2008. szept. 16.

Can I Have This Dance?

Azt hiszem, ez az én ajándékom!^^ De nem sajátítom mi magamnak!;) Nem, nem teszem, istenments!, úgyhogy kattintastok IDE, és töltsétek le!;)

De nem, nem tudom megállni, hohy ne beszéljek róla. Hiába, a cím úgyis majd' mindent elárul, vagyishogy, rögtön mindenki legnagyobb kívánságának beteljesülését látja benne. És valamilyen titokzatos oknál fogva, az iTunes valóra váltotta most. Nem adott hozzá videót, de tudjátok mit mondok: Imádom hallgatni. Csak hallgatni is. Elképzelni saját magam Őket. Őket, Troyellát, Zanessát, tudva hogy ők egy igazi pár. Egy ízig-vérig szerelmes pár. Persze kétség nem fog hozzá férni, hogy imádni fogom őket akkor is, ha látom majd minden egyes képsorát. Akár az a filmbéli jelenet, akár azok a pillanatok, amikor fölvették a dalt a korongra. A pillantások, az érintések, az angyali hangok... Nem is tudom, de minden olyannyira varázslatos, tökéletes lehetett... de talán, nem csak a mesékben. Vagy ha igen, akkor tündérmesék márpedig vannak. :) Keep The Faith! :)


Ó, és itt a szöveg. Először még nem kell énekelnetek, ha nem akarjátok, ó dehogyis, azt tanácsolom, élvezzetek ki minden apró hangot, bármelyikük torkából is árad, mert gyönyörű. Együtt. Gyönörű!<3

Gabriella:
Take my hand, take a breath
Pull me close
And take one step
Keep your eyes locked on mine
And let the music be your guide
Troy:
Want you promise me
Gabriella:

Now Want you promise me
that you never forget
Troy:

We’ll keep dancing
Gabriella:

To keep dancing
Együtt:
wherever we go next

Refrén:
Együtt:
It’s like catching lighting
The chances we finding someone like you
It’s one in a million the chances we feeling the way we do
and with every step together we just keep on getting better
Gabriella:
so can I have this dance
Troy:
can I have this dance
Együtt:
Can I have this dance

Troy:
Take my hand, take the lead
and every turn, will be safe with me
don’t be afraid
afraid to fall
you know I catch you through it all
you can’t keep us apart
Gabriella:
Even a thousand miles can’t keep us apart
Együtt:
Cause my heart wherever you are

Refrén:
Együtt:
It’s like catching lighting
The chances we finding someone like you
It’s one in a million the chances we feeling the way we do
and with every step together we just keep on getting better
Gabriella:
so can I have this dance
Troy:
can I have this dance
Együtt:

Can I have this dance


Credit: VABN.

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

sziasztok!

vki nem tudná felrakni egy másik letöltő oldalra, mert nekem nem műkösik a zsharenet és nem tudom letölteni! :(

Névtelen írta...

Ez a dal még annál is jobb, mint amit a múlt heti előzetesből sejteni lehetett, lenyűgöző.
Az eddigiek alapján "tartok tőle", hogy ez a film hibátlan lesz emberek: a tömegjelenetek, a táncok minden eddigit felülmúlnak látványban, a duettek pedig ütősebbek lesznek mint valaha. Nem tudom mi legyek, ha ez a dal nem lesz a slágerlisták élén!

Üdv az ünnepeltnek! Ditta, már le sem moshatod magadról, hogy ezt a dalt a te tiszteletedre hozták nyilvánosságra :)

Fant

Névtelen írta...

Ditta, jobbulást!!!!!;))
A zshare nekem se működött, de adtam egy mediafire-öset, megkeresem.... katt reggel 10 percig ezt kerestem:PP

vivcsi93 írta...

OMG elolvadtam amíg olvastam a szövegét, ez ennél tökéletesebb nem is lehetne, annyira romatikus...^^ Nagyon tetszik dallam nélkül is, és ahogy hozzáképzelem az arckifejezésüket..awwwwwww! :)

Névtelen írta...

Ez a dal nagyon nagyon jó! A szövege is nagyon szép.. jaj már alig lehet kivárni a filmet! Én is Boldog Névnapot kívánok Ditta!!!
Lizi

Névtelen írta...

LL nagyon köszi a linkért! :D

*Nóri* írta...

Sziasztok! Valaki tudna segíteni? Azt hallottam hogy 7végén volt a Jetixen a HSM3! Tudom hogy nagy hülyeség, de olyan embertől hallottam akinek nem szokása a hazudozás ezért forultam hozzátok...

Andi írta...

Oly gyönyörűen éneklik ezt a dalt, hogy egész egyszerűen rabul ejtett....annyira gyengéd ez az egész....imádom a hangjukat és Őket így együtt...minden mennyiségben...én csak sejthetem miről énekelnek...

xdittax írta...

"Nem tudom mi legyek, ha ez a dal nem lesz a slágerlisták élén!" Na és mi van a többivel? Egymást fogják váltogatni az előkelő legfelső helyeken, ennek egyszerűen így kell lennie! Észbontó az egész
maga!

Szóval, örülök, hogy ezekben az érzésekben egyformán osztozunk!

