2009. júl. 12.

εïз

Mesebeli kedvenc számos forrásaink felelősei ez alakalommal ismét igazán kiszúrtak a Mesélővel, a hét eleji egyetlen friss számos úthoz képest most aztán utazhatnánk egy héten keresztül, mire beérnénk a legfrissebb számokat – no nincs gond, megoldjuk úgy, hogy mindenki jól járjon és gondolunk egy esetleges számos aszályra is, legyen mindig út a tarsolyba.

Viszont, ha az egyik számos oldal domborít, a másik szerkesztői nyilván még nem igazán tértek magukhoz a nyári rendes szabadságból, így aztán a HSM 3 DVD/blu-ray eladások eredményéről ez alkalommal nem kapunk friss információt.

No de: minden nem lehet tökéletes, azzal sáfárkodunk amink van, kezdjük is lassan – vagy inkább, ne olyan lassan? Rajta!

Hivatalos forrásból is tudjuk immáron, vetítésének 6. hetében a Megint 17 dolláros adatait, így nem kell küzdenünk az átszámítással, csupán gondolkodhatunk, hol is találkozzunk ezúttal, egy kis magyar számos csevelyre – legyen ez a hely ismét a Balaton, hiszen forróság van, így víz kell, ráadásul pár magyar filmben szintén fontos elem a vitorlás, amivel mi szintén rendelkezünk.

Nos, a dolog az úgy áll, hogy most kávéval és Cappuchinoval kínál Aladdint minden kedves utast a hajónk fedélzetén, tekintve, hogy azért sört sem lehet mindig inni, meg egyáltalán a sok alkohol nem fér bele mindig meséink korhatárába – hiszen korhatáros, legutóbb biztosan így gondolta a Mesekönyv Fuvolás Szerkesztője, aki most éppen jót kuncog diszkréten, mikor az s és a kettő darab g betű közé e betű helyett diplomatikus csillagot illesztett be, nos hát PG-13, mindenki fogyassza kedvére.

Úgyhogy némi élénkítőt kínál ezúttal a Mesélő – amiből mindenki duplán kér ráadásul, rutinosan készülnek a hosszú és nagy számokra. A VVHSZ tagjai kijelentik, hogy jó lesz nekik cukor nélkül is, mindegy csak hasson valamelyest.

Így aztán belecsapunk számaink közé idehaza kedvenc hajónk fedélzetén: a Megint 17 című film vetítésének 6. hétvégéjén július 02-05-ig országszerte 1436 néző figyelmét nyerte el, és hozott általuk 1,531,860 forintnyi bevételt. Namost, ennyivel nem intézzük el a dolgot, hiszen a vitorláson vagyunk vidékiek, fővárosiak egyaránt, bontsuk hát le ilyen összevetésben – miközben az utasok némelyike már colát is iszik a kávé mellé, hogy minél inkább hatásos legyen a koffeinmennyiség, nos eközben a Mesélő folytatja rém uncsi és nehezen követhető számsorát a következőképpen:

A fővárosban ezúttal 797 néző tekintette meg a filmet, ők gyűjtöttek összesen 919,620 forintot, hat hét alatt pedig már összesen 60,770 néző érdeklődött a film után és töltött el egy laza 102 percet valamelyik multiplexben, na és ők összehoztak ez idő alatt 62,843,850 forintot, ami egy szép eredmény. Budapesten kívül érdekes szám: 666 néző ült be a filmre, annyira érdekes a szám, hogy a legtöbb utas már ülve alszik, a lényeg az, hogy ők most 612,240 forintot hoztak össze. Egyébiránt hat hét alatt a fővároson kívül összesen 44,863 jegy kelt el Zac Efron vígjátékára. És: vidéken hoztunk a konyhára 42,398,420 forintot mindeddig ami szintén jó eredménynek számít.

Összességében nagyon sima győzelem ez Hannah Montana felett, aki már legalább 10 hete látható a mozikban, ám az utolsó publikus eredménye is jóval elmarad a 17-es filmé mögött, pedig ez nem várt tényező - 444,391 dollárt regisztráltunk az utolsó nyilvános magyar eredményben Miley Cirus filmje kapcsán, Zac Efron Megint 17 filmjének magyar bevétele pedig hat hét vetítés után 537,499 dolcsi! Azt mondjad, hogy mennyi ez forintban, ne beszélj össze-vissza! – hangzik a Fuvolás Lány szájából, miközben éppen félálomban van és készíti fújásra pikolóját, Aladdin pedig nagy örömmel tesz eleget a kérésnek: 105,242,270 forint!

