2009. ápr. 30.

Zac Efron az új Jason Priestley

Szerte a világon, velünk egyetemben több ezren nézik meg csak azokat a képeket, amik tegnap jelentek meg róla előbb a londoni Heathrow reptérről, ahol Madridból jövő gépéről szállt át édesanyjával egy Los Angeles-be induló járatra, ahova még késő este sikeresen meg is érkeztek.

Szóval mi lenne ez, ha nem a siker egyik jele? No és persze annak a eredménye, hogy jelenleg és még jó sokáig Zac Efron lesz a lányok No.1-ja. :)

Ezt még Jason Priestley is elismeri. Az 1990-es években még őutána csorgatták a fiatal fruskák nyálukat, ő alakította ugyanis a nagysikerű "Beverly Hills, 90210" sorozat Brandon Walsh-át.

De ma már átengedi ezt a megtiszteltetést a fiatal "High School" szívtiprónak.

Zac Efron az új Jason Priestley. - nyilatkozta Priestley a Los Angeles-i 104.3 MYFM rádiónak kedden.

És amíg Mr. Priestley védjegyévé vált oldalszakállával nehét versenyre kelni, addig a színész úgy gondolja, Zac simán kiüti őt fizikai képességeivel.

Jobb karizmai vannak, mint amik nekem valaha voltak. - mondta.

Zac Efron hihetetlen sikeri ellenére az egykor kedvenc egyáltalán nem féltékeny a mai hollywoodi fiatal csillagokra.

Annyira más. Sokkal kíméletlenebb, mint amilyen nekünk volt. Brutális. - tette hozzá. A paparazzik akik becserkészik ezeket a szegény gyerekeket - ők gyerekek. Tudod, hogy értem?


Az aktor szerint a mai filmiparban is az a legfontosabb, hogy meglegyen a helyes sorrend.

Mindig volt hitem a munkában. A hírnévnek a minőségi munka melléktermékének kell lennie. Ne azzal a reménnyel vágj bele a bizniszbe, hogy híres leszel. Ha azzal az egyedüli céllal indulsz neki, hogy híressé válj, a sikert üresnek és tompának fogod találni, és végül meztelenül és kifeszítve végzed Los Angeles belvárosának utcáin.

Forrás: Chicago News.

26 megjegyzés:

Fant írta...

Priestley azért eléggé nagyvonalú magához, egész kicsit úgy érzem, hogy ezzel inkább régmúlt dicsőségét akarja fényezni.
Viszont amit a hírnévről mond az teljesen szimpatikus. Szerencsére Z esetében nincs ilyen probléma.

Kinéztem két videót, az első már folyamatban is van: 1, 2

;o) írta...

Az említett film nagy-nagy kedvencem volt tiniként.

Talán mint most nektek a HSM.

Jason már akkor is nagyon szerény volt, semmi őrület. A tipikus jófiú szerep volt az övé. Most, hogy így belegondolok, totál hasonló Z stílusa.

Fant! Megint bedőlt a notim.....
Indulok a könyvesboltba :S

Andi írta...

Beverly Hills 90210, Jason ?:)) - az összes rész meg van videón :)) Persze rongyosra néztem már :)) Tinik kedvence ?:) na ne - elférek ott még én is :)) Hm :)) De el ám :))

;o) írta...

Andi, olyan nagy korkülömbség nincs közöttünk - és valóban, mindenkihez szólt egy kicsit....

A rongy nálunk is felütötte a fejét akkoriban ;o)

Fant írta...

Nos :)) Szerintem Ditta nem is gondolta, hogy ennyire telibetalál nálatok ezzel a hírrel :))

;o) írta...

Mi is voltunk annyi idősek, mint ti...... ;o)

;o) írta...

de hogy is jött ez most ide??? magam sem értem :D

Fant írta...

Na, ebből, hogy jövök ki :))) Utánanéztem gyorsan és meg vagyok lepődve, hogy tényeg 10 évig ment ez a sorozat?
Viszont 2000-ben lett vége, vagyis nem is olyan rég voltatok annyi idősek, mint mi ;)) Na? :))

;o) írta...

Fant te vagy a számok ördöge....vagy az istene ;o)

10év? nem is tűnt annyinak.
jelzés értékkel mondanám, hogy most is épp olyan fiatalok vagyunk, mint ti. Különben itt lennénk szted?

;o) írta...

Ugye jól mondom Andi?

Fant írta...

Az ellenkezője fel sem merült bennem! :) De 9 :))

Unknown írta...

Szia xdittax!
Ezt találtam az nlc-n:
http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20090423/10_sztar__10_trendi_viragos_ruha/

Vanessa is benne van!!
hajnicicu

b írta...