Nem tudom mi lehet a zshare-ral én onnan töltöttem le, és még most is engedi. Ez különös, de örülök, hogy tudtál segíteni LL!:)

*Nór*, Te is tudod, hogy ez lehetetlen. Szerintem csak valami olyasmira gondolt, hogy reklámozták a filmet, vagy leadták a traileét, vagy a Now Or Never klipjét. Szóval HSM3, de nem a film.Mert ez igye képtelenség. Sajnos:(

Lizi, és mindenki, köszönöm a köszöntéseteket, és Fant az utolsó mondatodon olyan nagy mosolyra húzódott a szám....!:)

Puszi Nektek: Ditta×××

Névtelen írta...

Hát nem tudom h ti hogy vagytok vele, de szerintem mi a októberben a moziban tátogva/énekelve ülünk a "nagyképernyő" elött:P :DD
Barbiii

Névtelen írta...

Sziasztok!
Igen én is meghallgattam ezt a lírikus,szerelmes dalt. Mivel kezdjem,hát....!?
Bevallom,zeneileg nem vagyok Vanessa Hudgens rajongó.
Zac Efront pedig a hsm,valamint a hajlakk c filmekben láttam csupán.
És nem tudom elvonatkoztatni ezt a számot a hsm-től!!!
Nagyon klassz,meg olyan szép,de benne szeretném látni a filmben!! Hogy értsem az adott szituációt,a pillanatnyi érzéseket,magát az érzelmet!! Hogy én is érezzem!!!
Mert most még nem érzem,nem értem!!
Na jó egy-két szó jelentését értem, de többet egy kukkot sem!!
Különben is ez nem fair!!
De mindegy!! Ez a dal még lehet filmsláger,csak legyünk túl a bemutatón!! (f.é.)

xdittax írta...

F.É., úgytudom, fog valaki majd előbb-utóbb a segítségedre sietni a szöveget iletően, majd utána alkotsz egy másik véleményt. De abban igazad van, hogy látni is kell, látni, ők úgy formálják-e meg az egészet, ahogyan azt képzeljük, de valóban...azok után, hogy ilyen sok betekintést és zenét kapunk, nem baj, ha ezt majd csak abban a pillanatban ismerjük meg. Addig az idő hamar elrepül... együtt:)

Névtelen írta...

A segítséget előre is köszönöm "valakinek"!
A dalt pedig érezni kell,szöveg nélkül!! Ha tetszik egy dal,felőlem bármit mondhat a szöveg,nem érdekel,és úgy sem értem! A lényeg csak az,miközben hallgatom,baromira jól érezzem magam tőle!! Tudom,hogy ez is meg lesz,csak ez nem egy zene,amit bárhol hall az ember,ez egy filmben szereplő szám,amihez kell maga a film is!! Aztán a többi már jöhet magától! különben jobbulást kicsim!!(f.é.)

Névtelen írta...

Jogos, amit írsz f.é. , számomra viszont ez a dal önmagában is kerek egész, a film nélkül is megállja a helyét - persze ez csak az én véleményem, ízlések és pofonok különbözőek ugyebár. Továbbvive a te gondolatmenetedet ez a dal (meg a többi HSM nóta) nekem talán inkább előadó-függő - nagyon jó a dal, de ez a két előadó kell ahhoz, hogy még több élettel töltse meg a zenét és a szöveget. A HSM nótákról nekem általában az a véleményem, hogy nagyon igényesen megírt, modern pop-dalok, potenciális slágerek amik teljesen jól megállják a helyüket a filmen kívül is. Persze a filmben, mikor a helyükre kerülnek még nagyobbat ütnek ebben feltétlen osztom a véleményedet.

Fant

xdittax írta...

Igen, azért a dalok sikeréhez erősen kellenek a filmek. Sőt! De talán azért önállóan is meg tudják állni a helyüket, de ezt már nehéz megítélni a sok mindne után. Viszont mindenképp azért ilyen lehengerlőek a dalok, mert az előadóik szívvel-lélekkel odateszik magukat, ami valljuk be, az ő esetükben nem nehéz. De szerintem, egyébként a HSM dalokvan van egy saját stílusa, műfaja, vagy nem is tudom, de nagyon könnyen rámondod, hogy abból van-e, ha ismered legalább az egyik filmet, nem? A hangszínek fölismerésétől eltekintve persze.:) Vagy ezt csak így érzem én?

Köszönöm F.Ém, igyekszek!
Jó éjt:
Ditta×××

Névtelen írta...

Hellosztok, csak felugrottam, utána húzhatok tanulni...Ditta, még 1x köszi a helpet Deutschból, 5-ös lett:PP
ZAAngelsön van egy nagy rakat vidi, az egyik HSM3-as, és még nem láttuk! Meg egy csomó törölt jelenet a HSM2-ből:PP Viccesek:PP
A dalszöveg folyamatban, pár napon belül meglesz, és megteszek mindent azért, hogy visszaadja az eredetit!!
Szerintem egyébként megállják a helyüket külön is a számok, de úgy az igazi, ha látod is:))

xoxoAz a bizonyos Valaki

Névtelen írta...

Én nem tudom letölteni ezt a számot pedi nagyon tetszik. Valaki nem tudná felrakni egy másik letöltési oldalra