2008. okt. 30.

I. Születésnapos a blog!

Ünnepelj ma velünk!
Ünnepelj ma velünk! :)

Bajban vagyok, mert ez csak felháborítóan annyira nehéz. Nehéz megtalálni a szavakat, ez alkalommal kimondottan. Nem tudom öszeszedni, rendezni a gondolataimat, pedig Ti mindenbizonnyal nem ilyen blogszerkesztőt akartok magatoknak tudni. Viszont az is igaz, van bizonyára köztetek olyan, aki immáron kerek egy esztendeje olvassa mégicsak valami titokzatos oknál fogva a blogomat. Ugyanis, épp egy éve, hogy megnyitotta virtuális kapuját az Oh-So-Cute-Zanessa!

Nem alkalmazok közhelyeket, később bizonyára fogok, nem mondom, mert nem lenne igaz, hogy milyen gyorsan elrepült ez az idő, 2007. október 30-tól kezdve. Mert tökre nem igaz. Iszonyúan rég volt, nem? Vagy csak nekem tűnik így?! Ha csak a blogot nézem, ha csak arra koncentrálok, mi minden változott(oké a design nem:)) és történt azóta, azt kell hogy mondjam visszanézve igenis szépen komótosan telt az idő. De nem, valahogy ez sem jó. Ahogy szeretem, inkább itt is beválik az arany középút, pont olyan, mintha egy éve lett volna csak az a pillanat, amikor az egyszerű kis fruska, Dittuska blogírásra adta a fejét.

Mert rászánta magát. Kellet neki. És azóta is kell ez neki, szüntelenül. Nem bánta meg. Ódehogyis, maradéktalanul boldog emiatt.

Igaz, nem volt ez mindig így teljesen, hiszen ha a "blogtörténelmet" szemléljük, voltak itt nehéz idők is. Például a kezdetek. Hiányzott a társaság, csúnyátmondnaék annyira. De hagyjuk is ezt, tudjuk mindannyian azóta hogyan "oldódott" meg ez a kisebb probléma. Más meg nagyon nem is volt, ennek kifejezetten örülök. De mi is lett volna? Furcsa mód, és másrészt roppant jóleső mód, nem volt túl sok panasz rám, vagyis a blogra. Tőletek legalábbis nem jött sok - többet vártam - magamtól persze kaptam. De néha-néha, amikor ráérő időmben (ilyenból manapság egyre csak kevesebb lesz) visszaolvasgattam a magam kis híreit, nem is tudom, ki tudom jelenteni, hogy amit írtam, ahogy írtam ésastöbbi, ésastöbbi, nem bántam meg. Nem vonom vissza egyetleneegy szavát se, kivéve, amiket a nagy hévben sorra félregépeltem!;)

Bár most is lenne mit elírni! De elmondhtatatlan, akarom mondani leírhatatlan az, amit jelent mára ez a blog, hmmm, ahogy sokatok hívja, az OSCZ nekem. Az egy év során sorra születtek új dolgok, új tapasztalatok, új élmények, új helyzetek. És bizony innentől kezdve lehet közhelyesnek fog hatni a dumám, de hé, milyen lenne egy szülinapi ünneplés hálás, érzékeny, köszönő szavak nélkül?!

Tudom, hogy az eddig eltöltött közös idők folyamán, számtalanszor írtunk már egymásnak csodaszép szavakat, meseszép gondolatokat, humoros írásokat, esetenként heves eszmecseréket, és ezeket meg sem kísérelem egyedül fokozni. Csak együtt tudjuk, Veletek!

De egy-egy egyszerű, de számomra elnyűhetelen "köszönöm"-mel talán kifejezhetek mindent, vagy majdnem mindent, név nélkül mindenkinek. Csak tudjátok mire gondolok, mikor mélyen átérezve kimondom/leírom Nektek. Mert Nektek köszönöm a sok-sok segítséget, ami néha egy-egy, vagy éppen sok igen kemény fordítással, hírrel, néha kellemes sorokkal, viccekkel, tolmácsolásokkal, lelkizéssel, bókkal, dicsérettel érkezett, vagy egyáltalán, köszönöm minden olvasómnak, hogy megtisztel rendszeres vagy épp rendszertelen jelenlétével, s bizalmával, s mert Nektek köszönöm azt, hogy ma is itt vagyok. Kitudja, meddig bírtam volna még, ha az első ember fel nem bukkan errefelé, véletlenül, a sors vagy a Jósiten akaratából. Azóta is áldom érte az Égieket!

