2009. ápr. 26.

Game on: Járd hát az Időugratót!

Néhány hete már, hogy végleg leperegtek az utolsó Nagy Filmes számos mesés összeállítások, eljött hát az ideje, hogy lefújjuk az ujjnyi vastag port a csodalámpáról, felébresszük a szunnyadó szellemet, és hogy, ismételten megnyissa kapuit kedves utasai előtt a Vörös-Varázs Utazási Iroda – lássuk hát: Game On!

Egy dolog feltétlen változatlan maradt, továbbra is zenerajongó a dzsinn, így puszta kérésre nem hajlandó felébredni hetek óta tartó álmából, ismét be kell vetnünk kedvenc fuvolás szerkesztőnket, hogy páratlan tudásával feloldja a szellem Mesélőhöz hasonló végtelen lustaságát.

A VVNYSZ nyomozói heteken, sőt hónapokon keresztül nyomoztak a megfelelő dal után, ami a legkedvesebb a Fuvolás Lánynak, így a szellemnek is. Éjt nappallá téve tartott a kutatás, hol rejtőzve, hol a cselekmény célját felfedve, végül teljesen leleplezve magát a nyomozást, ám sokáig a sötétben kellett Aladdinnak tapogatózni zeneügyileg, aminek aztán mindenféle agyament eredménye lett – no és egy nagylemez, világhírű dalok pikolóra hangszerelt változatával, amelyből világkörüli utazásink során minden állomáshelyünkön otthagytunk néhány példányt, hogy aztán visszatérve a következő héten már azt tapasztaljuk, hogy zenészünk népszerűsége hallatlan magasságokba emelkedett, mindenhol kapott egy nagy halom dicséretet, alig győzte hárítani őket, de nem lenne önmaga, ha végül nem sikerült volna mindenféle gratulációt hárítania, mindenesetre a Föld számos országában rajongókat szerzett magának, no és az általa működtetett mesekönyvnek, amint ez az év cseleként bevetett térképről kiderül.

De most, mielőtt cenzúra érné mindezen fenti tények miatt e mesét (vélt sokasága miatt), és mielőtt minden kedves érdeklődve olvasó utas elvesztené a fonalat a tíz sorosra sikerült mondattól eljött az ideje, hogy leleplezzem e heti fő dalunkat: a szerző Gabriel Fauré, az előadott darab pedig nem más, mint a Berceuse fuvolára írt változata! Az információ kiderítéséért elismerés illeti az Utazási Iroda főnyomozóját.

Mikor a dallamok felhangzanak, a dzsinn hatalmas vidámsággal, egyben egészen elérzékenyülve szökken elő lámpájából, áhítattal hallgatja a dallamokat. Mikor a zenész a hangsor végére ér a dzsinn üdvözöl mindenkit a fedélzeten, a jól megszokott arcokat, neveket, kiknek lelkesedése mit sem csökkent az eltelt hetek alatt, valamint kiemelt figyelemmel és örömmel köszönti a mesekönyv újdonsült olvasóit, akik most bizonyára ebből a speciális történetből nem túlzottan sokat értenek elsőre, de akiknek jó szórakozást kíván a bloghoz, és arra biztatja őket, hogy bátran szóljanak hozzá minden témához, nagy örömmel veszi mindenki ezt.

Az eddigi folyamatosan az előtérben lévő olvasókhoz annyival fordul, örül, hogy egyben van a csapat, továbbra is jöjjenek, írjanak, mert a sok vélemény, még ha eltérőek is olykor, teszi színesebbé a szerkesztő mesekönyvét.

Most, miután, mind az új, mind a régi olvasók elunták a dzsinn lelkifröccsét elindulunk! A szőnyegünk új funkcióval bővült: immáron nem szimplán repít bennünket, hanem bizony teleportál!

És mi is lehetne a legelső cél, mint a mesekönyv egyetlen olimpikon atlétanőjének legkedvesebb helye – irány az USA!

