2008. júl. 20.

Egy szomorú pillanat...

Június egyik forró éjszakán filmezte Corbin Bleu is a HSM3-beli bálját és ezen a napon az MSN Hitlist őt is meglátogatta és faggatta. Csak a lényeget emelem ki belőle - tehát majdnem az egsézet - de azokat olvassátok figyelemmel!:)


"Corbin szégyenlősen beismerte, öszesen 9 középiskolai végzős bálban volt része, de ezzel a filmmel mindeki arra számít, vége ennek az időszaknak és ez volt az utolsó, ráadásul úgy is, hogya teljes szereplőgárda együtt dolgozna. A 19 éves Bleu örülne, ha ez a film a High School Musical-beli kosárlabdás Chad karakterével és bízató zenei karrierjével előre mozdítaná őt. Miközben jelenleg végez 2. albumának munkálataival, a rajongói megtalálják majd munkatársa, Vanessa Hudgens nyári túrnéján. "Egy színpadon, de különböző időben és különböző díszletekkel leszünk színpadon, de azt hiszem együtt is akarunk majd énekelni.(Talán a Still There For Me-t?) Ennek mókásnak kellene lennie, mint a régi szép időkben."

A HSM3 új dalai közül Corbin-nak egyik kedvence a 'Boys Are Back', amit együtt énekel Efron-nal.

"Ez volt az első alkalom, amikor Zac és én igazán egymás partnerei voltunk, miközben táncoltunk. És ez igazán döbbenetes volt, jó értelmben. Nagyon lenyűgözött vagyok vele kapcsolatban. Hosszú utat tett meg."

"Maga a szám egyáltalán nem olyan, mint amit bárki azelőtt látott." - mondja Bleu. "Az autók tetején táncolunk a roncstelepen, piszkos repülések mindenhol; ez egy igazi macsós szám. Gurulunk a gumiabroncsokon, ezek csak olyan innovatív dolgok, amik annyira kreatívak voltak."

Azelőtt éjszaka forgatták a finálét, amikor beszéltünk Corbin-nal, és ez mindenki számára nagyon érzelmes pillanat volt.

"Olyan jelenetünk volt, ahol mindenki a függöny mögött sétál, majd megfordulunk és fölemeljük a magasba a kezünket, és ez a vége." - árulja el Bleu. Megnéztük a felvételt, egymásra néztünk, és ez igazán egy szomorú pillanat volt. Egyszerre megöltetük egymást csoportosan, és sokan voltak, akik sírtak."

"20 éves leszek, tehát nyilvánvalóan egyáltalán nem vagyok annyira öreg." - folytatja Bleu. Még mindig igazán fiatal vagyok, de ez olyan volt, mint egy igazi diplomázás. Őrület, hogy ez a film mennyire utánozza az igazi életet."

Eredeti cikk

10 megjegyzés:

vivcsi93 írta...

Mármint amikro azt mondja, hoyg ez a vége, akkor ezt arra érti, hogy a film vége? Vágülis mind1, biztosan érzelmes pillanat volt, a sok közül, mindig erősen hangsúlyozzák, hogy mennyire összenőttek, komolyan mondom, nekem is nagyon fog hiányozni ez a szereplőgárda! :):(

Minden jóban van valami rossz.....

xdittax írta...

Szerintem talán, talán nem. Inkább a tavaszi musical-ükre gondolhat nem, ahhoz kell színpad, meg függöny és meghajlás a végén... A film talán egy vidámabb pillanattal zárul végleg, bár kitudja a végzős diák a diplomasztó után is elköszönhetnek iskolatársaiktól és a nézőktől ilyen formában.

Szívszorító pillanat lesz, az egyszer hétszentség. De nem szabad nagyon szomorkodnunk, itt lesznek még nekünk jó sokáig, csak egy kicsit máshogy, az igaz.

Andi írta...

Egy kicsit belegondoltam abba,(de csak egy kicsit) hogy nem is tudom mi lett volna akkor ha Zac nem vállalta volna el a HSM3-ban Troy szerepét,esetleg nem találja elég érdekesnek a szövegkönyvet?..stb!
(rá kellett beszélni!?)...mi lett volna Troyella-val?....hiszen Vanessa már Zac előtt igent mondott a szerepre!
Na mindegy....igent mondott és az a fő!(gondolom Vanessa-nak is biztos volt ebben része...mármint az igenben.:))

Névtelen írta...

