek. Egy, valami 5 Óra Energiá-nak hívott üres palack („most több órás energia – nem lesz baleset”) zörög az érmetartóban; az első ülések között, és van egy extra jambó sapka - ez fekete és fehér- arra az esetre, ha Efron enélkül hagyja el a házat. Megyünk kávéért, esetleg egy szendvicsért.

Laurel Canyon rendkívüli utcáinak labirintusánmegyünk keresztül. Efron nyomja az Audit, elhagyva egy sovány nőt, aki parkoló autó ablakára támaszkodik. Megnézi. Mi észrevesszük, hogy megnézi. Talán észreveszi, hogy észrevettük, hogy megnézi, kimondja hát véleményét - “Túl sovány!” – és figyelmét az útra irányítja vissza. Túravezetőt játszik. Itt van a hely, ahol majdnem elütötte Kathy Griffin-t. Itt jöttek elő a semmiből hirtelen azok a túlméretezett lakókocsik. Megkapart egy kőfalat, megkarcolva az oldalát. Oh, és ez a ház itt? “Ez az, ahol kibaszott Britney Spears lakik.” - mondja Efron. „Nem lehet arra autózni a lesifotósok miatt.” (Úgy tűnik, ma nincs lesifotós. Talán kicsúfolja.)

A Megint 17 című filmben Efron játssza Mike-ot, egy középiskolás kosaras sztárt, aki elesik a nagy lehetőségtől, elért a harmincakárhányadik évéig, levert, és válás elé néz. Aztán a világegyetem közbelép Brian Doyle-Murray, mint varázslatos gondnok alakjában. Efron megint tinédzserré válik, titokban elmegy régi középiskolájába, eredményesen beleavatkozik középiskolás korú gyermekei elfuserált életébe, és próbálja megmenteni házasságát.
Egyrészt ez egy furcsa választás – Efron egy felnőtt férfit játszva egy 17 éves fiú testében próbálja bebizonyítani, hogy kész több felnőtt szerepre. De ötletes is – egy családbarát komédia, ami nem változtatja meg a tiniközönséget, együttes eszköz amelyet hajtani tud , de nem kell cipelnie.

A fantasztikus Leslie Mann, Judd Apatow párja játssza a feleségét. A nagyszerű Matthew Perry alakítja Efron kókadozó-kutya felnőttkori énjét, amit leginkább úgy lehetne jellmezni, hogy a szerep azt kívánja tőle, hogy egy fiatalabb és sármosabb színész életének bukását testesítse meg. És igen, ez nem a Bilincs és mosoly című film. Ez szívből jövő, nagyon vicces, lépés egy valami máshoz vezető ösvényen.

És Efron megkapja. Egy fickó, akivel éppen dolgoztam, azt mondta nekem, “Ki kell érdemelned a jogot, hogy fegyvert fogj.” És teljesen érthető volt. El tudsz engem képzelni, amint egy fegyverrel futkosok egy filmben? Abban a másodperben, amikor elkezdtem ezt, észrevettem, hogy mindig abba akarsz bekerülni, ami számodra nem elérhető. A legtöbb szerepet, amit akarnál az emberek nem tudják hozzád társítani, mert neked el kell érni ezt a megbecsülést. A dolgok amelyekben az emberek téged akarnak látni, általában nem azok amiket te is meg akarsz tenni. Egyszer valaki azt mondta nekem, “Mit akarsz csinálni?” Egy tuti krimi drámát? Heroint akarsz belőni? Mindent megteszünk, amit akarsz….Musical.”

Efron azt mondja, hogy soha nem a fizetésért vállalta el a színészi pályát. Hogy nincsenek fagyasztott minibagett reklámok a filmtekercsén. És amikor zenei üzletemberek jöttek hozzá, a második High School Musical után, mikor a zenéje rekordot döntött, felajánlották neki egy album lehetőségét, de visszautasította. Úgy nézett ki, mint egy tini-bálvány dolog.

“Ez a tett tökéletesnek látszik” - mondja, “aközött, hogy önmagadért vagy a filmjeidért vagy híres. És az egész karrierem alatt a rossz oldalon voltam.”
Aggódott a Megint 17 miatt. Aggódott, hogy csak egy hülye tinédzser komédia lesz belőle, amit csak azért dobtak össze, hogy bemutassák a vonzerejét. Így volt, amíg nem találkozott Burr Steers rendezővel, aki úgy érezte, hogy több is lehet benne. Steers – leginkább a Salinger-szerű Minden jöhet című, felnőtté válásról szóló dráma-komédiáról ismert – nem arról beszélt, hogy leveszi a pólóját a filmben. Steers a történetről, a karakterről, és arról beszélt, hogy hogyan lesz valóságos film. Steers érti a dolgát.

