2009. júl. 16.

Mindenki jól érezte magát :)

Az első közös interjú, ami megjelent a "Bandslam" New York-i sajtótájékoztatójáról, az Access Hollywood beszélgetése, a két főszereplőnővel Aly Michalkával és Vanessa Hudgens-szel.

A videót, amelyben ugyan először inkább Aly fejti ki a véleményét, később már csak a barna hajú szépség kapja a kérdéseket, külön megnézhetitek a lentebb található linkre kattintva.

Amikor gimnáziumba jártatok – azok az évek mindenkinek nehezek – biztosan megtapasztaltátok, hogy milyen egy pom-pom lány vagy együttesbeli tag élete, milyen népszerűnek lenni…
Aly: Magántanulók voltunk, szóval ilyen szempontból szerencsénk volt. De máshogy is tudunk azonosulni a karaktereinkkel, például Charlotte az énekes, tehát ehhez hozzászoktam már, a húgommal együtt kerültünk reflektorfénybe, nem lehetnék boldogabb. Charlotte nagyon magabiztos, és imád dalszöveget írni, és ebbe teljesen bele tudom élni magam.
Vanessa: Én még suliba jártam általánosban, elég fiatal voltam, de nem tudom elképzelni, milyen barátok nélkül.

Mint együttes, játszottatok hangszereken is?
Aly: Igen.
Vanessa: Megtanultam a dobolás alapjait, és emlékszem, hogy pár srác megdicsért, kérdezték, hogy játszottam-e korábban, mondtam, hogy nem. De jó móka.
Aly: Ez cool, mert ezzel rájöttünk, milyen fontos minden egyes tag, és hogy az együtteshez egy csapat kell. Gitár vagy dob nélkül nem teljes a banda. A csoportban minden egyes embernek külön feladata van. A forgatáson nagyon jól éreztük magunkat, számokat cseréltünk, Rock Band-et játszottunk Gaelan lakókocsijában. Mindenki jól érezte magát.

Milyen volt Gaelan-nel dolgozni?
Aly: Ő nagyon jó fej, vicces, élettel teli, és ő tényleg Will. Gaelan és Will keveréke, de nagyon sok közön tulajdonságuk van. De ő vicces, és nagyon egyéni. Nagyon szeretem, jól éreztük magunkat együtt. És teljesen normális, nem befolyásolja a szakma egyáltalán. És egyáltalán nem tudja, mennyi lány szereti őt, mennyien akarják az aláírását a pólójukra.
Vanessa: Imádnivalóan bolond. (Adorkable: adorable = imádnivaló, dork = bolond)
Aly: Igen, imádnivalóan bolondos, ezt még te mondtad, ugye?
Vanessa: Igen.
Aly: Mindig így hívtuk.

A gimnazisták kegyetlenek tudnak lenni, ha versenyeznek egymással. Van egy ilyen jelenet a filmben is.
Aly: Igen, nagyon jó pillanat volt, kicsit rekedt volt a hangja [Willnek], mindenképp be akarta bizonyítani, hogy népszerű, és hogy saját bandája van, az I Can’t Go On, I’ll Go On. Akkor nagyon magabiztos, nem érdekli, mit gondolnak róla, 'bebizonyítom, hogy tudok valamit'.

Mi a következő projektetek?
Vanessa: Most egy Beastly című filmet forgatok, a Szépség és a Szörnyeteg egy modern változatát. Kicsit szélsőségesebb, szexibb, de nagyszerű szerelmi történet. Utána a Sucker Punch című filmet forgatom, akciófilm lesz, és Zack Snyder rendezi. Már várom, szexinek kell lennem benne.

Azt olvastam, hogy kétszer mentél meghallgatásra. Az első nem sikerült?
Vanessa: Nem, nagyon izgultam a meghallgatáson a jelenet miatt, mert nagyon elrugaszkodott volt, bordélyban játszódik. Nagyon izgultam, úgyhogy párszor elhalasztottam, de aztán összegyűjtöttem a bátorságot, elmentem, és utána nagyszerűen éreztem magam.

Izgulsz, hogy a 300 és a Watchmen rendezőjével dolgozol együtt?
Vanessa: Nagyon. Az egyik nagy álmom, hogy akciófilmben szerepeljek, és az, hogy végre erős, szexi nő lehetek, nagyszerű, alig várom, hogy lövöldözhessek már.

Videó: ITT.
Fordította: LinkLuvor.

29 megjegyzés:

Netty írta...

Szegény V egy kicsit fáradtnak tűnik.