És akiket még áldok Rajtatok és Rajtuk kívül, az különösen az Oh-Annyira-Helyes pár, Zanessa, azaz Zac Efron és Vanessa Hudgens csodálatos kettőse. Tudjátok, ha Ők nem lennének...^^

De szerencsére vannak, csodaboldogan, csodaszerelmesen, csodasikeresen, úgy, amilyenek már körülbelül 3 éve, a mi szeretetünktől, tiszteletünktől is kísérve.
És ez a blog is csodaboldogan, egymásba beleszerelmesedve, több-kevesebb sikerrel él is virul, igaz, "mindösszesen", "csupáncsak" 1 éve. Fiatal még, de pont úgy, ahogy mi is itt mindannyian egytől-egyig, mindegyszálig!;)

Szóval végezetül az az egyetlen mágikus szó, bár nem személyreszabottan, mégis Mindannyiótoknak tőlem, mert nélkületek nem lenne ilyen, feltehetőleg egészen jó, a blog:

Köszönöm! :]

Ditta×××

És akkor elérkezett a pillanat, fújhatjuk azt a gyertyát...! Egy...kettő..három! xDDD


És mostmár ajándékokat is bonthatunk, ha a finom torta nem lenne elég...:)
Előbb *Nóri*ét, aztán Nesseát, majd Daniét és Encsyét akiknek nagyon-nagyon köszönöm a meglepetésüket!!:)





Hoppá, még mindig elhalmoznak kedveségekkel, és ajándékokkal, egyenesen három kis meglepetést kaptam Kittitől!:)




Ó, és van itt még egy nagyon kedves valami, ami szól az olvasóimnak, nemcsak a szülinapunk apropójából, de hmmm... nos a feladója...na kitaláljátok, ki is az?:)


Köszönöm Nektek!<3

71 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ditta drága, mi köszönünk minden egyes csodás pillanatot amit te adtál nekünk, így a blogon keresztül!!! Remélem még rengeeg ilyen születésnapot ünneplünk meg így együtt!!!
Pussz:Kitti

Névtelen írta...

Így reggel csak egész röviden: szívből gratulálok a szülinaphoz, Ditta! Egy év, de micsoda egy év, micsoda színvonal, szíved-lelked benne van ebben a blogban, ettől is olyan különleges! Többször írtam már, de ha így van hát így van: iszonyúan nagyra becsüllek ezért a munkáért amit a blogért, értünk végzel!
Egészen biztos vagyok benne, hogy ha e blog alanyai tudnának magyarul, vagy csak egészen véletlenül erre tévednek egyszer csak annyit mondanának (amit hadd mondjak most én is mindannyiunk nevében):

KÖSZÖNJÜK, DITTA!

Fant

Névtelen írta...

nagyon köszönünk mindent ditta boldog születésnapot oscz <3333

Névtelen írta...

"Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai." (R.C)

Ditta, ha tudnék még bármit hozzátenni az előttem szólókhoz, az itt lenne...de nem tudok.
Érezd hát a szeretetünket, tiszteletünket és meríts erőt belőle az elkövetkezendő évekre.
Nagyon boldog születésnapot kívánok a blogodnak!

És még pár szó a lelkes bloggereknek is:

"Egy ember akkor is lehet boldog, ha semmije sincs, és látszólag semmi oka a boldogságra. (...) A boldogsághoz nem kell se rang, se vagyon, se kényelem, a boldogsághoz egyvalami a fontos, a tartósan jó közérzet."

És én nagyon boldognak érzem magam veletek. Minden nap. ahogy Ditta is írta, ehhez az 1 évhez kellettettek a hozzászólók is és Ditta blogja nem kaphatna jobb bloggereket, mint akikkel itt találkozom.

Kívánom hát ezen az örömteli napon, hogy még nagyon sokáig szólíthassuk meg egymást, ehhez viszont még kívánnom kell ennek az Oh, milyen édes párnak még nagyon sok boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban eltöltött éveket.

;o)

Névtelen írta...

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNNYÜK DITTA EZEKET A CSODÁS NAPOKAT 1 ÉVEN KERESZTÜL!!!!!!! EZUTTAL KIVÁNOK NEKED NAGYON SZÉP BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!! ÉS REMÉLEM H SOKSZOR ÜNEPLÜNK MÉG EGGYÜT ILYEN CSODÁS SZÜLINAPOT!!!!!!

BEA

Névtelen írta...

hohóó:D Happy BDAY OSCZ ^^
[ Lettáz ]

Névtelen írta...

boldog születésnapot :) remélem jó párszor még írhatok ilyen üzenetet (L)
Kendi

Névtelen írta...

Sziasztok! Gratulálok Ditta a blog születésnapjához! Köszönöm Neked ezt a sok hírt és kitartást! Remélem még sokszor ünnepelhetjük a blog születésnapját!
Készítettem egy kis ajándékot bár sajnos nem lett a legjobb.. Itt van hozzá a link:
http://kepfeltoltes.hu/view/081030/Ditt_nak_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

További szép napot Mindenkinek és Dittának még kívánok sok kitartást az elkövetkezendő pár évhez!:)

Puszi!

