2008. jún. 6.

Forgatás a tetőn...

...hát persze hogy a bioszosok remekművére és egyúttal Troy kedvenc helyére, az East Gimi tetején lévő kis "dzungelre" gondolok!

Kb. június 1-től ez a helyszín napról-napra tele lett sok szép zölddel, növénnyekkel és virágokkal egyaránt. Természetesen azon okból,hogy az elmúlt napokban is zajlott és még fog is zajlani még ott a forgatás, feletehetőleg persze nagyrészt Zanessa számára, legalábbis én így tippelem. (Romantikus jelenet...hmmm...<3)
Ráadásul most megint egy nagyon elfoglalt hétvége várható, merthogy megint fognak majd a kamerák vasárnap is forogni, és a statiszták is, az ún. extrák is be lettek hívva. Úgyhogy jövőhétre felhetetőleg sok beszámoló érkezik majd!:)
Emellett pedig azt is írják a VABN-en, hogy Troy kocsija(gondolom az a kék teherautóféleség, amit a kettes filmben apujával bütyköltek) hiányzik az alaptáborból, de helyette megjelent egy iskolabusz!

Forrás: VABN.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

a VABN mindig is nagy figyelmet fordított a tetőtér építésének (mért nem jön be??!!), meg a suli környkén lévő történéseknek
erről mindig az jut eszembe, hogy milyen jó azoknak a fanoknak, akik ezt megengedhetik maguknak, hogy az EHS előtt sétálgassanak, meghogy elmenjenek az MTV MA-ra (Dee és Audrey a ZAAngels szerkjei közül)

Névtelen írta...

jaj, jó a sok hír m, annak csak örülni tudunk... az egyik újságban zac nyilatkozott és volt benne , hogy ők az 5- ig tervezik ... tehát lehet ,hogy zanessát láthatjuk az 5. részben is még.

xdittax írta...

Igen, tudom. Rossz helyre születtünk. De azért nekem így se annyira rossz...:)

Kitti, nem tudom. Szerintem viszont nem fognak, megérzés, és igazából nem is szeretném, ha szerepelnének. Nem vagyok rosszindulató, szeretem a HSM-t, hiszen tudjátok, de kitörhetnek végre. Elég nekem 3. rész. Velük. Töb már nagyon nem kell, még velük se. Ennél már többre vágyok. olyan filmekre, mint a 17. Mostmár felnőnek, egyre magasabbra teszik a lécet, és kell, hogy utat törjenek maguknak a tinivígjátékokon kívül is. Én csak a legjobbat akarom Nekik.
Egyébként hol olvastad?

Névtelen írta...

Helló. Dehogy születtünk rossz helyre. Eltévedt a gólya,vagy az is lehet,hogy nagyon fáradt volt,és pont itt pihent meg. Nekem ok a pálya. Tudom nektek is az!! Jó az a tető. Sok a zöld,azt én is szeretem,de nem vagyok vega.Ezt a képet elnézve,kíváncsi vok,Zac azt a szép piros-fehér,vagy zöld-fehér felsőt viselni fogja-e a következő részben is? Felmennék a tetőre én is,csak az a baj,hogy megint esik az eső!! Hátha megcsúsznék,aztán nyekk. (f.é.)

Névtelen írta...

a bravo girl -be olvastam asszem....
és igen szerintem is már nem kell azért elmenni az 5. részig , de szerintem csak az ötödik részben akár , csak kis szerepeket vállalnak...

xdittax írta...

Ok, de a Brvao Girl-ben mióta íenak cikket? Na jó van amikor lehet benne valóságalap, de ha csak egy magyar újságban olvasod, és sehol máshol akkor tuti kacsa.

Ez a humor, F.É. Félre ne értsd, különös, na és persze az én számomra szeretnivaló!:)
Szóval csak ne fukarkodj a szavakkal!:)

Pusza: Ditta×××

Névtelen írta...

Ditta: különösen lökött vagyok,ezt tudom.De ez így jó nekem. Most éppen az üzenet közben a forgószékemben (ülve táncolok), és eközben még Jennifer Hudson-t hallgatok tök állat.(one night only). Szerinted is jó az a felső a srácon?(f.é.)

xdittax írta...

Drága F.É., szerintem nyugodtan állítjatom, hogy nemcsak Neked jó ez így.=]

És csak úgy halkan megjegyzem, én is szoktam a táncnak ezen formáját űzni, és közben én is csajos zsámokat hallgatni. Nálam most ép, KT Tunstall szól.:D Kell az erő!:)

Igen. Még szép. és ha nézve, hogy valóban ilyen típusú fölsőket láthatunk rajta Troy-ként, számíthatunk rá a HSM3-ban is, de ez eddig nékem eszembe se jutott...xD

Névtelen írta...