Még pontosabban egy ház közelében landolunk, amely ház tulajdonosa már várt minket, mert a legutóbb nem jutott mindenkinek világhírű gofrijából, elsősorban a Mesélő, a dzsinn és a szellem falánksága miatt – ám most a Szépség, (miközben elmeséli nekünk, hogy annyira kedves gesztusnak értékeli tőlünk ezt a megszólítást, hogy ezért el is vállalt egy filmfőszerepet, melyben ő lesz a Szépség) felkészült mindenre és pontosan 17- szeres adagból sütött nekünk gofrit!

Miután mind jóllaktunk, kiegészülve az SNL újsütetű sztárjával; eljárjuk az Időugratót és néhány napot visszalépve az időben irány a Staples Center, hiszen az amcsiknál az NBA maga a társasági események egyik csúcsa, így kellemeset a hasznossal összekötve itt mesélik el nekünk kedvenc blogunk alanyai, hogy bőven van még szufla a High School Musical 3 – Senior Year című világrekordtartó alkotásban, különösen a DVD eladások terén.

Hiszen: az ezzel kapcsolatos utolsó mese a március 22-vel végződő hétre vonatkozott, most kiderül mi történt azóta, nem más tárja elénk mindezt, mint a legközelebb darkos rockercsajt alakító hivatalos Szépség.

Aki két klasszikust idéz egyszerre mikor azzal kezdi mondókáját, hogy The Musical is back, Hölgyeim és Uraim!

Március 23-29-ig újabb 78,069 példány kelt el a Nagy Filmből, aktuálisan 1,435,002 dollárt hozva, pörgünk máris tovább és megtudjuk, hogy a március 30-április 05-ig tartó hét további 70,923 darab DVD/blu-ray eladását jelentette és újabb 1,311,246 dollárt, e diszkrét stagnálásnak az április 06-12-ig tartó hét vetett véget, amikor a Amerika egyetlen éneklő gimnáziuma DVD-n bombaként robbant és újabb resurrection-t bemutatva az előző héthez képest 218%-al növekedve az aktuális héten eladtak belőle 225,526 lemezt, 4,053,153 dollár értékben! Mindez azt is jelenti, hogy megjelenése óta eladtak a lemezekből 2,914,409 példányt, amivel az idei összesített rangsorban a 3. pozíció az övé! További számok ezzel kapcsolatban mesénk végén várhatóak majd!

Maradunk odaát, de immár magunkban, hiszen elérkezett az ideje, hogy bemutassuk az új projekt lehengerlő számait: Jöjjenek a Megint 17 adatai!

Április 17-én új versenyzőként ringbe lépett a 17-es film, és az addig egyeduralkodó Disney álruhás hősnőt bőven maga mögé utasítva megnyerte ezt és a következő két napot is, 9,417,156 dollár volt a nyitószám, amit újabb 9,135,058 követett vasárnap pedig további 5,170,096 dollár zárt le, már ami a hétvégére vonatkozik, így a premier hétvégéjét 23,722,310 dollárral zárta, ami hatalmas világrekord a maga kategóriájában, hiszen soha nem volt még testcserélős kategóriában film, amelyik az első hétvégéjén ekkora pénzt hozott volna a konyhára, ez az összeg mintegy 1,5 millióval több, mint e kategória 2. helyezettje a Freaky Friday (Nem férek a bőrödbe) nyitószámai, amely filmet még 2003-ra datálhatjuk!

Eközben a titkos identitás második hétvégéje a hirtelen fiatalodásnál úgy 10 millió dollárnyi összeggel kevesebbet eredményezett.

De nem lazsált a film április 20-án sem, amikor szokott hétfői, hét elei csökkenés során, továbbra is magasan vezetve a listát, hozott a konyhára 1,141,477 dollárt, amihez kedden e különös mese újabb 1,289,269 dollárt eredményezett, szerdán a riporterek kedvenc interjús beszédtémáját nyújtó jelenetet tartalmazó filmre további 1,037,415 dollár értékben váltottak jegyet a romantikus lelkületű és szórakozni vágyó nézők, csütörtökön ugyanők 1,114,367 dollárral fejelték meg a One-man Show-s promóciót lefolytató alkotás bevételét. Következett a péntek, vagyis április 25-e, az újabb, a második hétvége kezdőnapja, amikor is 3,659,000 zöldhasú az eredmény, tisztességes második hétvégét előrevetítve.