Névtelen írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz!
Boldog Szülinapot ennek a CSODÁS BLOGNAK.Nagyon örülök megcsináltad Ditta.Én imádom és addig maradok ennek a blognak az olvasója amíg lesz!
Mi Köszönjük Neked Ditta!
ÉLJEN SOKÁIG A BLOG DITTA NA ÉS PERSZE ♥ZANESSA♥!!!!!!!!:)

Névtelen írta...

Szia! Gratulálok a szülinaphoz! Sajna csak mostanában találtam rá a blogodra, de ahogy visszaolvastam a cikkeket annyira tényszerűen közölsz mindent, mintha te magad lennél Zanessáék legjobb barátja, aki minden fellépésükről, megjelenésükről stb. tud :D
Gratu mégegyszer:
Pussz: Mia

Névtelen írta...

Nem tudom, hogy lehet-e még ragozni a sok köszönetnyílvánítást, hisz' már jó pár ember elmondta előttem, hogy mit is jelent ez a blog nekünk. Szerintem minden olvasónak az első lépései között szerepel az, hogy feljöjjön ide és elolvassa az aznapi híreket Zanessáról. Köszönöm Neked, Ditta, hogy ilyen sok ideig kitartottál a blog mellett(és remélhetőleg még jó sokáig ki is fogsz:)) és köszönöm minden egyes blogernek, akikkel nagyon jó eszmecseréket lehet folytatni, és megvitatni a kellemes, vagy kellemetlenebb híreket is. Lassan már olyanok vagyunk, mint egy nagy család! :)
Nos, mégegyszer köszönöm, hogy vagy nekünk Ditta!
Boldog Szülinapot OSCZ!

ades írta...

nagyon boldog szüli napott a blognak ditta ennek őrömére jo sok képet kaptun fökép azok a zuhanyzosak láttátok már a just jareden mindenkinek ajanlom figyelmébe

dorka írta...

Hát igen.Ditta nagyon sok köszönettel tartozunk Neked.Nem tudom,hogy lehet e még fokozni azt a sok köszönetet,jó kívánságok rengetegét amit az előttem írók közzétettek.De csak annyit írok,hogy HAPPY ß'DAY OSCZ!Remélem még sok szülinapot ünneplehetünk Veled,Veletek és a Bloggal.Ditta nagyon köszönök mindent én is, személy szerint,mert ha TE nem vagy és a Blog akkor én sem lennék ott agol most vagyok.Nagyon szépen köszönünk Neked mégegyszer.

És egy kis ajándék.Nem a legszebb,de remélem azért tetszik.:)
http://www.myimg.de/?img=Dittnakdfb2f.png

Névtelen írta...

Gratulálok a valaha volt legjobb és legszínvonalasabb blog írójának és kívánok még sok ilyen eseményt!Ha ez a blog nem lenne, ez a csapat sem lenne, szóval mi köszönjük Neked! És persze Zanessának:))
Happy b-day OSCZ!!
További szép ünnepnapot mindenkinek!
LL

Névtelen írta...

Hahó!
Még lóg a láb,de az ajándék a dobozban van Kicsim!!,csak arra
vár,hogy felbontsad!:)
Este jövök ! Üdv mindenkinek(f.é.)

ades írta...

ki láta apoparazzit az voltbenne hogy zac efront a férfi mosdoban is követe egy lány de adott zac efron neki egy atugramot és igy kiment

xdittax írta...

Istenem, szabad ilyet?!
Ti aztán nagyon jól tudjátok, hogy érzékenyítsetek el egy lánykát, nevezetesen Dittát. ;)

Háát ezt érdemlem én?:) De ne aggódjatok, ezek az apró kis könnyek a legszebb érzésekkel párosultak, és Ó Egek, ezek a legjobb könnyek:)

Igen, gyerekek micsoda egy év, és annyira kifejezhetetlenül örülök, hogy Nektek is ennyit jelentett! Csúnyátmondnaék annyira jó, hogy Veletek megoszthattam ezt, és most olvasni meleg soraitokat, nyilávnvalóan túlzó bókjaitokat, a legcsodálatosabb!

Lehet, hogy nem Midnenkivel, sőt, töltöttem el konkrétan ezt egy egy esztendőt, de a csudába is, ennél kevesebb idő alatt is annyira közel kerültetek hozzám. Ó igen, egy nagy család. Zanessa magyarországi kis nagy családja, ami kitudja még mennyi ideig együtt lesz! Ha rajtam múlik, sokáig, ne féljetek, és úgy néz ki nekem sem kell aggódnom, mert van aki már "örök hűséget" fogadott!:)

Köszönöm a szereteteteket, a bizalmatotokat, minden kedves szót, minden apró kis könnyet!

Bearanyoztátok az elmúlt egy évemet!^^ Köszönöm! <3

ades írta...

Kedves Ditta miköszönyük hogy minden nap beszámolsz arrol hogy ez a helyes pát mitcsinál igyegy kicsit ugyérzem hogy közeleb vagyok hozzájuk és remélem hogy 10év mulva is itt fogom olvasni a bejegyzéseidett!!!!!!

