2009. ápr. 16.

Late Night with Zac Efron

A gyerek, azaz Zac Efron megérkezett április 13-én, hétfőn a 'The Late Night with David Letterman' stúdiójába és kedvesen elbeszélgetett a házigazdával... Nem mellesleg, valami istenien festett! :)


Mit szólnak ehhez a sráchoz, hölgyeim és uraim, nagyon tehetséges, és hatalmas – hatalmas népszerűségnek örvend – a legújabb filmje, a Megint 17 pénteken kerül a mozikba. Mindenki köszöntse Zac Efront!
Hogy vagy?

Nagyszerűen, te hogy vagy?
Jól, köszönöm, hogy eljöttél. Mikor készültem a show-ra, hallottam kintről ezt az irtózatos sikítozást, és azt mondtam magamban: „Á, a gyerek megérkezett!”
Igen, én vagyok az a gyerek.
Sok helyen jártál mostanában, ugye?
Igen, mostanában voltam egy pár helyen.
És egy idő után már nem olyan jó móka?
Nem, azt kell mondanom, a legtöbb nagyon kellemes, néhány országban viszont irányíthatatlanná válhat.
Például hol? Argentínában?
Nemrég Olaszországban voltam, egy show-ban vettem részt, és azt mondták, meg kell lepnem pár lányt a színpadon. Mikor elhúzták a függönyt, és kisétáltam, a lányok odarohantak hozzám, és észrevettem, hogy többen vannak, mint hittem, vagy húszan. És…
Most olyat mondtál, amit én egész életemben nem: több lány volt, mint gondoltad! Velem ez soha, soha nem történt meg! Mindig kevesebben voltak, mint gondoltam. Szóval a lányok szó szerint ledöntöttek a lábadról.
Igen, ledöntöttek a lábamról, megrohamoztak, és a helyzet egy kissé őrületes volt. Később…egész idő alatt kicsit durvák voltak, az olaszok pedig élvezték, hátradőltek és nevettek. Közben próbáltam megállni, hogy segítséget hívjak.
Megsérültél?
Később éreztem valamit a hátamon. Egy műköröm átszakította a ruhámat, és ott maradt.
Kellemes érintés…
Igen.
De még csak gyerek vagy, 21 éves.
Igen.
És amikor elkezdted a High School Musical filmeket, 14, 15 éves voltál.
17 voltam.
És akkor ez csak egy munka volt számodra, úgy gondoltad, ebből lehet valami, mit vártál tőle?
Gimnáziumban kezdtem kis szerepekkel. Mértékkel csináltam, az iskolában senki nem tudott róla. De az emberek végül rájöttek. Egy nap matekórán a tanár megkérdezte, hogy ki nézte tegnap az ER-t. Senki nem jelentkezett. Előző este benne voltam az ER-ban, és lejátszotta a felvételt. Úgy gondolta, hogy jó voltam, úgyhogy lejátszotta minden egyes osztályban.
De akkor még nem akartál komolyan foglalkozni vele, ugye?
Nem, jó móka volt, szerettem beszélni róla, jó hobbi volt. De úgy terveztem, egyetemre megyek.
És micsoda indítás ez egy karriernek, egy gyereknek, mennyi lehetőséget adott, és már a kultúra része is, és az emberek… És az emberek ismerik a zenét, a dalokat, érdeklődnek irántad…szoktak az éneklésről, meg ilyesmiről beszélgetni veled?
Igen, mindig a zenéről, CD-kről, kérdezősködnek. Egyszer egy anyuka odajött hozzám, és azt mondta: „Biztosan rosszul vagy már a daloktól!”. Azt mondtam: „Képzelheted, a forgatás előtt két hónapig minden nap énekeljük őket.” Megragadta a galléromat, közelebb húzott, és azt mondta: „Két hónap?! Két éve a kocsimban hallgatom!” Rájöttem, hogy ez teljesen kicsúszott a kezemből.
De minden rendben.
Igen.
Eredetileg kaliforniai vagy?
Kaliforniában születtem és nőttem fel, egy Arroyo Grande nevű kisvárosban.
Arroyo Grande. Pontosan hol van?
San Luis Obispo Country-ban, tengerparti város, de mezőgazdasággal foglalkoznak, a kertünk egy farmra nézett. Tehenekre lőttünk csúzlival.
Hé, ez még mindig a musical. Hamarosan visszatérünk Zac Efron-nal.


