2008. aug. 15.

Shadow, Romeo és Gigi:)

"A tini célközönséggel rendelkező Corbin Bleu és Drake Bell első dupla sikerét követve az Illionis State Fair Grandstand szemlélete nem változott azzal, hogy egy pár popénekesnő lépett fel.

Vanessa Hudgens, a 19 éves High School Musical csillag, fogja megnyitni Natasha Bedingfield koncertjét - aki mindenütt jelen lévő Unwitten éneksnője - szombaton a Grandstand-nél.(Springfield-ben)

Hudgens Alabamában kezdte a turnéját augusztus 1-jén. De egy nemrég készült telefonos interjúban a fiatal énekesnő – nagyon izgatottan – elárulta, hogy nem volt biztos benne, hogy melyik államban van épp.

Jelenleg, az első önálló túrnéján Hudgens két szólóalbumáról ad elő dalokat, (a július 1-jén megjelent Identified-ról, és a 2006-os V-ről)valamint új számokat. Szerepelt Illinois-ban, de ez lesz az első show-ja az osztálytársai nélkül.

Hudgens izgalmas koncertet ígért sok tánccal, és számos alkalommal megemlítette, hogy élőben énekel.

"Hat táncosom van, és tényleg nagyon megnöveltem." - mondta. "Ez cool dolog. Robbanás lesz."

Hudgens hozzátette, hogy csak a Springfield-i koncerten lesz a rajongóknak lehetőségük Bedingfielddel együtt látni.

A londoni születésű Bedingfield aláírt egy felvételi megállapodást a Sony BMG-vel 2003-ban és két évvel később debütált az Unwritten című albuma az Egyesült Államokban. Az album sok díjat nyert a névadó számának, a These Words-nek köszönhetően, és egy jelölést a Grammy díjra a Legjobb Női Vokális Előadás kategóriában.

Pocketful Sunshine az amerikai címe Bedingfiled második albumának, amely korábban jelent meg ebben az évben, később a címadó dalból és a Love Like This-ből single készült, együttműködve a Beautiful Girls énekesével, Sean Kingston-nal. Később ebben az évben a nemrég újra összeállt New Kids On The Block koncertjét nyitja majd meg.

Hudgens hatalmas Bedingfield-fannak nevezte magát, és kapott az alkalmon, hogy együtt szerepelhetnek.

(Saját) Zenéjét szórakozásként, funkys-ként, fiatalosként és flörtölősként jellemezve, Hudgens leginkább befolyásoló tényezőként – most legalábbis – Christina Aguilerát és a legújabb albumát, a Back To Basics-et említi. "Ő jazzbe csap át, és ez funky lesz, és én nagyon szeretem azt." - mondta Hudgens.

A túrné előtt Hudgens egyetlen „state fair”-ben szerepelt. 3 éves korában a San Diego-i State Fair-be ment, ahol felvett egy videót magáról, amint táncol és beszél a kamerához. Még megvan neki a felvétel, és nevetett, mikor szóba került.

Hudgens azt nyilatkozta, hogy demográfiája kulcsa a High School Musical őrületéből származik. A film rajongói izgatottak lesznek a High School Musical 3: Végzősök október 24-i megjelenése miatt.

"Ebben minden benne van. Az utolsó évünk, a bál, a diplomázás és a töprengés azon, hogy mit csinálunk ezután." - mondta Hudgens. "Nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó High School Musical-ünk, mert hogyan csinálhatsz bármit is az utolsó év után?"

Legalábbis a High School Musical 4: The Reunion-ig. Hudgens úgy tervezi, hogy más filmekkel folytatja munkáját, mert imádja a színjátszást. Készülőben van az új filmje, a Rock On, amelyben Lisa Kudrow szerepel, megjelenése 2009 februárjára várható.

Ezután Hudgenst arra kértük, hogy mondjon valami olyan csemegét magáról, amit a rajongók nem találnak meg az interneten, azt válaszolta, hogy három kutya van a családjukban: két uszkár, Shadow és Romeo, és egy brüsszeli drótszőrű juhászkutya, Gigi. Hudgens hozzátette, hogy Gigi különösen vicces, mert „ajkai és bajsza van"."

Forrás: ZA Angel's.
Fordította: LinkLuvor.

109 megjegyzés:

Andi írta...