Nagyszerű, most, hogy ezt is megtudtuk, akár indulhatunk is az amcsiknak, mégpedig minél gyorsabban – szól a VVHSZ másig tagjától, a VVMSZ vezetőjétől – nos, menjünk, menjünk, de ehhez előbb a Szellemre lesz szükségünk.

Fuvolás Szerkesztőnk már ki is találta azt a dalt, ami által utaztatásra bírja a dzsinnt most. Ez a dal, aminek pikolóra hangszerelt verziója először szólal meg, Ákos dala, mégpedig a Visszavág a Sors című szerzeménye – máris megtudhatjuk, hogy miért, lássuk a vonatkozó sorokat: „De akárhogy rámtiporsz, talpra állok én, Hittel élek, nem hagyom magam, Neked a vagyon az egyetlen remény, Látszatra színarany, de biztos híja van.” Vagyis a pohár félig tele van, című mérsékelten unalmas szólás jóval szebb és líraibb megfogalmazása, annak kapcsán, hogy akármi is merül fel problémaként körülöttünk, legyen hozadéka ennek bármi, akár egy napos mesecsúszás jelentkezzen következményként, akár valami komolyabb, erősnek kell lennünk és továbblépni. Különösen az idézetünk első fele passzoló, de a kerekség kedvéért elfújásra kerül a dallal együtt az egész vonatkozó strófa.

Hirtelen támadt komolyságunkat érzékeny Szellemünk feloldja azzal, hogy elérzékenyülve bújik elő lámpásából, annyira tetszik neki a fuvolaszó – egyből át is öleli a Fuvolás Lányt és elmeséli neki, hogy a múlt vasárnapot nagyon szívesen töltötte némi lustálkodással a maga részéről és kifejezetten izgalmasnak találta a hét eleji utazást, hiszen jó néha változtatni is a megszokott dolgokon, úgyhogy nemhogy nem neheztel, de konkrétan örült, hogy hétfőre került a nagy út.

Még mielőtt túlzott szentimentalitásba csapna át mesénk, keljük is útra, irány a VVMSZ vezetőjének kedvenc országa, lássuk, hogy az Államokban az amcsik mit műveltek már megint.

Új hajával mind jobban megbarátkozó - hamarosan szintén vitorlással közelebbi kapcsolatba kerülő színész barátunk fogad bennünket, az utasok meg is ígértetik vele, hogy rendszeresebben jár fodrászhoz ezentúl, hogy ne érjen a szájáig a haja többet, meg is ígéri nagyhírű mosolyával az arcán, de a hölgyeket átverni nem egyszerű ennyire, figyelmeztetik, hogy a szaván fogják.

Nos kissé elterelve a témát hajáról Zac elkezd mesélni a Megint 17 júliusi teljesítményéről, hiszen ugyebár arról még úgy ahogy van, semmit nem tudunk. Július legelső napján 35,187 dolcsi volt az eredmény, másodikán 6,73%-os növekedéssel 37,554 dollár, majd jött a film vetítésének 12. hétvégéje július 03-05-ig, amikor is 122,520 dollárnyi eredményt könyvelhetünk el.

Elérkezett a július 6. hétfő, rendhagyó meseidőpontunk, ekkor 206 mozi műsorán 23,814 dollár volt a bevétel, kedden 15% növekedéssel 27,386 dolcsi, szerdán további 0,40% növekedéssel 27,495 dollár, majd csütörtökön, a vetítés 84. napján 5,64%-nyi növekedés eredményeképpen 29,045 dollár a napi bevétel. Így aztán csütörtökig a Megint 17 amcsi összbevétele: 63,497,005 dollár!

Kanyarodjuk a szőnyeggel még Montreal felé, ahol a Szépséget éppen a 3. számú fotón látható kék ruhájában és pozíciójában találjuk, Aladdin kicsit ki is készül egyből az utasoknak úgy kell pofozgatni, hogy magához térjen, meg kell hagyni, látható örömmel teszik ezt, majd magához térvén a Szépség felé fordul és mondja neki a csodálattól elhaló hangon, hogy Mesélj…bármit! A Szépséggel együtt az összes utas is nagyon jól szórakozik a Mesélőn, így aztán a kék ruhás hölgy elmeséli a Billboard lista Top Soundtracks kategóriájának legfrissebb eredményeit, mely szerint a HSM 3 zenei album 37. hete szerepel a listán már, legújabb pozíciója a 12. hely, ami még mindig felettébb nagyszerű.