Aztán a jelenetben, mondja Efron, „kicsit összezavarta a fejemet. Volt egy jelenet, amiben mérgesnek kellett lennem, így totál seggfejnek kellett lennie egész reggel, hogy felidegesítsen. Fogalmam nem volt róla, hogy mit csinált, amíg a filmnek vége nem lett. Azt hittem, hogy hatalmas seggfej. De kiderült, hogy hihetetlenül okos. Nem azt mondja neked, amit hallani akarsz, hanem azt, hogy nagyszerű munkát végzel. Ez egy másfajta szeretet és támogatás.”

Efron még mindig megbeszéli karrierjével kapcsolatos döntéseit a szüleivel. Egy atomerőműnél találkoztak Arroyo Grande mellett, pár órányira északra Los Angelestől. Efron apja mérnök volt. Az anyja recepciós. Az apja analitikus volt, logikus, mélyen bal agyféltekés – Efron azt mondja, hogy még mindig ő a legokosabb fickó, akit ismer. Az anyja vallásos , szenvedélyes. Volt a Woodstock-on mondja Efron. „Nagyon izgalmas életet élt. Még mindig nem mondott el minden részletet.” Egyiküknek sem volt a szórakoztatóipar a háttérben. De mikor Efron elkezdett komoly meghallgatásokra járni – több tonna „rossz közösségi színház” után és magára vonva egy ügynök figyelmét - a szülei támogatták mindenben, hurcolták oda és vissza Los Angelesbe, habár nem könyvelt el sok munkát. Amíg tartotta az osztályzatait, mondja Efron, „nem számított, hány meghallgatásra megyek.”


“Mindketten pesszimisták.” - mondja Efron. „Mindent a valóságnak megfelelően látnak. Nem adnak mértéktelen magabiztosságot. Én nem úgy nőttem fel, hogy én vagyok a világon a legnagyszerűbb gyerek. És ők teljesen abban a hitben voltak, hogy volt egy, lehetőség a millióból, hogy valaha is híres lehetek. És az agyamba vésődőtt: Meg fogok bukni, megbukok. És ők mindig kezelték a várakozásaimat. Mindig készültem a bukásra. Így eléggé összezavart, mikor a dolgok elkezdtek működni.” Nem volt terved erre az esetre.
“Nem.” - mondja Efron. “Ez volt az egyetlen dolog, amire nem készültem. Nem úgy tűnt, hogy működik. Volt vagy 150 srác, épp olyanok, mint én, talán tehetségesebbek, és valószínűleg megérdemlik, hogy itt legyenek. Ez mázli.”

De ha annyira biztos voltál benne, hogy nem fog menni, miért csináltad tovább mégis?
“Ha tudtam volna, hogy elbukom?” - mondja Efron. „Mert jó móka? Nem tudom. Ez jó kérdés.”

Gondolkozik rajta egy másodpercig. (Kiszálltunk az autóból, kávét iszunk egy terasz asztalnál szemben a kis városi bolttal Laurel Canyon-ban, egy kőhajításra attól az étteremtől, ahol Efron legutóbbi születésnapi partija volt.)

“Sosem ülök meg semmit félig. És mindig, minden visszatér kísérteni engem. Bármire összpontosítottam, sikerült. Mikor iskolába jártam, azt mondtam magamnak, jó osztályzatokat szeretnék, és nagyszerű jegyeim voltak. És mikor ezt elkezdtem csinálni – érted. Elkerülhetetlenül észreveszed, hogy mások miben jobbak nálad Minden film kihívás. Új készségeket kell elsajátítanod. Foglalkoznod kell vele. És ezt akarom tenni a továbbiakban.”

Ez juttatta el idáig, ez segített neki, hogy keresztüljusson a végeérhetetlen kosárlabda – és táncpróbákon, amelyek szükségesek voltak a High School Musical-hez – ez a megérzés, hogy a munka kihívás, a kihívás pedig szükséges. Igen, ő őrületesen vonzó – de egy diák acélos akaraterejének köszönhette, hogy összemorzsolta ellenfeleit. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy jobb filmekben szerepeljen – nemcsak nagyokban, amelyek kétségkívül születni fognak – kiderül majd. A jobb filmek felfoghatatlan dolgokat követelnek, amit egy színész nem feltétlenül tud egyedül véghezvinni úgy, hogy keményen dolgozik és tanul. Elérhetné a tehetsége felső határát, és ennyi. De ez nem jelentené az út hiányát.