Fant írta...

Alig várom a SP-ot. Nagyon hangsúlyozza, hogy szexinek kell lennie, tényleg az első igazi alkalom, hogy egy kemény nőt kell alakítania, ráadásul nem is akármilyet.
De persze a Bandslam és a Beastly is nagyszerűnek tűnnek változatlanul.

V nekem is kicsit fáradnak tűnik Netty, mondjuk érthető is, elég nagy a tempója mostanság a a Besatly és a Bandslam találkozása nem könnyíti meg a dolgát.
De alapvetően ez nagy öröm és biztos ő is kellemesen fáradt.

Névtelen írta...

Kész a MAOW összefoglaló legújabb változata:)
Később jövök még.

;o) írta...

huhuhuhúúúúú
Köszi LL! Köszi, köszi!
Ha a film forgatókönyve ez alapján készül....akkor Megan és Sandra veheti a pirosítót irigységtől fehéredő orcájukra :o)
Na most már végre ez a film is jöhetne. Úgy érzem az idei ősz sosem jön el!

Névtelen írta...

Igen, és szerintem nem Danes-en múlna, láttam az előző filmjét, a Csillagport, és abban is volt egy olyan rész. Örülök, hogy már nem csak én lelkesedem agyon ezt a filmet. Bár egyáltalán nem feltétlen ezért...:D

Egyébként kitaláltam, még 2 rész várható, ki akarom használni még az utsó lehetőséget a félbevágásra:D

Mellesleg esőt jósolnak szombatra. Ez kész, nem tudom elhinni, hogy véletlen. Azért szorítsatok nekem, hátha normális idő lesz...

Fant írta...

Nagyon köszi LL! Remek volt ez is! És már szinte profi vagy abban, hogy megérezd, hol kell abbahagyni! :)

Kicsit a vége felé Richard és Sonja kapcsolatában, nem értem, hogy Richard-nak miért kell harcolnia Sonja-ért, ha épp az imént ajánlotta fel, hogy vele tölti az éjszakát. Segítetek kibogozni? :)

Amúgy borzasztó érdekes, hogy Richard menyire kezdi úgymond érezni a nagyságot, kíváncsi leszek mi lesz a végkifejlett.
Iszonyú izgalmas történet.

Hé, én is lelkesedek ezért a filmért, ne hagyjatok ki a körből :)

;o), ez jó volt :)) Claire Danes gondolhatja Sandra és Megan kapcsán - álmodozzatok csak :))

Őszintén remélem, hogy elmarad az eső. Nem bízom a meteorológiában sosem különben, igen kis százalékban jönnek be a jóslatok.
Max futó záport tudok elképzelni. De azért ha mégis esne, próbálj túllendülni rajta...

Névtelen írta...

Áhh ezek szerint nem volt egyértelmű. Felraktam a javított változatot.

De ugye ti se emlékeztek olyan fordra, amiben benne volt a végkifejlet? Amúgy nem mondok semmit, valaki meglepődik, valaki nem:)

A futó záport meg nem tudják megjósolni. Remélem, kamu az egész:)

;o) írta...

Fant, sajnos MÉG nem ismerem a történet végét - de a női lélek kiismerhetetlen (hidd el, van benne rutinom ;o)) így aztán több megoldás is született már a fejemben.
Drága LL én sem a "csupasz valóság" miatt várom a filmet. Ettől sokkal tartalmasabb és színesebb történetet várok.
Talán én voltam az első, a nagy ford után, aki nem bírt magával, hogy mikor történik már valami.

Imádom a művész filmeket, és ha még igaz történeten is alapul...na meg persze kíváncsi vagyok, hogy a tejfölös szájú kamasz, hogyan növi ki magát a vásznon!

LL nagyon gondolok rád szombaton , ügyes legyél, hozd az élménybeszámolót és ne zizegj az időjárás miatt, csak nem lesz itt őrület!
Még a békák is tévedhetnek néha. Ahogy most kinéz az időjárás nálunk, inkább afrikai a klíma....most jöttünk be a kertből, a szomszédainkkal borozgattunk és etettük a szunyikat. Szél semmi csak a meleg. Agyrém!

;o) írta...

LL a link nem jó nekem.
It doesn't find the link!
Help, I need somebody, not just anybody....

Fant írta...

Nekem számol, ha kész átküldöm ;o).

