2008. okt. 19.

It's Time For Celebration :)

Zac Efron a High School Musical: Senior Year Los Angeles-i premierje után két nappal betöltötte 21. életévét, ezzel hivatalosan is nagykorúvá lett Amerikaországban. Ettől függetlenül, bizton várhatjuk Tőle, hogy nem csap át egy felelőtlen, féktelenül bulizó, elfuserált, mértéktelen alkoholfogyasztóvá.
Mindazonáltal, közeli barátaival illendő volt ünnepelni, és szombat éjszaka össze is röffent a kis pereputty. :)


A Pace nevű szórakozóhelyen tartották a maguk kis összejövetelét, és a képzeletbeli vendéglista olyan fiatal hírességeket is felvonultatott a legközelebbi HSM-s munkatársai mellett - Monique Coleman, Ashley Tisdale, és kedvese, a szintén HSM családtag, Jared Murillo - mint, Aly és AJ Michalka, Michelle Trachtenberg valamint két Hajlakkos kolleganője, Brittany Snow és Amanda Bynes.


Míg a legtöbb vendéget kiszúrták, amint megérkeznek, és ajándékaikat elhelyezik(beleértve jó pár üveg töményet), Zac és párja Vanessa inkább bújúcskáztak, és visszahúzódva nem akartak megmutatkozni. Igaz, a hátulról is különösen csinos Vanessát lekapták a híres testvérpárral, akik közül Aly-val már egy közös filmet is forgatott az év elején Texas-ban.

A Pace-beli mulatozás után Zanessa Aly-val és AJ-vel átruccant a Chateau Marmont-ba is, bár ezek a nevek engem különösebben nem érdekelnek. Csak azt remélem, hogy hogy kitűnő éjszakájuk volt, hiszen megérdemelten ünnepelték az ifjú színészt.:)

Forrás és további képek: Celebrity Gossip & It's Very Nice.

EDIT: Megérkezett 3 Zanessa kép is a szombat estéről, amikor elhagyják az olasz éttermet...


+2 kép Zac-ről és Vanessáról október 21-ről!

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az anyját,szemet szúrt!!
JIM BEAM!!! Nem rossz választás!
(f.é.)

Névtelen írta...

Na lám,túlságosan kiszúrta!!
Jack Daniels! Egy kutya,csak ártson!:) (f.é.)

xdittax írta...

Utóbbit én is kiszúrtam, csakhogy ne legyél egyedül!:)

Névtelen írta...

Na de Dittus,na jól van.Majd lecsavarjuk egyszer egy ilyen üvegnek a kupakját,és megengedem,hogy beleszaglász az üvegbe!:)) Hiába kegyes vagyok! (f.é.)

xdittax írta...

Túlságosan is, F.É.;)
De majd a huszonegyedikemen!:)

Névtelen írta...

Sziasztok! Bocsi, hogy most egy két napban nem írtam. Tudom, hogy ez amit írok nem a témához kapcsolódik, azonban most a HSM3 hatása alatt vagyok! Egyszerűen nem tudnám mégegyszer leírni, nem akarok reklámozni, de ha esetleg valakit érdekel, hogy mit éreztem elsőre azt vázlatosan leírtam magamhoz! Ha érdekel megadom az oldalam linkjét! Hát ez bámulatos volt <3

Névtelen írta...

Dani add meg csak !!!!!!!!!!!!!!!!

Névtelen írta...

Sziasztok!:)
Nagyon jó hangulat lehetett ott, jó sok hírességgel:PP

Dani, ide azzal a linkkel!!!:P

És most egy kevésbé jó hír...körülöttem már sokan mondják, hogy a fordokon kívül nagyon sok mindent elhanyagolok...és kezdem én is ezt érezni, mert mikor felmegyek a ZAAngels HSM3 hírösszefoglalójára, nem hiszitek el, de azt kívánom, hogy ne legyen sok új vidi, mert sokáig fog tartani fordítani, és akkor késő estig fenn kell maradnom, hogy sulira mindent megcsináljak, meg készüljek a nyelvvizsgámra. Tudom, hogy nem kötelességem, de bennem ez vhogy kialakult. És nem akarom, hogy erősebb legyen, mint az, hogy élvezem, amit csinálok. Szóval ma szünetet tartok, talán holnap is. És innentől egész november végéig csökkenteni fogom a fordokat, mert akkor nyelvvvizsgázom, és nagyon fontos, hogy átmenjek. Tudom, hogy senki nem kért erre, de sztem jobb, ha tudjátok. Szóval ennyi lenne.
xxLLxx

Névtelen írta...

Akkor máris adom =) Oldim: www.hsmfriend.gportal.hu Valószínűleg mire jöttök már fent lessz a történet is rövidített verzióban : )

ades írta...

LÁTTÁTOK MÁRA HSM3 MGYAR FŐCIM DALÁT NKEM TETSZIK DE AZ IGAZI HOZ NEM JÖHETT .JA ARA A BULIRA NEKEM IS KÜLDHETEK VOLNA MEGHIVÓT SZIVESEN EL MENETEM VOLNA DE SZERINTEM EZZEL NEM VAGYOK EGYEDÜL

xdittax írta...

Drága LL-em, nem is lehetsz robot! Tudom, hogy mondtam már én azokat, amiket Te is írtál, hogy nem kell szabdkoznod, de legalább így mindenki megtudja a helyzeted és szívből remélem, hogy megértik!