Ha ehhez hozzágondoljuk, hogy a film gyártási költsége nem lehet az egekben, a Mesélő tippje szerint, ami azért csak gondolat, mert az amcsikból sehogy sem tudtunk erre vonatkozó információt kiszedni, nos nem lehet több úgy 30 millió dollárnál, lényeg, hogy ez így már ennyi idő alatt is nagyon jónak tűnik.

Érdekes statisztikai adatokat sikerült szereznünk helyben, méghozzá a gyártó stúdió, a Warner Bros. illetékeseitől személyesen, egy eszmecsere során, melyet angolosaink bonyolítottak le, LL vezérletével; mely szerint a premier hétvégén a 17-es filmre jegyet váltók 75%-a hölgy volt, ez eddig nem meglepő, bár Aladdinra néznek is nagyokat a stúdió képviselői, de a visszanézéstől inkább a jóval kedvesebb vezértárgyalóra figyeltek újra és folytatván meséjüket elmondták, hogy viszont a nézők 43%-a volt 18 év alatti! Vagyis kicsi fejszámolás után arra juthatunk, hogy a mozizók 57%-a 18 év feletti volt, ami természetesen csalóka adat, ám arra mindenképp jó, hogy levonjuk azt a konzekvenciát, hogy Mike O’ Donnel fiatalabb énjének megtestesítője első számú célja felé lépett egy nagyot.

Időközben három országban is megkezdte diadalmenetét a 17-es alkotás – teleport be!

Elsőként abba az országba megyünk, mely ország riporternőjének okozott néhány igazán forró pillanatot valamint pár percre megakadó, majd mind szaporább lélegzetvételt meséink hőse, igazbár, hogy önkéntelenül, ami érthető is, hiszen ki gondolná, hogy a root for, mint kedves amcsi kifejezés egészen mást jelent a dingók földjén. Abban az országban tehát, ahonnan a napokban szintén egyszemélyes show-t folytató Wolverine származik – Ausztráliáról van szó, új utasaink kedvvért, már bemutatkozott a fiatalító mese, e bemutatkozás hétvégéje pedig egészen pontosan 2,280,000 dolcsit jövedelmezett hirtelenjében!

Teleportálunk a szőnyeggel Nagy-Britanniába, ahol a film, amire nekünk már csak egy hónapot kell várnunk már egészen előrehaladott állapotban van, úgy kell ezt érteni, hogy már két hete műsoron van a mozikban. 3,764,151 dollár az április 10-12-ig tartó nyitóhétvége száma, ami a box office 3. pozícióját jelentette, második legjobb új filmként! Április 13-16-ig 4,831,772 dollár volt a termés, majd következett a második hétvége, ami változatlanul a lista 3. pozícióját eredményezte és nem is túl nagy csökkenést, egészen pontosan 2,622,415 dollárt. Így az össz-brit adatunk: 11,218,338 dollár.

Mielőtt elutaznánk újabb 17-es állomásunkra, iktassunk be egy kis kitérőt Argentína fel, ahol április 05-el újabb számok jelentek meg még a NKF-ről: 303 dollár összejött még, mióta múlt hónap végén ott jártunk.

Dél-Afrika teleportáló szőnyegünk utolsó mai állomása, ahol az április 17-19-i hétvégén bemutatkozott a fiatalember legújabb projektje, rögtön a lista 1. helyén nyitott ennek örömére, 260,319 dollárt hozva a helyi moziknak.

Nemzetközi menetelésünk mára véget ért, összesítsük hát a számainkat: Amerikában második hete fut a 17 Again és 8 nap adatai alapján máris gyűjtött magának fantasztikus 31,964,000 dollárt, amellyel a gyártási költségek teljesen biztosan megtérültek már! Nemzetközi hadszíntéren 18,700,000 dollár az adat, csupán három országból, ahol eddig premier volt! Összesen a 17 Again című Efron-Perry film máris termelt 50,664,000 dollárt!!