Rendben, Zac Efron, hölgyeim és uraim. A Saturday Night Live milyen volt?
Őrületes, ember, hihetetlen.
Szerepeltél már hasonló élő műsorban?
Nem, nem hiszem, hogy van ehhez hasonló. Miután szerepeltem benne, mindenkit nagyon tisztelek, aki ott egyetlen mondatot is elmondott. Az egész őrületes, a tempó…megérkezel hétfőn, és szó szerint nincs időd izgulni, annyira gyorsan megy minden.
És milyen lehetett kezdetben színpadra vinni a show-t – ő tudja, miről van szó – valamennyit próbáltok hétfőn, aztán szombaton életre kel, onnan rajtad múlik.
Igen, így van, csak egyszer vagy kétszer próbáljuk el a jeleneteket, nagyon jellemző az improvizáció, de ugyanakkor különböző karakterek, energiaszintek vannak.
Megragadnak, kirángatnak a színpadról, hogy aztán visszalökjenek…
Elképesztő, minden jelenet után valaki megragad, és behúz a színpad mögé. Szó szerint fél perc alatt kicserélik a ruháidat, közben valaki alkohollal törölgeti az arcodat, feltesz vagy levesz egy parókát, és 8 másodperc van a felvételig, rajtad meg csak egy alsógatya van. Hogy kellene kimenned 8 másodperc múlva? De ha hiszed, ha nem, teljesen felöltöztetnek addigra.
Lesz a házamban egy party. A filmed a Megint 17, egy fantasztikus történet egy újraélt életről…de mondd el inkább te, nem akarok pontatlan lenni.
Igen…ne aggódj. Egy 37 éves férfiról szól, aki úgy érzi, nem tudja irányítani az életét.
Mert a gimnáziumban hagyta.
Igen, pontosan. Azt kívánja, hogy visszamehessen, és újraélhesse. A kívánsága teljesül. Mikor visszamegy, rájön, hogy az élet megváltozott, újra kapcsolatot kell teremtenie a gyerekeivel, és megint szerelmes lesz a feleségébe. Ez egy családi film.
Érdekesen hangzik. És Matthew Perry játszik téged később…ez bonyolult. Te játszod Matthew Perry-t?
Én kezdem a filmet, aztán következik Matthew, aki megint 17 éves lesz, akkor újra én jövök.
Van egy videónk, Zac, el tudod mondani, mit fogunk látni?
Egy filmrészletet, szerintem azt, amikor a legjobb barátom…
Mit szólnak hozzá? Micsoda egybeesés, egy filmrészlet! Nagyszerű gyerek, jó gondolat!
Most komolyan, Tom Lennon, aki a legjobb barátomat játssza, beírat a gimnáziumba, úgy csinál, mintha az apám lenne.
Rendben, a Megint 17 péntektől a mozikban. Most pedig nézzük.
-videó-
Tehát a Megint 17 péntektől a mozikban! Sok szerencsét a filmhez, Zac!
Köszönöm.
Örülök, hogy találkoztunk.
Én is örülök.
Zac Efron, Hölgyeim és Uraim!

Képekért katt IDE!

Fordította: LinkLuvor, Hölgyeim és Uraim! ;)

34 megjegyzés:

b írta...

Az egész adás élő volt?? Húúú...!
És azért az az olajozott gépezet sem lehet semmi :)
A ford nagyon jóóó :))

Fant írta...

Gratula a fordhoz LL, ez egy nagyon jó interjú! Műköröm a ruhában? :) Azta :)) Ott aztán szüksége volt a diplomatikusságra.
A riporter kicsit bajban volt a számokkal :)
A sztori az anyukával nem egyszerű :)

És.. ezek szerint a SNL-ban minden teljesen élő lett volna?!

b írta...

Nem semmi élmények-történetek. vizuális típus vagyok, jókat vigyorogtam magamban :))
Szerintem aza műköröm a hátban is volt :)

Andi írta...

Sziasztok!

Woow :) Nagyon jó vidiford - gratula LL :)

Nem semmi sztorik - szinte széjjel szakítják ezt a pasit :)) V-nek is akad dolga bőven, hogy össze varja - azaz rakja kedvesét.., hogy épségben kaphasson belőle...:)) Hmmmm :))

Névtelen írta...