Névtelen írta...

Bizony happyyy bday OSCZ!!:D
Köszönjük nagyon.nagyon Ditta:))

xdittax írta...

*kuncog* Még 10 évig terpeszkedjek el a székemben és üljek a nyakatokon?!xDDD

Komolyra fordítva, nem tudom mi lesz 10 év múlva, vagycsak felenannyi év múlva is, de ami biztos, hogy nem fogom hagyni elveszni ezt a hatalmasra nőtt szeretetemet Zzanessa felé, és felétek. A-a, ez tartson csak örökké, a lehető legszebb érzésekkel! És a következő cél úgyis csak a következő év;)

xdittax írta...

Hmm, annak örülök még nagyon, hogy új nevek is fölbukkantak. Egy ünneplés örülök, hogy kiváltja ezt, Mia, Dana, most hirtelen, köszöntelek itt Titeket és köszönöm!:)

Ades, boldog vagyok, hogy közelebb érezhetitek magatokat hozzájuk, igyekszem, és igyekezni fogok!

Sok puszit küld Nektek egy végtelenül hálás Ditta!^^

tinus írta...

Szia! NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!
Köszönjük,h vagy nekünk! Nélküled nem is lenne ugyanaz! Emlékszem amikor 1 éve valahogy ide keveredtem az oldalra! Azóta nem tágítok innen és nem is akarok!
Ha valaki hát te WILDCAT vagy az biztos!

na pussz remélem 1 év múlva is írhatok ezzel a céllal

gratula Dittának és persze a fordítóinkat sem hagyom ki (szupi egy csapat)

Névtelen írta...

10 év...úgylegyen!;) Belegondolni is szédítő...én benne vagyok:P...keep the faith forever!

xdittax írta...

Azám, tinus, azám a javából!

De itt egyértelműen mindenki Vadmacska. Egytől-egyig, és az is marad!

Köszönöm, hogy írtál, és hidd el, találkozunk még ilyen alkalomból!;)

Névtelen írta...

Szia Ditta. Örömmel olvastam végig ezt az egész beírást és hát én is összecsaptam neked gyorsan egy ajándékot. Neharagudj nem volt időm fejlécet csinálni csak gyorsan egy képet alakítgattam át számodra : ) Az akit itt tallálod: http://www.myimg.de/?img=ajiia0fa2.jpg
Remélem megtudod nézni és gratulálok : )

Névtelen írta...

Wow Fant! Csak most látom a lufit és most látok a lufi mögé is! Ez nagyon kedves figyelmesség volt!

;o)

Névtelen írta...

Szerintetek kapunk még ma mexikói képeket? Hány órakor lesz ott a premier?

Rebi írta...

hello!
BOLDOG SZÜLINAPOT!
imádom az oldaladat mindennap itt lógok! tényleg! (:
de meglehet tudni az e-mail vagy az msn-címedet ditta?

Névtelen írta...

Áá, most nézem csak a lufit nagyban, nahát f.é., igazán kitettél magadért, nem is tudom, megtisztelő igazán, hogy egy lufin említesz Dittával, magaddal és a többiekkel! :) Tényleg tök jó, olyan f.é. - s ajándék! :) Tényleg, megvolt a nagy mozizás?

;o) - bizony kellettek a hozzászólók és ha nem lenne ennyire különleges ez a blog és Ditta maga, bizonyára nem is lennénk ennyien. Ahogy LL szokta mondani: ilyen csapat, mint itt van, sehol máshol nincs.
(Egyébiránt érdekes nicknevet választottál, tegnap le sem esett, mikor ez a jelet láttam a hozzászólásaid végén, hogy ez lenne majd a nicknév is :) )

És mit is kívánhatnék még, ami előzőleg nem hangzott el... Még tíz év? Legyen! És ha már a kivánságoknál tartunk, kívánjunk nagyon sok minél színesebb szerepet blogalanyaink számára, hogy Dittának a tizedik évfordulón is legyen miről tájékoztatnia bennünket. Ditta, neked pedig csak annyit kívánnék, hogy maradj meg ilyen lelkesnek, kitartónak, pozitívnak és érett gondolkodásúnak továbbra is. A blog pedig számomra gyakorlatilag úgy tökéletes ahogy van! Szóval csak így tovább, hajrá, ha jól gondolom legközelebb az ezredik bejegyzésedet ünnepelhetjük :)

Fant

tinus írta...

Szia! Elfelejttem ezt:http://zacefron-news.blogspot.com/2008/10/hsm-3-die-fanshow_11.html

nem tudom láttátok-e ezeket a videókat még a HSM3 CAST volt egy német showban amikor Münchenben voltak! És hát az utolsó előtti videó 5:02 körül én nem tudom mér csinálja Zac amit csinál de naon édi Vanessával!

bocs hamár láttátok

xdittax írta...

