'MAOW' kritika #13

"Richard Linklater egy ember, aki jól ismert hippikről, naplopókról, és álmodozókról szóló filmjeiről, de mi a helyzet a kialvatlanszemű ártatlan fiatalemeberrel, aki a művészetken kersztül ott akarja hagyni jelét a világnak. (És nem a Rocksuli-ra gondolok.)

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál celebrálta Linklater új filmjének, a 'Me and Orson Welles'-nek ősbemutatóját, egy olyan filmnek, amit ő a film-a-filmben fogalommal illet és a Shakespeare képpel, a rendezői csináld-meg listája mellett. Ez egy időszaki vígjáték-dráma, ami eltökéltségen keresztüli művészetről, tehetségről és a személyiség puszta erejéről szól; a megállíthatatlan erő majdnem mozdíthatatlan tárgy.

Meglepetésként, a főszerepben játszó Zac Efron eldobja Vadmacska egyenruháját hogy eljátssza Richard-ot, egy feltörekvő színészt még mindig a középiskolában, 1937-ben, New York-ban. Egy napon úgy találja magát, hogy a a Mercury Színház alatt új jelük fényeitől megvilágítva sétál. Richard ügyessége a dobjátákánál lenyűgüzi a színház új prudukcióján, a Julius Ceaser-on dolgozó Orson Welles-t (Christian McKay). Richard-ot beszippantja Welles mágneses személyisége és hősködése; magabiztoságga és bizalma a saját munkássága iránt. Richard szintén elkezd beleesni a vállalat magabiztos és vonzó titkárába, Sonjába (Claire Danes). Bár nem tudja, ezek közül az új hatások közül mindegyik mély nyomot hagy az életében.

Linklater okossága az, hogy mindezt a tipikus kortörténetből a 20. század egyik legnagyobb mutatványosának életébe öltözteti, amíg szintén egy olyan művészi oktatófilm, ami felfedi a színház erényeit. Ha a 'Me and Orson Welles' nem annyira szándékosan a karakterre fókuszálna, lehetséges, hogy az egész dolog elcsépeltnek hatna. És Linklater bizonyította a maga hozzáértését Welles-hez úgy, hogy bizalmasan kezelte és annyira messzire vitte, hogy Te nézőként nem fogod felismerni a dolgot, mert belülről látod. Mintha csak a Kamera által homályosan-ról, egy humoros és animált rendőrős filmről, vagy a Mielőtt lemegy a nap-ról és elődjéről beszélnének az emberek?

Bár, a biztosat pihentették, nincs semmi szokásos a végső terméket illetően. McKay, első filmszerepében, a legjobb Welles Liev Schreiber Az Aranypolgár születése-ben való Orson alakítása óta, lenyűgöző alakítással, bár nem hiszem, hogy a hang elég jó lett volna. De ennek az a módja, hogy akkor nem hallgatod a hangot, de inkább, mint Richard, belevonod Welles aurájába. Biztos, hogy valami arra készet, hogy szeresd őt és hogy ne legyél képes megbocsátani magadnak, amiért ellenszenvesnek gondoltad. Nagy emberség van Welles-ben, bár ahogy McKay játssza őt, jó is rossz is. Egy egyszerű, "köszönöm"-öt suttogva a színházi menedzser hátának(Eddie Marsan) távozik az éjszakába, ami köteteket fog szülni Welles karakteréről.

De a filmben igazán két főszereplő van, és azt mondtam, a másik megmagyarázhatatlanul Zac Efron-ra tartozik. Bár tudna legalább további három évig a High School Musical levonatából táplálkozni, csodálom a fiatal színészt, hogy megkockáztatta tehetségét, egy ilyen homokozóban játsszva. Mágneses és bájos, de szintén sebezhető és hajtott. Azt gondolod, hogy nagyon érett, de később Sonjával való kapcsolata, megkövetelte Efron-tól, hogy az ellentétek mindkét oldalát egyformán játssza, és könnyedén teszi. Danes, időközben úgy gondolom, soha nem volt jobb; okos, szexi és éppen csak egy kicsit veszélyes. Az a fajta lány, akiről tudod, hogy rabul fogja ejteni a szívedet, és össze is fogja törni, anélkül, hogy rébrednél tényleg ezt teszi-e. Szintén ki akarom hangsúlyozni Zoe Kazant Greta-ként, aki íróként találkozik és barátkozik össze Welles-szel. Szerettem volna többet látni őt, de azt gondolom, hogy épp elég van belőle ahhoz, hogy megfogjon motor-szújú édességével.

De ez egy olyan minőségi film, ami minden szinten jól működik, a karakterektől a produkciós designig. Ez más, mint bármilyen Linklater film, amit láttam, de miközben bonyolultnak tekinti a nagy személyiségeket, mégis azt érzed, összhangban van életműve többi részével. Ez egy olyan kicsi film, ami nagynak tűnik, és ez hatásköre ellenére személyes. Szerintem ez egyike Linklater legjobbjainak és valami olyasmit mond, amit többi filmje is. Remélem a 'Me and Orson Welles' széleskörű kibocsátást kap, mert valószínűleg ez a legjobb dolog az Aranyváros óta, ami a Welles névvel van csatolva." - Lucidforge.