2008. júl. 23.

Sűrű délután

*Nóri* ismét volt olyan ügyes, hogy találjon nekünk egy videót, ami azt örökíti, mikor tegnap délután(júl.22.) Vani ismét felkereste(gondolom ugyanazt) a táncstúdiót, úgyhogy minden valószínűség szerint ez szokásává váik az elkövetkezendő napokig, hiszen javában készülhet már augusztusban induló túrnéjára! Ez biztosan kemény próbákat jelent, de utána legalább jön egy kis kényeztetés és nemcsak a szalonra gondolok...^^

Ugyanis Nessa a próba után újra ellátogatott a Treats For The Face(=Kényeztetés az arcnak) nevű szalonba és ott vásárolgatott. Emlékeztek itt járt a csodás nyaralása előtt is...=]

Egyelőre képeket nem találtam sehol, de bizonyosan szép lassan azok is megérkeznek!
Addig is az említett videó ITT nézhető meg!

KÉSŐBB: Megérkezetek a Just Jared postázásában is Nessáról a képek, bár kérdeznem kell valamit. Ebben a ruhában van a vidiben is?

Egyébként én még mindig kitartok amellett a feltételezés mellett, bár hangsúlyozom ez is csak feltételezés, hogy Nessa nem a Sears kapmányához készül a stúdióban, hanem inkább a túrnéjához. Ugyanis a kapmányhoz már készült jópár felvétel még a HSM3 forgatása közben, hiszen láttunk már ízelítőt még réggebben ha mindenigaz a reklámokból, amik egyébként július 30-án kerülnek forgalomba!

De ahogy a JJ is írja, a Sears hivatalos honlapján, tehát ITT folyamatosan nézegethettek képeket V-ről, én csak azért nem vagyok benne ebben a témában, mert az én gépem, se a család többi tagjáé rejtélyes módon képtelen megjeleníti az oldalt semmilyen böngészőben sem.

Mindenestre annyi tuti a kapmányról, hogy ugye 5 reklám készül majd, amely első részében Vanessa három különböző stílusban lesz látható egy varázstürök segítségével!

Forrás és képek: Just Jared.

EDIT: További 4 fotó a Celebrity-Gossip-on is!

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

a sears arrive miatt megy a tánc stúdióba... legalábbis először azért ment.

Névtelen írta...

Szia Ditta!
Lehet hogy ez most kicsit furcsán fog hangzani, de egy ideje Vanessa és Zac is ugy megy valahová hogy vagy kapucniban vagy takarják az arcukat. Nessa pl takarja az arcát ezen a vidin. Eddig ezt nem nagyon csinálták. Ez (legalábbis én ugy vettem észre) azota van miota Zac hazajött New Yorkból és ott annyi paparazzi volt. Vagy ez csak sztem ilyen nagy dolog és az egész tök hülyeésg? :S
puszi B.
ésés SZUPER AZ OLDAL!!!! IMÁDOM! =)

ades írta...

zia már fenn vanak a képen a just jareden

Névtelen írta...

Háát B. nézd...Zanessáékat a HSM 3 forgatása óta kb. 3x annyi paparazzi veszi körül. Ééés szerintem, hogy takargatják magukat 2 oka is lehet:
1. Ha kimész az utcára lehet, h te sem nézel ki olyan pompásan, hogy másnap a magazinok címlapján akarod majd látni magad...ráadásul Amerikában az embereknek az sem tűnik fel, ha Dart Veder maszkban mész végig a főuton...:S Lehet h. sztárok, de azért nekik is van életük.
2. Azért ők is emberek és nekik is van szemük:D Ha egésznap a fejedbe vakkuznak valószínű este csak egy feke-lila foltot látsz a világból:D
Én nagyon megértem őket takargatás szempontjából...
Molly

Névtelen írta...

báár néha jólenne látni őket vidáman ugrálva kézenfogva szaladgálva XD
Molly megintXD

Névtelen írta...

Igazad van Molly!:)
1. névtelen: Honnan tudod?
B. : Nekem is feltűnt ez, bár Nekem nem Zac hazaérkezése óta... Egyébként, amikor V társasággal van (Ash, vagy Zac) akkor többször szokta magát takarni... De remélem amilyen gyorsan felvette ezt a szokást olyan gyorsan el is fogja hagyni!:)
Puszi *Nóri*

xdittax írta...