Mindezek után érzékeny búcsút veszünk V-től és az utasok felvontatják együttes erővel az időközben vitorlássá alakult szőnyegre Aladdint, őrült nehézségek árán.

Vegyük hát célba a nemzetközi vizeket, és irány az az ország, ahol úgy mondják a filmünket, hogy 17 Otra Vez, Argentína a cél az Atlanti óceánon megközelítve! Június 25-28-ig a 17-es film összesen kemény 314 dolcsit hozott ott, 8 hét alatt pedig 425,375 dollárral dicsekedhetnek a helyiek – mondjuk csak szerényen.

Sétahajózunk előző célunk a nyugati szomszédjához, Chile-be, akik szintén nem túl nagy összegekkel dicsekedhetnek, aktuálisan 280 dollár, 10 hét alatt pedig 136,867 zöldhasú a nem kifejezetten acélos bevétel.

Lássuk az argentinok északkeleti szomszédját, irány Uruguay, ahol június 26-án volt a 17-es premier, hétvégéjén 5,544 dollár bevételt hozott, ami ahhoz képest, hogy összesen 4 moziban adják a filmet, korrekt szám, de legalábbis elfogadható, semmi kiemelkedő, de nem is gyenge teljesítmény.

Mai első országunk északi szomszédja következik, Bolívia nevezetesen, ahonnan annak ellenére, hogy elvileg 2 hete megy a film, egy számunk van, a június 26-28-ról származó 9,882 dollárnyi eddigi összbevétel, 3 mozi műsorán.

Ezt a környéket körbejártuk tehát, jöjjön valami más, irány Bulgária, ahová a Fekete-tengeren hajózva jutunk el. Ki is ugrunk a vitorlásból és úszunk egyet a tengerben, közben megtudjuk, hogy az ötödik hét végén 4,269 dollár volt a bevétel 9 moziban, összesen pedig ők 112,000 dollárnál járnak.

Irány az Atlanti-óceán és irány egy premier – és van egy örömteli információ, melyet most tesz publikussá a Mesélő és a VVMSZ vezetője: vitorlásunk a tegnapi nap folyamán nevet kapott, ezentúl úgy hívjuk hajónkat, hogy a Vörös Pillangó! A rendkívül jól csengő nevet LL találta, köszönet érte neki ezúton is – van annyira hangzatos, mint amennyi utalást tartalmaz így aztán teljesen tökéletes választás. Nos, a Vörös Pillangó száguld Kolumbia felé!

Hivatalos nyelv ugyan a spanyol, de vannak velük jeltolmácsok, sőt az angollal mindenhol boldogulunk, így aztán simán tudjuk meg, hogy június 21-én volt a premier, ami 62,756 dollárt hozott, majd vetítésének második hétvégéjén 42,628 dolcsira tett szert, az összbevétel pedig: 166,160 dollár.

Irány Európa, gyerünk a csehekhez, ami ugyan teljesen szárazföldi ország, de mivel a Vörös Pillangó teleportál és repül és úszik, adott esetben mindezt egyszerre is akár, így hamar az Elba folyón találjuk magunkat. Megtudjuk, hogy még május 7-én volt a premier, az utasok kissé megrémülnek, hogy most akkor meg kellene hallgatniuk minden azóta keletkezett számot, de Aladdin megnyugtatja őket, hogy semmi pánik, csak a legutolsót, június 14-ről, ami a 6. hétvége volt, 2,608 dollár az akkor aktuális szám, az összbevétel pedig 167,038 dollár!

Lássuk mi a helyzet leglazább népünkkel, akik pont olyan lazák, amilyen pozitív az élethez való hozzáállásuk, nos az Északi-tengeren vitorlázunk el a hollandokhoz és ismételten próbára tennék Aladdint. Új sportot kellene kipróbálni neki, hátha van, ami jobban megy, mint a magasugrás, így aztán a számokat majd mondják utána.