Kösz:))
Szétröhögtem magam ezen az interjún - mindjárt csekkolom a Jimmy Kimmel-es vidit, az is hasonló műfaj...és az Ellen se volt rossz.
Nem rossz ez a felvezetés a nagy röhögéshez majd a moziban - csak ne kéne még másfél hónapot várni!

Mellesleg ez a Twitter tényleg népbetegséggé kezd válni - lassan minden amcsi fansite beújít egyet...csak tudnám, miért jó, ha mindenki tudja, mit csinálsz épp.

Andi írta...

Csip - csip :))

Ellen-t én is csípem :))

Névtelen írta...

Miért írják már megint mindegyik oldalon, hogy Zac és Vanessa szakítottak? Miből gondolhatják, talán mert nem készült közös kép róluk a Los Angelesi premieren? Vagy más oka is lehet? Szerintetek?

b írta...

Hali!
Ti
ilyen lejenetet láttatok a SNL-ben?

Jónak ígérkezik az Ellen beszélgetés is, úgy látszik szereti Z-t a csaj. És az anyukája megint ott van :))
A MTV-s beszélgetést is lefordítod LL?

Fant írta...

Sziasztok!

Névtelen: akadj már le a témáról, ne foglalkozz az ökörségekkel, senki sem teszi itt - Ditta majd elő is jön a legfrissebb képes bizonyítékokkal, bizonyára.

B, ha már vizuális típus vagy: azt a szitut képzeld el, mikor Z hazamegy és elmeséli V-nek, hogy mi volt a show-ban :) Á, néhány műköröm a hátámban maradt, de alapvetően semmi extra :))

LL, ezt a Twitter dolgot én sem értem, de majd elmúlik szerintem. Pár éve például magyar népbetegség volt az iwiw, mostanra szelídült azért. Persze a blogalanyok addig még kb 184-szer lenyilatkozzák, hogy nem, nincs semmi hasonlójuk.

Az MTV interjú lényegi része megvan németül, szóval vállalom, ha még nincs esetleg stoppolva, és ha jó úgy, hogy az eleje nincs meg - de ott szerintem csak arról beszélgetnek milyen zenék vannak az iPhone-ján :) Vagy milyén, ebben a témában nem vagyok otthon :))

Ellen? Érdekes stílusú nő, a múltor eléggé rákattant a tojásokra, meg a hajzselére, majd meglátjuk mi lesz most :)

Andi írta...

Fant, kérlek ne légy felmérgelve névtelen bizonytalanságára...:))

Névtelen - bízz ZV-ben a lelkedben :)) és abban ami Itt van....Ditta blogjábanban :))

Andi írta...

szóval, Ditta blogjában :))

(f.é.) írta...

Sziasztok!

Tetszett az interjú,pláne az adott válaszok.:)

Húú Fant,kérlek ne legyél ennyire drasztikus!!:)

Kedves névtelenünk,köszönjük a kérdésed!:)Hogy miért is írnak ilyeneket különböző oldalakon,ezt mi sem tudjuk,de köztünk maradjon csupán: nem is érdekel minket.:)
Szerintünk nincs valóságalapja a dolognak,és nem tartjuk fontosnak a megemlítését sem.:)
Maradj csak köztünk,és hidd el,nemsokára te is ugyanígy vélekedsz majd erről!!:))

Névtelen írta...

Nos...az MTV-től még régebben fordítottam egy nagyjából 1 oldalas írást, aminek egy része vidi formájában is megvan. Dióhélyban a ShoWestről, a Megint 17-ről, és a MAOW-ről volt szó benne...és a végén megemlítették a Szépséget.

Az új, zenéről szóló vidit nem kezdtem el, a következő ford a Jimmy Kimmel lesz (ha lehetséges, még viccesebb, mint az eddigi interjúk).

Egyébként szívesen veszek minden segítséget, még mindig van vagy egy tonnányi anyag, de mostanra sikerült rájönnöm, hogy nem érdemes sietni, egyrészt mert megtelik a raktár, másrészt akkor nem lesz mit csinálni pangáskor.:))

Ja, és még valami...kész az Ellen ford, a végére kéritek az előadókról és az állatokról szóló Utolsó szó nevű játékot? Mert végül is az előadókat érti mindenki:)) És amúgy sem tartalmaz infókat, viszont hosszadalmas.