Nem tudom Névtelenünk, nem tudom. Te honnan tudod?:)

Köszönöm Barbiii, örülök neki.:)
De egyébként persze lehet benne valami, hiszen akkor tényleg eszméletlen nagy volt a felhajtás körülöttük és beszélhettek arról, hogy ez így nem mehet tovább, hogy valamivel jelezniük kell, annyira nem csípik az egészet. Pláne azután, hogy tömegesen jönnek a képek a "top secret" vakációjukról. Sajnálom őket, és velük érzek, viszont én is azt szeretném ha inkább közömbösen, "emelt fővel" mennének el a fotósok hada mellett. Tudom, hogy úgyse jobb nekik, de mégis valahogy nekem sem tetszik az, ha egy ember takargatja magát. Néha persze ilyen is kell, nem probléma, csak mégis. Egyébként tényleg Nessa többet szokott rejtőzködni, és akkor is ha Ashley-vel van, (én nála tapasztaltam ezt sokszor, bár mostanában kevésbé), de Zachy is takarta már magát napszemüvegén kívül mondjuk például egy szövegkönyvvel, ami egyébként a MAOW volt. Szóval ez azért "régi szokás", de nem örök, ne féljetek. Kapunk mi még olyan képet, mint mondjuk volt a franciapékségi. ^^
Hangulatoktól, kedvüktől függ is az, hogy épp milyen kedvesen bánnak az őket üldöző paparazzikkal.:)

Egyébként Molly, például én se emegyk ki úgy az utcára, hogy ne lennék megelégedve magammal, de egyébként MO. meg USA különbözik egymástól, Amcsiban az emberek tényleg kevésbé bámulósak, és Nessáról is általános kép, hogy milyen szép lányka.

Ditta×××

Névtelen írta...

Sziasztok!!
I'm back-at last-but not 4 long...szóval végre vissztértem, se nem sokáig...sajna. Vasárnap az egyik vendég az üdülőben kikapcsolta a netet, ami másnap jött vissza-akkor haza kellett mennünk. Otthon dühöngve tapasztaltam, hogy netes gépem gyengélkedik, a gyógyítás nem tom mikor lesz. Most egy könyvtárból írok, sajna nem ingyen, de azért kibírom...próbálok jönni holnap is...és otthon is rendbehozni a dolgokat:S.
És a hírekhez: úgy látom, élik az élletküket, moziznak, császkálnak LA-ben...a Mamma Miát látnom kell!!!
És igen, lehet, hogy vége a páratlan jókedvnek, azért takarják magukat, de ez nekem tőlük sem újdonság, bár nem túl örvendetes
LL

Névtelen írta...

a justjared írta
az első néveteln voltam XD

xdittax írta...

Szia LL!
Örülünk azthiszem - mindeki - hogy végre itt vagy, bár azzal együtt érzünk, hogy a géped genygélkedik. Viszont biztosan túl fogja élni és hamar kilábala majd, úgyhogy visszatérhetsz!:)
Puszi Neked, remélem jól teltek az utolsó napok is a Balcsin.

Névetelenem:) Én nem gondolom úgy, hogy a JJ azt írja azt vette fel, csak ezekhez a képekhez csatolta, ehhez a bejegyzéshez, hogy hamarosan jönnek a reklámok! Nem jelenti ki, hogy ott is volt Nessa, csak azt írja tánstúdióba van. A kettőt nem kell összevonni.:)

Puszi Nektek: Ditta×××

Névtelen írta...

Hellóka! Na ez a vidi teljesen felkavart. Ez a csaj nem semmi. Vak írásról már hallottam,de vak menésről,és a vak vezetés eme formájáról még nem! Ez csúcs,de tulajdonképpen aggasztó is!! Néha pofán tudnám csapni azokat az embereket,mi a francot kevernek az autó közvetlen közelében,majdnem az utastérben vannak!!?De felment a pumpám.A végén még valami bajt csinál az a kislány . Ja talán azért ment ismét a Treats For The Face -be,mert a Neutrogenás ketyere nem vált be nála.? De a reklám kötelez nem?? (f.é.)

Névtelen írta...

Ditta nem a képen látható ruhában van V.
A paparazzik valóban nem semmik!

Milyen franciapékséges képet említettetek?

Névtelen írta...

Madonnát hallgatnak a szépségszalonban :))

Andi írta...

Ó LL, jó ismét hallani felőled:)))

xdittax írta...

F.É. én is csak néztem, amit Te. No és az, hogy Nessa már-már úgy rejtőzködik, hogy tényleg nem is lát ki, nemcsak most, hanem mióta ez lett a szokása.

Háát Barbiii, azt csak példának említettem, hogy akkor Zanessa kézenfogva is boldogabb volt, halvány mosolyok bújkáltak a szájukon, a fotósok ellenére, még tavaly november elején. Ha nem emlékszel kattints IDE! De más ilyen eseteket is lehetne említeni azért, mondjuk a születésnapokat. Szóval csak azt akarom kihozni, hogy azért van mikor kedvesebben viszonyilnak a fotósokhoz.

Ditta×××

Névtelen írta...

Köszike, jól teltek:))
viszont ez a következő nem akar összejönni...komolyan, megdől a hidegrekord, én meg pont most vok tóparton...hát ez van:SS

xdittax írta...

De állítólag jön a jódiő jövőhét elején. Meddig maradtok?

Névtelen írta...

Jövő 7ig:S

xdittax írta...

Mármint most hétvégén jöttök haza? Óhh:(