Nem búcsúzunk végleg a HSM 3 számaitól sem: a nemzetközi bevételek, az argentin számokkal 160,502,011 dollárra rúgnak, az összbevétel ezennel 251,061,427 dollárra módosult.

A DVD/blu-ray eladások számai az egekben: 52,111,158 dollár!!

Írta: Fant.
Forrás: The Numbers 1 2 3 4 5 6; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7.

20 megjegyzés:

(f.é.) írta...

Első gyors megjegyzésem következik,holott még csak lefelé görgettem,de ez állati hosszú! Mondhatnám mesebeli kígyó méretű.:)
Persze ez a fajta amolyan otthon is tartható,és nem mellesleg méregfog helyett méret(fog)híján lenni tőle.:)

Na húzok vissza olvasni,remélhetőleg még ma visszatérek.:)

;o) írta...

Ez agymenés! Szent ég! 251 milka!!!! Eszméletlen! És még nincs vége! És még hol vannak az EGYÉB bevételek?!

Nem akarok szkeptikus lenni, de talán nem is néztek annak, ha azt mondom, hogy a 17A nem fog ekkora robbanást hozni (bár ne lenne ISMÉT igazam), de az induló 50 is azért nagyon bíztató!

A korosztályos megoszlás várható volt. És ez egyre inkább így lesz, ha kikerül a NAGYBETŰSBE.

Ez a fiú egy ISTENKIRÁLY. Figyeljétek meg, hamarosan a legjobban fizetett hollywoodi sztárokat is lepipálja gázsi téren és mégcsak el sem kell érnie a 25. életévét.
Olyan, mint itthon a szerencsejáték zrt. Ha részvényhez jutottál belőle, akkor egy életre nyert ügyed van!

Fant írta...

Vettem f.é. :)) Szóltam előre délután, hogy nem lesz rövid :)) De különben meg tudom magyarázni: azért ilyen hosszú, mert rengeteg volt a szám, ráadásul ki is kellett kicsit színezni őket :))
Ha nem érnél vissza már ma akkor tudom, hogy az azt jelenti, hogy a felénél bedobtad a szunyát - ami viszont azt jelentené, hogy alapvetően az altató funkcióját betöltötte a mese :))

;o), véleményem szerint a 17 Againtól nem is várható reálisan ekkora robbanás, amit a HSM művelt, érthető okokból. Az 50 millió, úgy ahogy mondod, nagyon szép eredmény 8 nap alatt. Egyébként pot azért hoztam az összehasonlító statisztikát (bár egy nagyon jót pont kihagytam, ami a Hirtelen 30 filmmel veti össze), hogy nagyságrendileg valamelyest képben legyünk. De amúgy én is sokat agyaltam rajta, hogy ez az összeg sok, kevés, hogy is álljak hozzá. Azt is gondolom még, hogy a nagyvilágban fog ez a film igen nagyot robbanni.

251: és ha a dvd 52 milkáját is hozzáveszed, bőven 300 fölött, csak ami publikus, eszméletlen. És még valóban nincs vége.

A korosztály: valamelyest talán várható volt, de nem volt nekem egyértelmű - az elszúrt promó miatt.

Z királysága: minden esélye megvan rá, az egyszer biztos :)

Ditta: köszi a pontosításokat, és a képeket, jó lett a mesekönyv jelleg ismételten :)

b írta...

Húúú! Szédítőek ezek a számok!
A 17-es film pedig persze, hogy nem fogja a hsm-t megdönteni, de más filmeknek is dolgozniuk kell a dolgon, hogy sikerüljön :))

b írta...

Az lemaradt, hogy jók a képek :))

2 kérdésem van a meséhez. Ki az a Disney álruhás hősnő, és az amcsis dvd-s cuccot értsem úgy, hogy meg kell venni még 1 példányban majd a filmet?

Andi írta...

Én már el is szédültem ezektől az óriási számoktól :)) Magasan van a mérce, ez kétségtelen :)
Jó volt a mese, köszi Fant :))

Fant írta...

Igen, végtelen kíváncsisággal várom melyik lesz az a zenés film, amelyik megdönti a HSM rekordjait azonos paraméterekkel. Hát... nem holnap lesz :) A Hannah Montana megpróbálta, közel van, de nem jön össze, 10 millával a NKF mögött van.