Én nem emlékszem olyan fordra LL, mondjuk meg kell hagyni, hogy nem tegnap volt, de nem rémlik. Ne is lődd le a poént előre :)

Ha érdekel benneteket, az előző hírhez linkeltem pár számot a Potter kapcsán :)

Nálunk itt a sivatagban is iszonyú a hőség. Ráadásul nekünk kertünk sincs, a panelban :) Szóval képzelhetitek :) Bár bor van itthon :)

Amúgy kezd összeállni a következő mese sportra vonatkozó része :)

Fant írta...

El is olvastam köszi LL! Így már világos, valahogy elsőre nem esett le, pedig belátom, hogy úgy is egyértelmű.

Ez egy érdekes fordulat viszont.

;o), átküldtem.

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Akkor örülök, hogy megoldódott a félreértés meg a linkprobléma, tegnap már lépnem kellett. ;o), if you meant me by writing somebody, then sorry for not being here to help:)

Most már végképp nem szólok a véleményekhez, nem fogom lelőni.

A következő rész a mese napján, vasárnap várható:) És utána lesz még egy utsó, és vége.

Ez nagyon érdekes, mert én sem emlékszem olyan fordra. De akkor az ismerősöm honnan szedhette az infót...

;o), mit értesz csupasz valóságon, és nagy fordon?:)

Tényleg kibírhatatlan, ráadásul annyi szúnyog van még irtás után is...szóval remélem, hogy nem pont szombatra változik meg.

Fant írta...

LL, nemrég hallottam a rádióban, hogy a holnapi hidegfront az egész országon 8-10 óra alatt végigvonul az esővel, felém délután érkezik, nyugaton kezd, tehát ha jön is, felétek dél körül elvonul már elvileg.
De azért én is remélem, hogy abszolút nem lesz.

Hm, az angol konzultáció kapcsán: remélem a megoldás megfelelt :)

Nem volt ez az a klasszikus félreértés, inkább csak bénáztam :) De már teljesen tiszta és nagyon izgalmas folytatást sejtet.

Akkor vasárnap duplán mesés napunk lesz :) Már várom kíváncsian, mi lesz a folytatás.
Aztán ha az új könyv, amit Z készül megfilmesíteni, megérkezik hozzád, szeretném most elsőként jelezni, hogy a magam részéről igényt tartok az abból készült összefoglalós mesékre is :)

Névtelen írta...

Köszi Fant, edzőm szerint akármi lehet, kiderül majd, én nagyon reménykedem, hogy elmegy addigra.

A megoldással kapcsolatban ;o)-t kell kérdezni, csak a "not just anybody" nem volt egyértelmű.

A másik könyvet meg szerintem nem adták fel, napok óta próbálom elérni az illetékes ismerősöm, eddig semmi válasz. De megoldom, egyszer csak elkapom:)

A következő mesében a premier lesz, nagyon bízom benne, hogy hatásos lesz, ha ott vágom el, ahol tervezem...

Fant írta...

Egészen biztos, hogy hatásos lesz, eddig még mindig hatásos volt, és már profi vagy ebben. Ezért is kiemelten várom :)

Bízom benne, hogy a könyv-kérdés megoldódik hamarosan :)

Névtelen írta...

Egyelőre viharnak vagy esőnek nyoma sincs még itt se, csak egyre erősebb a szél...és ez se ígér sok jót. Na kíváncsi leszek, mi lesz ebből a versenyből:D

Fant írta...

Itt is csak a szél erős, de eső kilátásban sincs.
Hát ennyire még egy versenyednél sem figyeltük az időjárást :)
Reméljük kibírja addig a jó idő, amíg ugrasz, később szakadhat, már a díjkiosztón is :)

Fant írta...

Hajrá LL!

Névtelen írta...

Na megjöttem:)
Ezt a versenyt azt hiszem joggal kinevezhetjük az atlétikaversenyek teljes paródiájának. 55-öt ugrottam egyébként, de itt egész más a sztori, úgyhogy teljesen normális kedvem van:)
Szóval mikor a vonatról leszálltam, csak a napszemcsim mentett meg a teljes megvakulástól, olyan homokviharszerűség kerekedett. Mikor elértem a pályára, már tombolt a vihar, az egész nép benn volt a futófolyosón. Akkor már tartania kellett volna vmelyik futószámnak, végül bent rendezték meg.
Aztán csendesedett az idő, esni még esett, de azért bejelentették, hogy a magas meg lesz tartva 6-kor. Voltunk vagy 5-en, rajtam kívül csak 70 körüli ugrók...a pálya meg egy merő víz. Ez mondjuk azért lényeges, mert konkrétan egy tócsából indultam:D Szóval direkt vittem 5 pólót, hogy ne ázzak szét, mint a múltkor. Viszont a szél elég sokszor befújt, úgyhogy azt se lehetett eldönteni, hogy az ember pontosan honnan induljon. És elég erős volt, nem csak figyelemelterelő. Ahhoz képest elég jól tudtam figyelni szerintem, edzőm szerint is sokkal jobb volt, mint a múltkori. Mondjuk most nem zuhogott annyira, de így is szétázott vagy 5 edzésre való szerelésem...úgyhogy mondom, paródia volt. És a többiek se ugrottak nagyokat, senki nem jutott el a csúcsáig. Azt még azért hozzáteszem, hogy miután kiestem, teljes szélcsend lett. Most már tényleg kéne egy rendes napos verseny, hosszútávon ez az egész kezd nevetségessé válni.

