2009. ápr. 3.

Duplán gartulációk Zac-nek

2oo9. április 2-val kedvenc daliás ifjúnk, a 21 éves Zac Efron két megtiszteltetésben is részesülhetett.

Tegnap reggel ugyanis a New York-i Madame Tussaud panoptikuma újabb viaszfigurával bűvölt, ami nem mást, mint a mi fiunkat örökíti meg. Igaz, szerintem az amerikai verzió hasonlóan "ijesztő", mint londoni" testvére. ..;)

De a lényeg a lényeg, Mr. Efron-nal, illetve eddigi leghíresebb karakterével újra milliók találkozhatnak, ha ellátogatnak a "babamúzeumba". :))

Képeket a Vadmacska új hasonmásáról ITT találtok!

Ám este, egy másik városban talán még ennél is nagyobb kitüntetés érte a sármos és tehetséges Zachy-t.

Zac Efron az év áttörő alakításáért kapott elismerést a ShoWest szervezésében, Las Vegas-ban, Nevada államban, a Bally’s and Paris-ban, az utolsó éjszaka tartott banketten.

ShoWest a legtekintélyesebb, több napon keresztül tartó rendezvénysorozat, mely egyben a filmes világ kereskedelmi bemutatója is. A záróesten több kategóriában is kiosztottak díjakat, így Mr, Szívdöglesztő mellett honorálták például Chris Pine-t, Sienna Miller-t, Michael Caine-t, Dennis Quaid-et és Rachel McAdams-t is, sőt, a Watchmen és a Sucker Punch rendezőjét, Zack Snyder-t is!

Persze mi kétségtelenül a kis Zachy-re vagyunk a legbüszkébbek, akinek kitüntetését a ShoWest egyik direktora, Mitch Neuhhauser indokolta.

"Amikor Zac Efron a Hajlakk szereposztással debütált 2007-ben a ShoWest-en, a közönségből nagyon sokan felfigyeltek a fiatal színész hihetetlen tehetségére. Tagadhatalan jelenléte a képernyőn és sármja összekapcsolta a rajongókat szerte a világon."


A jóvágású és jólfésült szívtipró megérdemelten viheti haza díját Kedvesének megmutatni, akit aznap este a Los Angeles-i Mr Chow nevezetű étteremnél láttak felbukkanni egy baráti vacsira.

A Zac-ről készült képeket azonban három albumba szétosztva találjátok meg, ITT az érkezésről, ITT a ceremóniáról, mely alatt átvehette díját, továbbá ITT már a sajtószobában készült fotókat vizslathatjátok meg, melyeken újdonsült kincsével fényképezkedik.

Mégegyszer: Gratulálunk Zac!

7 megjegyzés:

Fant írta...

Gratula Zac-nek, megérdemelte a díjat ez abszolút egyértelmű. Hogy ugye ehhez a felismeréshez a díj ítészeinek 2 év kellet az egy dolog, nade a díj immár az övé, lényeg ez.

A viaszfigura egyszerűen rémisztő :)) Az elv jó, meg örvendetes, de a kivitelezés valahogy :))

V a képeken egyszerűen ismét, mint mindíg, szóval gyönyörű :)

Visszatérve a ShoWest-re: úgy látom akkor képviseltette magát jónéhány ember, akik fontos filmekben veszek részt. Zack Snyder-re is érdemes figyelni, így is, úgy is, mert értékes dolgokat művel.

b írta...

Vajon miért 2006 van a díjra írva?

Andi írta...

Gratula Z-nek :))

xdittax írta...

A díjat nem csak a Hajlakk-ért, hanem minden HSM filmért kapta, amelyek közül a legtöbbet a HSM3-ban adta. Szerintem tökéletes időzítése van a díjnak, ami hatalmas elismerés. Úgyhogy nagyon örülök Neki! :)

De hogy miért 2006 van a díjra írva? Én is kiszúrtam mikor készítettem a bejegyzést, de nem volt időm utánajárni a dolognak. De tudtam, hogy valaki ki fogja szúrni! ;)

Puszi Nektek!

pucca írta...

gratula zac-nek:)
és persze mindenki másnak is(XD)

Névtelen írta...

Grat Z-nek:)))
Ez a 2006 számomra is rejtély...sosem derül már ki sztem.

b írta...

Lehet, hogy már 2006-ban legyártották neki, csak nem merték odaadni neki :)) (ciki lett volna )