Az új sport, a versenyszinten nem jegyzett kötélmászás – és könnyítenek, csak a feléig kell felküzdeni magát Aladdinnak, ha megvan már mondják is az aktuális adatot. A Mesélő nekikészül, bemelegít karkörzéssel, meg fejkörzéssel, meg mindennel, amivel csak lehet. Régebben elmérte volna a lehetőségeket és diszkréten ellépett volna a kötéltől, de nem, most nem, most számok forognak kockán, ez most más így már – megfogja a kötelet, szorítja, kapaszkodik bele, majd elrugaszkodik a talajtól, hogy így vegyen lendületet, megvan!

Függ a kötélen Aladdin, de ez még csak az első lépés, feljebb kell húznia magát, minden egyes mozdulattal litereket izzad, kínlódik valami bitang rossz technikával mászik, még nézni is teljesen rossz, bár mindenki jól szórakozik egyelőre – egyre nagyobbakat kapaszkodik, és akkor egyszercsak már egészen közelít majd egy kerek óra elteltével a feléhez amikoris húzza magát, kapaszkodik és…és….és….és…. egyszercsak a kötél elkezd fent fesleni majd pillanatok alatt elszakad és Aladdin esik egy hatalmasat – de a kötelet estében sem engedi el, úgy kapaszkodik bele, mintha értelme lenne – majd miután a talajon néhány centi mély repedés keletkezik az esés súlyától és Aladdin megmozdul az utasok és a hollandok éktelen röhögésbe kezdenek ismét, mivel megint nem sikerült megtalálni azt a sportágat, ami kicsit is menne Aladdinnak.

De mivel a hollandok a szabályokat lazán kezelik, így hálából elmondják, hogy június 25-28 közt 28,117 dolcsi volt a bevétel, július első hétvégéjén pedig 9,033 dolcsit dobtak össze – ez már a 11. hét volt. Összesen 11 hét alatt 2,280,598 dolláros bevételt értek el!

Induljunk gyorsan a törökhöz is, romantikus állomás is, hajózunk a Földközi-tengeren. Megérkezvén az egyre többet mesélő Story Teller lesz az idegenvezető – meglátogatunk egy sor műemléket, a színházat, miközben iszonyú jókat eszünk a mesterien faragott dinnyékből, tudjuk, hogy nem arra való, de nem tudunk ellenállni a kísértésnek, a piacon mindenképp ránk akarnak sózni mindent, viszont LL iszonyúan megtanult alkudni velük, így egyezséget kötünk, hogy veszünk egy Ecko terméket ha cserében elmondják nekünk mi is van a legújabb számokkal – az alku áll. Elmondja az egyik piacos, hogy a harmadik héten, ami július 03-05-ig tartott, 37,253 dollár volt a bevétel, a box office 4. helyén ráadásul. Mindez azt jelenti, hogy az összbevétel már 309,082 dollár ott!

Egy állomás még belefér, Oroszország a Vörös Pillangó célja, ahová hajónk neve még passzol is ugyebár, itt kijelenthetjük: a Megint 17 szereplése messze túlszárnyalja a HSM 3 szereplését! Míg a Nagy Film összesen 733,886 dollárral zárt ott, Zac vígjátéka július első hetében 9 mozi műsorán hozott 3,464 dollárjával immáron hat hét alatt 1,907,938 dollárnál jár!

Összesítsük a Vörös Pillangó megtett út tapasztalatait, vagyis lássuk az összesített számsort:

A Megint 17 című film tengerentúli bevétele július 9-ig 63,497,005 dollár, nemzetközi számai pedig 66,669,131 dollárra rúgnak! E kettő összegeként megállapíthatjuk, ahogy a film ismét átlépett egy határt, egy nagy kerek számot és immáron 130,196,136 dollárnál jár!!

Szerezte: Fant.
Forrás: IMDb; Odeon; Film.Hu; Billboard; The-Numbers; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17.

19 megjegyzés:

LL írta...

Sziasztok!
Bocsi, hogy csak most írok, tegnap eléggé el voltam havazva, úgyhogy nem frissítettem időben:(

Egyébként ismét nagyon jó lett a mese, az oroszokon meg meglepődtem, ilyen még sehol sem fordult elő. De ígéretes, hogy ennyire érdeklődnek a munkái iránt.

