2009. júl. 20.

Zac Efron a MAOW-ben

Hosszú időn után - konkrétan miután bemutatták tavaly ősszel a Torontói Filmfesztiválon és itt is megjelent kb. 13 kritika róla - végre újra elkezdtek foglalkozni Richard Linklater tavaly forgatott filmjével, a "Me and Orson Welles"-szel. Ennek apropója igazán az, hogy az 1937-ben játszódó drámát idén ősszel hozzák forgalomba, miután végre sikerült forgalmazót találni a filmnek. Erről egy Zac-et kiemelő cikk számolt be!

Zac Efron-t a legtöbben a High School Musical-beli énekes-táncos szerepe miatt ismerik, de úgy tűnik, Zac felnő, és az új komoly, múltban játszódó filmjében, a Me and Orson Welles-ben fejleszti színészi képességeit. A film alapja a Me and Orson Welles című könyv, a további főszereplők pedig Claire Danes és Christian McKay. A történet 1937-ben játszódik, és egy tinédzserről, Richard Samuels-ről szól, aki szerepel Orson Welles darabjában, a Julius Caesarban, és segít Welles-nek a Mercury Színház megalapításában. Nem sokkal miután elkezd dolgozni, szerelmes lesz az ambiciózus titkárnőbe. Zac Efron nyilatkozata szerint azért választotta a szerepet, mert „Ez teljesen más, mint amit eddig valaha csináltam.

A filmet az Isle of Man-en a Pinewood Studios-ban, New York-ban és Londonban is forgatták bő három hónapig. A rendező igyekezett megtalálni a Mercury Színház lehető leghűbb másolatát Angliában, ahol a legtöbb színész a Royal Shakespeare Company-nél dolgozott. A csapat számos helyszínen forgatott New York-ban, és a rendező a Pinewood Studios-ban minden utcát úgy építtetett, hogy később élethűen be tudják szerkeszteni New York képét a háttérbe, hogy teljes legyen 1937 New York City-jének illúziója(ehhez zöld képernyőket használtak a stúdióban). A kivitelezésért felelős csoport máshogy rendezte be az utcát, az operatőrök pedig különböző szögekből vették fel, hogy több különböző helyszínt használhassanak anélkül, hogy újraépítenék az egész díszletet.

A film egy részét levetítették Cannes-ban 2008-ban, hogy forgalmazót találjanak a filmnek, azonban a fiatal híresség vonzása és Linklater változatlanul hatásos rendezése ellenére nem vásárolták meg. Végül a CinemaNX és a Vue Entertainment lesznek a forgalmazók, utóbbi foglalkozik a csomagolás és a reklám költségeivel. 2009 szeptemberében a rendező megkapja a Maverick Award-ot a Woodstock Filmfesztiválon.

A Me and Orson Welles kritikái főleg pozitívak voltak, Roger Ebert pedig úgy minősítette, hogy „az egyik legjobb színházról szóló film, amit valaha látott.” A pozitív kritikák ellenére Todd McCarthy a Variety magazintól kritizálta Zac Efron alakítását, azt állítva, hogy „Efron sosem tűnik hiteles Richardnak.” Ezt majd a közönség maga eldönti. A film idén jelenik meg, de a pontos dátumot még nem jelentették be.

Zac Efron pedig továbbra is elfoglalt lesz, a "Charlie St. Cloud halála és élete" című filmen dolgozik, melyben a címszerepet játssza.


Fordította: LinkLuvor.
Eredeti cikk: examiner.com.

14 megjegyzés:

Fant írta...

Hú de nagyon jó cikk ez! Szóval nem volt eddig forgalmazó? Már értem akkor, hogy mi a késés oka. Ezek szerint (persze lehet, hogy erről annak idején volt szó) ez egy független alkotás, tehát nem egy stúdió megbízásából készült. Borzasztó érdekes. Persze az igaz, hogy az ilyen kaliberű filmeknek nem könnyű forgalmazót találni - nem az a tipikusan kasszasiker várományos film, inkább művészileg lesz nagyon erős.
Ennek a filmnek a számaira különösen kíváncsi leszek, megtippelni sem tudom.

A Variety kritikusa úgy emlékszem egyedül van a véleményével, tavaly csupa jót olvastunk. Indoka nincs, nem jó és kész, kicsit olyan filmtől függetlennek tűnik a vélemény.

A 13-ra amúgy kíváncsi vagyok, hogy pontosan mennyi :))

Remélem hamarosan lesz pontos dátuma is a bemutatónak.

Névtelen írta...

Örülök, hogy tetszett, esetleg ha van rá igény, lefordíthatom a Variety teljes kritikáját, mert nem húzta le a filmet magát. Ha meg a szerzője olvasta a könyvet, és úgy gondolja, el kell fogadni a véleményét. De ahogy ebben a fordban is áll: úgyis a közönség dönt.

Ez a film nagyon sokat fog számítani Z karrierében, úgyhogy engem is érdekelne a népszerűsége, illetve a rendes kritikusok írásai, akik remélem, felfigyelnek erre a művészfilmre. Történet szempontjából szerintem kiváló, most már szívesen megnézném a megvalósítást:)

Fant, figyu, MAOW címkére rámész, kiadja az összeset, és megszámolhatod:))

Most már van forgalmazó, úgyhogy nincs több akadály, elvileg október körül jön.

Fant írta...

Egy igényt már fel is jegyezhetsz.

Persze, el kell fogadni a véleményét csak azért bennem nagyon ott van, hogy egyeseknek tökmindegy miben mennyire jó, akkor is csakazértis lehúzzák. Amiket tavaly olvastunk, minden kritika dicsérte és elismerte Z-t - jó, majd látjuk, egyértelműen a közönség dönt.

