2008. júl. 26.

Hajlakk 2 folyamatban!

Nos, tényleg a folytatás mozik világában élünk. Nem kell olyan messzire pislantanunk, itt van remek példának a High School Musical. Lett belőle először 2. Majd ott tartunk, hogy már a 3.-ra várunk erőteljesen!

De általában azt mondják, mindig az első rész a legjobb. Nos, ebbe személy szerint tudok belekötni, jobban szeretem a Taxi 2-t, mint az 1-et, jobban szeretem a Die Hard 3-t, mint az első kettőt. De jobban szeretem a KTK 1-et, mint a folytatásait. A HSM esetében pedig nem tudok dönteni. De hogy a Hajlakkéban?!

Az újrafeldolgozott Hajlakk film tavaly, 2007-ben debütált, és azonnal megnyert magának mindenkit. Világszerte több, mint 200 millió dollárt zsebelt be, és talán ennek a sikernek köszönhetően gondoltak úgy a készítők és John Waters, hogy belevágnak egy második részbe. A folytatást is Adam Shankman rendezné és koreografálná, dalait pedig szintén azok az írók szereznék, akik az eredeti brodway-i musicalét, és filmekét, azaz a Marc Shaiman és Scott Wittman páros, producerként pedig Neil Meron és Craig Zadan működne közre.

De hogy a siker ne maradjon el, természetesen elengedhetetlen lenne az eredeti szereplőgárda, mely olyan nagy neveket foglal magába, mint Christopher Walken, Zac Efron, Queen Latifah, Michelle Pfeiffer, James Marsden, Amanda Bynes, Elijah Kelley, Allison Janney és persze John Travolta.

A Variety magazin elmondása szerint természetesen a New Line reméli, hogy megkaparintják őket a második filmre is, melyet 2010 júliusára terveznek.

A rendező Shankman azt nyilatkozta a Variety-nek; "Soha nem gondoltam folytatásokra a musicaleknél, de ez határozottan működött a High School Musical esetében, és azzal az elképzeléssel, hogy újra együtt dolgozzak a szereposztásal, új anyagokat és zenéket csináljunk egy álom válik valóra."

Nektek? Mi a véleményetek? A szereplőkről ugyan még nem döntöttek, erről még nem is tudunk, de azt állítják már megkörnyékezték őket. Nos, mit gondoltok, milyen lépés lenne ez érintettünk, Zachary Efron karrierében?

Forrás: VABN; Variety.

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

szia ditta ezt már én is olvastam egy német oldalon szerintem nagyon jot tenne zacnek ,és szerintem biztos hogy bele menne és a többiek is hiszen ez olyan ha nem válalja el akkor olyan mintha nem válalta volna el idézöjelben a hsm 3-at én már alig várom szerinted hogyan folytatodna a történet tracy és link szerelmi szálla menne tovább meg talán hogy jönne egy tracyhez hasonlo lány és tracy lenne a pártfogoltja én már alig várom mindegy milyen lesz az a lényeg hogy jo lesz 1000% csak mindenki legyen benne
annak még jobban örülnék ha ujra kiadnák a hajlakkot de ugy hogy ahogy az amcsi dvd-n minden extrával jo lehet hogy az többe kerülne mint 3000ft de ez szerintem senkit se zavarna
puszi neked és linkluvornek
Laura

Névtelen írta...

kicsit elkalandoztam a dvd-re ezer bocsi ditta
laura

Névtelen írta...

A káposzta felmelegítve az igazi,pláne akkor,ha minél többször tesszük ezt vele. De én ezt az euforikus érzést csak egyszer tudom igazán megélni! Még nem békültem ki magával a gondolattal. (f.é.)

Andi írta...

No comment!!!!!!!

xdittax írta...

Még én se igazából. Mármint én se békültem ki a gondolattal. Nem hangzik szörnyen, de miért kell minden filmet végteleníten?! Vagyis persze a midnen túlzás, de akkor is. És tökéletesnek tartom a Hajlakkot, nem érzem, hogy kéne folytatás, bár persze, meg tudnám nézni.. Viszont még egy táncoslábús-éneklős Efron film? Ez már hányadik? Nem Ő mondta, hogy egy kis szünetet szeretne? De még ott lesz a Footlose is. Nos nem tudom, mi a véleménye erről Zac-nek. Persze az ia furán jönne ki, ha mindneki visszatérne, csak ő nem, de annyi nem elég indoknak, hogy jó volt a hangulat, hát legyen második része. Szerintem okáig fig rajta tanakodni, én is azt tenném a helyébe. Az tuti, hogy szntén nem lenne csalódás a mozikpénztárakat illetően, hisze egy tuti pasi, és mindenki rohan a mozikba.
Hmm...hmm...nem nagyon tudok mit mondnai.
Andi, Te ennél többet tudsz?:)

Andi írta...

Lehet Ditta, de nem akarok
"hülyeséget" írni......:(!

xdittax írta...

Oké, akkkor nincs más választásom, tiszteletben tartom döntésed. Puszi Neked és jó éjt!