Fant írta...

Hát mit is mondjak :) Először is: örülök, hogy ezúttal jó kedved van.
Másodszor az jutott eszembe, hogy ezek már majdnem olyan szerencsétlen körülmények, mintha egy vasárnapi mesében olvastuk volna.
Tócsából indulni, hát komolyan... Ilyen körülmények...

Egyszer itt az én városomban kellene versenyt rendezni, itt 6-kor még simán jó volt, kb 7-kor kezdett nagyon borulni és nagyon fújni a szél.

Nem értem meg, hogy miért nem fújták le a magasugrást. Minek, rossz időben, nincs értelme, hogy kínlódjatok. És senki nem jutott csúcsközelbe, hát ez is csak az értelmetlenséget jelzi.
Dehát magyarok vagyunk végülis :)
Legalább lehetett volna várni, amíg csendesedik az idő.

Remélem a következő versenyen már száraz idő lesz, kész vicc, itt a nyár közepe, erre állandóan szakadó esőben meg viharban kell versenyezned.
Szerintem itt egész egyszerűen felesleges volt megtartani a számot.
Az öt versenyző meg nem kicsit kevésnek tűnik.

Nade, örülök, hogy jobb voltál ezúttal, ez eredmény, már érdemes volt elmenni. Lassan vizes körülmények között kellene edzened, nem gondoltál még rá? :)

Egyébként pedig az én sportos programomat egy az egyben mosta el az eső :))

Névtelen írta...

Azért annyira nem voltak csöves körülmények, mivel hazai pályán volt a verseny, szóval nem 2 méter mély tócsákra kell gondolni, és a nagy részüket eltávolították a verseny előtt. És amúgy azok nem befolyásoltak, leszámítva, hogy egyszer azt vettem észre, hogy a jelem egyszerűen elúszott, mert befújt a szél. De szerencsére volt másik.

Nem tudom, nektek milyen pályátok van, azért az sokat számít, hogy mennyi hely van, meg hogy milyen a szivacs. Nálunk minden kifogástalan, csak az a fránya eső:D

Eleinte egyébként úgy tűnt, hogy elmegy a vihar, de aztán az ellenkező irányból valahogy előkerült egy ronda felhő. És inkább a szél zavart, mint az eső, persze a hideg se volt előny.

Azért voltunk kevesen, mert ez nem volt nagy verseny, aki VB-re ment, az már megcsinálta a szintet az OB-n, egyébként mindenki nyaral, kivéve az a kevés, aki épp nem. És versenyszámokat rossz idő miatt nem szoktak lefújni, valaki egész nap utazott az ország másik feléből, csak hogy ott lehessen. A villámlás meg a dörgés már elment, annyira nem esett, de a magasnál egy kisebb szél bőven elég, hogy az egész esélytelen legyen.

Lehet, hogy érdemesebb lenne a strandon edzeni, így elég vicces, hogy ott mindenki majd belepusztul a hőségbe, itt meg sz*rrá ázunk:D De mondom, már kezdem szokni a dolgot, a legközelebbinél csak nem lesz már eső. Egyébként szerintem napon simán lehetett volna ebből rekord, ilyen az én formám:D

Fant írta...

Jó-jó, tócsa, nem tó, értem én :)

De azt azért akkor is fenntartom, hogy ha lefújni nem is, de várni lehetett volna még egy fél órát legalább, hogy csendesedjen a szél is. Elvégre az egész országot tiszta lázban tartotta ez a vihar.