És a hajónévbe még egy utalást be kell tennem feltétlen, ha nem lett volna nyilvánvaló: Éjjelipillangó után is el lett nevezve:))

Z meg ezek szerint most már végleg legyőzte a Cyrus lányt, aki mellett ugye a Disney is ott volt, szintén jó kezdet.

Aladdinnak meg összejöhetne most meg már tényleg valami sport, a hollandok kitalálhatnának valami lazábbat;)

Szóval köszönjük a Mesét utólag is, bár a többiek, úgy látszik, nyaralnak most:))

Andi írta...

Sziasztok!

Ó ó szegény Mesélő - nem ütötted meg nagyon magad ?:(:) Ott az és és és-nél szinte tudtam, hogy a kötél szakadása lesz a veszted :) Lehet, hogy inkább a rúdmászással kellett volna próbálkoznod, ott volt a kötél mellett :))
Köszönöm a Mesés utazást és a Capucchino-t :))

;o) írta...

Halihó!
Úgfy látom, mindenkinek volt egy kis kiemelni valója. Nekem Chile ütötte meg a szemem (szerencsétlen, nem elég, hogy sötétségre van kárhoztatva) - a nagyon kevéske kis hozzátett hozamával. Kár, hogy Dél Amerika ennyire szegény és elmaradott, pedig forróvérű a banda, úgy tűnik nekik, más típus jön be. Pl a DD2.

LL, úgy tűnik a Disney is kevés volt háttérként ebben a "harcban" - na igen, a jó nyersanyag és minőség nagyon fontos!
Egész jó kis összesítés lett, ügyi voltál Fant, jól összekapartad a számaidat ahhoz képest, hogy hatalmas apály van, azaz vakáció Mindenkinek.
Erről jut eszembe, hogy ebben a nagy melegben annyira vágynék egy kis jeges, teás, gyümölcsös, szívószálas hűsítő "balhéra". Fejben már jó vagyok!
Amíg elkészül és felkínálom, addig is érezzétek jól magatokat, szép napot!

Fant írta...

Sziasztok!

Örülök, hogy mindenkinek tetszett a mese!

LL, semmi probléma nincs! A mese most másnapra biztosított egy kis pihenést :) A fő, hogy olvastad.

Az oroszokon nagyon meglepődtem én is, már magán a több bevételen is, de az arányon még inkább, brutálisan több.

A Hannah Montana filmről legközelebb készülök majd egy teljes kimutatással, hogy még jobban össze tudjuk hasonlítani. Tulajdonképpen összességében majdnem ugyanakkora bevételen állnak, ami viszont a 17 Again-ra nézve nagy győzelem mindenképp.
Valóban érdekes, hogy ott a hatalmas Disney és mégsem elég hátország.

Szóval legközelebb összejöhetne már valamilyen sport? :)) Van ötletem :)) Noha Aladdin nem válik hirtelen sportolóvá, de újítunk valamit :))

És látom közben a többiek is kezdenek felocsúdni a nyaralásból :))

Azért remélem Andi és ;o), hogy nem a melóban olvastátok a mesét, mégsem ildomos elszunyókálni munkaidőben :))

Nem ütötte meg magát a Mesélő nagyon Andi, szerencsére ez egy mese, így a sérülések kicsit lazábban vannak kezelve, ezt a kalandot is megúszta gond nélkül :))
Rúdmászás? :)) Á, ne akard a vesztem :)) Egyébként nekünk a suliban nem is volt olyasmi :) Még az hiányzott volna csak, a kötél is bőven sok volt :)

Hm, ;o), adtál egy tippet a következő meséhez :) Chile is érdekes, gondoltam beleteszek olyan országokat is, ahol nem tipikusan halad a film.
A nyersanyag pedig úgy tűnik utolérhetetlen, és az is látszik, hogy a Disney a közelébe sem ér saját HSM jelenségének.

Ez már csak azért is érdekes, mert a HM sorozatból egy évad van még, aztán Cyrus is ki akar lépni a Disney világából, nagy kérdés, hogy az ő népszerűsége mire lesz elegendő.

Egyébként a mese címében segítsen nekem valaki légyszi :)) Három chat-szótárat átnéztem, de egyikben sem találtam a megfejtést :))

És Ditta, a képek ismét nagyon ötletesen lettek összeválogatva, különösen persze az a bizonyos tetszik :))

Andi írta...