Helló,sziasztok! Felébredtem a kómából,és ismét itt vok. Kedves Andi,mi lett volna?:KÁOSZ!! Naná hogy nekünk NŐK-nek reálisan kell gondolkodni,és kisegíteni némi instrukciókkal is akár az általunk oly imádott Hímeket. Az biztos,hogy lesz szívszorító pillanat a filmben.Ilyenkor lecsordul a könny az arcomon,úgy érzem kicsit fáj a szívem ,olyan mintha én is oda tartoznék,hiszen velük éltem, hacsak 1-2 óráig is.Velük örültem,velük sírtam. S ekkor jön az,hogy felcsillan egy reménysugár, legyen az zene,tánc,mosoly,vagy bármi más:akkor tudom minden vég valami újnak a kezdete!! Megtörlöm gyorsan szememet kezemmel,és a képernyőtől távozás közben felszabadul az addig a szívben hordott kimondatlan érzelmek tömkelege,és újra könnyű vagyok.(f.é.)

xdittax írta...

Jajj, F.É., örülök Neked, mert még előttem elmondtad mit érzünk mindannyian, és nekem csak annyit kell mondanom, hogy hasonlóképp. :)

Puszi Nektek!×××

Névtelen írta...

Sziasztok! Na végre megérkeztem a nyaralásról! Sajnos eddig nemtuddtam minden hírt bepótolni csak átfutottam rajtuk! Am lécci Ditta fordítsd le a HSM3 spoilereket a HSM3 Gnews-ról! Vagy lécci adj meg egy linket, ahol le van fordítva! Köszi előre is!
*Nóri*

xdittax írta...

Szia *Nóri*!
Remélem jól telt akkor a vakációd, de most muszáj elszomorítanalak, mert én nem szeretném közzétenni azokat a spoilereket, de még gondolkozom rajta és őrlődök egy kicsit, viszont nem találtam egyelőre olyan oldalt, ahol meglenne, de még keresek Neked:) Leagalábbis megpróbálok.
Puszi: Ditta×××

Névtelen írta...

Szijasztok!

Írtam egy levelet s Palace C. Duna Plaza mozinak h nagyjából mikorra várható az MO-i megjelenés és azt mondták h okt. 23-án.Na meg egy linket is...

http://www.forumhungary.hu/filmek.php?ev=2008

Nem nagyon frissítették,vagy csak nem rég adták a listához,mert a filmhossznál 0 perc szerepel:P
De nem nagyon értem hogy hogy lehet,mikor az Amcsi megjelenés 24.:Sna mind1...Több mozinak is írtam és az egyiknél meg azt írták hogy ők sem tudják,és lehet hogy még a magyarországi forgalmazója nem egyezett meg a stúdióval...stb..:Ssegítséégg!!K

xdittax írta...

Kedves Névtelen!

Ez tényleg nagyon jól hangzik, és szerintem akár lehetséges is, ugyanis z amcsi dátum nem a világpremier úgymond, hiszen Angliában már 17-től a mozikban lesz a HSM3. Úgyhogy manapság nem ritka dolog, hogy a magyarok is hamarabb megszerzik a filmeket, a szokottnál. Én azt tudom, hogy Kecskeméten először elvileg 25-én adják, de az is leeht, hogy pontatlan az infóm.

Mindenesetre nagyon köszi, hogy utána érdeklődétl és annak is, hogy ezt nekünk is elújságoltad!

Azért még várhatunk további visszajelzésekre, vagy filmes portálok infóira!

Köszönöm: Ditta×××

Névtelen írta...

Köszi a választ...így már jobban tudom hogy most mivan:D:DSzegény amcsik...de ha úgyvesszük mindig ők részesülnek vmi jóban,amiben mi nem tudunk..:DJa am a nevem lemaradt..sorry:D
Nagyon nagyon szívesen,örülök hogy megoszthattam az infót:)))
KlauC