A második High School Musical-ben – abban, amelyikben különböző pimaszul csodálatos cselekményi találmányoknak köszönhetően az első film összes főszereplője ugyanabban a country klubban köt ki nyári munkával – van egy jelenet, amiben Efron, a gimnazista kosaras musicalszínház-tehetség Troy Bolton-t alakítva egyedül énekel és táncol egy jólápolt golfpályán, ahol főleg a világoszöld és a vörös dominál. A dal címe Bet On It, a filmnek abban a részében játszódik, mikor Troy ráébred, hogy elvesztette a barátai bizalmát, és ki kell állnia magáért a country klub bunkó menedzserével szemben, és kényszerítenie, hogy engedje a kosaras fiúkat szerepelni a coutry klub évenként megrendezett tehetségkutatóján. De először táncolnia kell. Méghozzá dühösen. És ez a szám könnyen kiérdemelhetné a legjobb Dühös Tánc pillanatát a mai filmtörténelemben.

Efron idegességében a fejét fogja, térdre esik, mintha a szeszélyes isteneket átkozná, beleüt egy golflabdát a tóba. A jelenet pontosan azt az elbeszélő szándékot hordozza, mint Kevin Bacon legendás raktárépület-beli tánca a Gumilábban, a Dühös Tánc előző haragos nyoma a moziban; ami megmagyarázza, miért terveztek egy ideig Gumiláb remake-et Efron-nak a High School Musical rendezője, Kenny Ortega közreműködésével. (Efron kilépett a filmből.) De amikor Efron-nal a munkamorálról beszélünk, arra a következtetésre jutunk, hogy a Bet On It áll talán a legközelebb Efron-hoz a filmekhez kapcsolódó dalok közül, mert ebben megmutathatja azt, ami tényleg benne van – a keménységet.

I’m not gonna stop (Nem állok meg), énekli. That’s who I am. I’ll give it all I got. That is my plan. (Ez vagyok én. Visszaadok mindent, amit kaptam. Ez a tervem.)

És tényleg ez az ő terve, tudod?

Efront nem feszélyezi a High School Musical egyébként. Azt mondja, hogy ha újra meg kellene csinálnia, készítene egyet ingyen. Ennek ellenére igenis zavarba jön, mikor azt kezdi el magyarázni, milyen volt, amikor a színjátszás végül a tanulás útjába került, amikor az előadói ambíciói és egy normális gimnazista élete között vívódva találta magát. „Tényleg rohadtul össze voltam zavarodva. Ez olyan hülyeség, de pont olyan volt, mint….”

Mondd ki!
Olyasmi volt, mint a High School Musical.

Volt egy másik élete, amelyben játszott, ami azt jelentette, hogy felnőttek körül volt, olyan emberek körül, akik, úgy tűnt, összetartanak , emberek, akik a kreativitásukból éltek, és ez képessé tette arra, hogy ne érdekelje, amikor mások – még a barátai is! – gúnyt űztek belőle, amiért a közösségi színház produkcióiban vett részt, ami azt is magába foglalta, hogy idősebb polgárok előtt énekelt és táncolt.

És ebben az a bizarr, hogy alapvetően, ironikusan, a film cselekménye tette Efron-t azzá, akiként ma ismerjük. A High School Musical egy fiatalemberről szól, aki választani kényszerül a gimnáziumi sport és a musicalszínház csábítása között, és elég bátor ahhoz, hogy olyasmit csináljon, amit a haverjai teljesen buzisnak tartanak, kivéve, hogy Disney filmről beszélünk, ennélfogva ez egy olyan világban játszódik, ahol a buzi szó nem létezik, tehát Troy haverjai csak ilyesmiket mondanak: „Azt hiszed, LeBron James és Shaquille O’Neal elment az iskolai musical meghallgatására?”

„Ez volt a lehető legrosszabb dolog, amit gimnáziumban csinálhattál.” - ért egyet Efron. „Azok a gyerekek, akik musicalszínházban játszanak, hajlamosak lehetnek arra, hogy furcsa módon magabiztosak legyenek, és amikor az igazán magabiztos gyerekek ezt látják, megpróbálják lehúzni őket. Ember, mindenfélét csináltam. Amikor gyerek voltam? Ezüstre festettem a hajam, hogy úgy nézzek ki, mint SisQó a Thong Song című videóban. Egyszerűen oda sem figyeltem. Nem érdekelt.”