Fant, a mesét itthon olvastam el - szabin vagyok :)
Ok - rúdmászás nuku - világért se akarnám a veszted :))
Nálunk volt a suliban rúdmászás, a fiúknak legalábbis igen :)) A rudak a kötelek mellett voltak :) Akinek túl könnyű volt a kötélen, annak jöhetett a rúd, mint nehezítés :) Én a kötélen még csak-csak, nehézkesen, de feltornásztam magam, ám a leérkezés mindig túl gyorsra sikeredet úúú :))
A rúddal már nem is próbálkoztam :))

Névtelen írta...

Hello ismét!

Fant, először is segítek a címben, nehogy az illetékesnek kelljen: kapcsolatban van a hajó nevével! És egy bizonyos személlyel köztünk. A chatszótárat pedig hiába nézed.

Úgy látom, ;o), nálatok is beindult a 100% summer feelinges nyaralás, jó szórakozást hozzá!

Kíváncsi leszek arra a sportra, bár a rúdmászás sokkal nehezebb, a kötél meg csak mesében szakadhat el.

A verseny végeredménye tökéletes példa arra, hogy végeredményben a tehetséget jobban értékelik, mintha egyszerűen felfújnak valamit. Nem igazán szeretem a HM-et, szerintem látszik ebből. De kíváncsi vagyok azért Miley további pályafutására.

;o) írta...

Fant, a mese címével kapcsolatban valami hulla egyszerűre mernék gondolni, mint annak idején az oldalra fektetett szívvel...emlékszel? <3
Már akkor is nagyokat néztem, mert ki nem találtam volna, de ha most ugyan ezen a vonalon indulok el, akkor ez egy PILLANGÓ!

Ami különösen izgat, az az LL által a vitrolásnak adott keresztnév. Na az mi?

;o) írta...

Még nem nyaralok LL, de ma lazy day volt - és igen Fant, munkaidőben, az asztalomra feltett lábbal, notival az ölemben olvastam a híreket innen-onnan. Zárt ajtók mögött persze, nehogy az általános munkamorál lecsökkenjen :D
Igazából, ha leszámítom a sok munkát, ami ilyenkor hullámokban tör ránk, akor az én munkahelyem tiszta Hawaii.

Imádom a rejtvényeket, de akkor mostmár eláruljátok a kódokat? vagy ez is olyan hű de szupi titkos?

Fant írta...

Nekem is pillangó a tippem LL segítsége alapján ;o), de azért meg kell hagyni, hogy rendesen fel van adva a lecke ezzel a címdologgal :))
Hát szóval ezek a jelek valami félelmetesek, de már kb képben vagyok majdnem minddel - mondjuk ez pont kivétel ugyebár :))

Nagy szerencsém, hogy a rúdmászást mint olyat megúsztam egy az egyben, nem igazán hiányzott :)

Jó pihenést a szabira Andi!

A HM-el kapcsoltban a sorozat alapján nekem is az a benyomásom, hogy nincs benne annyi, amennyit bele akarnának látni és amennyire felfújják.
Kíváncsi leszek én is, Miley Cyrus vajon mire viszi a Disney után, alapvetően nem hozott annyi pénzt a saját nagy filmje, amennyire azt mondanánk, hogy ebből lehet még leredukálni egy más jellegű film esetén. De mondjuk persze az is igaz, hogy az ő filmje inkább egyszemélyes, úgyhogy nem biztos, hogy nagy csökkenésekkel kell számolnunk. Meglátjuk, nem egyszerű, mert az ő rajongói szerintem ténylegesen nagyon-nagyon fiatalok.

Az igen ;o), láb az asztalon, noti az ölben, esetleg kis koktélt is iszogattál közben? :)) Nem semmi, én eléggé el voltam havazva ma, bár nap végére meglett minden amit terveztem.

Nincsenek hú de nagyon szupi titkos dolgok :))
AMúgy keresztnév kapcsán az Éjjelipillangóra gondolsz? Szerintem annak többféle megoldása is lehet egyszerre :))

;o) írta...

Fant nem mondanám, hogy több infóhoz jutottam általad - pedig ugyebár tudjuk, hogy információkból élnk.
A hajó neve továbbra is ismeretlen, és a mese címe is talány (egyelőre?).