Névtelen írta...

én szeretném kérni!

Névtelen írta...

Nem olvastátok a Summer Romance-on oldalt a kommenteknél be van linkelve egy oldal ahol Bravós cikkek vannak. És miket láttam! Hogy Zac csak játszik Vanessával és nem is szereti, meg, hogy Vanessa nagyon fél, hogy Zacet végérvényesen elveszíti, mert hogy nem akarja feleségül venni. Meg már megint arról írnak, hogy megjátszák a kapcsolatukat stb.

b írta...

LL annak szójátéknak mi a lényege?

b írta...

Fant megvolt az is :)

;o) írta...

Halihó!

Én azt hittem, hogy ez a show, olyan, mint itthon a Fábry...Ha ez élő volt, akkor nem semmi, de akkor kicsit rövidnek is tűnik. Vagy van ennek egy bővebb változat is?

A Kimmel show videóját is megnéztem 8ahol a képek tanulsága szerint is együtt voltak Vvel), ott sajna el van csúszva a kép és a hang, bár tök mindegy, mindent úgysem értek belőle, úgyhogy majd várom LL megoldásait.

Jut eszembe segítség: ha cikkről van szó, akkor segítek szívesen. Még ha javítani is kell, sokkal könnyebb átfutni, mint alone abszolválni az egészet. Gondoljátok végig.

Egyébként ez a Summer Romance oldal már számtalanszor felmerült itt a blogon, szerencsére csak a képi anyagokkal volt szerencsém találkozni - többre nem is vagyok kíváncsi. Akkor meg pláne nem, ha ilyen kavarásokkal kell szembesülni.

Az új fotósorozat nagyon jópofa. Ez a pasi hihetetlen milyen "dekoratív" - és akkor még finom voltam és nőies :D

A Wolverine kezdődő promójáról is olvastam Fant. Nem tudom vártam-e már ennyire bármit is. Ma viszont azt a tippet kaptam, hogy az előzményeket ne nézzem meg, majd csak később...szerinted?

LL itthon megkezdődött a centik vágása a csajoknál. Május 8. Még arrébb van egy kicsit.....de már most sokkot kaptam. A vízcsapból is ez folyik.

b írta...

Dekoratív ez jóóó :)) Az tény, hogy imádja akamera. Vagy ő a kamerát?

Névtelen írta...

Okés, akkor megcsinálom...
A szójátéknak az a lényege, hogy megadott időn belül megadott témában mondasz szavakat, teljesen véletlenszerűen, de minél gyorsabban, és akkor nyersz, ha te mondod az utolsót.

b, én olyan jelenetet nem láttam, amilyet a kép ábrázol. Kamera - szerintem a vonzalom kölcsönös.

;o) - én rendes vidin néztem, ráadásul HD minőségben itt:)

A GQ-s képek nekem is tetszenek, nagyon kreatívak:)) És Efron azt állítja, nem szerkesztett fotó egyik sem:)) Ennyit előzetesben az Ellen-ről.:)

Jégrevü? Most azzal vagyok elfoglalva, hogy az előtte lévő programjaimat összerakjam, lesz két fontos versenyem...és az érettségi szünetre meg el szeretnék utazni, de a kettő közvetetten üti egymást...de már tényleg el kéne kezdenem kitalálni a felszerelésem akkorra:))

Névtelen írta...

Egyébként a Summerromance nem csak a Bravo botrányos cikkeiről szól, ott is fönt van minden infó, csak nincsenek megválogatva...viszont nagyon dekoratív oldal. Ezért ér többet ezerszer a tartalom, mint a design. És igen, az ő galériájuk az egyik legjobb.

Fant írta...

Nos, látom zajlik az élet itt :)

Oké - Névtelen, hallgass Andira és f.é.-re, teljesen jól mondják.