Andi írta...

Köszönöm megértő szavaidat!
Puszi Néked is és jó éjt!

Névtelen írta...

Sziasztok! Ditta régebben ígértél egy Vanessa interjú fordítást! Nemtudom azóta beraktad e, csak azt szeretném megkérdezni, hogy mi van azzal?
Huh Andi látom Te is igazi éjszakai bagoly vagy!:) Én éjfélkot Animal planetet néztem, a Föld legviccesebb állatait...:D:D:S
*Nóri*

xdittax írta...

Huh, ez kínos. Ígértem valamit? Vol t valami? Ajjaj, szétszórt vagyok. gyorsan átnéztem a fájlaimat, de nem találtam semmit, amit még nem osztottam volna meg. Utána fogok járni, és vagy azzal pótlom, ha sikerült rájönnöm, vagy valami mással.
De köszönöm, hogy szóltál, köszönöm, hogy ilyeneket észbentartasz, mert ebből látszik, hogy én hogy el tudok felejteni dolgokat. Sajnálom!

Pusz: Ditta×××

Névtelen írta...

Semmi gond! Meg aztán lehet, hogy már megosztottad velünk...! Csak arra emlékszem, hogy amikor kijött a nyár egy bejegyzésben írtál erről a cikkről, vagy interjúról valamit... De ha mindent megosztottál, akkor semmi gond, csak így emlékesztem!:) Viszont akkor mind1! Köszi szépen!
*Nóri*

xdittax írta...

Nem, tudod mit bár nem jöttem még rá mi volt az, sejtésem van. Visszanéztem mióta él a blog volt egy, de biztos több is volt, amikor közzétettem a magain scanjeit, de lefordítani nem fordítottam. Olvasva magamt, eszembe se jutott, ami fura, így most neki fogok veselkedni, nem olyan nehéz, csak kicsit régebbi, még márciusi. Tehát annyira nem aktuális, de nekem tetszik, úgyhogy megcsinálom mindeképp kárpótlásként. Bár ma nem biztos hogy be udom fejezni, mivel délután nem leszek ittho, igyekezni fogok. És tényleg köszönöm, hogy szóltál!
Pusz: Ditta×××

Névtelen írta...

Jah értem! Nagyon szívesen!:) Nem azért írtam, mert sürgetni akartalak volna, csak eszembe jutott és muszály volt rákérdeznem!:) Amúgy csak nekem tűnt fel ilyen későn (2 napja), vagy csak mostanába változott meg Vani Hollywood Records-os weblapja...?
*Nóri*

xdittax írta...

Oké, helyesen tetted. A honlap egyébként körübelül az Identified megjelenésekor, tehát lassan egy hónapja változott meg.:)

Névtelen írta...

Múltkori lesújtó véleményem egy kissé változott azóta...ha lesz olyan jó, mint az első, miért ne? Az nekünk csak jó, az antifanokat meg minek figyelembe venni? Persze csak ha marad az eredeti szereposztás, Adam Shankman, és a többiek. És Zachy nagyon tehetséges ebben a műfajban, viszont ilyet forgatni nagyon kimerítő. 2010 viszont még messze van...most úgyis pihenni fog egy ideig. Hát én lennék a legboldogabb, ha ez megvalósulna, és lenne olyan jó, mint az első...
LL

Névtelen írta...

És az, hogy "nem akarok Zikki kapcsolatot?"

Névtelen írta...

Névtelen, ez nekem szólt? Öhh hát ezt sajna nem változtatom meg, de rá kellett döbbennem, hogy Zachy kiváló színész, úgyhogy hozzá kell szoknom, hogy olyanokat csinál filmekben, amikért a való életben kapna tőlem fejmosást...viszont annak nem nagyon örülnének a Zanessa-fanok, ha a Hajlakk szerelmi szála odáig menne, mint a HSM-é fog majd sztem. Na mind1, sztem tuti, hogy az a kapcsolat válságba fog kerülni, nem azért mondom, mert nem csípem Nikkit, hanem azért, mert tele van intrikusokkal a film...és ha megnézzük az amcsi történelmet, azért nem fogadták be egyik napról a másikra a színeseket, úgyhogy tuti, hogy ezt is beveszik majd a filmbe. És...Nikkit egyszer már kitárgyaltuk, nem akarom újrakezdeni, sosem lesz a kedvencem, nem a külseje miattmondom. És szerepet játszik ebben az is, hogy reménytelenül Zanessa-fan vagyok.
LL

Andi írta...

LL, kicsit én is "benéztem" a véleményed fordulásán annak ellenére, hogy tudjuk Rólad mily nagyon Hajlakk rajongó vagy, de most ahogy olvaslak ez nagyon megnyugtató és egyet értek veled főleg a Zanessa-részekkel!:)

UI.:ez most furcsa mert azt írtam korábban, hogy "no comment", de amit írtál LL annyira megfogott, hogy ezt nem hagyhattam comment nélkül!
Köszi: Andi