Hé, most látom megvannak a msáodik hétvégés számok!! Ott vagyunk a szeren!!
LL! A 17 Again második hétvégéje majnem azonos számokat hozott, mint a Hannah Montana mozi második hétvégje! Erre varrjunk gombot, mit szólsz :)

Szóval emberek, a második hétvége előtt is le a kalappal, ami a 17-es filmet illeti - na majd jövő vasárnap elmesélem részletesen :)

(f.é.) írta...

Na ettől a meseolvasástól kétszer dobtam hátast!:)Először a körítéstől kaptam röhögőgörcsöt,másodszor a számok tömkelegétől.:)
Én azt gondolom,hogy ebben az estben is magukért beszélnek a számok.:)

Teleportálásom először mesésre sikeredett,majd utazásom végeztével hihetetlen,mondhatnám számos hiányérzet kerített hatalmába,úgyhogy azt hiszem ezen még többször is átrágom magam.:))

Fant: számomra ismét kiszínezted a világot!:)
Dittus:Te pedig istenien,és hangosan játszottál a fuvolán!:))

Fant írta...

Kérdések :) Jó, jönnek a válaszok, figyelj: a Disney álruhás hősnője utalást már elrejtettem egyszer, LL például nagyon pontosan tudja; de rávezetlek: az álruha csupán egy szőke paróka - így biztos tudni fogod :)

Dvd: nem kell :) Következőről van szó: az amerikai (ugye itt USA-belire gondolok) dvd eladások összesítése. Tehát, hogy egy héten hány példányt vettek meg a HSM 3 dvd-ből és ebből mekkora bevétel származott, vagyis, hogy milyen értékben adtak el az adott héten (illetve összesen már) HSM 3 dvd-t.
Tehát: megjelenése óta, az amcsiknál már 52 millió dollár értékben adtak el HSM 3 dvd-t.

Szólj ha nem világos még valami, szívesen válaszolok :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Mesések a számadatok, annak pedig külön örülök, hogy a 17 maga mögé utasította a HM-t, ez döbbenetes! De komolyan, ezen meglepődtem, mi lehet még ebből, tényleg istenkirály a srác, ;o), az biztos:))))Szép jövő elé néz.
Köszi a trailert a 2. hétvégéhez:)
A HSM pedig verhetetlen, ebben a generációban biztos nem lesz vetélytársa már.

És nagyon örülök, hogy visszatért a Mese, ezúttal is egyedi, szellemes történetbe foglalva tálalta a lényeget. Köszönjük, Fant:))

b írta...

Köszi Fant, már írtátok, hogy HM. A szőke paróka nem sokat segít, mert nem láttam a filmet :)
A dvd-s cuccosnál pedig azt hittem, hogy újra kiadták.

;o) írta...

Ahogy elnézem a német bemutató képeit azt kell mondjam:
1; a fiú mellé mindig kell egy NŐ és akkor egyszerűen csak HIBÁTLAN a megjelenése

2; Most olyan érzésem volt a friss hajzuhatag és kedves, mosolygós, kissé shy arcát nézve, mintha Zachy-t látnám, a tinit és nem Z-t a 21 éves férfit.
Európa is imádja és ezt most ismételten bebizonyíthatta. Jó nekik.

Jó éjszakát és izgalmas, eseménydús jövőhetet kívánok!

Fant írta...

Számos hiányérzet f.é.? :)) Ennyi szám után, bírod a tempót, el kell ismerni :))
Örülök mindíg, ha többször is olvasásra kerül a mese :)
Látom ám, szépen lassan, de egyre biztosabban befűzlek a számos részére is :)

De különben most mindenkit szinte, tök jó :))

És örülök, ha színesre sikeredett :)

Itt kell megjegyeznem, hogy Ditta nagyon jó kis promóciót csapott e mesének két bejegyzéssel lejjebb - köszi :)

Andi: a szédülés, mint új hatás lépett fel az alvás helyett úgy látom akkor :)