A nálunk lévő pályáról és a körülményekről fogalmam sincs, hogy őszinte legyek, csak a sivatagi klíma szempontjából gondolom, hogy érdemes lenne itt versenyezni :))

Strandon is jó lenne edzeni, de az nem hiszem, hogy nem fürdőzésbe torkollana, ezért aztán arra gondoltam, hogy mondjuk slaggal fel lehetne locsolni a pályát időnként, hogy szokd a körülményeket :)) Persze mire megszoknád 1000%, hogy legközelebb 40 fok lenne a versenyen :)

Legközelebb biztos összejön a rekord, szerintem még esőben is :)
Van ilyen, nem tehetünk semmit az eső ellen, majd legközelebb hátha már száraz idő lesz :)) Bár ne lepődj meg, ha megint szakadni fog :))

Névtelen írta...

Akkor jó:)

Nem értem, hogy a magassal miért nem vártak, ha az összes többit eltolták. Sokkal jobb lett volna, de szerintem azt hitték, rendbe jön az idő addigra.

Oké, de nem csak az számít:) Egyébként vannak nálatok is versenyek, ahogy elnézem. És amennyit eddig láttam, a pálya se lehet rossz:D De majd csekkolom később, lehet, hogy még verseny is van:D

Alapból azért pártolom a strandot, mert max úszóedzést lehetne tartani:) Ez a slag nem is rossz ötlet, sőt, esőt is kéne szimulálni. Mondjuk akkor megint csak a fürdőzésnél vagyunk...

Szerintem az én szerencsém alapján minden versenyen eső lesz:S De egyszer csak megszokom, az angolok is ugranak valahogy:))

Fant írta...

Az angolok is, igen :))) Mondanám, hogy eddz párat Angliában, de mivel ez nem összehozható, így marad a slag, mint költséghatékony módszer - ami viszont nem direkt fürdőzés azért, annyira legalábbis nem, mint a strand :))

Ha nálunk is van verseny és indulsz is rajta, feltétlen szólj :))

Az úgysem lehet, hogy az egész szezont esőben versenyezd végig, egyszer el kell állnia, már csak a nagy számok törvénye alapján is :)

Névtelen írta...

Még az is lehet mondjuk, hogy az angoloknál a legtöbb verseny fedett, úgyhogy megússzák az esőt. Kíváncsi vagyok, edzőm milyen képet vágna, ha előállnék a slagos ötlettel...akkor biztos 40 fok lenne a következő versenyen.

Egyelőre még a diákolimpia időpontja sincs fenn...viszont volt már verseny nálatok, de csak megyei. Ha elég jó a pálya, szerintem rendezhetnek országost, mondjuk ez mástól is függ.

;o) írta...

Hali!
Még jó, hogy elkezdtem kutatni a hírek után, már azt hittem LL, hogy elvitt a víz :D

Örülök, hogy jó kedvvel érkeztél, igazán büszke vagyok rá, opgy már van "extrém sportot" űző ismeretségem is....lassan az egész magasugrás sztorid beleférne egy extrém sport csatorna esti műsorába :o)
Na és mit látok? Csak nem megszervezitek a Fant féle, városi magasugró versenyt? Na ez már a csúcs lenne, nem is olyan régen kaptam képet onnan egy kellems kis parkól ahol kellemes körülmények vannak felkézülés ügyileg :D
Hajrá LL!

Névtelen írta...

Ha nem is szándékosan, de ez már tényleg extrém sportolásnak is számíthatna:)

Kár, hogy nem a versenyzőkön múlik a helyszín...bár akkor szerintem mindent nálunk tartanának:D De azóta se tudom, milyen pálya van arrafelé magasügyileg.
Egyébként köszi, ;o), majd szólok a következő versenynél:))

Fant írta...

Sose lehet tudni LL, lehet, hogy bejönne a slagos dolog az edződnek :) Csak egy tipp: előtte nézesd meg vele a Rocky-t, hátha az meghozza a kedvét a hasonló megoldásokhoz :)

Persze, több dolgon múlik, hogy nálunk országos verseny legyen, egyebek mellett az sem utolsó szempont, hogy nagyon rossz a megye megközelíthetősége, túl azon, hogy mindenhonnan messze van.

;o), a Fant-féle városi magasugróversenyen LL addig próbálkozhatna, amíg nem jön a rekord :))

LL, mindenképp szólj, mikor lesz a következő verseny.

Névtelen írta...

Szerintem edzőm csak röhögne a dolgon, hogy milyen szerencsétlenek voltak a körülmények:))

Igen, én se láttam nálatok országos versenyt, általában Pest környékén rendezik őket, ti meg ott vagytok a sarokban:(

Na, azt hiszem, a Fant-féle verseny szimpatikus lenne számomra:)

Szólok, de nem hiszem, hogy lesz egyhamar.