Hahó! Hallgatja Valaki az RD-t rajtam kívül?....mi ez a pangás?
..eltévesztettem volna a dátumot?
..vagy még korán van....?
..lehet, hogy ma nem is éccakázunk?
Tudom tőlem furi ez a lelkesedés mert nem vagyok Ash(Sharp)-fan,de fő a csapatszellem és ami HSM AZ CSAK JÓ LEHET...:))))

Névtelen írta...

Oltári vihar jön felénk,már itt is van a szele,úgyhogy "én" is kihagyom!!(f.é.)

Andi írta...

Persze a természet beleszólhat!
Minden esetre én még itt vagyok!

Névtelen írta...

Még én is egy kicsit,aztán tipli,mivel vihar,korán meló,mondjam még?

Névtelen írta...

Megjöttem, eddig fürödtem, ill. kivettem a kontaktlecsémet és a szemcsimet kerestem...szóval én vagyok, itt északon nincs vihar!
LL

Névtelen írta...

Délen baromira fúj!! (f.é.)

Névtelen írta...

Laura, vállalom a Tyra fordítást, asszem nagyon vicces lesz! De nem leszek akkor egy ideig...
Háát remélem, nem jön északra
LL

Névtelen írta...

Emberek, most csak én vagyok így elfoglalva, vagy tényleg pangás van?
Életjeleket, de gyorsan!!

Névtelen írta...

5:43-ig jutottam, de most befejezem, egyenlőre elég volt ennyi.
Életjelet!!!

Névtelen írta...

emberek, ma van a premier, vagy ford közbe nem figyletem és halasztották?
életjelet...

Névtelen írta...

kezdek komolyan parni, mi van veletek?
mi van a premierrel?

Andi írta...

Én itt vagyok!

Andi írta...

Vissaszámlálás LL!

Andi írta...

LL, itt vagy? Nassa!

Névtelen írta...

Andi, tudod, mit olvastam, hogy 1-kor lesz

Névtelen írta...

http://radio.disney.go.com/music/planet_premiere.html

Andi írta...

Illetve Nessa volt!

Névtelen írta...

mit csinálunk most??

Névtelen írta...

nem is jön, látjátok

Névtelen írta...

help!!

Andi írta...

Ó anyám még egy óra?

Andi írta...

Van tipped LL!

Névtelen írta...

gőzöm sincs, hogy hagynak-e fennmaradni

Névtelen írta...

hogyhogy van tippem? nemtom...apám ki fog nyírni

Andi írta...

Nekem úgy lelassúlt a gépem,hogy szörnyű!!

Andi írta...

Ó azt nem szeretném LL, akkor hagyjuk???

Névtelen írta...

asszem maradhatok, de...áldozatot kell hoznom

Andi írta...

Mi lenne az?

Névtelen írta...

én se, de maradok, de akkor maradjatok, az a félóra kétségek közt...kín volt

Névtelen írta...

munkát kell vállalnom...itthon...házimunka..."a franc esne bele"

Névtelen írta...

és nem tom, mennyit...de nem érdekel az se, ha holnap egész nap játszanom kell a Hamupipőkét...most már határoztam

Névtelen írta...

megint 3 comment egymás után az enyém....ez lesz a 4.?

Andi írta...

elhiszem és sajnálom én éppen
YT-ot néztem...és olyan pangás volt, bár azért Benned bíztam!

Andi írta...

elhiszem és sajnálom én éppen
YT-ot néztem...és olyan pangás volt, bár azért Benned bíztam!

Névtelen írta...

én is, viszont épp azt a Tyrás vidit fordítottam...de amiért maradtál, Te kapod meg először:)
és ezért bocs a többieknek, ilyen a showbiz

Andi írta...

sorry nekem olyan lassa megy, elakad

Névtelen írta...

most már tényleg nagyon idegel, hogy mident tolnak...még ezt is...kétszer! mint a 17-t...tegnap lett volna a premierje

Andi írta...

és mindíg ki kell lépnem a commentből, Te, hogy csinálod ilyen gyorsan LL?

Névtelen írta...