Tudjuk, hogy király vagy, és amiket eddig küldtél míg adagolam, ráadásul azokért is végtelenül hálásnak kell lennie, minden olvasjóának, úgyhogy nyugi!

És a vizsga...tudod, Neked gyerekjáték lesz!:)

Én is megtudtam csinálni a blog mellett, akkor Te még szép, hogy kirázod a kisujjadból, a képességied, és a ztudásod is megvan hozzá,, de azért csak tanulj, és mindenekelőtt pihenj is, Te lány!

Dani, az az utolsó 3 szó...hát én is erre számítok!;)

És Ades, csatklakozok hozzád igen.:)

Puszi Midneninek:_ Ditta×××

Névtelen írta...

LL a legfontosabb az iskola - a vizsgák. Ettől soha nem lehet fontosabb senki és semmi. Ezért senki nem fedne meg. Ditta pedig a legkevésbé. Ez jó indíttatás lesz a többiekbnek is, hogy kicsit maguk is gyakorolják a nyelvet, ha igazán érdekli up to date, hogy mi történik mr szívtipró körül.
Tanulj, mert azt magadért, a jövődért teszed.
Meglátod mekkora öröm lesz, ha jön a meglepi ford.
Na és persze azért el kell ismerni, hogy mind e közben Ditta sem és Fant sem tétlenkedik és biztos lesznek olyanok is akik majd időben jelzik az aktuális tényeket.

Névtelen írta...

Köszi Nektek ezeket a szavakat:) Nagyon sokat jelentetek nekem:)))
És nem azért írtam, mert azt hiszem, hogy ezt számonkéritek....csak hogy tudjátok, mi az ábra nálam, ugyanis utálok mentegetőzni...
Köszi még egyszer nektek a megértést,
♥,
LL

Névtelen írta...

...és akkor még a buliról...
Bízzunk benne, hogy ugyan az a Zac marad hosszútávon is.
Az ital nem csinál belőlünk nagyobb embert, sőt...kis mértékben lazít, nagy mértékben állattá tesz, nincs középút, mindenkinek más a tűrőképessége.

Egyébként a buli ivararánya kicsit felbillent. Több volt a lány ahogy nézem mint a fiú - és ahogy az egyik cikkben olvastam Zacen kívül Monic volt a legidősebb

Várom már a további híreket, képeket, kizárt, hogy ennyire futotta a pasoknak.

Névtelen írta...

ahh nem fejeztem be: nem a kiskorúságuk miatt emelgetem szemöldököm, hanem a rengeteg ital láttán amit a kiskorúaktól kapott...

Névtelen írta...

hello!
ott voltam én is tegnap a premier előtti vetítésen és nagyon jó volt.
ahogy felértem a programra körbenéztem és szinte mindenkin hsm-es póló volt, a Megasztárosok írtó jók voltak a filmről csak annyit hogy nekem tetszett.
Várom már hogy Ti is megnézzétek mert akkor megbeszélhetjük
Pénteken megyek újra megnézni.

ades írta...

dorka hány csók van a hsm3-ban

Névtelen írta...

nem akarok semmitse mondani így mindenkinek mert lehet vki nem akarja még tudni de ha adsz egy msn vagy e-mail címet szivesen megmondom ades

ades írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Sziasztok! LL, először is sok sikert kívánok a nyelvvizsgához! Tudom, hogy banálisan hangzik, meg könnyű mondani annak aki már túl van rajta, de ahogy már előttem is írták, a tanulás a legfontosabb, tényleg - főleg a nyelvtanulás. Szerintem senkinek nem fordul meg a fejében, hogy emiatt szemrehányást tegyen neked, hiszen annyit melóztál már a fordokkal, hogy azért csak hálásak lehetünk mindannyian - és hálásak is vagyunk. Ha elfogadsz egytanácsot a nyelvvizsgára (persze tudom, hogy van már ilyenirányú tapasztalatod): legyél higgadt, laza és jókedvű, az mindíg beválik :) Csak bátran és ügyesen! :)

Fant

Névtelen írta...

A rengeteg ital nekem is szemet szúrt, Névtelen, valószínűleg csaptak egy görbe estét, na de üsse kő, ha nincs beleőle rendszer, néha belefér - szerintem. Eddig sem a kicsapongó életmódjukról voltak híresek Zac-ék, bízunk benne, hogy nem változnak meg e téren...
Az meg, hogy kiskorúak, te is tudod, hogy van ez, nyilván Zac sem most ivott először alkoholt életében :)

Fant

Névtelen írta...

:D

Névtelen írta...

Neked is köszi, Fant:DD

Annyira látni akarom azt a filmet!! Ezt csak növeli, hogy ketten is voltatok a premier előtti vetítésen. Mondjátok, hogy sikerült bekerülnötök oda? Ez a Garnier-es dolog volt?

Névtelen írta...

Egyébként nem hiszem, hogy mindent megittak Zachyék...LA-ben azt mondta, csendes, nyugis party lesz...

Névtelen írta...

Ades, kevesebb mint gondolnád :(

Névtelen írta...

Nekem a Garnierrel volt LL.
Igaz Dani!

Névtelen írta...

igazából nagyon jó volt az egész mert mielőtt kezdődött a film volt egy Garnieres sorsolás amit Puskás Peti vezetett le igen nevetségesen de az volt a legjobb hogy mikor kérdezett egy olyat hogy bevált-e nekünk a csajos-pasifogó mondtam barátnőmnek hogy mi van és meghallotta és mondta csak nekem hogy ő is így reagált,a filmről semmit nem mondok:D