Hatalmas lépés lesz Z-nek, mert tényleg igaz, hogy soha ilyen szerepe nem volt még.
A történet egészen kiváló, letöltöttem e legfrissebb verziódat,elolvasom egyben, aztán nyilatkozok :)

Be is van sorszámozva :)) 13, nem meglepően helytálló a szám :))

Egyébként ez a forgalmazó téma ugye teljes újdonság? Vagy csak nekem nem rémlett?
Örülök, hogy végre forgalmazóra talált a film, remélem is, hogy októberben jön.

xdittax írta...

Nem, nem csak Neked újdonság Fant, valóban most olvashattunk először hogy ez a két társaság társul, és először együtt a MAOW-t hozzák forgalomba. Ám az, hogy független a film, pontosan akkor, amikor tavaly Cannes-ban levetítették, világossá vált. :)

A Variety kritikára én is kíváncsi lennék, szerintem mindjárt én is elkezdem keresni, főképp mert annyira jó volt annyi mindent olvasni és fordítani róla tavaly szeptemberben, nem, LL? :) Nekem tetszett, és nagyon lelkesek voltunk. :)

Egyébként valahol olvastam egy hasonlatot a MAOW és a Gettó milliomos között, már úgy, hogy kisfilmből nagyfilm lett, ha értitek, mire gondolok. Reménykedjünk. :)

Fant írta...

Hm, nekem akkor ismét nem állt össze a teljes kép, csak mikor ezt a cikket olvastam :)

A hasonlat lényegét értem, őszintén szólva én nem várok akkora anyagi sikert ettől a filmtől, az azért kirívó, de mondjuk megtippelhetetlen. Én inkább jóval kevesebbre várom, aztán majd meglátjuk, csak kellemes csalódás lehet.
Színvonalban viszont nagyon könnyen meglehet, hogy felül is múlja a Gettómilliomost a MAOW. Érdekes lenne, ha olyan nagy film válna belőle. Meglátjuk, hamarosan kiderül. Érdekes felvetés különben mindenképp.

(f.é.) írta...

Sok mindent tudhattunk meg erről az alkotásról eddig,de érdeklődésemet eme mű iránt,még mindig köd fedi javarészt.:))Olvastam Ditta bejegyzéseit,LL fordjait ezzel kapcsolatban,de még nem tudtam magaménak tudni.:) Nem Zac miatt,hanem a kor,maga a téma kicsit távol áll tőlem.:)De ki tudja,talán éppen ez lesz az ász.:))

És valóban számos kisfilmből óriási nagy film kerekedett,és azt sem hitte volna senki.:)

b írta...

Lásd HSM :))

(f.é.) írta...

Már csukott szemmel is!:))
Üdv b!:) Mizu,rég nem láttalak erre?!:)

b írta...

Sokminden és semmi :) Elég sokat járok későn haza (túlóra), hétvégén aktív pihenünk, de azért igyekszem az olvasással nem lemaradni :)

Névtelen írta...

Ez a hasonlat a Gettómilliomossal elég ígéretes. És az ilyen nagyra becsült filmeket az ember vagy isteníti, vagy nem érti, mit vannak úgy oda.

A Variety-t elküldtem:)

Én nem tippelnék a számokra, szerintem bőven okozhat meglepetést. Bár abban egyetértek, hogy nem fogják tömegek megnézni, max. ha megtudják, hogy hatalmas siker. Ez viszont a szakértők véleményétől függ, akiknek, remélem, felkelti a figyelmét.

No és az összefoglalóm olvastad a MAOW-ről, f. é? Talán közelebb hozza a művet:D

(f.é.) írta...

Hát b,akkor zajlik az élet rendesen nálad is.:)

Igen LL,habár inkább csak nagyjából.:))Tehát nem ködösítek,az idő majd orvosolja.:))

b írta...

Hát zajlik. De bevallom a túlórák miatt már a végemet járom :) Még jó, hogy hétvégére vannak tervek, programok.

Fant írta...

Bizony sok kicsi film világraszóló siker lesz - például, mint a HSM abszolút :))

És a Gettómilliomos is idevág ilyen szempontból is, eredendően állítólag dvd-re szánták csak, erre mi lett belőle. Mondjuk stílusában a MAOW-t másképp gondolom egyelőre persze, de a történetben nagyon ott van a hatalmas siker ígérete és a film szereplőgárdája is remek, biztosan figyelnek rá a kritikusok szerintem, az ilyen jellegű filmeket kedvelni szokták úgy gondolom. De legalábbis az alaphozzáállás pozitív.

Anyagi sikert is tippelek mindenképp, kíváncsian várom, hogy mekkora lesz. A kritikai siker felől nincs kétségem, tavaly csupa jót írtak.

Várom a Variety-t :) Sebességed hihetetlen ezúttal is LL :)

Igyekezned is kell b, a tempó nagy, de egy-egy néha előforduló csendesebb napon legalább tudod pótolni a lemaradást :)
Túlórák nekem is összejönnek gyakran mostanában, de mondjuk én ki tudom venni szabadnapban, így jó azért.

b írta...

Akkor én kb 1 hónapig nem dolgoznék ha kivehetném, és a felét átaludnám, olyan restanciám van. Az egyik legjobb nap az volt, amikor reggel 7-től este 8-ig bent voltunk, majd hazamentünk 3 dossziéval, és éjjel 1-ig még otthonról dolgoztunk. Majd kezdtük előlről másnap.