;o) hmmmm, jó kis név, találó:)
De azthiszem, a lufik mögött nem jó alakot véltél felfedezni, mert Fantunknak van igaza.:) Bár az is igaz, F.Énket mostanában hiányolnunk kellett innen egy kicsit, én legalábbis hiányoltam!, a nagy mozizáson bizony már ő is átesett, és meglehetettt a fotózkodás is zanessával. édes, nem?:)

Jajj, Dani, olyan édes vagy! Nemmintha a többiek nem lennének azok, de köszönöm a Te kis meglepetesédet is!:) És minden mást is!

Rebi, szia itt nálunk! Örülök, hogy megnyert magának a blog, ezt a sok-sok kedves szót öröm hallani! Zene füleimnek!:)

Az e-mail címem azthisezm a profilomnál publikus, de kettőt is használok, és bármelyiknél el lehet érni.
xdittax@gmail.com
xdittax@citromail.hu

Fant, elszámoltad magad! ;) Még sajna ott nem tartunk, de igyekszek, és azért szép lassan, az is eljün. Jólllehet, még sose ilyen közel nem voltunk az 1000-hez!;P

Mindent köszönök nektek, a legjobbaknak: Ditta×××

Névtelen írta...

kedves Ditta... mi köszönjük meg neked ez az egész blogot, kedvességet, és mukálatokat, amit zanesáért a blogért és értünk tettél..sokmindent neked köszönhetünk..pl és is sokáig írtam a citromailed-re is... és persze válaszoltál is,amennyire tudtál... de én azóta is rendszeresen járok ide, megnézem a blogot,a híreket és persze hogy mi szép történt a mi zanessánkal..bármien pletykák keringtek róluk... te mindig úgy kezelted a dolgokat hogy ne legyenek kétségeink és ezt mind-mind neked köszönhetjük... tudom hogy volt olyan hogy bocsánatot is kértem pár dologért:hogy nem tudtam mindig feljönni... de azért szeretünk téged Ditta és a blogot+zanessát...mi mind itt zanessa fanok vagyunk.. és te ezt mégjobban megerősíted bennünk.. sok sok hitet is adtál, zanessa felől is...egyszóval köszönök(ünk)) mindent amit ezzel az oldallal (tettél) mert ez nekünk fantasztikus, hogy tudunk mindig híreket zanessáról... és egyszeűen megköszönöm ezt az 1 éves kitartó,de hosszú munkádat, és reménykedjuk hogy még nagyon nagyon sokáig így is fog tartani.ezért HAPPY BIRTHDAY ZANESSA LIVE IN LOVE!!!!!
köszönünk mindent DITTA!!!!!!!
puszi ::: kitti<3

Névtelen írta...

Igen Tinus, azt a jelenetet én sem értettem...(mindenesetre nagyon helyes) bár lehet, hogy ez azért van mert nem beszélek németül...és egy szót sem értettem belőle...max, ha elcsíptem az angolt.De anyum félig német, szal ha hazajön lesz egy kis fordítani valója...ha megtudom annak a kis jelenetnek az okát, akkor majd szólok...:)

tinus írta...

Szia! egy cseppet se aggódj netty én én már lassan 7 éve tanulom persze abból 4 éve veszem komolyan a németet de egyszerűen olyan gyorsan beszélnek,h én kész vaok tőlük!

és köszi ha rá jössz, h mi is történt ott pontosan

különben csak mi nem láttuk még ezeket a videókat mert én nem hiszem,h láttam volna a blogon

aki teheti ne hagyja ki

Andi írta...

Gratula a blogodhoz Ditta!
Boldog 1 éves szülinapot OSCZ:)
Te igazán kitartó, hűséges, szeretet és tiszteletteljes,
alázatos Vadmacska vagy, csak így tovább!!!:)
Gó...:)

Névtelen írta...

Belenéztem abba a videóba amit említettetek Netty és Tinus, a műsorvezetők arról a mozzanatról kérdezték Zac-et, mikor a stábtagok vizipuskával támadtak rá bosszú gyanánt, Zac el ismondja, hogy a viccei miatti bosszú volt és hogy kicsit pánikba is esett mikor mind a tízen egyszerre támadtak rá. Majd a műsorvezető mondja, hogy ezekből is kitűnik, hogy jól szórakoztak a forgatáson. ezek után - folytatja a műsorvezető - egy kicsit feltétlenül bele akarnak nézni az új részbe ezért itt is van egy dal. A műsorvezetőnő folytatja: méghozzá egy új dal, az első a HSM 3-ból (mármint a műsor folyamán), a címe Night To Remember. És itt következik a reakció, amiről beszéltetek. A továbbiakban Corbint kérdezik arról, hogy miről szól a dal. Szóval ezek hangzanak el a videóban az említett mozzanat környékén. Remélem tudtam segíteni :)

Fant

tinus írta...

