2008. okt. 30.

Elmúlt napok történései - talkshow

Egyelőre nem volt Zachary Efron olyan beszédes, mint kedvese Vanessa - persze ő is csak valamiféle kényszerből volt az - kb. egy hete, az Ellen DeGeneres Show-ban. Mivelhogy Ő is beült a homoszexuális Ellen-hez a napokban, és beszélgetésük ma végre részben már fölkerült a netre. A teljes interjú remélhetőleg hamarosan megszellőzik, és azután is reménykedek, hogy több szó esik Nessáról. Legalább egy kicsi, bár így is utalt rá Ellen...

A videóban ugyanis kizárólagosan csak Zachyfiú frizujáráról esik szó, többek között Zac viccesen bevallja, hogy frizuráját Ellen haja ihlette, amilyen showjának második évadában volt.

A beszélgetés továbbra is a hajtémánál maradt, és Ellen utalt arra, hogy Vanessa nemrég neki elárulta, jobban szereti, ha hátrafésülve hordja a haját. Mr. Efron meglepődést mutatott, de megköszönte az információt és a tippet!;)

Végülis a háziasszony előkapott egy hajvágót, és örömmel felajánlotta, hogy esetleg levágja Zac haját. Zachy "nyitott" volt a fodrászkodásra:

Le akarsz egy kicsit vágni hátulról? - kérdezte."Ez egy kicsit hosszú.

De Ellen végül mégse tette (hmm, szerencsére!?:)), bár még Starla Efron áldását is megkapta. Bizony ám, a szívtipró anyuja is ott ült a közönségben, és engedélyt adott, nagyon imádnivalóan Ellen-nek, hogy tegye csak meg! Mennyire édes???:)



Forrás: Just Jared.

9 megjegyzés:

ades írta...

GONDOLTAM SZOLOK HOGY KB.EGY KÉT PERCE OLVASTAM HOGY ZAC ALÁIRTA KARIB TENER4 SZERZÖDÉSÉT TUDOM HOGY VALAMELYIKŐTÖK TALÁN RÁCÁFOLT DE MÉGIS KERING SÖT MOST BIZTOS ÁLITJA HOGY ALÁÍRTA

Névtelen írta...

JA IGEN AZ MÁR ÉN IS HALLOTAM DE AZT IS HALLOTAM H NEMFOG BENNE SZEREPLNI! NEM TOM H MI AZ IGAZ ! MAJD MEGLÁSSUK MAJD!

BEA

ades írta...

A JUST JAREDEN AZOK A ZUHANYZOS KÉPEK MIKOR KÉSZÜLTEK

tinus írta...

Szia!

Ha minden igaz akkor azok a hsm3 kulisszák mögötti képei
sőt azon kívül is vannak még:http://cyberlorie.free.fr/thumbnails.php?album=1010

Névtelen írta...

ahham...és a JJ azt írta, hogy az eBay-en meg lehet venni őket...kíváncsi vagyok, hogy kinek a tulajdonában vannak a képek...úgy értem, ha csak úgy árulja...

Olvastam Az Ellen show hivatalos honlapján, hogy mindent meg fog kérdezni Zactől, amit Vanessától kérdezett róla...(a tojás, meg ilyenek...:)) Kíváncsi vagyok erre az interjúra.

Névtelen írta...

már van fent egy elég rossz minőségű videó a youtubeon (keressetek rá, nem teszi be jól a linket), de csak 2. része a shownak, épp csak végigpörgettem (nem akarom előre megnézni:P), de elég jónak tűnik,Ellennel táncol Zac,aztán egy lány a nyakába ugrik,szóval lesz itt minden...
ja,és boldog szülinapot a blognak tőlem is!

Névtelen írta...

http://cyberlorie.free.fr/displayimage.php?album=1010&pos=13

http://cyberlorie.free.fr/displayimage.php?album=1010&pos=10

http://cyberlorie.free.fr/displayimage.php?album=1010&pos=2 (a háttérben ott vannak)

Névtelen írta...

Jó minőségű vidi
LOL volt a show, bár én tudtam, hogy Zachy sosem volt kosárlabdakapitány:PP Ettől függetlenül szerencsés volt a csajszi...Zefron meg vicces;)

Névtelen írta...

Én is megnéztem a showt. Hajlandó vagyok bizonyos kijelentéseimet visszaszívni.
Még mindíg őrültnek gondolom a "nőt", de tényleg jó hangulatú volt az egész és nagyon örülök, hogy nem a hajával foglalkozott végig. És nagyon tetszett mikor elmesélte Zacnek, hogy V mit mondott a hajviseletéről és Zac zavarában csak annyit mondott: Tényleg? Köszönöm.
Nagyon nagyon....ott volt.