2008. szept. 17.

Végéhez ért a V-tour!

A VABN-es lányokhoz két rajongói beszámoló érkezett Vanessa Hudgens nyári túrnéjának utolsó koncertjéről, ami szeptember 13-án, a mexikói fővárosban, Mexikóvárosban zajlott le - nagy-nagy sikerrel, így úgy gondoltam, érdemes megosztanom Veletek!:)

Lizzie tapasztalata:
"Először is, egy kitüntetés, hogy ezt csinálhatom, a VABN a legnagyobb kedvencem és mindennap jövök ide, mert annyira csodálatos, szóval köszönöm Anne-nek, hogy megkért erre *ölelés*

Azzal kezdem, hogy szeretem Vanessát, ő az egyik kedvenc csajom a világon, igazán csodálom őt és soha nem fogom abbahagyni a támogatását. Ráaduásl már a HSM előtt ismertem őt és rajongóval volta,, ha hiszed, ha nem, mert már első alkallommal megfogott a zenéje, ebben az esetben a Come Back To Me, mindig úgy találnál rám, hogy ezt éneklem, ez a dal mindig ott motoszkál a fejemben.

Úgyhogy amikor hallottam, hogy Vanessa Mexikóba jött, tudtam, hogy mennem kellett és látnom kellett őt. Ez nem volt könnyű, a reklmámozás amit adtak neki elég gyér volt, semmi nem volt biztos, és jegyeket se árultak(mert persze senki nem tudta, hogy jön), és a koncertet törölni készültek, de szerencsére minden jól végződött. Ugyanez a dolog történt a koncert napján; esküdni mertem volna, hogy hatalmas viharunk lesz, mindenhol mennydörgéseket láthatál, és mégegyszer újra hálásan és szerencsésen, nem esett az eső, még egy kicsit sem, semmi nem romolhatott el azon az estén.

Először Mandy Moore jött, akit, meg kell hogy mondjam, csak a filmjeiből ismerek, de lenyűgözött a hangjával és nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem volt megsimerni a zenéjét is, most én is rajongó vagyok:D

És utána a hihetetlen, leírhatatlan Vanessa Hudgens!!! A legjobb érzés volt látni őt ugyanolyan gyönyörűnek, mint amilyen, egy óriási mosollyal végig az egész koncert alatt, hallgatni azoknak a dalainak előadását, amiket annyira szeretek, látni, ahogy minden táncmozdulatával magáévá teszi a színpadot, (a táncképességei lenyűgöztek engem) és ahogy minden másodpercben a lelkét adta nekünk, ez csak bámulatos volt!!! Tényleg annyira lenyűgöz, hogy ennyire izgatott voltam, amikor a bemutatása elkezdődött, annyira rosszul rázkódtam, igazán ideges voltam LOL, és az egész koncerten megtartottam ezt az érzést. Nem számít, hogy nem a legjobb helyem volt és hogy annyira szerettem volna közelebbről látni őt, amúgyis nagyszerű estém volt; egész idő alatt síktoztam, vele énekeltem és csak igazán boldog voltam, hogy ott vagyok.

Szeretek együtt énekelni az előadókkal, de az érzés sokkal bámulatosabb, amikor sikerül a kedvenc művészeiddel együtt énekelned egy élő koncerten. Szóval természetesen, énekeltem! Vagy jobb leírásként, sikítottam mint egy őrült (és most sem érdekel, hogy fáj a torkom) még akkor is, ha körülöttem mindenki úgy nézett rám, mint egy különcre. csak egy panaszom van a koncertől, az, hogy az összes kicsi rajongója Gabriellára számított, és nem pontosan vanessára,; és ez szomorúvá tett engem, mert egyikük sem ismerte az új dalait; de mindig megpróbálok mindenre gondolni, úgyhogy remélem, hogy mindegyikük igazán élvezte a zenéjét és megfogják venni az albumát. Mindentegybevéve igazán azt gondolom, hogy mindenki nagyob élvezte a show-t.

Minden annyira csodálatos volt, annyira édes volt ő is, minden dal végén köszönetet mondott nekünk!!! De a kedvenc részem késtségkívül az volt, amikor megpróbált sapnyolul beszélni (egyébként jó munkát végzett) és amikor fölhozta az egész családját a színpadra, annyira izgatott voltam, aztt mondtam "nézd ők a szülei és a testvére; Greg, Gina és Stella!" Annyira édes volt, amikor megölelte őket. Annyira boldog vagyok, hogy átélhettem ez, mindig emlékezni fogok erre, és remélem nem csak ez volt az egyetlen alkalom, amikor láttam őt.

Fölvettem az egész koncertet, és tervezem föltölteni a YT-ra, amilyen hamar csak tudom, szóval ugyanolyan izgatottak lehettek, mint én voltam, és élvezhetitek Vanessát a legjobbjánál!"

Valeria tapasztalata:
Hello Mindenki!

Először is engedjétek meg nekem, hogy elmondjam, a hkoncert bámulatos volt!!!!! Ez a legjobb koncert volt, amin valaha voltam eddig, lol, soha nem gondoltam azt, hogy ennyire közelről fogom látni Nesst!

Vanessa nagyon boldog volt a közönség hozzállásától, elővette a videókameráját ls fölvett minket! Igen!! Mielőtt elkezdte énekelni a Say Ok-t, előtte előjött a kamerájával és megkért minket, hogy sikítsunk és integessünk a kamrába, mert meg akarta mutatni a barátainak az USA-ban, hogy a mexikói rajongói milyenek!! Mi mind elkezdtük visítani és ordítani a nevét és ő csak nevetett. Pontosan ezlőtt, hogy befejezte volna a Say Ok-t, amit a legtöbben énekeltek vele együtt, kamerázott minket miközben énekelt (ez rajta van a videómon).