Szia!
Köszi, most már úgy értem miről van szó, gondolom az a reakció csak úgy kitört Zacből(olyan aranyos)
nagyon ügyes vagy bárcsak én tudnék így németül!

gratula

Névtelen írta...

Köszi Fant! :) Igen, úgy látszik ez egy azonosítatlan érzelmi kitörés volt...xD De nagyon aranyos! :)

Névtelen írta...

Én is spontán dolognak gondolom, különösebben a szöveg nem indokolta...
Minden időbe telik, kinek többe, kinek kevesebbe, kitartás Tinus, előbb-utóbb neked is így fog menni - vagy még jobban. :)

Fant

Névtelen írta...

Ah, ez hogy lehet? Nagyon gáz...
Nem is értem, már nem értek semmit.
Először is bocsánat Fant illetve (f.é)- na ebből már jól úgysem jövök ki. Sajnos valószínüleg valahol lemaradtam a ki kicsoda vetélkedőben.

Névtelen írta...

Szóval nekem most nincs türelmem megnézni sz összes vidit, de azért elmondanátok mi volt az a bizonyos érzelmi kitörés?

Fant mosolyogtam is magamban a tegnapi antireakciódon, de én csak vártam kitartóan mikor jössz rá...
Tudom, hogy másnak ez elég jelentéstelen, de jobb nem jutott eszembe, mint egy kacsintó figura (vagy még eddig ez sem jött bössze?) - olyan jelet szerettem volna ami jellemző rám. És és sokszor kacsintok...

Ditta hogy telt a mai napod? Milyen volt fürdeni ebben a nagy -nagy szeretet óceánban amit ide zúdítottunk neked? Láttam milyen jó kis meglptéseid voltak. Fantasztikus érzés, hogy ennyien szeretnek és tisztelnek, ugye?

Szeretnék (f.é) ajándéka miatt elnézést kérni, most napokig filózok majd, hol veszítettem el a fonalat...na de seráfütty, majd rájövök. Fant neked meg köszönöm, hogy ilyen diszkréen vezettél rá tévedésemre. Egy lovag vagy...
üdv
;o)

Névtelen írta...

Ugyan semmi gond ;o) ! Biztos az zavart meg, hogy az este írtam neked, hogy küldtem egy e-mailt Dittának, az a Jay Leno-s interjú volt :) A lufik pedig egyértelműen f.é.-re utaltak, mert ő említette, hogy lufikkal megy a filmre :) Persze az is igaz, hogy ezt nekem is javasolta itt szinte mindenki, de én elzárkóztam ettől :) Szóval, oda se neki, semmi probléma!
Van, hogy lassan esnek le a dolgok nekem is, lásd a nicknevedet, már azon gondolkoztam, hogy meg kelle kérdezni tőled, mi is lesz ez a név, mert tök jó, hogy lesz, csak mi lesz - aztán mára összeállt a kép :))

Fant

Névtelen írta...

Na jó, akkor ma estére megvolt az egészségügyi nevetésem is. Olyan jókat tudok nevetni rajtatok. Van, hogy a hangotokat és a stílusotokat is a betűk mögé képzelem.
De akkor ha már ennyire ragoztuk a témát hát jó, elmondom mi az én dilemmám. És (f.é) ha olvasod ezeket a sorokat már most előre bocsánatot kérek....bármi ami itt elhangzik (azaz le lesz írva) csak az én egyagyúságomnak köszönhető.

Az idő múltával úgy rémlett nekem, hogy a (f.é) nickname tulajdonképpen a fiatal édesanya rövidítése - mintha ezt így leírva láttam volna és ugyebár ez nekem hölgyet jelentett - . Mikor megnéztem a fényképet, akkor én inkább egy fickót véltem felfedezni, és a lufis történetet én is olvastan felszínesen, na gondolhatod, hogy kapásból rád asszociáltam Fant és mivel Névtelen-nek hívtál napok óta, még jól is esett, hogy megemlítettél a lufin.... (Egyébként ezért is szretettem volna megkülönböztető jelzést használni, mert a lelkemnek nem volt jó a Névtelen. Az olyan senki és semmi. Én pedig valaki akartam azért lenni itt köztetek.) Most viszont meghasonultam és már fogalmam sincs, hogy ki kicsoda - lassan a töketlenkedésemtől már azt sem tudom én fiú vagyok-e avagy lány... :o)

LL, láttam, hogy jártál errefelé nagyon kicsit és nagyon diszkréten. Mi van veled, hogy állsz a tanulással?
(f.é) remélem nem neheztelsz rám?! Sikerült kipihenned / kibuliznod magad?

Névtelen írta...

Sziasztok,itt vagyok!
Hát igen sok minden történt itt,míg távol voltam! Új jeltolmácsot avatott Fant.Jelek,melyek ismerősnek tűnnek névtelentől. Igen a lufi mögött én volnék! Partot értem!:)
Ditta köszönöm!!! Tudod! (f.é.)

Névtelen írta...