Erről valamiért az jutott eszünkbe: Mi a helyzet azzal a történettel, hogy műszempillát hordasz? Van valami valóságalapja? Efron felnyög.

„Ha valaki tud olyan képet találni, amin műszempillával szerepelek,” - mondja, „adok neki egy millió kibaszott dollárt. Ez baromság.”

Csend.

„Tudod mit, haver? Párszor, amikor kicsi voltam, és nem tudtam, mi a fenét csinálok – pont ez történik. Valaki ott van, és ez a munkájuk. És telenyomnak sminkkel. Nem úgy, mintha lány lennél, de eltakarja a pattanásokat. Nem vettek körül beképzelt emberek – mindenki ezt csinálta. És azóta az emberek mindig azt hiszik, hogy sminkelem magam. Ez visszatérő téma. De basszus. Életemben nem hordtam műszempillát.”

Mi van a (tudod?) a szemceruzával?
“Semmi. Basszus.” - mondja. “Semmi.”

Más dolgok, amik nem igazak: Nem harcol Justin Timberlake -kel és a twillightos Robert Pattinson-nal az Ohio főszerepéért, amely egy film a Kent State-beli gyilkosságokról. Soha nem látott még forgatókönyvet ezzel kapcsolatban. Azt mondja, nem akarja megmondani, mi lesz a következő filmje (A Megint 17 és Richard Linklater következő műve, a Me and Orson Welles után). Azt mondja, nem tudja, ami azt jelenti, hogy vagy nem tudja, vagy nem akarja elárulni. Kérdezzük, hogy ez esetleg a Karib tenger kalózai negyedik része, ahogy híresztelik, vagy egy nagy képernyős verziója a 60’-as évek beli Johnny Quest-nek, de ő tétován és barátságosan azt mondja, hogy nem mondhatja el. “Igazán kész vagyok. Alig várom, haver. Valami nagyon cool dolgot fogok csinálni. Amit az emberek nem feltétlenül várnak.”

A hölgy, aki vezeti a kávézót, egy szőke, nagyon izgatott fehér ruhás tinilányt hoz magával a teraszon keresztül, hogy autogramot kérjen.
“Gyönyörű vagy!” - mondja Efron a lánynak. “Hogy hívnak?”
“Olívia.” - mondja Olívia.
“Örülök, hogy találkoztunk.” - mondja Efron.
“Örülök, hogy találkoztunk.” - mondja Olívia. “Játszom a High School Musical 2-ben az iskolában”. (Sharpay-t játssza, a gonosz díva karakterét. Ez a jobb szerepek közé tartozik a második részben – Jimmy Choo papucsokról énekel, kegyetlenül bánik az emberekkel, míg Hudgens Gabriellaként marad az unalmas balladáknál, és ilyen szövegeknél, mint „Az ígéret felelősségteljes szó.”)
“A legjobb barátom,” - mondja. “Troyt játsza.”
“Oh, igen?” - mondja Efron . “Ő egy jóképű srác?”
“Valójában egy lány.” - mondja Olívia.

*****

A DÉLUTÁNI NAP olyan, mint egy hősugár egyenesen az űrből, Efron teljesen az asztal végéhez húzódott az árnyék maradékába. Leonardo DiCaprio-ról beszélünk. Nemrég egymás mellett ültek egy Lakers meccsen. Az első sorban. DiCaprio, miközben beszélt, a szája elé tette a kezét, mintha az FBI szájról olvasóit akarná megbuktatni, Efron pedig követte példáját, eltakarta saját száját. Együtt ebédelnek. Nem akar részletesen beszélni róla, de mikor megkérdeztük, hogy kapott-e tanácsokat DiCaprio-tól, hogy hogy változtasson tinipéldakép-állapotán, Efron azt mondja, nem, nem igazán.

„Azt hittem, én fogok kérdéseket feltenni neki.” - mondja Efron. „Végül ő kérdezett engem, és ezzel sok mindent mondott el. Azt monda: „Van egy út, amivel ezt tényleg teljesen elcseszheted. Használj heroint. Ha távol maradsz ettől – a többi akadályt le tudod győzni.” És ennek tényleg van értelme, haver.”