Sztem is rossz helyre születtünk, bárki bármit mond, én mindenképp kimegyek Amerikába nemcsak emiatt, pl amiatt is, hogy ott sokkal jobban megbecsülik a munkát...ismerem a hátrányokat is, de előnyből sztem több van...
De még nem tom, mit hoz nekem az élet, az viszont tuti, hogy vmi Zanessához kapcsolódó eseményen ott leszek:)

Emberek, a gépem kezd nagyon cserben hagyni...újabban a ZAAngels is megírta a New Line Cinema szerinti Seventeen Again megjelenési dátumot, úgyhogy el akartam menni IMDb-re lecsekkolni a dolgot, erre nem töltötte be:((szóval vki nézze meg helyettem pls!! Thanx

Jaj Ditta, mikor lesz már vége a vizsgádnak? Ilyen sokáig nem tarthat...Mi drukkolunk azért innen is!!
LL

xdittax írta...

Jajj,LL, itt vagyok megérkeztem!
Tudod átkellett ruccani Szegedre , ami egy óra út, így kb. pont egy órája értem haza, aztán még konkértan haza is hoztak, meséltettek, és Ők is meséltek. Mármint családom tagjai. és csak most huppantam ide! De jó látni, hogy érdekellek!;)

Ööö, és nem tudom mit mondjak. Nem tudom, Te milyen típusú nyelvizsgát raktál le, ez origós volt, és nem annyira szörnyen nehéz, mivel szótárt lehetett használni, de azért megpróbáltató volt a szövegértés, és a németről-magyarr fordítás. A többi, a teszt, a levél és a magyarról-németre úgyérzem jól sikerült, igaz azért a másik kettőre is ezt mondom, úgyhogy pozitív gondolatokkal távoztam, depersze kitudja! Egyelőre annak is örülök, hogy vége, elképzeli is annyira fantasztikus, hogy mostmár nem kell a könyvek és a házi fölött görnyedni, és ez nemcsak a németre, hanem a többi tantárgyra is vonatkozik!:D

Köszi, hogy izgultál értem, és gondoltál rám, pusza: Ditta×××

Névtelen írta...

Hello újra köztünk:)),
du apám nem engedett a géphez, de most kicseleztemxd
nos angolból Trinityt raktam, de olyat csak angolból lehet rakni
hát az Origóról nekem mindenki azt mondta, hogy nehéz, de a német nyelvvizsgákat nem ismerem, ez modjuk betudható annak, hogy még elég messze állok tőle még...egyébként az a vizsga 3 órás, nem?

Tökjó, hogy végre bekapcsolódhatsz a lazulók táborába (aminek már egy hete tagja vok)...remélem ennek örörmére hírözön lesz...egyébként ismétlik az MTV MA-t az MTVn, jún 20-án 23.00-tól, 21-én 13.00-tól, úgyhogy remélem így bepótolhatjuk, amiről lemaradtunk.

na próbálok mamég jönni, lehet, ha szerencsém lesz, elhúznak az ősök

LL

jah és még vmi...vizsga előtt nem akartam mondani, de a fordításombanaz a sok "közbe" elég idegesítő, úgyhogy javíts ki pls!! tahnx

meek reggelizni, pá

LL

xdittax írta...

Oké, azoknak a 'közbéknek' majd igyekszek utánanézni, de egyelőre hulla vagyok, mert nagyon keveset aludtam az utóbbi időkben, és tegnap se pótoltam be, de sajnálom elkezdődött az EB.:D

Igen az origo valóban ultranehéz, mindenki ezt mondja, és igazából mélyen egyetértek velük. 3 órás volt, igen, plusz egyfél óra az 50 kérdésből álló tesztnek. Hátt azt mondom, hogy jól jött volna még egy plusz negyed óra, min. de azért úgyérzem egészen jól tudtam beosztani az időmet, és takarékoskodni vele. :)

És Te mikor csináltad a nyelvizsgádat? Még régebben?

Névtelen írta...

Még tavaly csináltam év végén, de jártam előtte nyelviskolába, ami naggyon uncsi volt, mert csupa gyépésekkel voltam körülvéve, úgyhogy most magánórákat veszek angolból meg németből is.

Nektek nemfeltétlenül, de nekem jó hír: a gépem végre behozta a VABN-t!! meg az IMDb-t, úgyhogy mindenhonnan látom a híreket:))
bocsi ezért, de engem ez feldobott.

Felső Trinityt angolból novemberre tervezem, közben pedig tanulgatok németet is, aztán ha megvan az angol, arra is ráhajtok, kb ez a terv.

LL