2009. ápr. 2.

Tankoló és illatozó Nessa

Teljesen nyilvánvaló, hogy a mi egyetlen Miss Vanessánk imád kényelmes, de trendi, hétköznapi ruhákba bújni (főleg fehérbe), és hasonló dolgokat cselekedni, mint mi hagyományos halandó lények. ;)

Mint például, ahogy azt a múlt hónapban is tette, március 30-án is, amikor tankolni ment egy Beverly Hills-i benzinkúthoz. A lányka bűbájosan festett, nekünk pedig újra elakadt a szavunk.

Egyébként V nemrég nyilatkozott "középiskolás" (munka)társairól, hogy talán nem közös musicaljeik volt az utolsó alkalom, hogy együtt láttuk Őket.

Ez nagyon szomorú. Most azon próbálunk gondolkozni, mi lehetne valami epikus a végső búcsúnkhoz. - nyilatkozta múlt szombaton Marc Malkin-nak az E! Online-tól, a 2009-es Nickelodeon Kids’ Choice Awards-on.

Viszont nem a KCA volt az utolsó márciusi jelenése Nessának, mivel a hónap utolsó napján, március 31-én részt vett a Gucci új parfümjének, a Flora névre keresztelt illat "útnak indításán" a Chateau Marmont-nál.

Sőt mi több, Amanda Seyfried-del(remélem ismerősen cseng a színésznő neve!) és a Vouge magazin egyik szerkesztőjével, Lisa Love-val együtt az este egyik háziasszonya is volt a tetőtől talpig Gucci-ba öltözött Kétlábonjáró Szépség, ami óriási megtiszteltetés!!

Miss Hudgens, az is élvezte, hogy erre az eseményre is költözhetett. “Az előző szezonban minden felkutattam ezért a pár Gucci cipőért, de nem tudtam megtalálni. De most kiválasztottam egy új párt, amivel megszállott vagyok.” - nyilatkozta. :)

Kedd este az EdT megjelenését olyan fiatal Hollywood-csillagok ünnepelték, mint Megan Fox, a Bandslam-os Aly Michalka, Lilly Collins, Rumer Willis, Dakota Johnson, a modell Chanel Iman, illetve a Style.Com szerint a két vendéglátó színésznő párjai, Dominic Cooper és Zac Efron is, bár utóbbi fiatalemberről egyelőre nem tanúskodik képi bizonyíték, akit megérkezésekor kattintottak le autójában.

Képeket a tankoló Nessáról ITT, az "illatozó" V-ről pedig ITT találtok!

Forrás: VABN; Style.Com.

3 megjegyzés:

Fant írta...

Újra közös projekt?? Várom szeretettel, szerintem sok producer nyílt az ötletre, hogy ennyi népszerű színészt szerepeltessen. Az mekkora lenne ha összejönne! Biztos vagyok benne, hogy elkapkodni nem fogják, csak megfelelő minőségű filmről lehet szó.

A képek - lélegzetelállító mind :) Mindegy laza cucc, vagy kiöltözős, mindenhogy eszméletlen :)

A megtiszteltetéssel kapcsolatban: hát igen, annak aki ennyire divatos, és figyel az ilyesmire, valóban hatalmas dolog lehet, hogy egy ilyen rendezvény háziasszonya lehet.

Névtelen írta...

Itt lehet szavazni V ruhájára:))
Bizony, nagy megtiszteltetés, főleg, hogy sokszor hord Gucci cuccokat.:)

Fant írta...

Köszi a linket, szavaztam :))

Egyébként én Gucci parfümöt használok jelenleg, ha már az illatok így szóbakerültek :))