Efron nem használ heroint. Bevallja, hogy élvezi a 21 éves kort betöltöttek számára kijáró jogokat. Szűk körben iszik, barátokkal. „Zárt ajtók mögött.” - mondja, és úgy tűnik, mindig bezárja maga mögött az ajtót, ha beszélget valakivel. Nem gyűjtött még össze egy Pussy Posse-t. Az az érzésed, hogy kiszámolta ezeknek a tevékenységeknek a szórakozási hányadosát, és mérlegelte a hosszú távú céljaival. Vagy pedig kétségkívül elvégezte a CIA iskoláskorú-merénylő médiatanfolyamát fogékony korában, és a hatása még mindig tart.

„Nem programozott be a Disney.” - mondja Efron. „Ez egy midennapi megérzés. Ha részeg vagy a barátaiddal, ne a Chateau Marmont-nál lődörögj, és ismerkedj híres csajokkal. Ez nem a Rocket Science. Nem akarok a személyem miatt híres lenni. Bármi történik, ezt inkább a takaró alatt tartom.”

És ennek is van értelme. De azzal, hogy visszautasítja, hogy belekeveredjen Hollywood szociális életének forgatagába, Efron hatalmas kihívás elé állítja a képességét, hogy egyedül a munkára és a tehetségre helyezze a hangsúlyt. A Disney ráerőltetett buborékában nőtt fel, sikítozó lányokkal körülvéve, most úgy tűnik, ezt a buborékot a sajátjával cserélte fel. Megvédi a szennytől, de talán a határozottságtól is. Talán jobban járna, ha Penn szerepeihez hasonlót játszana, ha meg akarja mutatni a világnak azt az oldalát, ami nincs megfelelően irányítva.

Néhány hónapja képek jelentek meg az interneten Hudgens-ről és Efronról, amint egy rajongóval fényképeszkednek egy helyiségben, ami egy újdonságokat áruló bolt felnőtt részlege lehetett. Felfújható farmi állatok, műpéniszek – csintalan, rossz életet élő nőknek való ajándékok, amiket senki sem használ igazából hálószobában. Ez a blogokon zavarba ejtő baklövésként jelent meg Efron és Hudgens részéről. A Disney párosa a szexuális segédeszközök folyósólyáról mosolyog – mintha Mickey-t és Minnie-t kapták volna rajta, amint péniszgyűrűt vásárolnak.

De megkockáztatjuk az elméletet, hogy talán jót tett a róla alkotott képnek – ez olyan hiba volt, ami után a híres emberek kevésbe tűnnek robotnak, közelebb kerülnek az emberi lényekhez. Emberi lényekhez, akik szeretkeznek. Efron felmordul, de nem mond véleményt.

“Ez egy Halloween áruház.” - mondja, egyébként magyarázatként. “Tudod, hogy azok az áruházak, amelyek mindig Halloween alatt bukkannak fel?” De mindig van egy felnőtt részleg. És valahogy volt egy botlás a megítélésben, és úgy döntöttem, hogy lefényképezkedem egy rajongóval egy hatalmas műpénisz előtt, vagy ilyesmi. Nem tudom.” - mondja. “A szüleid látják ezt, tudod? Az anyukám azt mondja, „Zac mit csinálsz egy szex shopban?” Mire mondom, “Anya ez nem egy szex shop.”

Az apám hívott, azt mondja, “Tudod Zac, mostantól – ez szó szerint elhangozott az Amerikai pitében – ha szexuális játékokat vásárolsz, ne fényképezkedj rajongókkal a boltban.” Én azt mondtam: „Tényleg, apu? Legközelebb ezt is számításba veszem, ha feltöltöm a raktárat.” És a barátom ezt mondta: „ Legközelebb miért nem egy hatalmas műpénisszel a kezedben fényképezkedsz? Adj nekik valami beszédtémát.”

Jól játszott – nem említi Hudgens-t, habár ott van a képe is Luv Ewes mellett. Ugyanilyen óvatosan kérdezzük a helyzetükről. Elmentél a menedzsered esküvőjére Kauai-ra, mondjuk. Mindenki azt gondolta, hogy te házasodtál meg.

„Az nagy hülyeség volt.” - mondja. „Természetesen nem házasodom meg. Ebben az üzletben vagy házasodsz, vagy azt akarják, hogy terhes legyél. Nem házasodom 40 éves koromig. Soha. Sosem gondoltam még rá.”

Aztán, pár másodperc után, melyben talán végiggondolja, hogy fog ez hangzani barátnője számára, akiről nem beszél, azt mondja:
„Talán nem 40. Talán 30 éves koromig nem.”"

Fordította: ;o) és LinkLuvor.