Örülök Neked (f.é)!
Sajnos már nem nagyon tudok itt maradni. A hírekhez is lusta vagyok és totálkáros azaz fáradt. Dobok egy tust aztán szunya, holnapra kell a friss szikra.
;o)

Névtelen írta...

Ditta gratula az 1 évhez!!! Nagyon jó a blog. Igaz, én kb fél éve akadtam rá, de egyből függő lettem. És bevallom sokszor nem is a friss hírek miatt járok erre, hanem a kis társaság miatt. Élvezet olvasni titeket, jó veletek lenni :))
Szóval köszi a létrehozónak, Dittának, és a többieknek!

ui: f.é. jó a lufis kép :D

Névtelen írta...

Névtelenből lett kacsintós figurának üzenem: ez a nap igen szép volt ahhoz,hogy bármit is fűznék megjegyzésed tételeire! Csak annyit,hogy a legközelebbi fotót igyekszem nőiesebbre venni!!!

NO COMMENT!!!! (f.é.)

Névtelen írta...

Kedves b!

Reméltem is!!! (f.é.)

xdittax írta...

Pedig én is csak most tértem vissza(tudtam, hogy jössz F.É.:), igaz a késő óra engem is elfáraszt. A napom eleje, kezdete, miután hozva a formám nehézkesen kikeltem az ágyból, nem volt olyan fenséges és mesés, mint az, ami először, majd másodszor, és a további alkalmakkor, mint most is fogadott. Ez bámulatos!

Csakis szép szavakat kaptam, mit szépeket, csodálatosak, és ez annyira jó érzés, elhihetitek! Nem tudom mit mondhatnék, hogy hogyan lehetne még jobban kifejezni, de nem is gondoltam volna, hogy "ennyien szeretnek és tisztelnek", látatlanba is, igaz, az egy év, vagy majdnem egy év, elegendő lehet, hogy kialakuljon egy család, egy bizonyos fajta ragaszkodás, mert köztünk, legalábbis nekem felétek ez van.:)

Amiket írtok, még mindig folyamatosan, ne higgyétek, hogy nem hatódik meg a csöpp kis szívem. Nemcsak szavak, nemcsak idézetekek, nemcsak dicséretek, nemcsak meglepetések...köszönöm!:) Mindenkienk!

Leírhatatlan nap!^^

Névtelen írta...

BOLDOG SZÜLINAPOT!
-lola992-

u.i.Többet nem irok későn jötten és akik nem estek a hibámba megirták azt amit én is szerettem volna.Szóval csak a lényeget irom.

Névtelen írta...

F.é. és ;o)! Remélem nem vesztek össze ezen a félreértésen! Csak mert f.é. az este igen karcos stílusban reagát, ;o) pedig nem jeletkezett azóta, bízom benne f.é. , hogy nem tartasz haragot, biztos vagyok benne, hogy bár ;o)kicsit sután fogalmazott de nem állt szándékában megbántani téged! Pláne nem kétségbevonni a nemiségedet! Nehogy nekem itt összevesszetek; jeltolmácsék, édesanyák hé, tessék békülni!

Fant

Névtelen írta...

;o), megvagyok, köszönöm...fáradtan...jó idejönni közétek, mintha megérdemelt jutalom lenne...de egy hónap múlva már teljesen vége lesz...

xdittax írta...

Hé, Lola, gondoltam, hogy Te is szépeket írnál, úgyhogy semmiért nem kell elnézést kérned. És az én szavaim és mindenkihez szóltak. Köszönöm!:)

Névtelen írta...

Igen, az a comment elég paprikás hangulatú volt, így van...nehogy aztán vmi csatamezőre érkezzek egyszer:P de most komolyan, kibékülni, F. É és ;o)!

xdittax írta...

És a legjobban fog végződni, LL!:)

xdittax írta...

Én ezt azért nem így érzem teljesen.

Névtelen írta...

Úgy legyen, Dittám;)


Nekem nagyon úgy tűnt, de én lennék a legboldogabb, ha tévednék...

Névtelen írta...

Hey, mi a pálya?

Itt vagyok és teljes mellszélességgel vállalom tegnapi balgaságom. Már bocsánatot is kértem, megkövettem (f.é)-t többször is. A reakció végülis jogos volt!
Én úgy érzem, hogy amit így ismeretlenül tehettem azt megtettem, a többit az idő vasfoga majd eldönti - mondják az öreg bölcsek és én is elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt kövessem..

LL biztosíthatlak, hogy én nem fogom csatamezővé változtatni ezt a "szentélyt", nem is jellemző rám. Viszont elég kétértelműen fogalamaztál, minek lesz vége??? csak gondoltam megkérdezem, mielőtt még ismét hibázom. Ugye a nyelvvizsgára gondoltál?
És te kedves Ditta mit nem érzel teljesen úgy ahogy kellene?

