2009. júl. 13.

Július 11-én NYC-ban

Vanessa Hudgens a július 4-ei képek óta eltűnőben volt, persze valószínűsíthető, hogy a rövid szabadság után visszarepült Montrealba, ahol legújabb filmjén tevékenykedik.

A lesifotósok azonban úgy tűnik nyáron nem ügyködnek olyan jól a repterek környékén - ami nem is baj -, így azt sem szúrták ki, amikor Baby V pár napja New York-ba utazott.

Július 11-én érkezett a metropolisba, ahol szintén nem a landolás után sikerült lekapniuk, hanem egy Manhattan belvárosában található hotelhez való megérkezésekor.

Vanessa fáradtnak tűnt, de ugyanakkor nagyon természetesnek is, utazáshoz kényelmes viseletben, smink nélkül tűnt fel újra a színen, hogy az aznap tartott nagy amerikai sajtónapot letudja közelgő filmjéhez, a "Bandslam"-hez!

Az eseményről egy képünk már van! A NY-ba való érkezésről pedig további kettő ITT!

13 megjegyzés:

Fant írta...

Smink nélkül is gyönyörű. Valószínűnek tartom én is, hogy a köztes időben a filmen dolgozott, végeredményben, mikor nem tudunk róla semmit, akkor azzal van elfoglalva alapvetően.

A nagy amcsi sajtónapról bízom benne, hogy kerülnek elő interjúk :)

m* írta...

Sziasztok! Egy teljesen más témában írok. Szóval letöltöttem a Megint 17-et a pirateclub-ról és mint tudjuk részenként lehet csak letölteni. Kiírtam a filmet DVD-re de a lejátszó nem fogadja el a gépünk pedig lejátssza csak az a baj h el... a hangot és itt sem tudom már nézni, a számítógépen. Nm tudtok olyan linket, ahol egy részben lehet letölteni v valami? Köszi előre is!

LinkLuvor írta...

Egyetértek Fanttal:) És én is várom, hogy legyen már valami ford végre:))

m*, nem igazán vágom az ilyen letöltéseket, max. torrentezni szoktam.

Emberek, megvan a MAOW összefoglaló következő része! Várom a véleményeket:)) A következő péntekre vagy vasárnapra várható.
Egyébként ha már itt tartunk, szombaton megyek versenyre, este hatkor kezdek:))
A jövő hetem már sokkal lazább lesz, úgyhogy hétfőn vagy kedden az egésszel kész leszek.

Fant írta...

A pirateclubon ott is a megoldás, m*, linkelem az egy klikkes verziót: íme. Ez elvileg szinkronos, meg elvileg Blue-ray rip, vagyis nem egyértelmű, hogy lejátszaná a dvd lejátszó, vagy a gép, még én sem tudom, most töltődik nekem is.

Viszont töltse le mindenki, akinek a gépen gondja bármilyen filmmel ezt , mindent tud.

LL, én már letöltöttem, az olvasásig még nem jutottam, de mindenképp meglesz még az este folyamán és mondom majd ami eszembe jut :)
Verseny? Amindenit :) Az idő végre normálisnak tűnik, sőt! Reméljük minden az elvárásaid szerint alakul. Az este 6 nincs kicsit későn? :) Bízom benned, jó leszel! :)

Egyébiránt van némi fordnak való, nem tudom kiszúrtátok-e már :) Sőt van már Tv spot 2 is :)

LinkLuvor írta...

Látom én is, a két Access videót lefoglalom. És megvan V dalának teljes változata, mindjárt előszedem azt a fordot.

A verseny idejét tudom már egy ideje, konkrétan azért vagyok most otthon. És most már tényleg remélem, hogy normális idő lesz, mert az edzéssel jól haladok. Mondani se kell, eszembe jutott a mesében a próbálkozásod, Fant:))

Okés, várok türelmesen:)

Fant írta...