Nem leszek sem felmérgelt sem drasztikus :)

A Summerromance-ról: képekben erős, tartalomban gyenge közepes német oldal, ami sajnos teret ad sűrűn méltatlan dolgoknak is.
A pletykákkal pedig nem kell foglalkozni. A Bravo meg nem szint.
A feleségül vételről szóló teljes cikket néztem a JJ-n, a GQ magazinnak adott interú volt, hát nos igen érdekes stílusa volt, talán megér egy misét majdan :)

Ll, akkor a zenés MTV interjút vállalom :)

;o) - a cikkes felvetésedet a magam részéről csak támogatni tudom, teljesen biztos vagyok benne, hogy az megosztozás zökkenőmentes lesz :)

Wolverine: érdekes felvetés. Az X-men filmekben készen kapod a figurát, nem tudsz a múltjáról semmit, ahogy ő maga sem, van és kész - ebben a filmben viszont megismered majd a teljes, nagyon-nagyon kalandos múltját, és ezt az élményt nem rontja le, ha láttad a három X-men filmet szerintem. És legalább képbe kerülsz ezzel a világgal. Tulajdonképpen kifejezetten izgalmas élmény lehet majd a három film után, a csak Wolverine-ra koncentráló filmet nézned.
És nem lő le semmilyen poént a három film - ráadásul jó színvonalú filmek.
Szóval szerintem nem szükséges várnod velük, és a három film nem előzménye az elsőnek, nincs igazán időrendiség, más szakaszt mutat be a három film és megint mást a Wolverine.

Én már vártam ennyire filmet, sőt még jobban :)) Ugyebár :))

Egyébként a Wolverine filmet kiemelten ajánlom mindenkinek, főszerepben az Hugh Jackmen! :)

A promójával kapcsolatban: Jackmen egy igazi Showmen, elég megnézni a JJ rá vonatkozó bejegyzéseinek képeit. Óriási fazon.

A SNL-ot eleinte én is úgy képzeltem, mint a Fábry-t. És ha ez tényleg végig élő volt, akkor az nem semmi. Rövid? Nem tudom igazán milyen hosszúak az ilyen show-k odaát. Van benne valami, de azért csak egy hét van rá felkészülni, sőt annyi sem, hétfőn kezdeik a próbát ahogy olvashattuk, ez azért keretet szab.

B, az a jelenet nekem nem ismerős

b írta...

Aha, szóval adott témában. És ki határozza meg a témát? És köszi! Az állatosat azért kicsit lehet kérni? (állatos egyáltalán?)

A szereplőket nézve pedig az a kép is az SNL-ből való.

Netty írta...

Én imádom Ellen-t. Am tegnap volt Zac a Jimmy Kimmel Showban. Az is egy jó kis interjú. :D
A hülye pletykákról én sem veszek tudomást... A Bravo a legrosszabb. Akkora hazugságokat ír, mint a ház.

Névtelen írta...

A GQ is sorra kerül majd - ne kérdezzétek, mikor:) - de cikkek közül a USA Weekend rövidebb és könnyebb is szerintem. Szóval ;O), mit szólsz?

Már megvan az előadós rész, most az állatoknál vagyok:))

b írta...

Akkor ezt a jelenetet homály fedi.Van egy olyan beszélgetés is, ami még szerintem NY-ban készült, reggeli műsor talán,, és egy csaj bemegy meglepiként Z-hez, és egy fényképet ad neki.

;o) írta...

Igenis! Vettem az adást, de mivel mostanság nem vagyok képben, nem tudom pontosan melyikről van szó. Valaki küldje át mailben a linket!

Jó hétvégét!

;o)

Névtelen írta...

;o), vettem, elküldve:))
b, egy kivsit több infót tudsz adni, hátha megtalálom?

b írta...

Talán a Today Show volt? És ha jól emlkszem egy felkötött kezű hapsival beszélgetett.

b írta...

Nem tudom, hogy miket találtál meg, de van a "The View" is.

Jól emlékeztem, Today Show :) Itt azt utolsó előtti bejegyzésnél van a vidi

Andi írta...

Helyes volt ez a vidi b :))

b írta...

Helyes bizony, és a The view is a csajok (csajok? :) ) miatt is :) Bár mondhatom egy kukkot nem értettem belőlük :D

Névtelen írta...

Láttam a Today Show-t és a The View-t is, nem tom, mikor lesz beőlük ford. Egyébként a The View-ban vicces a csajok lába:))

b írta...

Nem sürgetlek, csak azért említettem, hogy ki ne maradjon egyik sem :))

A csajok :)))))