Ne legyetek pesszimisták, minden úgy végződik, ahogy kell lennie. Ha rosszul, annak is meg van a magyarázata. Ha meg jól....akkor van ok megint egy ünneplésre, egy jókedélyű napra.

Fant ismét lovag voltál (nem a sötét), és ez most nagyon jól esett csakúgy, mint LL hozzászólása, hálásan köszönöm. Cserébe szeretnélek meglepni. Már amennyiben érdekel a sötét lovag szélesvásznon....
;o)


Hogy miért nem jöttem eddig? Dolgoznia is kell valakinek, nem? Egyébként már korán köszöntöttem Dittát Halloween alkalmából és most titeket is természetesen!

Nekem megtörtént az első Halloween élményem...sokkolva várom az estét, vajon mit hoz még. Tök kivájva, mécses beizzítva, a tökleves lassan feltéve, tökös muffin készülőben, a forralt bor is előkészítve, úgyhogy jöhet az este, lassan szállingóznak a barátok és a gyerekek.

Névtelen írta...

Jól van akkor remélem f.é. részéről is minden oké lesz.
;o)! Meglepetés? Jöhet persze! Kíváncsivá tettél!! :)

Fant

Névtelen írta...

Nekem nem jelenik meg Kitty három ajándéka... pedig kiváncsi vagyok rá. A hiba az én rendszeremben van?

Fant

Névtelen írta...

Készül a remekmű! Ha egyszer valamit elhatározok....
Részleteket a jövőhét elejére ígérhetek.
Ezzel kapcsolatban kérlek Ditta, hogy alkalom adtán a mail címemet told át Fantnak vagy ha Fant hozzájárul, akkor az övét nekem.
Üdv
;o)

Névtelen írta...

Fant! Kitty ajándékát sajnos én sem látom... A navigációs oldalon is vak.

Névtelen írta...

Hozzájárulok, természetesen, magától értetődik, mehet a mail címem ;o) - nak Ditta!
Akkor megnyugodtam, hogy nem az én rendszeremmel van a gond.

Fant

Névtelen írta...

Sziasztok!
Fant! Miért kell az ördögöt a falra festeni,ha éppen elfogyott a festék!?:)
Ha az a mosolygós figura ott lett volna a megjegyzésem végén,akkor
másként gondoltad volna a dolgot??
Hát igen így kell az bolhából elefántot csinálni!:) Nálam semmi gond,és ugyan paprikát ettem tegnap,de igen jól esett(jó kis kínai csípős),hangulatomon nem véltem felfedezni ezt.

A farmer,és a fiús stílus igen jellemző rám,bár mondhatnám azt is
ez csak álca,mivel a lábam szépsége vetekedik Nessáéval,és a pulcsi alatt nem mellesleg ott volt a szolid dekoltázs is!:)
Amúgy a kép a film előtt készült.

Hát azért azzal a bizalom kérdéssel gondban vagyok.

;o) nincs semmi gond,minden ok!!
(f.é.)

Névtelen írta...

Meg kell mondjam f.é., hogy igen, ha a mosolygós jel ott lett volna a megjegyzésed végén, akkor nem értelmezem félre a dolgot :) Hát oké, akkor ez most megoldódott... Na, pont a múltor írtad viccesen, hogy úgy látod kezdelek kiismerni: hát kijelenthetem kategórikusan, hogy ez szinte kizárt :) De mentségemre szóljon, hogy nem csak én értettem félre a dolgot. :) Örülök, hogy nincs probléma, annak meg jobban, hogy nem is volt. Nem akartam én az ördögöt a falra festeni, különben is a rajztehetségem egyenlő a nullával :)

Fant

xdittax írta...

Az "Én ezt azért nem így érzem teljesen." mondatom, arra utalt, hogy én nem éreztem F.Énk commetjének csípős mivoltát. Szóval, F.É., én kiismerteelk?:) És ;o)?

Csak viccelek, de véleményem szerint Ti két csodálatos nők vagytok, s nemellesleg olyanok, akik ilyen dolgon nem akadnak fel, és szerencsére igazam lett.

Puszi Nektek: Ditta×××

Fant, elküldtem a címed ;o)-nak/nek!;) Majd lesd!;) Ja s akkor utánazéek a képeknek, mert speciel nekem látható.

Névtelen írta...

Kicsim semmi kétségem nem volt e felől!!! Ja,és a jel!:))

Fant,talán ez így van jól!!!
Kategorikusan !!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Rendben, köszönöm Ditta!
Alaposan benéztem a sztorit... Ha ezentúl bármi félreérthetőt érzékelek, ígérem megvárom amíg Ditta lefordítja az én nyelvemre is a jeltolmácsok kommunikációját... :)

Fant

xdittax írta...

Édespofák vagytok!:)

Névtelen írta...

Akkor nincs gáz - ennek örülök:))))))

Azokat a képeket én se látom:(

Névtelen írta...

;o), igen, persze, hogy a nyelvvizsgára:)