LL: HM - tényleg nagyon érdekes számomra is, pedig nem lehet azt mondani, hogy a HM keveset hozna, sőt. De nagyon úgy néz, ki, hogy ez a 17-es film is arannyá változik Z kezei közt.
Szívesen az előzetest :))
HSM: nekem is van egy ilyen érzésem.
És örülök, hogy tetszett a mese :) Nagyon-nagyon szívesen :))

B: nade a sorozattal azt gondoltam úgy ahogy képben vagy :) Dvd: nem, ez még a rendes, első kiadás. Nem volt még olyan rég a dvd premier :)

;o) - a 2. pontoddal kapcsolatan: hasonlóan gondolom én is, azt hiszem ez abból adódhat, hogy az anyukája kísérte el ezúttal.
Hasonló jókat neked is :)

;o) írta...

http://www.rttnews.com/Content/TopStories.aspx?Id=915723&pageNum=2800_4184_2

Bocsi.

Fant nem akartam úgy lefeküdni, hogy nem tudatom veled a megbeszélt kutatás eredményét.

Ha jól értelmezem, akkor ez alatt a link alatt megtalálod a megoldást.
A 17A gyártási ktge 20 milka

Fant írta...

Zseni vagy ;o), köszönöm, nagyon sokat lendítettél ezzel a következő történeten, ez az egyik legfontosabb adat, már megy is az oldal a kedvencek közé!!
20 milla, emberek, ez nem sok, ennek tükrében még érdekesebbek a számok. Kiváló!

És ami még meglep kicsit, hogy a HM 4 millióval többől készült, mint a HSM 3.

b írta...

Miért lennék képbe?? Nem bírtam 2 percnél többet nézni belőle. Az igaz, hogy sok HM-es kép vesz körül a dolgozóban, de arról nem derül ki, hogy miért lett szőke a csaj :) Az a baj, hogy olvastam valahol róla, hogy hogy lett ő HM, és ezzel nem lett szimpatikus. Meg azt érzem, hogy nagyon nyomják (erőltetik), és nem magától lett olyan, amilyen. (lásd pl hsm) Az egyik kollégával beszéltük, hogy Selena Gomez sokkal szimpibb, mert sokkal természetesebb az egész dolog körülötte.

Fant írta...

Hát nézd, én nem hiszek el mindent amit olvasok, gondolj csak a blogalanyokra. Legendák mindíg lesznek, maradjunk annyiban.
Engem az érdekel, hogy tehetséges-e. Meglátásom szerint az, noha nem színésznőként, hanem elsősorban énekesnőként. Ezenkívül azt is gondolom, hogy ő nem fog tudni kilépni ebből a szerepből, nyilván nem is biztos, hogy szeretne.
Nyomatás: azért óvatosan kezeld ezt is, évek óta fut a sorozat a Disney csatornán, roppant népszerű, tudomásom szerint a csatorna legnézettebb sorozata. Annyiból értek talán egyet, hogy több idő volt befuttatni (de ez teljesen normális dolog), míg a HSM elsöprő és fokozódó sikere valóban a semmiből jött, minden előzmény nélkül.
Selena Gomez-t szintén tehetségesnek tartom, én csak a Cinderella-s filmből ismerem.
Az ilyen körülvevő dolgokkal nem vagyok tisztában, bár alapvetően annyira nem is érdekel :) Én a teljesítményben hiszek és az alapján ítélek :)

b írta...

Igazad van, biztos hogy van tehetsége, különben a világ hátszele nem tartaná abban a szerepben. Az erőltetésről pedig csak annyit, hogy pl minden 2. beírás a JJJ-n HM. Ezt azért kicsit túlzásnak tartom.

Fant írta...

Nem túlzás az sem különösebben, promóciós időszak van, a Disney ezerrel működteti ugyanazt a lenyűgöző kampánygépezetet, amit a HSM 3 promóciója alatt. Gondolj csak vissza rá, akkor azzal volt tele a JJJ.
Érzem én, hogy ellenszenves neked ez a csajszi, de most az ő, egyébként igen népszerű filmje van a mozikban és ezért van ennyire a középpontban :)

b írta...

Ok, elhiszem :)