Amíg Vanessa kiment átöltözni, a táncosai játszottak velünk. Csináltak egy versenyt, hogy az aréna melyik oldala tud hangossabban kiabálni! A végén, jópárszo Vanesssa nveét visítottuk lol... karkötőket, pólókat és labdákat dobáltak szét! Nagyszerű volt! :D És talájátok ki! Stella is följött a táncosokkal a színpadra, integetett nekünk és ő is videózott a kamerájával (vagy Vanessáéval).

Az este legédesebb pillanata az volt, amikor Gotta Go My Own Way-t elkezdték énekelni, és a közönség is énekelte.... de Vanessa nem volt a színpadon, csak a táncosai. A dal közepén jött csak ki énekelve és az egész családja vele volt!!! Az anyukája, az apukája és a húga!!! És azt mondta spanyolul: "esta es mi familia!"


Mi mind sikítottunk és tapsoltunk, és az anyukája annyira szuperboldognak tűnt! Azalatt a dal alatt a táncosok közül mindenki szintén filmezett minket. A dal végéig Nessa elköszönt tőlük és egyedül hagyták őt a színpadon.

A koncertjét a Come Back To Me-vel zárta, és megköszönte a meleg fogadtatást, amit adtunk neki... És utána távozott. :(

Néhány ember virágokat dobott föl neki, és ezeket a show végén felvette!! Nagyon boldog volt, és mi is. Még pár dolog, amit szeretnék tisztázni:

* Vanessa mondott pár szót spanyolul, és nagyon jól!

* Elérte, hogy hullámozzunk! Lol... neki sok mókája volt, amíg ezt csináltuk, állandóan nevetett

* Ő bámulatos táncos!!!!!!

* Sok ember ismerte a dalokat az új albumáról!!"

A lányok még mindig töltik fel a videóikat, de itt van az, amin Nessa a családjával van a színpadon! Supercute!^^





Valeria további videóit ITT nézhetitek meg!

51 képet az utolsó koncertől ITT találtok!

Akkor most...ennyi. Finito!
És a következőben talán minden benne van:


We Love You, Vanessa!


×××

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

We <3 U Nessa!!!
Holnap leszek többet, majd alkotok vmit azzal a forddal is...egyébként már elkezdtem...:P
És csak így dióhéjban....ez a turné bámulatos volt, és vmilyen szinten mi is végigélvezhettük, és ez király!! Szerintem V népszerűségének nagyon jót tett:))
Egyenlőre ennyi, a holnapi viszontírásra,
LL

vivcsi93 írta...

Ez a "családos" videó nagyon édes, látszik Vanessán h mennyire odáig van a szertteiért! És ez a koncert turné maga volt a menyország, és igen én is úgy gondolom, h igaz h nem láttuk élőben, de egy kicsit mi is részesei lehettünk ennek az egész Vanessa láznak! :) És ha lehet ilyet mondani én nagyon élveztem! Annyira közvetlen volt mindenkivel, az összes rajongójával és és nem is tudom, olyan földöntúli ez az egész!, hogy látod a kedvenc emberedet ahogy tényleg olyan mailyennek mutatja magát, és ez nagyon jó! ^^
Lehet h egy kcsit (NAGYON) értelmetlen, de ez van...:)

Jah és Ditta éni szertnék neked így utóla is Boldog Névnapot ívánni! Bocsi h csak ma, de tegnap nem tudtam feljönni, azért remélem, hogy így is értékelhtő! Nah sok puszi neked! és mindenki másnak!

Névtelen írta...

helo mindenkinek
ide szerintem fel kell mennetek http://misstisdale.net/
ditta végre teljessült az a vágyam hogy szeretném látni azt a videot amiben kiderül hogy hivja vissza taylor gabit igen mert felkerült erre az olalra is meg a youtubon is 3 video én annyit találtam azok a bizonyos törölt jelenetek
ajánlom mindenkinek
puszi laura

Névtelen írta...

Bocsi, de én nem értem Laura mit írt :S segítene valaki? Köszi :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Hát vége!Ez is megtörtént,ahogy lennie kellett. Kissé szomorú,de fel a fejjel.Most jön számára egy pici megérdemelt pihenés,hogy aztán újra a lecsóba csaphasson.A vidi nagyon aranyos. A család bámulatos,Nessa pedig szerencsés leány!!(f.é.)

Névtelen írta...

Sziasztok! B, szerintem Laura erre gondolt:

http://www.youtube.com/watch?v=VLBbupNXFx0&

Nagyon pozitívnak tartom, hogy Vanessa a zárókoncertjén a színpadon megmutatta a közönségnek a családját. Valójában az, hogy a családjával való viszonya ilyen jó, teljesen normális a mi mércénkkel mérve is, nincs semmi extra benne. Persze a normális manapság különlegesnek számít. Mikor valaki olyan fiatalon ilyen sikereket ér el, mint Vanessa nagyon fontos a család odafigyelése - ellenkező esetre van példa elég.

Fant

Andi írta...

Szia b!
A ZAAngel's-en is megtalálhatóak azok a vidik amiket Laura említ, melyek a HSM2 filmből kimaradt jelenetei. Különben elég rövidke az a vidi mikor Taylor Gabi-ért visszamegy...vajon mikor és hogyan került Gabi-ra a T-nyaklánc?
...hiszen utoljára Troy kezében láthattuk!

Névtelen írta...

Igen, Vivcsi ez kérdéses...Taylor vihette vissza neki...akkor viszont Troy tudta, hogy vissza fog menni, szóval ez így nem mükszik...

Névtelen írta...

Köszi mindenkinek, megyek vidiket nézni.