A zene a világnyelv

Egy nagyon jó kérdéseket magába foglaló francia interjú következik a HSM szereplőivel, még Párizsból, amiből újfent annyi szeretet és érettség árad.



A filmben Miss Darbus azt mondja, hogy a színpad a legjobb hely arra, hogy felfedezd, ki vagy. Mit gondolsz erről?
Zac: Amikor először olvastam ezt a részt a forgatókönyvben, teljesen igaznak éreztem magamra. A középiskolában ötletem sem volt, mit kezdjek az életemmel. Mindig jó jegyeim voltak, szóval valamelyik egyetemre elmehettem volna, de azt nem tudtam, mire koncentráljak. Ahogy a hobbymból az lett, hogy musicalszínházba kezdtem járni, szerepeltem színpadon, projektek részévé váltam, tudtam, mire kell fókuszálnom. Szóval teljesen egyetértek Miss Darbus-szal, és hivatkozhatok Troy-ra, aki ebben a helyzetben van.

A filmben is egy nagy kérdés, hogy középiskola után nem tudjátok, hova menjetek, és szerintem ez nagyon sok francia és más nemzetiségű rajongóra is vonatkozik.
Zac: Pontosan, ez így van. Ez az egyik kedvencem a High School Musical-ben, nagyon nagy rajtad a nyomás, nagyon sok döntést kell hoznod elég fiatalon, és itt kezdenek a dolgok bonyolulttá válni, el kell kezdened egész életedre tervezni nagyon fiatal korban. Szerintem ez egy olyan téma, ami a világ minden pontjára vonatkozik, erről mindenhol beszélnek, hogy mi fog történni veled a gimnázium után, és ezt hogy fedezheted fel magadban.

Milyen tanácsot tudnál adni azoknak a rajongóknak, akik ebben a helyzetben vannak, és azt mondják „Ó, nem tudom, mit fogok ezután csinálni!”?
Zac: Én azt tanácsolnám, hogy mindig próbálj ki új dolgokat. Én például minden nap kipróbálok valami ijesztőt. Nekem ez az volt, hogy felmenjek a színpadra és előadjak. Ezelőtt mindig ideges lettem ettől. Új dolgokat kell kipróbálnod, ki kell lépned a „kényelmes zónádból”, és ki kell terjesztened az ismereteidet és növelned őket. Ha ezt meg tudod csinálni, 100%, hogy eléred a célod.

Ami tetszett ebben a filmben, az az, hogy kapcsolódik az előző kettőhöz, és értjük a végének az üzenetét, hogy ez valaminek a vége számotokra és számunkra is. Te is úgy tekinted ezt a filmet, mint valaminek a végét, és valaminek a kezdetét?
Zac: Igen, teljesen, egy olyan dolgot említettél, amit szintén szeretek a HSM3-ban. Először volt lehetőségünk olyan dalokat énekelni, amik kapcsolódnak az első kettőhöz. Azt látod, ahogy a szereplők a régi szép időkről énekelnek, ami a High School Musical 1-ben és 2-ben történt. Ez nagyszerű, hogy megtanulod szeretni ezeket a szereplőket, ahogy felnősz. És igen, ahogy mondod, ez nekünk nagyon is olyan, mintha tényleg együtt jártunk volna gimnáziumba. Fiatalon ismerkedtünk meg, csapatokat alkottunk, szoros barátságot kötöttünk, és a High School Musical környezetében nagyon kellemesen éreztük magunkat. De fel kell nőnöd, mindenkinek ki kell lépnie a világba, és új dolgokat kipróbálnia.

Szerinted ez volt neked a „filmes gimnázium”?
Zac: 100%-osan biztos vagyok benne, minden napjára igaz ez, sosem tanultam ennyit, sosem szórakoztam ennél többet, és nem is lehettem volna boldogabb. És most...végezned kell...szóval (nevet) nem maradhattam ott örökké.

Hogy magyarázod, hogy egy ilyen nagyon amerikai és nagyon naiv film működik egy ilyen cinikus világban?
Zac: Igen, ez az egyik dolog, ami kíváncsivá tesz a High School Musical-lel kapcsolatban, hogy mennyire pozitívan fogadják az egész világon, mert a legtöbben nem ismerik az amerikai középiskolákat és a kosárlabdát sem, de szerintem ez a High School Musical nagyobb témáinak köszönhető, mint például…a gyerekek mindenhol gyerekek, mindenhol meg kell küzdeniük a felnőtté válás kihívásaival. És egy csomószor nem tudjuk, mit kezdjünk az idegességünkkel, vagy a boldogságunkkal. És a High School Musical-ben erről énekelünk. És tudod, azt mondják, a zene a világnyelv.(nevet)

Amerikában a gimnázium végén mindenki kap egy évkönyvet, Franciaországban nem, de ha egy emléket kellene kiemelned a High School Musical évkönyvéből, mi lenne az?
Zac: Ha egyet kellene kiválasztanom, OMG...igazából csináltunk valami ehhez hasonlót a filmben, mind aláírtuk az évkönyvet, benne volt az arcunk és a legszebb emlékeink, olyan volt, mint egy ajándék, mert ez mindenkinek olyan volt, mint egy igazi középiskola és mindenki megköszönte mindenkinek, hogy élete eddigi legjobb élményét élte át vele, most pedig ez az egyik legjobb emlékünkké vált.



Hogy írnád le a High School Musical világsikerét, mert ez egy nagyon amerikai film nekünk, és a cinikus közönség számára nagyon naiv, tehát szerinted ez hogy működik?
Vanessa: Szerintem több dolog miatt, de az első a zene. Tudod, a zene mindenit érint, és a gyerekek a világ minden táján ugyanúgy szeretik, ha megnézed a filmet, nem tudod megállni, hogy ne énekelj és táncolj, és az is benne van, hogy nagyon élveztük csinálni. Szerintem ez a képernyőn is látszik.
Corbin: Először is köszönöm a cinikus közönségnek, hogy élvezte a filmet. Szerintem ez a mögötte lévő léleknek köszönhető. Bármennyire cinikus vagy, az érzéseidtől soha nem menekülhetsz el, és más szívből készített munkájától sem. Akkor is, ha nem élvezed ennek a megmutatkozását, e mögött a film mögött egy szív és egy lélek van, és egy üzenet, ez mindenkinek szól, nem számít, milyen vastag burokkal veszi körbe magát.
Ashley: Én úgy érzem, a zene mindenkinek szól, szerintem ez ragadja meg az embereket, ez olyan dolog, amit nagyon élvezünk csinálni, imádunk a filmen dolgozni, imádunk előadni, én úgy érzem, ez ragadja meg a közönséget, és amit mi nagyon élveztünk, és gondolom, a közönség meg nézni élvezi.

Vanessa: Nagyon sokat várnak tőled, mikor befejezed a gimnáziumot, főleg azt próbálod kitalálni, mi legyen a következő lépésed, mindenki ezzel foglalkozik élete legjobb helyén.

És milyen tanácsot adnál azoknak a rajongóidnak, akik ebben az életszakaszukban vannak?
Vanessa: Azt mondanám, hogy tedd azt, amit a szíved diktál. Tudod, ez az, amit imádok a High School Musical-ben, hogy lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy felfedezzék az álmaikat, amit csinálni akarnak, és hogy ne ragaszkodjanak a „Status Quo”-hoz.

Fordította: LinkLuvor.