A HM sztorinak távolról sincs vége-ahogy tapasztalom a gyermek környezetem űltal, nem csökken a roham, csak legfeljebb osztozik a Waverly place beli "boszikkal". Ne is kérdezzétek mi az, képtelen voltam megnézni; de vasárnap 6 kislány visongott a nappaliban először a HM-re majd a másik filmre. Mindekttő Disney / Jetix felhozatal.

Fant koktél nem volt - az már elég mesébe illő lenne. Viszont isteni fagyit ettünk estére, vacsi gyanánt a Duna-parton. most még kicsit nézelődök, mi a helyzet hír téren.

Fant írta...

A hajó neve Vörös Pillangó... Vörös, mert az Utazási Iroda neve, Pillangó, mint V nevének jelentése. Vagy nem erre gondolsz? Ha nem, akkor már csak LL tud választ adni :)

A Waverly place Selena Gomez (Cinderella Story) sorozata. Ennyit tudok róla és azt, hogy a sorozat mostanában jelentkezik egy tv filmmel.

A HM-nek pedig vége lesz, Miley és apja hivatalosan is bejelentették, hogy még egy évadot vállalnak, aztán befejezik a sorozatot. Nézd itt. az origonak is van erről egy cikke, de azzal inkább nem borzolnám a kedélyeket.

Névtelen írta...

Nincs itt semmiféle titkolózás, biztosan azért nem értesz dolgokat, mert nem voltál egy ideig köztünk. De semmi baj, elmondom. Szóval az előző mesében volt az a házi feladat, hogy találjunk nevet az utazás során használt hajónak. Nagy nehezen eszembe jutott egy - a Vörös Pillangó - ami a tegnapi mesében már szerepel is. A vörös szín a VV utazási irodára utal, a pillangó meg magára a vitorlás kinézetére, Vanessára, és egy bizonyos Éjjelipillangóra. Aki egyébként szerintem saját maga találta ezt a kézjegyet, ami a főoldalon most már legalább kétszer előfordul.

Történetesen tudom, mi az a Waverly Place, olyasmi, mint a HM, csak más körítéssel és Selena Gomezzel.

A mai napom egyébként minden volt, de a Hawaii-től igen messze állt. Ismét bebizonyítottam, hogy karót érdemelnék pesti közlekedésből, és nagyon meleg is volt. Viszont az utazások célhelyein már nem volt ilyen szörnyű a helyzet, sőt:))

;o) írta...

Na jó-jó, képben vagyok már. A cifffra írással nem boldogultam, de még a nem is olyan távoli múltból emlékszem a pillangó témára is.

Hallottam, hogy a HM-nek vége lesz, de ettől a hisztéria még nem most fog apadni (ld; HSM)-én így értettem konkrétan.

LL mindig itt vagyok, legfeljebb nem kommentelek.

Mi volt a baj a városi közlekedéssel? Egészen ki volt halva Pest. Délelőtt 10kor fél óra alatt értem át AUTÓVAL a város egyik végéből, a másikba. Pikk-Pakk.
Egyébként meg agyon van terelve meg bombázva minden, ne is csodálkozz, ha az az út amit 1 hete megjártál, most nem ugyan azon a nyomvonalon megy. Drámai a helyzet.

Nem volt Hawaii? Nem a frászt, nem! Olvadt a beton, az emberek izzadtak, mint állat - nem is tudom mi volt a helyzet a strandokon. Akinek volt ma esze és lehetősége, az tuti víz mellett volt.

Én is csobbanok egyett a lokális tócsánkban aztán alszom egyet.
Jó éjt!

LL mit dolgozol a szünidőben?
Andi Neked jó pihenést! Irigyellek, hogy már szabin vagy...
Fant te meg se szólalj! ;o)

(f.é.) írta...

Helló!

Köszi a mesét,amint elolvastam tegnap
már dobtam is a hátast,ennek hatására csak most jöttem hálálkodni.:)
Talán egy kicsit hosszú volt,de megbocsájtom,mert a kávém is azzá sikeredett,és ezt szeretem.:)
Amúgy én igen is cukorral iszom,sőt kettővel,hozzá egy kis tej.:))
A hajó neve számomra megfelel,de bevallom első olvasásra kissé furán reagáltam rá.:))

Fant írta...