Elolvastam a mai adagot LL! Ismét egy izgalmas résznél hagytad abba ;)
Komolyra fordítva: nagyon-nagyon mozgalmasnak tűnik a könyv, engem iszonyúan megragad a történet, roppant színes és nagyon izgalmas.
Richard egyértelműen központi karakter és nyomaiban sem hasonlít Z eddigi szerepeire továbbra sem.
Az egész történetből árad a hangulatiság, nagyon jó. Sonja karaktere még kifejezetten izgalmasnak tűnik.
A mai részben különösen tetszett a babona eloszlatása, Richard akciója által.

Úgyhogy nekem egyre jobban tetszik ez a történet, várom a folytatást! Türelmesen persze :)

Csak nehogy a versenyen is eszedbe jusson a mesebeli próbálkozásom LL, nem tenne jót a koncentrációdnak :)) Vagy ki tudja? :)) Nevetsz egy jót, aztán ugrassz egy nagyot :)

Belegondolva, a délután 6 nem is tűnik rossznak, mivel elég nagy a hőség, akkorra kicsivel jobb, mintha kora délután lenne.

;o) írta...

Én valahol lemaradtam a MAOW előző összefoglalójáról....kisegítenétek egy linkkel?

Fant írta...

Ebben benne van az első rész is ;o). November 7. vasárnapnál kezdődik a második (a mai) rész, a november 6 volt az első rész - benne van ebben. LL mindenre gondolt :)

LinkLuvor írta...

Ez most szándékos volt:)) Ebben a részben nem volt annyi Welles-es rész, meg idézetek se. De igyekszem minél részletesebben írni a következőt. Mondjuk az a vizes jelenet jó lesz biztosan:)) Minkét főszereplő részéről. Meg persze a többi is. Amúgy szerintem a legutóbbi képünk ebből a részből van, mikor étterembe meg bárokba mennek.
Az egyetlen hasonlóság, hogy Richard énekel a színdarabban egy altatót. De ezzel kifújt. Egyre jobban várom.

Vagy koncentrálok, vagy nagyon jó a hangulatom, mindkettő hatásos:)) A 6 óra teljesen jó, akkor vagyok edzésen is.

Igen, ;o), Fant jól mondja:)

;o) írta...

Közben sikerült letöltenem és elolvasnom. Rájöttem, hogy ugyan az a felépítése, mint a Beastly-nek volt.
Köszi LL, nagyon istenkirály a történet. Kíváncsi leszek, milyen művészfilmet hoznak össze belőle.
A történet tényleg nagyon életszagú és már nagyon várom a folytatást - hát még a filmet!

Eszembe jutottak apró momentumok a filmmel kapcsolatban Zvel folytatott interjúk során - hogy pl Welles mennyire szeretett feltűnő autókban (cabrioban) közlekedni, hogy észrevegyék.

kíváncsi leszek, hogy Richard hogyan fogja leszerepelni Wellest a színpadról, mert hogy nem hiszem el, hogy nem így történt volna.

Szóval tényleg izgalmas a történet és LL te is nagyon hatásvadász módon alakítod a dolgokat....remélem végre összejön neki is... :D

LinkLuvor írta...

Köszi ;o), örülök, hogy tetszik. És egész közel van már az a film.
A történetet ne kiabáld el. Biztos forrásból tudom, hogy az eddigi fordjaim valamelyikéből már kiderült a végkifejlet, csak az a vicces, hogy én se emlékszem rá. Pedig a forrás nem tud angolul, és nem mondtam neki semmit előre. Szóval nem véletlenül írtam, hogy életszerű történet.
Már-már kezdem megérezni, hogy hol kell abbahagyni az írást.

m* írta...

köszi szépen, most egyenlőre a torrenttel próbálkozok de majd megnézem a linket amit adtál Fant! még egyszer köszi!

Fant írta...

Szívesen m*. Aztán ha nem menne mégsem, csak szólj.