2008. júl. 18.

Vissza a munkához!

Sziasztok!

Hmm, lám csak mit látunk!
Mind Vanessa, mind Kedvese Zachary belecsapott a lecsóba, és egy kis munkához látott, bár utóbbi személy feladata egyelőre tisztázatlan, no de sebaj, mégis mit keresne New York-ban, ahova eddig köztudottan Vanessa is dolgozni járt!?

Szóval azt mondtam, Zac New York-ban van, legalábbis erről árulkodik egy tucat kép a Just Jared-en, amiken Zac gördeszkájával, borostával, napszemüveggel és a képén egy vigyori kifejezéssel megérkezett a John F. Kennedy reptérre tegnap délután, ahol egy limuzin várt rá.

Hogy mi célból érkezett Zac a Big Apple-be, nem tudni, bár a VABN-es lányok egy magazinfotózást sejtenek a háttérben, ezt még nem tudom Nektek megerősíteni.

Míg Zachary NYC-ben szorgoskodik, Vanessa se áll le, épp ellenkezőleg egy új kampányhoz adja arcát, ez pedig az Intelligentsia Coffee, amely ún. zöld kávét forgalmaz, magas, kiváló, figyemlemfelkeltő minőségben, békés, együttérző környezetben már 1995 októbere óta, úgy, hogy minden nap patináns német sütőkben készítek el süteményeiket és kávéikat.

Nessa tegnap délután vette fel vadonatúj kampányát a Los Anmgeles-i Smashbox stúdióban, láthatólag már jobb kedéllyel, kevésbé irritáltan, mint a nap elején.

Róla és gyönyörű felszereléséről is a Just Jared-en nézhettek képeket, valamint az Intelligentsia Coffee honlapját pedig ITT tekinthetitek meg!

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hajajj, mintha a kerékvágásos kommentem látnám beigazolódni! Aztán hamarosan kezdődnie kell a HSM3 Press Tour-nak is...

Névtelen írta...

Helló. Lám-lám,a pihenésből is megárt a sok!? Igen ezzel én is így vagyok"néha". Ők dolgoznak,én viszont most lazítok 1 kicsit. Ma csajos estét tartok a lányommal,és ennek örömére elviszem a moziba. Megnézzük a Mamma Mia c vígjátékot. Fel kell töltődnöm egy csöppet,talán a zene,a humor segít nekem. (f.é.)

xdittax írta...

De előtte még LL, jön a V-tour, erről nem szabad elfeledkezni! Nincs is sok már hátra, úgyhogy tökéletesen feltudtak még töltődne előtte!:)

Aww, F.É., irigy vagyok Rád egy kicsit, no meg a lányodra, mert megnéztiek a filmet, de mi is pont azt tervezzük, hogy egy csajos estén(miután hazajön Nővérem Horvátból) megnézzük a filmet! Már alig várom! Mindeképp baromi jó lehet, úgyhogy biztosan segít kikapcsolni!:)

Névtelen írta...

Whoahh, mozi...de jó is lenne...
Itt "nálunk" zenefesztivál van és este 6-tól 11-ig gagyi zenétől harsog az utca...reggel az volt az első dolgom, hogy hallgassak egy kis Identifiedot...hajj, de várom már azt a HSM3-mas mozizást...

Névtelen írta...

Az is jó lesz, sok-sok fanmade vidivel...apum nagy ABBA fan volt, mégse túl lelkes a film miatt...pedig asszem rám is rámférne...de otthonra tervbe vettem a Picture This!-t

Névtelen írta...

Sajnálom,hogy Zac elvesztette a gyűrűjét(elég régen)..és most látom Vanessa is..cccc..
ejnye-bejnye...fiatalok....!
...hová lett a fontossága.....?

Névtelen írta...

Még is csak a pénzről szól a szerelem? :P Végül is a hsm-nek már vége. Ok, még egy kicsit kitartanak, amíg be nem mutatják, aztán pá.

xdittax írta...

Ezt most teljesen komolyan gondolod Kedves névtelen? Őszintén?

Gondold, hogy két ember ennyire rávehető legyen, hogy megjátszon egy kapcsolatot már évek óta?
Gondolod, hogy ráaádsul iylen jól tudják imitálni? Ezt még szörnyű leírni is.

De tételezzük föl, hogy így indult. Gondolod, hogy közben nem tudtak egymásba habarodni?

Háát szerintem, egyáltalán nem fake. Igazi, mély szeretik egymást úgy istenigazából. Ez süt róluk, látszik rajtuk, le sem tagadhatnák. Azt httem az emberek ezen az ócska tévhiteken már túljutottak.

Most komolyan?
Ditta×××

Andi írta...

Ditta Kedves, nem mindenki látja meg "azt a szerelmet" Zanessa-ban amit "Mi" látunk!:)

xdittax írta...

Jó lehet, persze Andi, oké, csak az ilyeneken nehéz túljutnom, de azért nem fogok annyira mindekit győzködni, mert mi igen, mi tujduk, látjuk, érezzék. Pusza Neked!:)

Névtelen írta...

Pont fordítva gondolom :P Előbb egymásba habarodtak, majd az idő múlásával elmúlt, de a biznisz miatt jól jön még, hogy eljátszák a szerelmet. (elvégre színészek vagymi :))

xdittax írta...

Háát ez érdekes valamire, amire szerintem rajtad kívül nem sokan gondolnak, ahohy én sem. Kétségtelen jó színészek, de "ennyire"... Úgy értem láttad Te a karibi képeket?