és eddigis ilyen volt?
indíts új böngészőt vagy akár a gépet
msn-ről téged le szokott dobni? mert ha van msn-ed, az nem döglik be

Névtelen írta...

nekem nem kell kilénem, nem is kellett sose...figyu, nyomd meg a frisselő gombot

Névtelen írta...

explorer 7-esen az a beírósáv mellett van jobbra

Névtelen írta...

o linkluvor nagyon szépen köszönöm a tyra forditást szerintem sokaknak köztük nekem is szerzel nagy örömöt még nagyon szépen köszönöm puszi Laura

Andi írta...

a 17-et én is sajna!
Házimunka..fene bánja de veled érzek és köszi majd a fordot is!

Névtelen írta...

még nincs teljesen kész, felénél tartok, de már nincs agyam hozzá, holnap házikínzás, utána húzok nagyihoz, szóval majd vasárnap-hétfő környékén várható

Andi írta...

oké LL majd teszek róla és köszi!

Névtelen írta...

elpanaszoltam a magyarok szörnyű helyzetét ZAAngelsen:S

Andi írta...

Te tényleg egy villám vagy ,azta:)
én meg itt szenvedek a francos szóellenőrzéssel:(

Névtelen írta...

kíváncsi vagyok, mit válaszolnak:)
VABN-en múltkor nem siettek, de Audreyvel váltottam már korábban is pár szót...nem tom...jó érzés amcsikkal dumálini

Névtelen írta...

azzal én is
viszont gépelni tudok viszonylag gyorsan, bár nem szabályosan, mint apu, de tanulom

Névtelen írta...

nem sietnek küldeni az együttérző szavakat

Andi írta...

szóval, ha nem lépek ki a commentből akkor visszadobja a szöveget amit már leírtam az ablakba ill. akkor nem látom a ti új commentjeiteket.

Névtelen írta...

bár nem kommentelnek ezerrel, mint mi...lehet, hogy külön chathelyük van

Névtelen írta...

erről sajna gőzöm nincs...ilyen velem sose volt...a friselő gomb se jön össze?

Andi írta...

irigyellek is érte,mármint, hogy amcsikkal beszélsz...ez annyira jó

Andi írta...

a frisselő az ok, köszi!

Névtelen írta...

egyébként nem szokásom amcsikkal beszélni...de ezen változtatni fogok...tényleg, én olyan ember vagyok, aki állandóan be van zsongva, ha vmilyen módon közel kerülhet Zanessához...Angliában a legtöbb ember nem bírt, mert állandóan az Isle of Mant emlegettem, ahol Zac tanyázott akkor
és nem bírnék magammal, ha meglátnám őket élőben...bár az nem lenne feltűnő
szóval az, hogy az ember amcsikkal beszél, az ennek az érzésnek a töredéke...azon kívül, hogy megismerhetsz tőled teljesen más ilágban élőket

Andi írta...

nem gond már hozzászoktam, fent a google-ablakomban rákattolok a blog nevére, kilép a commentből én meg visszalépek...ennyi

Névtelen írta...

negyed óra
összejött, nem kell kilépned?

Névtelen írta...

jah ok

Névtelen írta...

itt Jonas Brothers túltengés van!! elegem van belőlük...most ezért bocs a fanoknak...najó, boldog szülinapot, Joe, de mi van velünk?

Névtelen írta...

most már pánikszerűen frisselem a hivatalos oldalt, de nincs változás!
"My Birthday is everybody's birthday" omg, hát nem tom, mit mondjak erre

Andi írta...

Te világjáró:)Szerencsés Vagy!
Különben sokat jelent a nyelv ismerete az biztos, akkor valóban kinyílik az ember előtt a Világ!

Andi írta...

Összejött, nem kell kilépnem:)
Ma már többszőr hallottam a
Now or Never-t is,de azt valahogy nem tudom megunni!
Nincs sok hátra, kitartás!

Névtelen írta...

azért annyira nem voltam sok helyen, Angliában viszont kétszer...és nagyon tudom remélni, hogy kimehetek Amerikába...milyen jó Gertynek, ott vannak a rokonok:)
nálunk a családban össz 1 ember tette be a lábát AmcsiLand-be, az is New York volt

Névtelen írta...

én elvagyok:)
most viszont 5 perccel a premier előtt (csekkoltam) megint JB
csekkolnom kellett, hogy zárva van-e a garázs...halál

Andi írta...

Nekem Svédbe van rokonom, de csak
1x voltunk nála...jó Gerty-nek!:)

Névtelen írta...