Hello f.é.! Szívesen a mesét! :) A hajó neve miért volt fura? :) Szerintem jó, nekem nagyon tetszik. Nade minden mesei elem új és fura az elején, a következő történetben már régi ismerős lesz a név - és a hajóknak valami hangzatos nevet adnak általában, a Vörös Pillangó meg aztán igen hangzatos. :)

LL, komolyan gondolkozok rajta, hogy megalapítsuk a VVDSZ-t is, mert a finoman és diplomatikusan elrejtett megoldás a mese címére méltó lenne erre :))

Így már persze be is ugrott, hogy láthattuk már ezt a motívumot, valahogy azt gondoltam, hogy mindenképp valami chatjel lehet, de rossz volt irány.

Tehát Ditta: a mese címe - egészen kiváló! :)

Amúgy felénk Hawaii hőmérséklete áll, csak sajna nincs hozzá víz, így aztán sivatag. És állítólag a helyzet csak fokozódni fog a héten.
Szép lesz. Remélem mire megyek a Balatonra nem őrül meg az időjárás :))

A Waverly Place is alapvetően vígjátéksorozat?

Azért nem szívesen lennék fővárosi, az a közlekedés számomra káosz, mikor rövid ideig vagyok ott, tetszik, hogy ennyi minden van, de hosszú távon szerintem elég nehezen viselném.

Névtelen írta...

;o), a tegnapi esetben nekem abszolút mindegy volt, hogy milyen a forgalom, ugyanis busszal kellett mennem. És sikerült rosszra szállnom, nem értem, minek kell a hasonló vonalaknak hasonló számokat adni. Ha nincs nálam térkép, simán kikötök a város másik végén. Időjárást tekintve Hawaii volt, az biztos, de alapvetően a feeligre gondoltam, ilyen időben nem érdemes Pesten mászkálni. Egyébként nem dolgozom, hanem tanulok, és most kivételesen máshova kellett mennem órára.

f. é, pontosan miért reagáltál furán?:)

Fant, próbáltam nem lelőni elsőre a címet...
Nálunk szerencsére kibírható ez az idő, a törökhöz képest meg semmi. Azt viszont tényleg nem lehet víz nélkül elviselni.
Én is remélem, hogy akkor, mikor Balatonra megyek, nem a viharos rész lesz:))
Azt hiszem, vígjátéksorozat, de nem vagyok nagyon jártas a témában, csak párszor néztem bele véletlenül.
Mivel én se vagyok fővárosi, mindig belekeveredek valamibe. Érdekes lesz, ha egyszer végre kijutok valami nagyobb városba, ott hogy fogok eligazodni.

;o) írta...

Kedves LL, most, hogy végre valahára letisztul a "mese címe", oszlatom a ködöt a közlekedésről. A közúti forgalomnak minden fajtájára érvényes a fenti megállapításom. Komplett BKV útvonalakat (is)terelnek más-más utakra, hétről-hétre. Tehát totál mindegy mivel közlekedsz Pesten. Na jó, a föld alatt még nem térítenek ;o)

Én fővárosi vagyok, ha úgy tetszik, életem első 21 évét ott töltöttem. Mai fejjel már tudom, hogy sehogy sem jó Pesten. Sem hidegben, sem melegben - de ha egyszer kenyeret ad a kezembe???

A tanulás stimmt, csak valamelyik előző kommentnél (talán mikor a vasárnapi történet időpontját vitattátok) írtad le, hogy "munkanapon" - ezért azt hittem, hogy dolgozol (is). Ami éppen nem szégyen, sőt! De akkor most már értek mindent.

Egyébként a klíma ma is "élet és veszélyes", de a törökökét is azért kipróbálnám (legalább egyszer).

Látom közben, hogy Canadában is zajlik az élet!

Névtelen írta...

Oké, ;o), de ez a busz most teljesen jó úton ment, csak én szálltam rosszra.

Nekem is szinte mindent ott kell csinálnom, de akkor is utálok ott mászkálni, itthon sokkal nyugisabb:))

A munkanap nem rám, hanem a tényezőkre vonatkozik, akik ugye befolyásolják az ittlétemet. Meg az óráim is munkanapokon vannak. Dolgozni időm sincs, és nem is látom értelmét.

;o), elég egyszer kipróbálnod Törökországot, utána már sosem lesz itthon meleged. Csak figyelj, hogy ne kapj napszúrást:)

;o) írta...

OK, mindent értek már.
A busz választék valóban elég szélesés elég nagy távlatokba tud hurcolni. Na meg isteni a "klíma" ilyen melegben rajta....