2008. jún. 1.

Megerősítések


Sajnos, egyelőre nem tudom megnyugtatni teljesen a magasrahágó kedélyeket, ami feltételezem minden Zanessa-rajongónál tapasztalható, minössze csupán azon okok miatt, hogy most mégis mi lesz az MTV M.A. sorsa. Zanessa nélkül marad, vagy sem? De azért van okunk az optimizmusra, szóval senkit ne tévesszenek meg a fent látható képek!:)

Azzal tudom csak kicsit oldani az idegtépő várakozást, hogy elétek tárok számszerint 3 megerősítést, ami közül most a jelenlegi körülmények között, az első és legfontosabb az, miszerint:

-- Zac Efron-nak midnenképp van egy nyomós oka a megjelenésre ma, a szóban forgó díjtáadón, azon kívül, hogy esélyes egy díjra! Ugyanis találtam az eléggé megbízható People.Com-on egy cikket, amiben Lindsay Lohan, Katharine McPhee és Anne Hathaway neve mellett ott olvasható Zachary-é is, mint a ceremónia egyik díjátadója! Ezek szerint, mindenképp meg kell jelennie párosunk hímnemű tagjának, hisz' olyan fontos szerepet tölt be ismét, mint a tavalyi gálán. És ha a múlt évben is végig mellette csücsült Szerelme, most miért is ne ismételődne meg a sors?! :)

A következő 2 megerősítés az említett férfiú partnerére vonatkozik, és mindkettő teljes mértékben jó hír!

-- Végre eldőlt az Identified sorsa olyan értelemben, mikor is kaphatják kezükbe az amerikai rajongók. És igen, ez a dátum, sajnos vagy nem sajnos, a már régóta rebesgetett július 1. lesz! Ezt mára végre megerősítette Vanessa hivatalos MySpace is, tehát mégegyszer mondom, egy hónap múlva különösen örülni fogunk majd avégett, hogy végre élvezhetővé válik Nessánk második lemez is!

-- Utolsónak pedig még azt is közölhetem, hogy szintén megerősítésre talált a mostmár végleges Vanessa nyári túrnéjának összes állomása, amit IDE kattintva vizslathattok át újra! Ill. egy kicsit javítom magam, egy koncert kérdéses még, az, hogy az utolsó, Új-Mexikó-i valóban szeptember 9-én lesz, vagy esetleg előbb, még 6-én "megejtik".

Az azonban még mindig rejtély sajnos, hogy Zac mellett láthatunk-e kisérőt holnap, de mi előre figyelmeztettük Zachy-t, úgyhogy nincs választása, mert innen ajánlom Neki, hogy ne merjen packázni velünk!:)))

Legyetek jók, Go ZaNessa!

Ditta×××

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Az az érzésem, hogy zac sajnos egyedül fog lemenni az átadóra. Ugyan is neki muszály ott lennie, de hogy kedvesét is elengették volna?! Jajj....ez a kétség, legyen már 1.30, akkor majd megtudjuk. Oersze, ha feltudok kelni!:D

Már csak 29 nap az Identified megjelenéséig!jee...jee...

Jó éjt!

xdittax írta...

Szióka itt is!

Ne legyenek ilyen érzéseid. persze nekem is vannak, de csöndben elzárom Őket. Egyelőre mégse olyan biztos, állítólag az MTV honlapján nem szerepel Zachy se a sztárlistán. igaz, tartogatnak meglepetésvendégeket is, tehát most igazán a remény hal meg utoljára.:)
De ha Zacet elengedik, Nesst is tudják hanyagolni kb. 2 napra. Ennyit csak engednek nekik. Szeretik Őket ottan. Ráadásul nem győzöm hangsúlyozni, hogy vas-hétfőn nem forgatnak elvileg, szóval... Sajnos azokra a szerencsétlen papparazzokra most nem tudunk hagyatkozni, úgyhogy bizonytalanságban élek még holnap kora du.ig én, de akkor is bízok. Rendületlenül!:)

Ditta×××

Névtelen írta...

Ez a beszéd!:D A remény hal meg utoljára!
Már csak 3 óra és kiderül. Vagy holnap du.

xdittax írta...

Akkor hát, ha lehet, mégis kívánok Néked egy nyugodalmas szép éjszakát! Felkeléssel vagy anélkül. De mindeképp lásd Zanessát. Vagy a TV-ben, vagy álmodban, de élj nélkülük!:)

Cupp: Ditta×××

Andi írta...

Sziasztok!
Most már annyira de annyira izgatott vagyok és várakozással teli minden gondolatom, hogy az őrület...bízzunk a Sorsban... ZaNassa-ban....egyebet most amúgy sem tehetünk...és reménykedjünk...!

Névtelen írta...

szia ditta 2 jó hirrel szolgálhatok neked egy:zac elvitte Vanessát,2.megnyerte azt a dijat amiben nikki ugymond az ellen fele volt
szoval szerintem ezeknek nagyon fogsz örülni sajnos a másik kedvencem Topher Grace nem nyert dijat,a dijat Jonny Depp nyerte
na megyek aludni csak gondoltam megosztom ezeket veled pusza laura

Névtelen írta...

Hellosztok, I'm back forever!!!
HAha az volt az első dolgom, hogy megnézzem, hogy ki nyert, és sejtésem rövid úton beigazolódott...
Forever Link!!
Ezért keltem fel ma reggel...xd
Du. jövök még commentelni, most mingyár suliba kell mennem:((

Névtelen írta...

Szia Ditta! Bizony, bizony! Vanessa is ott volt és készült egy csomó videó is a mi kis párocskánkról!:)
Mikor nézed meg az e-mailjeidet? :)
*Nóri*

xdittax írta...

Azt hiszem, ez tényleg nem alakulhatott volna, kiv. ha valóban Laura kedvenc "gonosza" is nyert volna:), de azért tényleg Johnny-val sincs semmi baj, ugye?:)

De Istenem! este ne tudjátok, emnnyire ideges voltam. Hihetelen. Úgy kellett kényszerítenem magam, hogy ne tegyek ostobaságot, ne kapcsoljam vissza a gépem,s tb. reggel is detto. De este még sokáig forgóladtam, szépeket álmodoztam és hihetetlneül módon bejött! Annyira csuda boldog vagyok! Nagyon régen volt már ilyen jó hétfőm, és a sulira és midnenre értem. de legfőképpen persze Zanessára! Annyira jól esik, minden, látni Őket, látni a győzelmüket, bocs zac, de Nesst is beleveszem, jó látni a kis csókot, hihetelen, boldogak, szépek, csinosak, szeretnivalóak! Ők zanessa, és Ők most nekem kimondhatatlan nagy örömet, és büszkeséget okoztak nekem! LOVE! <3

xdittax írta...

LL, jó újra itt látni, és *Nóri*, kedves, ne haragudj, ténylege mlékszem, hogy mondtad, h. írtál, de nagyon kiment a fejemből és őszintén már ezer éve nem néztem a leveleimet. Nem jutok oda, és így azthiszem nemcsak neked tartozok válaszadással4 megpróbálok minél hamarabb sort keríteni rá, csakhát a blog és tanulás elveszi az időmet! De azért ennél jobb nyárkezdést el sem tudnék képelni!:)))

Névtelen írta...

jajj én is olyan sokat hiányoztam h őszintén nem tom h melyik commentekre kéne válaszolnom, úgyhogy bocsi, ha nem reagálok...
a mai napom úgy indult h fél órával hamarabb keltem, és negyed óráig pótoltam:D