2!
de hol marad a dobpergés?

Névtelen írta...

sajna a mi családunk 18...nemtomhány óta Mo-n van nyilvántartva

Névtelen írta...

most.mi.van

Andi írta...

Most mi van?

Névtelen írta...

most megint mi van? megdöglök komolyan

Andi írta...

megőrülök!

Névtelen írta...

most

Andi írta...

Na végre!

Névtelen írta...

mondták be, de ez nem az

Andi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

EZ NEM AZ

Névtelen írta...

lehet, hogy ezután lesz...de most hallom, ahogy szétszakadnak az idegeim

Andi írta...

ez nem az én meg már azt hittem!

Névtelen írta...

én is...elegem volt...és akárhogy számolom, most kellett volna leadni

Andi írta...

nekem már anyám felébredt és parázik!

Andi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Audrey azt mondja, ő se tudja, mi van....pedig ő amcsi

Névtelen írta...

ne is mondd...engem apám csesztet

Andi írta...

olyan dühös vagyok hogy csak na:(((

Névtelen írta...

gyerekek, 5 perc múlva....áldom az eszem és az angoltudásom, hogy meghallottam

Névtelen írta...

ne rám legyél, ki van írva a hivatalos oldalra, hogy egészkor van...de negyedkor lesz

Andi írta...

nálunk most fú a szél, anyám ki ment cigizni...mit mondanak?

Andi írta...

jaj dehogy rád LL, Isten ments!

Névtelen írta...

most zene van...de lehet, hogy rosszul hallottam? mi a fene van...megkérdezzem Audrey-éket?

Andi írta...

de jó, hogy a toppon vagy

Andi írta...

nem tudom!

Névtelen írta...

most

Andi írta...

Na ez már tényleg az! Huuuu, leizzadtam teljesen.

Andi írta...

Jó kis dal vót!

Névtelen írta...

Vállalom a fordítását!! Olyan szövege volt...a legjobb, amire emlékszem, magyarul: "Ma New York, holnap a világ"
szóval kiri volt!!

Névtelen írta...

nah elmotyogtam ZAAngelsön egy sorryt a türelmetlen comikért...
jó éjt, remélem, megúszom a gürizést:)

Névtelen írta...

jó éjt Neked:))

Andi írta...

Jó ét LL, hova lettél?
Sajna mennem kell már nekem is, és köszi az éccakai kitartást!:)

Névtelen írta...

én köszi neked....biztos akkor írtam a ZAAngelsre a comit
jó éjt:))

Nóryyy írta...

Sziasztok! Szuper az I Wanr It Al, bár nekem a Noe or Newer kicsit jobban tetszik...:)
Őő azt fordítottad le LL, amikor Vanessa a Tyra show-ban van? Vagy mit?

Nóryyy írta...

Bocsi a helyesírási hibákért, de még nekem még reggel van...:S:)

Andi írta...

Most én vagyok "Hamupipőke" reggel óta, de majd jövök!

vivcsi93 írta...

Sziasztok! Ebből a sok kommentárból nem tudtam kibgozni, hogy hallottátok-e az I want it all-t? YT-on fent van:
http://www.youtube.com/watch?v=5KhZzwTLEVo, nekem tetszik a szövege tupikusan illik az "Evens" testvérekre :) Ez a szám akkor lesz amikor Sharpay elképzeli, hogy világsztárok? Mert nekem a szövegből ez jött le, de leet, hogy tévedek!
Szép napot mindenkinek!

Andi írta...

Igen,LL és én hallottuk az
I want it all-t az RD-n!:)

Névtelen írta...

Itt vagyok, és Hamupipőke megszűnt, legalábbis most és holnap is, aztán már úgyis elhúzok:)))))
Igen, és fordítom azt a kiri szöveget:))
Most egy kicsit bénulok Tyrával, aztán jövök.
LL

Névtelen írta...

andi, és LL, hogy bírtok eddig fennlenni?!?!Marcsy

Andi írta...

Magam sem tudom, szinte mágnesként vonz ez az egész ŐRÜLET aminek részesei lehetünk...ITT...ÉS MOST....!:)
Ez tényleg tiszta ŐRÜLET!!!:)))

Névtelen írta...

Dettó:)
Szeretem a világelsőség érzését, és hogy valahogy kapcsolatban lehetünk Amerikával:))