Sziasztok :))
Beverly Hills 90210? Áruljátok el akkor, hogy mi a vége! Pár hónapja a viván elkezdték ismételni, és 1x csak félbe hagyták. Azóta lukad az oldalam :)

A reptéres paparazzik borzalmasak, szinte a szájukban lógnak, menni nem lehet tőlük. Brrr...

Itt jegyezném meg, hogy az előző bejegyzés "b"-je nem én voltam :))

Andi írta...

Na ebből már sehogy :))

Nem is olyan rég? :)) Wow :))
kb. jól mondod ;o) :))
Épp oly fiatalok, abszolúte ;o) :)

A vége b - arról tudnék mesélni :)

Andi írta...

Mire vagy kiváncsi-fáncsi b ?:)

b írta...

Ha jól emlékszem ott hagyták abba, hogy Andrea megszülte a gyereket. Innentől bármi jöhet :)

Névtelen írta...

Oks, Fant, a saját listámról törölve a két vidi:))

Ezt a sorozatot nem ismerem, csak hallottam róla pár haveromtól. De nem lehetett rossz, ha ennyien ráharaptatok:))

Fant írta...

Szia Hajni! Köszönjük a cikket, végre egy pozitív magyar írás, becsben tartjuk.

Te b, az utolsó kommented 3 bejegyzéssel hátrébb van. Az addigiakban se te, se másik b nincs a kommentelők közt :)) Legalábbis az én rendszerem szerint :)

Andi, azért megúszom? :)) Amúgy foltokban emlékszem erre a sorozatra, de csak pár kép ugrik be, semmi konkrét :))

Oké LL, köszi :) Közben már Z része megvan, Perry része is félig. Lazák, de egy-két helyen megizzadtam :)
90210: slágertéma figyelj, mi ki nem jött a hírből, nagyon jó :))

b írta...

Tényleg nincs :)) De az előbb láttam. Na mindegy :)

Fant írta...

Sebaj, b :) Vajon Andi még mindíg gépeli, hogy mi történt Andrea szülése után - esti mese gyanánt? :)

b írta...

Lehet :) De arról fogalmam sincs, hogy mennyi rész van még onnantól kezdve :)

Andi írta...

Sziasztok!

Bocsi b, hogy tegnap úgy itt hagytalak a semmi történettel :(:)
Röviden: Andreáék sem maradnak együtt, új kapcsolata lesz mert nem jönnek ki a férjével. Kelly is folyamatosan örlődik Brandon és Dylan között, Brandont választja, majdnem össze is házasodnak, de Kelly megfutamodik mert nem szeretne elhamarkodott lépést tenni, hiszen a családjában is sok házassági bonyodalom volt. Közben Kelly terhes is lesz, de elvetél. Kellyt az egyik részben meglövik, amnéziás lesz, de visszatér az emlékezete, még szerencse és épp időben mert majdnem beleszeret másba.Brandon egyszer félre lép, szakítanak, de Kelly persze egy idő után megbocsájt , mert szereti :) Később Dylan kilép a sorozatból, lassan Kelly és Brandon is külön mennek, Brandon is elköltözik más városba, majd Kellynek is jön új szerelem. Aztán nagy sokára hirtelen Dylan visszatér, de már nem jönnek össze Kellyvel. Steve körül is zajlik az élet és a nő ügyek. A többi homályos, igazán a hármasra koncentráltam álltalában :))illetve Brandon és Kelly kapcsijára :))
Most, hogy kicsit elgondolkodtam a sorozaton, jönnek a képek, de tényleg Fant meséihez hasonló hosszúságú lenne :))
Dióhéjban talán ennyi lenne ami így beugrik, de ha kérdésed lenne b konkrétan, emilben írd meg és majd összeszedem az eseményeket amire emlékszem :)

Andi írta...

A leges legvégéről viszont nem tudok semmit, mert gyakorlatilag onnantól, hogy Brandon "lelépett", számomra már nem igen volt izgi a sztori :)) Egy ideig még néztem, bízva abba, hogy visszatér aztán én is "leleptem" :))

Fant írta...

Ez jó volt mesének Andi :) Még tettél volna bele vagy két számot és totál olyan lett volna, mint a vasárnapi mesék, csak szövevényesebb :)

b írta...

Köszi Andi! :) És semmi baj, gondoltam, hogy még nem felejtkeztl el róla :) Tegnap én sem voltam, lenyomtunk kb 700 km-t. Igaz ugyan, hogy 5-kor már itthon voltunk, de nem tudtam géphez jutni.
Kérdésem még van :)

Andi írta...

Köszi de - nem-nem Fant :) A számos cuccos a te reszortod, mert a vasárnapi meséidhez totál semmi sem fogható :))

Szívesen b és oké :)